Tényleg annyira megérik a tescós Zwilling kések?

Zanza!

Pár évvel ezelőtt a Spar akciójában lehetett hozzájutni a jó minőségű német Zwilling késekhez, most ugyanezen márkájú késeket vonta be a Tesco saját pontgyűjtéses akciójába. Igaz, a típuscsalád nem teljesen egyezik, de a minőség és a háttér ugyanaz. Kezdjünk őrülten pontokat gyűjteni? Igen, de ésszel.

Összevetettük a két bolt által kínált német termékek értékét. Meglepő módon az idei akcióban szereplő kések eredeti, nem akciós ára szinte alig változott a 2008-as modellekéhez képest, és még csak nem is drágábbak lettek. Így például az általános kés hűségpontok nélküli ára a Tescóban most 15 599, míg a testvéréért négy évvel ezelőtt 15 900 forintot kellett fizetni. A másik legjobban fogyó szeletelőkés most 18 999, míg 2008-ban 19 000 forint volt. Természetesen ugyanez a helyzet a nagy kedvenc Santoku-késsel is, idén 26 599, régen 26 000 forintért lehetett megkapni.

Scanpan Spectrum késszett

„Egyfelől jó, hogy tartja az árát a cég, másfelől egy kicsit túldimenzionálta. – mondja Czurkó István a Moskito Kft. ügyvezető igazgatója, aki húsz éve árul hazánkban minőségi késeket. Arról nincsen szó, hogy ne kedvelném a Zwilling késeket, sőt, nagyon megérik az árukat ebben a Tescós akcióban. Minőségi késeket szerezhetnek így be az emberek, és mivel úgyis elköltik a pénzt erre-arra a hiperben, gyorsan össze is gyűlhetnek a hűségpontok. Azt viszont egyáltalán nem gondolom, hogy az összes terméket be kellene szereznie mindenkinek. Nagyon régóta foglalkozom késekkel, konyhai kiegészítőkkel, van benne tapasztalatom. Én többnyire japán termékeket forgalmazok, és volt szerencsém már többször is kilátogatni. Amit megtanultam: kint kizárólag egyfajta kést, a Santokut használják az otthoni háztartásban. Azzal pucolják a zöldséget, filézik a húst és a halat is. Nem véletlenül ez a neve a késnek, mivel a „san” a hármas számot jelöli: zöldség, hús, hal. Az európai általános háztartásokban is többnyire három típusú kést  lehet megkülönböztetni: 20 cm-es szakácskést, 15 cm-es általános kést és 10 cm-es hámozó kést” – foglalta össze Czurkó István, mire érdemes elsősorban gyűjteni a pontjainkat.

black wasabi 16cm santoku kés

Tehát elég, ha csak ezt a három kést veszi meg a Tesco-pontjaiért, melyek megszerzésére már elköltött legalább kilencvenezer forintot – természetesen nagyon fontos élelmiszerre és háztartási cuccokra –, mert az összegyűlt pontok segítségével mindössze 14 997 forintért magáénak tudhatja a három „alapkést”. De tegyük fel, hogy a négy hónapos akció alatt sem gyűlik össze mindenkinek a késekre való – ilyenkor mi a teendő?

a. Lemondani a luxuskésről és venni egy saját márkásat 150 forintért (ennyibe kerül a Tescóban egy szeletelő késhez hasonlító darab).

b. Kutatni az interneten, hátha találni olcsóbban ugyanolyat, esetleg még Zwillinget is, de nem az akciós Motion család egy tagját.

c. 400-600 forintért olyan pongyűjtőfüzetet venni, amibe már valaki ilyen-olyan módon összegyűjtötte a pontokat.

d. Hagyni az egész Zwilling-dilit a fenébe, és venni egy hasonlóan jó minőségű, de olcsóbb terméket.

És akkor mi van, ha valaki az egész készletet magáénak szeretné tudni? Számoljon kicsit, és sajna azonnal rájön: szívás!

Mert az tizenkét darab termék, tehát minimum 360 000 forintot kell költeni a Tescóban négy hónap alatt(!), amit ugye, azért kevesen tehetnek meg, és ha már ez az összeg ki is repült a kasszából, még mindig meg kell venni a német, kifogásolhatatlan minőségű cuccokat, 53 388 forintért. Tehát négy hónap alatt 413 388 forintot kellene kiadni csak a Tescoban, hogy a hűtő is fel legyen töltve, illetve a kések is meglegyenek. Persze, ha valaki épp most készült az angol hiperben háztartási készüléket vagy televíziót venni, talán megérheti a dolog, de lássuk be őszintén, nincsenek fényűző, Stahl Judittól megirigyelhető színes, mintás hűtők három kilóért a „munkásosztálynak” kínált berendezések között. Szóval persze, még mindig lehet egy csomó teli pontgyűjtőt venni a netes piacról, a kérdés csak az, hogy van-e tizenkét füzetecske minimális áron a piactéren. Van olyan eladó, aki az előbb említett füzetből 30 darabot kínál, darabját 700 forintos kikiáltási áron, bár fotó nincsen róla – nyilván levélben ezt szívesen pótolja. Így már akár 12 600 forint ellenében könnyedén megveheti a késeket, vágódeszkát és a bambusz késtartó blokkot is az akcióban.

kai black wasabi 15 cm általános kés

Aki utál Vaterázni, gyűjtögetni és Tescózni

A szakember szerint – bár a Zwilling tényleg igazán jó gyártmány –, a dán SCANPAN is hasonlóan jó adottságokkal bír , ráadásul mindegyikhez jár a kés kerámiabevonatával megegyező színű műanyag tok is. Ez nem csak azért jó, mert esetleg, ha a gyerek kezébe kerül, nem tud kicsi „Songokuként” végigszántani ellenfelén (és/vagy magán), hanem nem mellékesen egy piknikre vagy a telekre is magával tudja vinni különösebb csomagolás nélkül. Nagyon dizájnosak a mai konyhákban egyre inkább fellelhető neon- és rikító színekben kapható csodák. Amiért én mindenképpen ezt ajánlanám, az az, hogy ezeket lehet mosogatógépben tisztítani – a némettel ellentétben. Egy évig nem kell élezni, mert nagyon magas a széntartalma, és német minőségű acélból gyártják a pengéjét. Nemrégiben megjelent a négyes kiszerelésű „csomagjuk”, amiben 18 cm-es szakács-, 18 cm-es kenyérvágó-, 14 cm-es Santoku- és 9 cm-es mindenes kés található. Mindezért kilencezer forintot kell fizetni, ami a Zwillinggel összehasonlítva kiugróan nagyon jó árnak tűnik.

Igazi szamurájoknak a konyhába KAI, Hattori

A KAI-kések a Zwillinghez hasonlóan szintén nem olcsók, viszont örök életűek (legalábbis ezt állítja a gyártójuk). A japán kések a némettel ellentétben leheletkönnyűek, hogy a szakácsnak ne fáradjon el a csuklója szeletelés, vágás, aprítás közben. Az elv az, hogy az él vágjon rendesen és ne a súly adja a vágáshoz az erőt. A Hattori név talán ismerősen csenghet a hazánkban is nagy sikereket aratott Tarantino által rendezett Kill Bill című filmből, ahol Uma Thurman egy Hattori Hanzō -karddal küzdte le ellenségeit. A Hattori-kések egy család remekművei, és a gyönyörűen megmunkált acéloknak meg is kérik az árát: hatvanezer forintról indulnak. A KAI-kések valamivel olcsóbbak, a három alapkést harmincezer forint körül már be lehet szerezni.

Aki még mindig ragaszkodik a Zwillinghez

Az E-bay-t, Amazont felejtse el. A Vaterán akciós áron és nyilvánvalóan plusz szállítási költségért megveheti a kések nagy részét.

Megkérdeztük Szabó Anitát, a Tesco kommunikációs szakértőjét, hogy látják, melyik az a kés, amelyikből a legtöbb fogy, illetve, gyűjtik-e annyian a pontokat, amennyire ők számítottak. Tudnak-e olyan vásárlóról, aki kifejezetten emiatt az akció miatt jár hozzájuk, illetve van-e olyan vevő, akit sikerült az akció révén átcsábítani más hiperből.

„Mivel még nagyon friss az akció sajnos túl sok információval nem tudok szolgálni. Ami biztos, eddig a: Santoku, szeletelő- és általános kés volt a favorit a vevők körében és nagyon bíztató az eddigi forgalom.”

Tetszik Önnek a Dívány Shopaholic blogja? Írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán!

Blogmustra