LÁJFHEKK

Mi értelme a nem vízálló hótaposónak?

2012. december 16., vasárnap 18:49

A hirtelen beköszönő tartós hideg és a hó hatására rá kellett döbbennünk, szükségünk lehet egy vastagabb talpú, strapabíró, hétköznapi használatra alkalmas hótaposóra. A keresés során belefutottunk a Deichmann akciós ajánlatába, mely szerint 8-10 ezer forintért már egész jó csizmákat vehetünk. A fotón vidám modell szalad a hóban, igen jóképű hótaposókat ajánlva. Csakhogy a cég honlapján lévő kommentekből kiderült, ezek a hótaposók, bár valóban kedvező árúak – egyáltalán nem vízállóak.

61384 439381622795514 1417933867 n

Jó, a hirdetés nem volt félrevezető, hiszen egyáltalán nem állították azt, hogy vízálló csizmákat kínálnak. Csak azt, hogy lehet velük hóban futni, ugye. Egy gyanútlan vásárló viszont ezek alapján azzal a feltételezéssel indul el megvenni az akcióban látott csizmát, hogy az némi hóban futkározás után sem ázik latyakra a lábán.

A kommentekre később a Deichmann ügyfélszolgálata is reagált: „Ezek a csizmák nem vízállóak, érdemes őket impregnáló spray-vel befújni, ezáltal vízállóak lesznek”.  Ez a válasz azonban nem mindenkit elégített ki, így egy újabb üzenetben a cég egyik munkatársa egyértelműsítette, hogy lehet vízálló hótaposókat is kapni náluk, azokat a DEI-tex felirattal jelölték meg.

A fenti kategóriába tartozó csizmák azonban teljesen más stílusúak, mint a hirdetésben látott darabok. Míg a Deichmann a nőies darabokat bemutató szórólapokkal és hirdetésekkel bombáz minket, a rendes, vagyis vízálló hótaposókról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy kecsesek.

A legbosszantóbb azonban az, hogy a rendeltetésére is alkalmas hótaposók és a nem vízálló darabok ára között nincs különbség. Tehát döntse el, miért fizet: a nem praktikus darabért, ami szép is, vagy azért, amit nyugodt szívvel viselhetünk bokáig érő hóban, akkor meg úgyse látszik, ha ronda.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta