Mosson ezentúl ingyen!

Oké, a vízre és az áramra továbbra is költenie kell, de van-e jobb hír annál, ha a mosószer ingyen van, természetes és még hatékony is? Bónusz: nem a hiperbe kell elmenni érte, hanem csak kirándulni egy jót.

Bio mosószer? Mosódió? Háziszappan? Felejtse el! Létezik azt a mosószert, ami teljesen ingyen van, hatékony, és még a környezetet sem szennyezi. Aranyárban lehet kapni bio mosószereket, sőt ma már a mosódiót is (ami ráadásul hozzáférhető folyékony változatban is, de ez sem olcsó). Mit tegyen, aki olcsón akar mosni, de a környezetére is odafigyelne?

Szedjen gesztenyét! A vadgesztenye ugyanis szaponint tartalmaz, csakúgy mint a mosódió, csak ezt nem kell több ezer kilométerről importálni, és még ingyen is van.

Ennyi habra nem számítson senki
Ennyi habra nem számítson senkiStockfresh

Nem hittem benne, hogy működik, de egy tesztet megért a dolog. Színes ruhákat mostam vele, amit bőven tarkított zsír, kakaó és egyéb koszfolt. 5 darab vadgesztenyét forrásban lévő vízbe tettem, és otthagytam kb. 20 percre. A gesztenyék megszívták magukat, és így már félbe tudtam őket vágni. A félbevágott darabokat egy fél zokniba tettem, amit összecsomóztam. Öblítésre ecetet használtam.

És lőn, a ruhák tiszták lettek. Ha nagyon koszosak, nem árt a gesztenye mellé egy kis nátrium-perkarbonátot betenni a mosószer adagolóba, ettől a makacs foltok is eltűnnek. Bár én eddig mindössze két alkalommal használtam, a leírások szerint 4-5 mosásra elég az 5 darab gesztenye (5 kilónyi ruhával számolva).

A keveréket, csakúgy mint a mosódiót, nem csak ruhatisztításra lehet használni, hanem felmosásra, felülettisztításra is. Ebben az esetben a főzővízet a felmosóvödörbe öntjük, és a félbe vagy negyedbe vágott gesztenyéket hagyjuk állni egy darabig benne. A vízben kioldódik a szaponin, amihez lehet még néhány liter forró vizet tenni.

Természetesen nem én találtam fel a spanyolviaszt, a gesztenyét a XIX. századig használták mosószerként, de néhány gyógynövényekkel foglalkozó könyv is említi ilyen felhasználását.

A Szent István Egyetem Növényélettani karának munkatársa szerint nem a vadgesztenye az egyetlen szaponin tartalmú növényünk. Az orvosi szappanfű egy szekfűféle, melynek vörös színű gyökere sok szaponint tartalmaz. Ezt felvágva és kifőzve hasonló hatást érhetünk el, mint a gesztenye esetében.

Arra azért érdemes figyelni, hogy ezek a növények, a mosószerekkel ellentétben, semmilyen fertőtlenítő és fehérítő hatással nem rendelkeznek - hívta fel a figyelmünket az egyetem munkatársa. Ezért például a csecsemőruhák mosására nem alkalmasak.

Ha Ön ennél sokkal jobb (és olcsóbb) természetes mosószert vagy tisztítószert tud, írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán, vagy kommentben itt!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek