no

Nőnapi virágkörkép: hol és mit vegyen?

Tesztelje le, mennyire ismeri a virágokat, és akkor se essen kétségbe ha nagyon rossz eredményt ért el, mert most megtudhatja, melyik virág mit szimbolizál, azaz miért ne vegyen a menyasszonyának nárciszt vagy sárga rózsát, a pénzügyes Gizikének meg, akitől a bére pontos utalásán kívül nem remél mást, miért ne tulipánnal kedveskedjen. Új tudásával felvértezve azután bátran indulhat beszerezni, mert abban is segítünk, mit hol érdemes megvásárolni.

Idén is feltérképeztük hol, mennyiért tudja beszerezni a nőnapi virágokat. Elnéztünk a hiperekbe, egy szupermarketbe, egy kertészetbe, és még a bizarr választásnak tűnő, árversenyben viszont általában jól szereplő temetői virágosokhoz is. Meglepő módon idén az Auchanban volt a legnagyobb felhozatal, és árban is veri a többit. Na jó, ezért ki kell menni Budakalászra, de ha közel lakik, nyert ügye van.

Auchan

A régi Cora helyére már tavaly beköltözött a szintén francia tulajdonban lévő Auchan, de valahogy nem volt kedvem azóta ellátogatni ide: eléggé bírtam a Corát, sajnáltam, hogy megszűnt, Auchan meg van közelebb is, szóval nekem nem érte volna meg csak úgy kikocsikázni ide. Viszont amióta ma feltérképeztem, biztosan tudom, hogy néha ki fogok nézni, mert még mindig van friss hal (tengeri, folyami és édesvízi!) és hatalmas a kínálat is.

Virágból van szálas és cserepes, egy szál rózsa már van 199 forintért, a legolcsóbb cserepes meg 150 forinttól indul (mindről talál fotót és árat a képgalériában, szóval érdemes végigfutni rajta!). Egy dolgon azonban nagyon meglepődtem: miért árulnak nőnap alkalmából krizantémot, és miért ilyen drága? Talán a vicceskedő férfi kollégák körében menő, de szerintem mi, nők még tőlük sem szeretnénk temetővirágot kapni nőnapra, bármennyire is szép.

Silvanus díszfaiskola

Ebben a ketészetben túl sok vágottat nem láttunk, és a cserepesek választékától sem voltunk úgy elájulva, de később kiderült, mi ennek az oka. Azonnal szimpatikus volt az is, hogy minden növény mellett fel volt tüntetve, hogy milyen gondozásra van szüksége és hogy milyen helyen érzi jól magát. Az itt dolgozó munkatársak tényleg segítőkészek és még akkor is végigkísérnek az egész kertészeten, ha éppen csak érdeklődik az ember. Az is kiderült, hogy miért nincs nagyobb választékuk: „Még egy kicsit korai, de a napokban már itt is kaphatóak lesznek a virágos virágok, amiket nőnapra simán lehet ajándékozni.” Bár nem ezért jöttünk, Imádtuk viszont a kiültethető fűszernövényeket, el is döntöttük, hogy saját fűszernövényes ládikót készítünk idén, szóval arról is lesz majd poszt, hogyan szereltük össze (és hogy kinek a növénye halt ki előbb). Egyébként a fűszernövények 300-350 forinttól vihetőek, a többi árat és a képeket szintén a galériában nézheti meg.

Tesco

A Bécsi úti Tescóban elég gyér a felhozatal, pedig a táblákon már hirdetik a nőnap közeledtét. A szokásos lepkeorchideákat nyomatják normál és mini méretben (hasonló árakon), de van helyes krókusz két színben, primula, tulipán, kála és begónia is. Ha nincs sok ideje, vagy csak elfelejtette időben megvenni a virágot, ide még éjjel is beeshet, de azért arra ügyeljen, mielőtt átadja a szuperkreatív ajándékot, hogy az árcédulát szedje le róla. Itt öt szál tulipán 569, az orchidea 1999, a kála 2599, a primula pedig 159 forint Ehhez hozzátennénk a Váci úti Tescóból származó információt: ott a csokronként 569 forintos tulipánárral az áruház területén lévő virágbolt szálanként 380 forintos árral vette fel a versenyt.

Interspar

Az Eurocenterben voltunk, megnéztük és eljöttünk. Körülbelül így tudnánk megfogalmazni az élményt, amit láttunk. A zöldség és gyümölcs osztályon van pár begónia, liliom és lepkeorchidea - olcsónak nem olcsó, viszont legalább a választék is kicsi. A legolcsóbb cserepes a jácint 499 forint, az azalea pedig még az orchideát is leelőzi 300 forinttal, így 1990-et kell érte fizetni.

Virágbolt

A budakalászi Virág Horváth üzletben egy csomó tök jó színes zöldség van és számunkra teljesen ismeretlen fajokkal is találkoztunk - csak hát mindezt horribilis árakon. Aztán persze van a szokásos vágott felhozatal: jácint 250-450 forint, gerbera 250, tulipán 330 forintért. Sajnos itt sok képet nem tudtunk lőni mert ránk szólt a biztonsági őr, úgyhogy gyorsan el is kellett hagynunk a terepet - ami kár, mert tényleg klassz dolgok voltak.

+1: a temető

Mivel útba esett az óbudai temető, itt is megálltunk és megnéztük, hogy a koszorúkon kívül mit árulnak. Úgy tűnik, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsóbb virág beszerzésére a temetői virágárusoknál is körülnézünk, mert láthatóan felkészültek a nőnapra, bár nem vitték túlzásba. Találtunk cserepes jácintot 700-ért, és természetesen itt is volt primula a szokásos 150 forint körüli áron, de ami érdekes, hogy itt árulnak cserepes nárciszt 400 forintért, miközben máshol nem is láttunk nárciszt. Ez utóbbiért tehát érdemes lehet ide eljönni, de jobb, ha nem ajándékba veszi – hogy miért, azt lásd alább. A többit viszont valószínűleg ugyanúgy megkapja bármelyik hiperben hasonló áron, és még csak titkolóznia sem kell, hol vette.

Összegzés

A budakalászi Auchanban bárki megtalálhatja kedvenc virágját kedvező áron, tehát nálunk ez a tuti befutó. A kertészetet semmiképpen se hagyja ki, a virágbolt meg akkor szuper, ha nem ijed meg attól, hogy egy pofásabb csokorért jópár ezressel kevesebb lesz a pénztárcájában. A Tesco és az Interspar maradjon az utolsó pillanatra, a temető felé kerülni meg csak tényleg a nárcisz miatt érdemes.

De milyen virágot válasszon?

Megoszlanak a vélemények, hogy a cserepes vagy a vágott virág-e a praktikusabb ajándék. Sokan szeretik a néhány napig dekoratív, de aztán hamar elhervadó virágcsokrokat, ugyanakkor egy jól megválasztott cserepes növény akár évekig a szoba vagy a kert dísze lehet.

Vágott virágok

Élettartamukat növelhetjük, ha naponta cseréljük a vizüket, nem rakjuk sem a napra, sem huzatba, és gyakran visszavágjuk a szárvégeiket. Sokan nem tudják, de tíz szál alatt páratlan számú virágot illik a csokorba köttetni, és figyeljen arra is, hogy a selyempapírt még az átadás előtt vegye le.

Tulipán: Az egyik legkedveltebb tavaszi növény, már néhány szál is jól mutat egy kis csokorba kötve. Sajnos az esetek többségében nem bírja sokáig, és hamar elvirágzik (tipp: egy rézpénz a vizébe, és nem nyílik ki olyan hamar). Érdemes olyat venni, ami épphogy túl van a bimbózáson. Ha naponta vágunk egy kis darabot a szárából, akkor tovább bírja. A tulipán heves érzelmekre utaló virág, úgyhogy csínján bánjanak azzal, hogy kinek adják. A vörös tulipán például felér egy szerelmi vallomással.

Rózsa: A másik virág, ami érzelmekre utal, sőt minden szín mást és mást jelent. A vörös rózsáról mindenki tudja, a lángoló szerelem virága. A fehér rózsa a nagyrabecsülést jelenti, tökéletes választás, ha édesanyjának adja. Ha sárga rózsát vásárol, mert naivan úgy gondolja, hogy az elég választási alap, hogy szép a színe, és azt viszi haza kedvesének, könnyen lehet balhé. Amellett, hogy örömöt és vidámságot, irigységet és barátságot is jelent, ugyanakkor olyan szerelmet is, ami mögött nincs érzelem. A rózsaszín rózsa szerelmet, hálát és kecsességet jelent, míg a narancssárga rózsa a bölcsesség szimbóluma. A festett kék, fekete, vagy csillámporos rózsa jelentését ne keresse, az egyszerűen csak maga a megtestesült ízléstelenség.

Nárcisz: Amellett, hogy kinézetre vidám, jól mutat, és nagyon elterjedt virág, valamint ilyenkor mind hagymás, mind vágott formájában beszerezhető, érdemes tudni, hogy hiúságot, önzést, hidegséget is jelent.

Frézia: Ezzel a virággal nem lehet melléfogni. Az illata és színessége miatt közkedvelt nőnapi virág, ami egyébként az ártatlanság és a bizalom jelképe is.

Gerbera: Sok színben megvásárolható, és jelentéstartalma sem annyira mély, mint a rózsáé. Tiszta, visszafogott érzelmekre utal, tehát kolléganőknek ideális.

Írisz: Más néven nőszirom. Az egyik legszebb tavaszi vadvirág, az odaadás, és a remény virága, de ezt is veheti bátran bárkinek.

Szegfű: Megoszlanak a vélemények, mert egyesek szerint szegfűt nem illik ajándékozni, mások szerint a komoly szerelem virága.

Ha azonban a hölgyismerőséről tudja, hogy szeret a kertben tenni-venni, akkor inkább lepje meg olyan virággal, amit később kiültethet.

Kerti virágok

Tulipán, nárcisz, krókusz,jácint: Amikor hagymásan ajándékozza ezeket az egyébként nagyon közkedvelt növényeket, jó ha tudja, hogy nem fognak sokáig virágozni, főleg lakásban. Mégis azt tanácsoljuk, hogy nyugodtan válassza őket, mert miután elvirágoztak, a hagymákat ki lehet ültetni a kertbe, ahol évről-évre újra kihajtanak.

Hóvirág: Mivel védett növény, 2005 óta tilos vágott hóvirágot árulni és vásárolni is, de a cserepes változat kedves ajándék. Szintén ki lehet ültetni a kertbe, miután elvirágzott. Egyébként a tisztaságot és a reményt szimbolizálja.

Kankalin: Primulaként is sokan ismerik, és nőnap alkalmával népszerű választás. Kertbe ültetve egészen július közepéig virágzik, kedveli a világos helyeket, de a tűző napot nem bírja.

Akinek nincsen kertje, de szereti a növényeket, az örülni fog olyan virágnak, ami otthonában vagy munkahelyén akár az asztala dísze is lehet.

Szobanövények

Azálea: Kicsit macerás növény, viszont szépsége kárpótolja majd leendő gazdáját. Ha ön az ajándékozó, és az azálea mellett dönt, olyat válasszon, amin még sok a bimbó. Ha ön a megajándékozott, és ilyen virágot kapott nőnapra, akkor készüljön fel, mert sok dolga lesz. Hetente merítse a cserepet vízbe, és ügyeljen arra, hogy folyamatosan vizes legyen a virág talaja. Nem szereti a tűző napot, de a nagyon hideget sem. Olyan 8-15 fok az ideális, szereti a fényt és a magas páratartalmat. Fontos, hogy elvirágzás után mindig távolítsa el a hervadt részeket a bokorról. Kezdő botanikusoknak nem ajánljuk, és ha a gondos tartás ellenére is meghal a növénye, ne vegye lelkére.

Fokföldi ibolya: Ma már rengeteg színben érkezik hazánkba, és megfelelő gondozás mellett több éven át virágzik. Egész évben sok fényt igényel, de a tűző napot nem bírja. Szobahőmérsékletű vízzel kell öntözni, viszonylag gyakran, hogy a földje mindig nedves legyen, és magas a páratartalomigénye.

Korallvirág: Ez a növény arról híres, hogy nagyon jó az alkalmazkodókészsége és sokáig virágzik. Szereti a napfényt, de ha nem kap belőle sokat, akkor is jól elvegetál. Jól bírja a száraz levegőt, és a vízigénye sem nagy. Néhány hiper kínálatában kalandiva néven találja meg, ami gyakorlatilag a korallvirág teltebb virágú változata.

Nebáncsvirág: Más néven Impatiens, tápanyagigénye nagy, ezért kéthetente tápoldattal kell kezelni.

Begónia: Ne öntözze túl, és ne tegyen közvetlen napfényre, ezen kívül a begónia nem igényel extra gondoskodást. Ablakba, erkélyre és munkahelyre is ideális.

Ha a virágboltig se akar kimozdulni: virágküldés online

Elképesztően csicsás bokrétákra akadtunk a netes oldalakat böngészve, amelyeknek igencsak megkérik az árát. Már az elején szívesen feladtuk volna a küzdelmet, mert a sok plüss és a rózsaszín oldalak látványa émelyítő volt, de próbáltunk kitartani és találni pár elfogadhatót. Nem jártunk sikerrel.

  • viragneked.hu azért került fel a listára, mert már régen nevettünk annyit mint ennek a weboldalnak a nézegetése közben. Azonnal szemet szúrt az „életérzés” elnevezésű menüpont, ahol kiderült, hogy létezik például vibrátorvirág (aminek egyébként a becsületes neve flamingóvirág). Ha valaki még nem elégedne meg ezzel a fallikus szimbólummal, csatolhat hozzá egy rácsos vagy egy köves bugyit is potom 5900 forintért (plusz a virág meg a szállítás, ami 1800 forint) - na, ezt nemhogy nőnapra, de szülinapra és évfordulóra se szeretnénk kapni. Egyébként itt vannak egészen jó virágok is, csak piszok drágán: az "olcsóbb", 20 szálas tulipános csokor 17700 forint, ami vicc, ha már a hiperben 5 szál 569 forintba kerül. Jó, lehet, hogy nem ilyen hosszú a szára, meg kevesebb rajta a levél is, de ha ekkora lenne a különbség, akkor a hiperes tök kopasznak kéne lennie, két hete elszáradva. A pozitívuma az oldalnak, hogy teljesen átlátható. Ez is valami.
  • Az Escadát azért kedveltük, mert könnyű kezelni, minden infót gyorsan meg lehet találni rajta, és árkategória szerint is lehet keresgélni. A szállítási költség 5 forint, ami ugye nem mindegy egy 2560 forintos korallvirágnál (ami egyébként még egy drága virágboltban is maximum 1490 forint), vagy egy jácint csokornál, amiért 5040 (!!!) forintot kérnek el.
  • A harmadik oldal, a Fleurt virágküldés szintén különleges, itt szerencsére már 48000 forintért küldhet 30 szál vörös rózsát Swarovski kövekkel megspékelve. Nyilván a rózsa egy drága virág, és a szebb darabokért akár 800 forintot is elkérnek a boltokban, de ha ezzel az összeggel számolunk, még mindig „csak” 24000 forintnál tartunk. Persze nyilván a Swarowski kristálydíszítés (= üveg strasszkövek) sem kutya, de biztosan nem teszi ki a maradék 24000 forintot. Van még pár igazán ígéretes kompozíció az oldalon, ha van kedve, csodálja meg őket.
  • Aki pedig nem akar virágot vásárolni, az a netes ajándékküldő oldalakról gyűjthet magának ötletet: kedveskedhet csokival vagy akár kézműves bonbonnal, de küldhet hölgyismerőseinek teát, kávét vagy akár gyümölcscsokrot is.
Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek