Fagyasztott pizzák: ha elég sajtos, már szinte jó?

Zanza!

Arról már írtunk, hogy a házhoz szállított pizzáknak mik az előnyei és a hátrányai, most kipróbáltuk, mit tudnak a sokkal olcsóbb mirelit pizzák. Furcsa módon nem ért akkora sokk minket, mint amire számítottunk, és gyomorpanaszaink sem voltak a kóstoló után. Próbáltunk a hiperekből/szuperekből lehetőleg azonos, sonkás pizzákat beszerezni, és bár nevük eltért,  mind nagyjából ugyanazt tudta. Volt köztük olaszos nevű pizza prosciutto, angolszász verziós ham pizza, de egyszerű sonkás pizza is létezik. Érdekes, hogy van olyan sonkás pizza, amin paprika, cukkini, sőt még gomba is van, aminek biztos örülnek azok, akik a pénzükért szeretnek nem várt pluszt is kapni, mi nem annyira.

Szerintünk az igazi pizza nem akad meg a torkon, mert a feltétből kiolvad annyi zsír, amitől a tészta finom lesz. Kíváncsian vártuk, hogy létezik-e olyan mirelit pizza, amelyik tudja hozni ezt az élményt.

1. Dr Oetker Ristorante Pizza Prosciutto

Eszméletlenül jó illata van, a tésztája nagyon vékony és ropogós. Jó sok sajt van a tetején, a sonkával viszont már nem bántak ennyire bőkezűen. A fűszerezése megfelelő, és ebből mindenki repetázott, sőt, az egyik lelkes kóstoló egyből fel is ismerte. Pont elég zsír olvadt ki a sajtból, emiatt jó „tocsogós” lett a pizza és így már nem is volt probléma a kevés sonka (itt még azt hittük, ez a mennyiség kevés...). Nagyon szerettük!

Összetétel: 11% főtt sonka, 15% mozarella, karragén, nátrium-nitrit, E451, E452, E331.

2. Don Pepe "8 perc alatt kész" sonkás pizza

Az első benyomás nem volt túl biztató: bár sonkából arányaiban több van rajta, mint az előző, igen jól teljesÍtő versenytárson, a sonkamennyiség azonban egyben, egyetlen szelet formájában került rá, ami senkinek nem jött be. Nagyon vastag a tésztája, így felszeletelve sokkal inkább tűnik melegszendvicsnek, mint pizzának. Ami nem lenne akkora baj, ha nem tűnne ízre is egy az egyben otthon elkészített sonkás szendvicsnek. Ezért kár pénzt kiadni, egyszerűbb sütni egy melegszendvicset! Ráadásul nagyon száraz is, alig van rajta paradicsomszósz. Nem kapott túl sok pontot, melegszendvicsként többet kapott volna…

Összetétel: pulykasonka 16 g/100 g, mozarella 16 g/100 g, nátrium-glutamát, nátrium-aszkorbát, rengeteg ízfokozó és mesterséges anyag.

3. Auchan Nowaco gyorsfagyasztott sonkás pizza

A külcsín egyértelműen jobb, mint a belbecs. Kinézetre nagyon klassz, de sajnos nem annyira finom. Nagyon lisztízű a tésztája, kevés rajta a paradicsomszósz, és a pereme elszárad, lepattogzik. A hagyma több rajta, mint a sonka, és paprikát meg cukkinit is tettek rá, ami nekünk nem jött be, de ez nyilván csak ízlés kérdése. Messze van az olasz pizzától, de azért ehető. Itt azért muszáj még megemlíteni, hogy ezen a pizzán analóg sajt van, ami azt jelenti, hogy életében nem látott még tejet, pálmaolajból, keményítőből, tejfehérjéből, sóból és ízfokozókból készül. Mázli, hogy mozarellát is csempésztek bele, így legalább az érzet haloványan megvan… Elnyerte magának az utolsó helyet ami nem is csoda, hiszen a hagymán kívül sok minden nincsen rajta.

Összetétel: analóg sajt (!), mozarella, gépsonka 0,8%, E1420, E451, E452, E407, E301, E508, E250.

4. Trattoria Alfredo prosciutto pizza

Egyáltalán nincsen illata (?!?!), de ránézésre guszta. Sajnos íze sincs, de legalább jó vékony a tésztája. Igazából lehetne egy pizzaalap, amit olyanra készíthet, amilyenre csak szeretné. Meg lehet spékelni még egy csomó sonkával és sajttal, de akár magyaros pizzát is készíthet belőle. Nem csoda, hogy az utolsó előtti helyen végzett ez a feltét nélküli pizzácska. Ami nagyon furcsa: 14,3 százalékban tartalmaz sonkát, legalábbis a dobozára ez van írva.

Összetétel: 14,3% füst ízű combsonka,  mozarella, 6,3% eidami sajt, 22,8% aprított paradicsom, 8%nátrium-nitirit, füst aroma.

5. Riggano Pizza Prosciutto, még több sajttal

„Ez olyan, mint az anyu által készített pizza, legalábbis ha a tésztáját nézem. A feltét, az viszont elég gyér” – foglalta össze egyik pizzatesztelő. Pedig sajtból rengeteg van rajta, és maga a pizza is nagyon finom, illatos. Nem túl fűszeres, emiatt gyerekeknek is ajánljuk. Jó a tésztája, a paradicsomszósz meg krémes. Negatívum: ezen is van hagyma. A középmezőnyben végzett és ahhoz képest, hogy vastag tésztás a sok sajt miatt nem akadt meg a torkunkon, de a sonka nagyon kevéske rajta.

Összetétel: 8,3% sajt, 4% sonka, E451, nátrium-nitrit, füstaroma, 4% füstölt hús, paprika.

6. Original Piccolinis Prosciutto

Ez a pizzácska megosztotta a kóstolókat. Volt, aki szerint isteni, de volt olyan is, aki nagyon lehúzta, ugyanis köze sincs a pizzához. Nem, nem azért mert ilyen picike, hanem mert az illata nagyon füstölt, és az íze inkább hasonlítható egy (mini) melegszendvicshez, mint pizzához. Tényleg aranyos, hogy ennyire kicsike (ahogy a neve is ígéri), és valószínűleg a gyerekeknek emiatt tényleg jobban bejön, de akkor már az ember maga is vághatna ki ilyen kis kosárkákat egy finom, nagyobbacska  mirelitből... Ehhez a termékhez mindenképpen mellékeljen szalvétát, mert nagyon zsíros a rengeteg sajttól és a szokásos 8 százalékos sonkaadagtól.

Összetétel: 19% aprított hámozott paradicsom, 16% edámi sajt, 8% főtt sonka, nátrium-nitrit, füstaroma, füstölt sonka.

7. Passionata Classica Pizza Prosciutto

„Elképesztő vajszaga van ennek a pizzának, úgyhogy bármennyit fizethetnétek, akkor sem kóstolnám meg!” – jött egy rosszalló megjegyzés, így ezt a terméket eggyel kevesebben kóstoltuk. Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy vaj- és gombaillata van, ami azért egy sonkás pizzától tényleg elég szép eredmény. Mindenféle feltét van rajta (igen, szerencsére legalább tényleg van rajta gomba is), a tésztája meg ropogós. Kár, hogy a sok feltét helyett nem koncentráltak a több sonka mennyiségre. Ez akár egy tavaszi pizza is lehetne.

Összetétel: 6% sertéshús, sajt, nátrium-nitrit, nátrium-glutamát, csiperkegomba, hagyma, paprika, nátrium-polifoszfát.

8. Iglotex sonkás pizza

„Mikor a gombalét (fekete szmötyi) a pizzatésztára láttam lefolyni, nem mertem megkóstolni. Nem csak azért nem, mert nem szeretem a gombát, hanem, mert visszataszító volt a fekete folt a világos tésztán” – vallott egy gombagyűlölő tesztelőnk, és ez eléggé jellemzi a szerencsétlen étel külsejét. Ehhez jött még hozzá a savanykás illata, a fakósága, és hogy sonkát nem sokat találtunk rajta. Valóban ezen van a legkevesebb, de nem ennyivel...

Összetétel: sonka 6%,  E301, E316, natrium-glutamát, gombák 4%, mozarella, glutén és laktóz van benne.

9. Tesco Value Ham Pizza

Ez volt az első pizza, amelyik még a hazaszállítást sem bírta ki, azonnal kiolvadt. De ennél több rosszról nem tudok beszámolni: jó a sonkaelosztás, mindenhol bőségesen jutott rá (pedig amúgy nem sok van rajta). Fűszeresen illatos, vékony a tésztája, bár kicsivel sósabb, mint a többi, amit kóstoltunk. Igaz, a paradicsomszósztól tocsogott a tészta, de hát, ez mégiscsak egy olcsó Tesco gazdaságos termék… Meglepően sok sonka volt rajta, legalábbis több mint az Auchanoson.

Összetétel: pizzasonka 8%, nátrium-nitrit, 8% sajt, 7% vöröshagyma, 2% sűrített paradicsom, 2% paradicsom, 2% paprika, nátrium-polifoszfát, nátrium-citrát.

10. Pizza Prosciutto

Édes a feltét (ami egy sonkás pizzától értelmezhetetlen), nem kifejezetten fűszeres, és kevés sajt van rajta. A tésztája kicsit vastagabb a megszokottnál és keményebb is. Sok rajta a hagyma és a paradicsomszósz, szerintünk inkább lecsós pizzának, vagy hagymás pizzának kellene nevezni. Érdekes, hogy ezen is 8% a sonka, nekünk ez nem tűnt fel!

Összetétel: sertéssonka 8%, E1422, hagyma, sajt, sűrített paradicsom, paprika.

Pizza Súly (gramm) Ár (forint) Fajlagos ár (1000g) Pont Itt kapható
Dr Oetker Ristorante Pizza Prosciutto 320 599 1871,875 12,5 minden hiperben
Passionata Classica Pizza Prosciutto 300 349 1163,3 11,5 Spar
Original Piccolinis Prosciutto 270 929 3440,74(!) 10,5 minden hiperben
Don Pepe 8 perc alatt kész sonkás pizza 375 719 1917,3 9 Tesco expressz
Riggano Pizza Prosciutto, még több sajttal 300 249 829,9 9 Aldi
Iglotex sonkás pizza 300 239 796,6 8 Spar
Tesco Value Ham pizza 300 199 663,3 8 Tesco
Pizza Prosciutto 300 199 663,3 7,5 Lidl
Trattoria Alfredo Prosciutto pizza 300 449 1496,6 6 Lidl
Nowaco gyorsfagyasztott sonkás pizza 350 179 511,42 5,5 Auchan

Ön melyik fagyasztott pizzát szereti? Írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán!

Blogmustra