Otthonról dolgozva is kereshet jól

Az otthonról végezhető munkák nem csak külföldön, de hazánkban is egyre kezdenek teret hódítani maguknak. A Forbes gazdasági magazin érdekes listát tett közzé azokról a szakmákról, melyeket érdemes, sőt igen kifizetődő otthonról végezni. A magazin felsorolása értelemszerűen az USA munkaerőpiacára vonatkozik, de kellőképp érdekes ahhoz, hogy utánanézzünk, hazánkban hogy áll a helyzet. Azért a Forbes első öt helyezettjét is eláruljuk, összehasonlításnak.

1. Orvos, radiológus

A Forbes listájának első helyén az otthonról dolgozó orvosok és a radiológusok állnak, akik a páciensek leleteinek felülvizsgálatát és kiértékelését végzik ily módon. Ez itthon egyelőre elképzelhetetlen, ahogy az úgynevezett „telehealth” szolgáltatás is, amikor a szakemberek vagy nővérek telefonon adnak tanácsot a pácienseknek. Ez a fajta szolgáltatás nálunk egyelőre nem létezik, legfeljebb csak az online és a nyomtatott lapoknál találkozni tanácsadó orvosokkal, ezek hátránya azonban a telefonos konzultációval szemben, hogy a kérdező nem kap azonnali választ a problémájára.

2. Mérnök-informatikus

Az informatikában dolgozók is viszonylag jól keresnek, még akkor is, ha dolgukat éppenséggel a lakásukban végzik. Az előzővel szemben ez itthon is régóta működik már, hiszen Magyarországon is tudják a munkáltatók, hogy nem muszáj minden munkához az irodában jelen lenni. Bizonyos szakmák esetén - és az informatikusoké és a grafikusoké pontosan ilyen -, már elterjedt gyakorlat, hogy a cég eltekint a mindennapi bejárásuktól.

3. Pénzügyi menedzser

A pénzügyi menedzsereket a Forbes a harmadik helyre tette a legjobban fizető otthonról végzett munkák listáján, annak ellenére, hogy a joghoz hasonlóan ez is egy olyan pálya, amiben még nem igazán rugalmasak a munkaadók, így ez a pozíció hagyományosan még az USA-ban is bejárós állás. Ennek ellenére az megfelelő biztonságú online vállalati rendszerek korában nem lehetetlen otthonról végezni, így ott már kezdenek nyitni az új munkastílus felé, sőt vannak olyan cégek, melyek direkt otthonról dolgozó kollégákat keresnek erre a területre. Sajnos nálunk erre még várni kell, főleg, ha valaki alkalmazottként dolgozik.

4. Tanár

Külföldön már igencsak elterjedt az interneten keresztüli korrepetálás gyakorlata, olyannyira, hogy a Forbes magazin 2011-ben tízből a negyedik legjobban fizetett otthoni munkának sorolta be. Bár egyelőre még főleg a nyugati országokban népszerű ez a módszer, de már nálunk is egyre inkább kezd elterjedni. Nem csoda, hiszen a tanári végzettségen és/vagy a jó szaktudáson kívül nem kell hozzá más, csak internetkapcsolat és egy webkamera. Az ilyen korrepetálás mindenkinek megéri, hiszen egyiküknek sem kell utazással bajlódnia, a tanárnak pedig külön egyszerűsíti az életét, hogy a feladatsorokat könnyen, a (külön időbe és pénzbe kerülő) fénymásolgatott sajtpapírok kihagyásával is megoszthatja a tanítványával.

5. Piac- és közvéleménykutató

Ez magáért beszél, csak egy telefonvonal kell hozzá az internet mellé (esetleg mobil), meg persze számítógép a felvett adatok nyilvántartásához. Eléggé favágó munka, de aki jó kapcsolatteremtő, és jól bánik az emberekkel (ez esetben elég, ha ki tud alakítani egy olyan célirányos kérdezési metódust, amivel gyorsan jut válaszokhoz), az tényleg jól kereshet vele. Legalábbis az USA-ban.

És mi a helyzet itthon?

Itthon ugyanis mindezek teljesen más környezetben, teljesen más fizetésekkel működnek, vagy egyáltalán nem is működnek. Kezdjük azzal, hogy a magyar egészségügy például eléggé fényévekre van attól, hogy a hetvenkétórázó orvosok egyszercsak elkezdjenek otthonról leleteket értékelni, és kizárólag ezért kapjanak fizetést. Mivel sajnos az informatikához se értünk, feltérképeztük, reálisan mik lehetnek a fentiek lehetséges hazai alternatívái.

Fordító

Az egyik legkézenfekvőbb otthonról végezhető munka a fordítás, amit akár mellékállásban, vagy akár még tanulás mellett is lehet végezni. Természetesen minimum egy idegen nyelv erős ismerete alapfeltétel hozzá, és legyünk reálisak: jó, ha ez nem az angol. Az álláskereső portálok folyamatosan kínálnak fordítói munkákat, és bár legtöbbször időszakos elfoglaltságról van szó, ha valaki kellő referenciákkal rendelkezik, később akár főállásban is végezheti. Ha pedig az évek folyamán ki tudott alakítani egy bő ügyfélkört, akár saját vállalkozást is indíthat.

Varrónő

Sajnos a szakmunkák eléggé háttérbe szorultak az utóbbi időkben, ami viszont azzal jár, hogy ha valaki kétkezi munkát végez, szinte biztos az elhelyezkedése. Ilyen szakember például a varrónő, akinek nem muszáj külön üzlethelyiséget fenntartani ehhez, hiszen otthonában is könnyen kialakíthat egy olyan sarkot vagy szobát, ahol kényelmesen tud dolgozni. Persze ehhez jó, ha pár évet előbb alkalmazottként is dolgozik valahol, mert egy kezdő ügyfélkörre neki is szüksége lesz.

E-asszisztens

Mivel ma már szinte mindent el lehet a számítógépen és az interneten keresztül intézni, egyre több cég nem bérel irodát – így nem kell sem bérleti díjat, sem rezsiköltséget fizetniük. Sok magánvállalkozás működik már így, és nem ritka, hogy virtuális asszisztenseket keresnek a mindennapi ügyeik szervezéséhez. Ezen a téren egész versenyképesek vagyunk, már nem csak külföldön, de itthon is vannak erre szakosodott cégek és egyének.

Újságíró/szerkesztő

A Forbes magazin listáján a nyolcadik legjobban fizetett otthoni munkaként jelöli meg Amerikában az írói/szerkesztői tevékenységet. Sajnos Magyarországon ez se pont így van, mégis, lássuk be, ez az egyik legkézenfekvőbb otthonról végezhető munka, hiszen elég hozzá egy számítógép, internetkapcsolat, meg persze kellő íráskészség. Ahhoz, hogy ebben a szakmában dolgozzon, nem árt, ha kellő referenciával rendelkezik, de ha ez sikerül, akár alkalmazottként, akár szabadúszóként is végezheti.

+ 1 tipp: így találja meg  jövendőbeli ügyfeleit

Amikor egy vállalkozás a piacra készül, sok mindenre kell gondja legyen, és a feladatlistának többnyire csak a legvégére kerül a promóció.

„Sok otthonról vállalkozót az is félrevezet, hogy amikor ugyanazt a tevékenységet hobbiból végzi (pl. kézimunkázik), akkor látszólag sok vevő jelentkezik rá – de abba nem gondolnak bele, hogy az ismerősi kör egyszer elfogy, és akkor más vevők után kell nézni” – magyarázza Ujvári Mária, a sikermarketing.hu munkatársa.

A kezdő vállalkozók első gondolata szinte mindig a szórólapozás, és a multik reklámújságjai is csak megerősítik őket abban a hitben, hogy a postaládákba dobált szórólap jó eszköz (még akkor is, ha amúgy privát emberként ők is megnézés nélkül dobják ezeket a kukába). Így aztán sokszor csalódás éri őket, mert még a legszebben megcsinált színes szórólap sem lesz olyan hatékony, mint amire ők számítottak.

A szakértő szerint következő gondolat manapság már leginkább a Facebook oldal – főleg azért, mert ingyen van. A Facebook azonban marketingszakmai szempontból a hosszú távú márkaépítés eszköze – a rövid távon hatékony játékok, megosztások, nyeremények pedig mindig kérdéses eredménnyel járnak. (Mert mire jó 7000 rajongó, ha csak rajonganak, de sosem vásárolnak semmit?) Arról pedig már nem is beszélve, hogy egy cég profi Facebook kommunikációja rengeteg időt emészt fel, és nem árt hozzá némi szakértelem sem.

„Tapasztalataink szerint a leghatékonyabb marketingeszköz egyelőre még mindig a keresőoptimalizált honlap, vagyis az, ami a Google találati listáján előkelő helyen jön fel. Marketing szempontból egy ilyen eszközzel a vállalkozás már egy lépéssel előbbre jár a vásárlás felé vezető úton, hiszen amíg más médiumokon keresztül az igényt próbálja meg felkelteni a fogyasztóban, addig az interneten már eleve azok keresnek rá egy adott szolgáltatásra, akik az ő szolgáltatását vagy termékét szeretnék megvásárolni, de legalábbis az információgyűjtés fázisában vannak” – mondja Ujvári Mária.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek