Külföldről inkább sms-t írjon!

Mielőtt külföldre utazik, érdemes tájékozódni, hogy mobilkészülékét hogyan tudja használni, illetve milyen kedvezményeket kínál szolgáltatója. Gyakran ugyanis előzetes aktiválás kell hozzá, feltöltőkártyás telefon esetében meg legalább egy minimális egyenleg. Bár az EU folyamatosan csökkenti a roaming díjakat, sőt szó van arról is, hogy akár már jövőre el is törli, aki most megy nyaralni, annak jó tudni, mire számítson a következő havi telefonszámlán. Összeszedtünk néhány tudnivalót.

Hívásindítás

Ilyenkor minden költséget a hívó fél fizet, de ha valakit külföldről hívnak, az nem jár többlet költséggel a hívást fogadó számára. A legolcsóbb az 1-es zóna, vagy az EU zóna (szolgáltatója válogatja az elnevezéseket), ezért július 1-től már a horvátországi nyaralás alatt sem kell annyit fizetni. Viszont ne gondolja azt, hogy csak mert egy ország szomszédos, már biztos olcsóbban telefonálhat. Míg Angliából ugyanannyiért hívhat bárkit, mint Szlovákiából, Szerbia vagy Ukrajna már egy drágább kategória. Sőt, attól még, hogy jó áron vett last minute utat Egyiptomba (bár a híreket is böngéssze mielőtt elindul), ugyanannyiért telefonálhat haza, mintha Amerikából vagy Vietnámból hívná fel az otthoniakat.

Hívásfogadás

Sokakban él még mindig az, hogy amennyiben olyan embert hívnak, aki éppen külföldön tartózkodik, akkor a hívó fél is többet fizet. Ez azonban nincs így, ebben az esetben is ugyanannyi kerül levonásra, mint általában, viszont a hívott fél szintén fizet. Ugyanakkor a hívásfogadás díja korántsem olyan magas külföldön, mint a hívás kezdeményezése. Összefoglalva, sokkal jobban jár, ha külföldi utazása során önt hívják fel az otthoniak.

SMS

A telefonját természetesen sms küldésére és fogadására is tudja használni külföldön is. Az SMS fogadása nem kerül pénzbe attól még, hogy roamingol, viszont ha ön küld SMS-t, az alap esetben drágább lesz, mint otthon (bár néhány csomag esetében az a furcsa helyzet is előállhat, hogy külföldről olcsóbban lehet üzenetet írni, mintha otthon tenné). Vigyázzon, hiába van például olyan csomagja, amiben korlátlan számban tud üzeneteket küldeni, ezek az ajánlatok csak belföldre szoktak érvényesek lenni.

shutterstock 104634557
Shutterstock

Adatforgalom

Ha valami elképesztően drága a roamingban, az az adatforgalom. Szerencsére a legtöbb szolgáltató már talált ki rá megoldást és csomagokat, de ezeket külön kell aktiválni. Azt mindenképp tudja, hogy az alapcsomagjában foglalt adatforgalmat nem tudja használni, ha külföldön tartózkodik, ezért nagyon gyorsan nagyon magas költségekbe verheti magát, főleg ha okostelefonja vagy táblagépe van. Mindenképpen fontos ezeknél a készüléknél ki is kapcsolni az adatroaming szolgáltatást, vagy magát az adatforgalmat, mert attól még, hogy ön nem nyitja meg a böngészőt, vagy nem megy fel a Facebookra, egyes alkalmazások a háttérben automatikusan is kapcsolódhatnak az internethez, például különböző frissítések, értesítések, esetleg szinkronizálás miatt. Ha kedvezményes adat roaming csomagot választ, akkor a szolgáltató mindig értesíteni fogja, ha elérte a keretet, így tudja hogy attól kezdve ne használja internetezésre a készülékét.

Szolgáltatók

A Telenornál a roaming mindenfajta előzetes aktiváció nélkül elérhető, azt pedig, hogy az ország, amiben éppen nyaral, melyik díjzónába tartozik, meg tudja nézni az Interneten. Az egyes díjzónából a hívásindítás 91,4 Ft / percbe  kerül, kettesből, ha hazatelefonál, vagy az adott országba, ahol éppen tartózkodik, az 325 Ft/ perc, a hármas zónából pedig 695 Ft/ perc áron telefonálhat Magyarországra. Ez a legolcsóbb verzió, a kombináció persze határtalan lehet, például hívhat a hármas díjzónából egy kettest (elmegy Egyiptomba nyaralni, és felhívja a Vajdaságban élő rokonakat), és így tovább, a lényeg az, hogy ha ennyire messze megy, jobban jár, ha képeslapot küld. Vagy hívást fogad, mert az az egyes díjzónából csak 26,6 Ft percenként, de ha nagyon messzire megy, akkor is csak 225 Ft-ot kell fizetnie percenként. Az SMS 30,4 forintba kerül a legolcsóbb országokba (így akár olcsóbban is kijöhet, mintha otthonról küldené el, mert egyes tarifacsomagokban ennél drágábban küldhet üzenetet), a kettes zónából 122 forintért, a hármasból 188 forintért írhat haza.

Kedvezmények:
Travel Sure: Ezzel a csomaggal akkor tud spórolni, ha az egyes díjzónából telefonál haza. Ha három napos csomagot vesz, azzal 10 percet tud beszélni 890 forintért, ha 10 napos csomagot vásárol, azzal már 30 percet tud 2490 forintért beszélni, tehát 83 forintos percdíjjal telefonálhat.
Praktikum roaming: Kártyás előfizetők előre vehetnek 30 napig felhasználható csomagot, amiket SMS-ben is meg lehet rendelni. A 20-as csomag 20 perc roaming hívást (hívásfogadást is), és 20 SMS-t tartalmaz 3049 forintért.  Az 50-es csomag (50 perc roaming és 50 SMS) 7399 forintba kerül.
Travel Sure Net: Az egyes díjzónában a 169 forintos megabyte-onkénti díj helyett kaphat sokkal jobbat. A három napos Travel Sure Net 15MB-os adatforgalmat biztosít 990 forintért, 6990 forintért viszont 200 MB-os keretet vehet, amit 10 nap alatt tud lefogyasztani.

shutterstock 98469596
Shutterstock

Ha a T-Mobile-nálfeltöltőkártyás előfizető, akkor aktiválnia kell a szolgáltatást, amit a *104# kóddal tehet meg, majd a *105# kóddal mondhatja le. Fontos tudni, hogy az egyenlege 1125 forint felett kell legyen, ha ez alá megy, akkor nem tudja használni külföldön a telefonját, csak ha újra feltölti egyenlegét. A számlás ügyfelek viszont mindenfajta megkötés nélkül tudják használni a készüléket külföldön, de nekik is érdemes áttanulmányozni a leggyakoribb kérdéseket . A T-Mobile más zónabeosztással dolgozik, mint a Telenor, de abban megegyezik, hogy az EU Zónába tartozó országokat a szabályozások szerint itt is 91,4 Ft-os percdíjért lehet hívni. Hat zónába gyűjtve találja az országokat, például a Jersey-szigeteket olcsóbban hívhatja, mint Ukrajnát, és Szaud-Arábiából is olcsóbban tud hazatelefonálni, mint Egyiptomból. A legdrágább zónából (ami még nem a satelit hívást jelenti), 1136 Ft-ért telefonálhat haza. A hívásfogadás az EU országokból egységesen 26,6 forint percenként, de ha tényleg a világ végére utazik, akkor is legfeljebb 393 forintot fog percenként fizetni azért, ha önt hívják. Az SMS díja EU országokból 30,4 forint, a legdrágább zónából pedig 243 forintért írhatja meg, hogy épségben megérkezett.

Kedvezmények:
A Travel & Talk: Ezzel a csomaggal a számlás ügyfelek kedvezményesen telefonálhatnak, például az EU országokat 85 forintért hívhatja percenként.
Travel & Surf: Az EU tagállamaiban, Norvégiában, Lichtensteinben és Izlandon használhatja ezt a napi díjas csomagot. Az S és M csomagot napi díj fejében veheti igénybe, 10 MB 690 forintba kerül, 50MB 2090 forintba naponta. Ha ennél nagyobb csomagot szeretne, akkor 10.790 forintért vehetnek a havidíjas előfizetők 250 MB-os csomagot, amit egy hét alatt tud felhasználni. Sőt, augusztus 31-ig akció van, szóval sokkal jobbak a nyaralás alatt a lehetőségei, mint évközbeni utazáskor. A nyáron az M csomagban 150MB-ot kap 1490 forintos napidíjért, az heti díjas csomag pedig 6990 forintba kerül.

Ha ön Vodafone-ügyfél, indulás előtt aktiválnia kell a roaming szolgáltatást, ha nem tette meg már régebben. Az SROA szót kell elküldeni az 1270-re, hogy kiderüljön lehet-e külföldön használni a szolgáltatást, aktiváláshoz pedig ugyanerre a számra küldje el a ROA szót.

Az alapértelmezett Voadfone tarifában négy csoportba sorolták az országokat: az EU-ban már a jól megszokott árakon használhatja a telefont, azaz a hívásindítás 91,4 forint percenként, a fogadás 26,6 forint percenként, SMS-t 30,4 forintért írhat. Ha a Fidzsi-szigeteken tölti a szabadságát, sőt akkor is ha Oroszországba megy, vagy a négyes (a legdrágább) zóna bármely más országába a hívásindítás 929 forint percenként, a hívásfogadás 219 forint, az SMS szintén ugyanennyi.

shutterstock 105901679
Shutterstock

Kedvezmények:
A Vodafone Red Super ügyfelei nyugodtan utazhatnak külföldre, hiszen egy évben hét napot külföldről is korlátlanul telefonálhatnak haza, a Red Standard előfizetők pedig 990 forintos napijegyet válthatnak és beszélgethetnek aznap korlátlanul.
Európa Napijegy: Az EU területéről, Svájcból és Törökországból hazai tarifával tud hívásokat indítani, ingyenes a hívásfogadás, sőt 100 MB internetet is kap 990 forintért naponta.

Ha önnek a Lidlben vásárolt Blue Mobile előfizetése van, aktiválnia kell a roaming szolgáltatást a *104# kóddal és külföldön is tudja használni telefonját.

Ha Tesco Mobile előfizető, akkor azokkal a feltételekkel telefonálhat, mint a Vodafone napiegy nélküli díjai. Az aktiváció állapota az SROM, az aktiválás pedig a ROM kód 1215-re történő elküldésével történik.

Tanácsok

  • Ha belföldön nyaral, de a határ közelében, akkor is érdemesebb kézi hálózatkeresésre állítani a telefonját, vagy kikapcsolni a roaming lehetőséget, nehogy egy "átlógó" hálózatra való automatikus csatlakozással rosszul járjon.
  • Okostelefonjához le tud tölteni olyan alkalmazásokat is (Trip Advisor, Google Maps), amik offline üzemmódban is mutatják a térképen a helyzetét, azaz nem csinálnak adatforgalmat, mégis segítenek a tájékozódásban. Sőt néhány alkalmazással (Skype, Viber)  internetes kapcsolattal telefonálhat azokkal, akik szintén telepítették az adott alkalmazást. Ez akkor ideális, ha például a szállásán, vagy egy kávézóban korlátlan (ingyen) wifi használat biztosított.
  • A legtöbb szolgáltatónál igényelhető roaming figyelő, amivel meg tudja óvni magát a túlköltekezéstől.
  • Ha mégis nagyon elszabadul a számlája, akkor egyes szolgáltatók korlátozzák a szolgáltatást. Azért ne várja meg, amíg erre sor kerül, mert akkor már irgalmatlanul magas a telefonszámlája.
  • Ha feltöltőkártyás előfizető, mindig ellenőrizze, hogy egyenlege elegendő legyen ahhoz, hogy a szolgáltatást használni tudja.
  • A kiegészítő csomagokat még az elutazás előtt rendelje meg, és az aktiválást is itthonról végezze.
  • Nézzen utána, hogy az úticélul választott országban milyen lehetőségek vannak feltöltőkártyás (pay as you go, vagy pre paid) SIM kártyák vásárlására, mert ha több hétre megy sokszor jobban megéri venni egy ilyet és azt használni, hiszen néha jobb percdíjakat kaphat.
Oszd meg másokkal is!
Mustra