Abortusztabletta = hat nap kényszerszabi!

Rengeteg rémhír terjeng a világhálón az abortusztablettával és annak mellékhatásaival kapcsolatban, és soha nem lehet tudni, hogy éppen kinek/minek higgyen az ember. Nyilván már az is óriási teher egy nőnek, ha ezt a megoldást kénytelen választani, és ha ezt a leghumánusabban szeretné intézni, körbenéz, hogy mik a lehetőségei. Persze az normális, hogy ilyen kérdésekről – különösen egy egyelőre nem túl ismert eljárás esetében – mindenki először tájékozódni szeretne, és erre bevált módszer az internet. Nemrégiben felröppent a hír, hogy hazánkban is engedélyezik az abortusztablettátde aztán szinte azonnal jött is a válasz, hogy nem, nem lesz forgalomban még jó pár évig. A tilalommal kapcsolatban csak hazánk ilyen konzervatív, hiszen Európa más országaiban már évek óta bevált módszer a tablettás terhességmegszakítás: Franciaországban például 1988 óta létezik.

1308067
Bill Greenblatt

Egy olvasónk azonban a közelmúltban azzal jelentkezett, hogy tanulságképp szívesen megosztja velünk a tapasztalatait, mert mégiscsak van egy hely Magyarországon, ahol legálisan alkalmazzák a tablettát.

Egyedi engedéllyel legális a beavatkozás

Mégis hogyan lehetséges az, hogy itthon elvégzik a tablettásabortuszt? A válasz roppant egyszerű: a beavatkozásához szükséges – az Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI) által kiadott  –  egyedi gyógyszerimport engedélyeket  szerez be a klinika, amivel legálisan hajtható végre az effajta terhességmegszakítás  –  állítják.

Megkérdeztük a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézetet (GYEMSZI) is, ők hogyan vélekednek a dologról.

"Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV.28.) ESzCsM rendelet 3. § (5) bekezdésében, valamint 4. § -ában foglaltaknak megfelelően lehetőség van a Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszerkészítmények külföldről való behozatalára. Az alkalmazni kívánt gyógyszer igénylését a kezelőorvosnak egyedileg kell kérelmezni" – mondta el a Díványnak az intézet.

Amikor olvasónk megtudta, hogy babát vár, nem tudta teljesen átadni magát az idilli hangulatnak, mert sejtette, hogy a barátja nem lesz annyira boldog ettől a dologtól. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy milyen szenvedésekkel jár az abortusz.

Ahhoz, hogy valakinek terhességmegszakítása legyen Magyarországon, át kell esnie pár procedúrán. Az egyik ilyen például a védőnő felkeresése. (Ami ugye azért is kellemetlen, mert kétszer kell meglátogatni a védőnőt, aki végül kiállítja a papírt arról, hogy el lehet vetetni a gyereket. Nem mellesleg a két időpont között minimum három napnak el kell telnie.)

77159243
Scott Olson

Már az első körben fizetni kell a klinikán

Az első lépés az időpont-egyeztetés, amikor a nőgyógyász szakorvos megállapítja a terhességet és ezt megerősíti papíron is. Ezzel a papírral lehet aztán elmenni a védőnőhöz, aki hosszas győzködéssel próbálja lebeszélni az anyukát az abortuszról. Ez a rész borzasztóan megterhelő lelkileg, és jobb, ha az ember még időben felkészül a megaláztatásra. Már ha erre egyáltalán fel lehet készülni.

Második lépés: irány a védőnő

A törvény azt írja elő, hogy egy nő csak akkor mehet abortuszra, ha ellátogat egy védőnőhöz, aki elbeszélget vele, ami annyit tesz, hogy próbálja ilyen-olyan módon lebeszélni a nőt arról, hogy elvetesse gyermekét. Így lett volna ez S. ügyében is, ő azonban az egészségügyben megszokott trükkhöz folyamodott. „Sok pletykát hallottam arról, hogy a védőnő hogyan próbálja megalázni a terhes nőt, és rábeszélni arra, hogy tartsa meg a gyerekét. Elébe akartam menni ezeknek a dolgoknak, ezért már az első találkozás alkalmával egy borítékban ötezer forintot csúsztattam a védőnőnek. Ezzel le is volt zárva az ügy" – mondja S. Nyilván már a telefonban elég egyértelmű és határozott volt, így sikerült szereznie már másnapra időpontot a védőnőhöz, aki miután meglátta a borítékot, nem kérdezett semmit. „Simán ment minden, és ahogy sejtettem, nem vájkált az életemben, és nem volt undok sem. Három nappal később újra találkoztam vele. Csak annyit kérdezett, hogy nem gondoltam-e meg magam, de amint rám nézett, tudta a választ, és már töltötte is ki a papírokat, amikkel már elmehettem az elit budai klinikára" – folytatta S.

Innen már nincs visszaút

Amikor megérkezik az engedély a klinikára, a nővér telefonál időpont-egyeztetés céljából. Itt nagyon fontos tudni, hogy ez a dátum lesz az, amikor a tényleges vetélés elkezdődik, de az ez előtti napon kell bevenni azt a tablettát (Myfegyne), ami megállítja a magzat növekedését. Tehát az abortusz előtti napon be kell menni a klinikára ezért a tablettáért, antinbiotikumért, és természetesen leperkálni a 98 ezret a folyamatért. Ha ez mind megvan, még rábíznak az emberre egy borítékot, amiben ott lapul az a két kapszula (Prostaglandin), ami a méh összehúzódásait idézi elő.

„Kiváltottam az antibiotikumot (egy levélen két tabletta van), hazamentem, és bevettem a tablettát. Este bevettem az egyiket, reggel a másikat. Másnap kilenckor már a 'vetélőszobában' ücsörögtem."

Meddig végezhető el a tablettás abortusz?

A gyógyszeres terhességmegszakítást a terhesség ötödik hetéig, illetve a menstruáció kimaradásától számított hét hétig lehet elvégezni – kizárólag egészségügyi intézményben. A jelenlegi gyakorlat szerint kórházban az abortusztabletta a terhesség nyolcadik hetéig alkalmazható hazánkban.

Előkészületek az abortuszra

A magánklinika recepciója melletti székeken lehet helyet foglalni addig, amíg a segítőkész nővér be nem tessékeli a pácienst egy vizsgálóba. Itt, igen pontos információt ad arról, hogy mi fog történni a vetélés alatti időszakban: „Mivel minden nő szervezete máshogy reagál a teblettákra, nem lehet megmondani pontosan, hogy ebben az esetben mi fog történni. Előfordult olyan is, aki járkálva végigcsinálta az egészet, de volt olyan is, aki az elejétől kezdve hányt."

„A nővér arra kért, szopogassam el a borítékba zárt tablettákat egymás után, mivel ezek nyálkahártyán át felszívódó szerek. Szörnyű volt, hogy semmi nyálam nem volt, inni nem ihattam, de szopogatni kellett a keserű cuccot. Közben a nővér elmondta, hogy ettől a tablettától hányhatok is, úgyhogy miután mind a kettőt benyeltem, gyorsan, mielőtt még széthányhattam volna magam, megmutatta a szobát, ahol a nap hátralevő részében vetéltem."

Hasznos tippek, ha az abortusztabletta mellett dönt!

Az abortusz rendszerint erős vérzéssel jár (de ez nyilván egyénfüggő is), ezért nem árt erre felkészülni. Célszerű venni valamelyik drogériában egyszer használatos, 100 százalékos polipropilén anyagú bugyikat (minimum egy ötös kiszerelést), legalább két csomag szuper, de inkább maxi vastagságú inkontinenciabetétet (ilyenkor még a szuper hosszú, vastag éjszakai betét sem elég) és tisztasági törlőkendőt, valamint nem árt kényelmes váltóruhát vinni, amit a vetélés ideje alatt visel. Időben írasson fel görcsoldó és fájdalomcsillapító tablettákat, amiket be tud venni a vetélés másnapján! Jót tud tenni, ha hideg vízben lezuhanyzik, mert az állandó hőhullámok miatt többször le fogja verni a víz! Emiatt sem árt beszerezni nedves törlőkendőt is.

Így zajlott a vetélés

809817
Andy Rain

Egy steril kétágyas szobában, amihez nagyon igényes/tiszta zuhanyzós fürdőszoba tartozik várhat arra a páciens, hogy elkezdjen menstruálni. Természetesen ez nem jár kellemetlenségek nélkül: alkati kérdés, de a legtöbb esetben alhasi görcsök és öklendezések kísérik végig a folyamatot. Szerencsére az orvos nem hagyja szenvedni a „beteget", és az választhat, hogy milyen formában szeretné megkapni a görcsoldót vagy a hányingercsökkentőt. Az esetek ötven százalékában injekció formájában kérik (így gyorsabban hat, és az esetleges hányásnál nem jön vissza, mint a tabletta), a többiek a kúpot vagy a szájon át szedhető gyógyszereket választják. A reggeli tabletta bevételétől számított negyedik órában meg kell ismételni ugyanazon két tabletta elszopogatását. Általában itt már annak a nőnek a szervezete is megtörik, aki addig jól viselte az abortuszt. Ha nem merül fel semmilyen komplikáció, körülbelül nyolc-kilenc óra után el lehet hagyni a klinikát a zárójelentéssel együtt. Természetesen a távozás előtt még a szakorvos vet egy pillantást a páciensre, és hasi, illetve hüvelyi ultrahangot is készít. Ez azért fontos, hogy megbizonyosodjon arról: tényleg kiürült a méh. „Mivel egész gyorsan elkezdtek hatni a gyógyszerek, azonnal a vécén találtam magam. Öklendeztem és már a  menstruációval járó enyhe görcseim is lettek. Kaptam egy hatalmas dózisú, az opioidok csoportjába tartozó fájdalomcsillapítót, és vártam. Aztán ahogyan jött, úgy el is múlt a rosszullét, és három órán keresztül nem történt semmi. Aztán elkezdtem egy kicsit szédelegni, és jöttek a rosszullétek meg a vérzés. Pont ebben az időszakban nézett be újra a szobába a nővér, és arra kért, hogy a reggel bevett tablettából még kettőt szopogassak el. Ezután jött a neheze: konkrétan olyan volt, mintha bedrogoztam volna (ebben tapasztalatom nincs, csak gondolom hasonló lehet): ha becsuktam a szemem, furcsa képek jelentek meg; szédültem, émelyegtem, többször kivert a víz, halálfélelmem volt és öklendeztem. Ez kitartott másnap délig."

Abortusz utáni első nap

Sokkal kellemesebb, mint az előző nap, de azért még távolról sem mondható a legjobbnak. A sok tabletta annyira kiüti a szervezetet, hogy egy igen erős másnapos érzésre/tünetekre lehet számítani ébredéskor. Ennél több nem fog történni. A görcsök és a vérzés nagy valószínűség szerint még nem lépnek fel. „Amikor reggel felébredtem, úgy éreztem magam, mint amikor erősen másnapos vagyok, enni nem tudtam, inni meg nem mertem, nehogy visszajöjjön. Egész nap csak aludtam."

Második nap

A második napra úgy tűnhet, minden a legnagyobb rendben van, de még csak innen jön a neheze: szédülés, hányinger, hőemelkedés, menstruációs görcsök és fejfájás. Az orvos szerint ezek ilyenkor még teljesen normális tünetek! „Másnap reggel csodásan éreztem magam: semmi szédülés, hányinger! Már kezdtem örülni, hogy a híresztelésekkel ellentétben megúszom az abortusz utáni tüneteket, és belevetettem magam a munkába. Három óra elteltével olyan alhasi görcseim lettek, hogy szinte mozdulni sem bírtam, és jöttek a hőhullámok is. A vérzés még mindig nem indult be rendesen. Bevettem egy vény nélkül kapható, menstruációs görcsökre szedhető gyógyszer-kombinációt, de nem hatott semmit. Aztán bevettem még egyet, aztán megint, de csak nem hatott. A második nap szörnyű volt, és estére elkezdett dőlni belőlem a vér."

Harmadik nap

Folytatódnak az előző napi események, csak sokkal durvábban: elképesztő görcsök és baromi erős vérzés. A szédülés még itt is kitart. „Reggel már arra ébredtem, hogy ha nem múlik el a görcs, biztosan belepusztulok. Felhívtam a kórházat, és megkérdeztem, normális-e, hogy ennyire fáj, és hogy ilyen erős a vérzésem. Szerencsére ez a normális folyamat – mondták –, és felírtak receptre egy erős görcsoldót, meg egy szintén bikaerős fájdalomcsillapítót (azért az továbbra is aggasztott, hogy ennyi vér jött ki belőlem)."

Negyedik nap

Az erős gyógyszerek hatására már nem annyira érezhetőek a görcsök, de a vérzés továbbra sem csillapodik. Sajnos a szervezet nehezen viseli a folyamatosan nagy dózisban bevett tablettákat, ezért kóros fáradtság, szédülés is kísérheti a folyamatot. „Reggel már enyhén görcsöltem, ezért azonnal bevettem a fájdalomcsillapítót meg a görcsoldót, de csak feküdni tudtam. A vérzés továbbra sem csillapodott, de ahogy korábban is, estére jobban lettem."

Ötödik nap

Az ötödik napon az is előfordulhat, hogy a nő rosszabbul érzi magát, mint az előző napokon, de nem kell megijedni, ez még mindig az abortusz velejáró folyamata, legalábbis a klinika dolgozója szerint. Azért azt gyorsan hozzátette, hogy ha ez huzamosabb ideig kitart, be lehet menni kontrollra. „Több gyógyszert kellett bevennem, mert kettő már nem volt elég. Kétségbeestem: miként fordulhat elő, hogy az abortusz utáni ötödik napon rosszabbul vagyok, mint az előzőkön, de a klinika dolgozója a telefonban megint megnyugtatott, hogy ez ilyen. Azért azt hozzátette, ha marad ez a rosszullét, menjek be és megnéznek ultrahanggal. Azt is felajánlotta, ha már nem bírom ezt az állapotot, művi úton is befejezhetik a vetélést. Na azt már nem, köszönöm! Nem azért szenvedtem végig ezt a pár napot, hogy aztán mégis altassanak és kaparjanak!"

Hatodik nap

Elképzelhető, hogy ez lesz az első olyan nap, amikor csak enyhe görcsök jelentkeznek, és nem lesz szükség a fájdalomcsillapítókra. Az viszont biztos, hogy fellép egy enervált állapot, álmosság és kimerültség jellemzi ezt az időszakot. „Éreztem, hogy lassú vagyok, és állandóan ólmos fáradtság volt rajtam. De minden rosszat feledtetett a boldogító érzés, hogy nem görcsöltem annyira, hogy gyógyszert kelljen bevenni rá!"

A folyamat összefoglalva

  • Időpont-egyeztetés a klinikával, hogy elkezdődhessen a folyamat.
  • Ultrahangos felvétel és orvosi szakvélemény arról, hogy tényleg terhes. Az okirattal lehet menni a védőnőhöz.
  • Névre szóló engedélyt kérni az abortusztablettára (ezt a magánklinika intézi).
  • Időpont-egyeztetés a védőnővel. Itt mindenképpen számolni  kell azzal, hogy kétszer kell elmenni, és nem árt azt is figyelembe venni, hogy előfordulhat, hogy nem kap azonnal időpontot.
  • Vércsoport meghatározása.
  • Vissza a klinikára a védőnői papírokkal, időpont-egyeztetés arról, hogy mikor legyen az abortusz.
  • Az abortusz előtti napon (általában ez délelőttre tehető időpont) ismét irány a klinika, egy gyógyszer bevétele.
  • Aznap este még egy antibiotikum tabletta is, majd másnap reggel még egy.
  • Reggel nyolctól már kezdődhet is a beavatkozás: további két tablettát kell bevenni, és ha a páciens vércsoportja Rh negatív, további 20 ezer forintot kell kifizetni, az anti-D injekcióért.
  • További két tabletta elszopogatása, négy órával az első kettőt követően.
  • Megindul a vetélés.
  • Ha nem lép fel komplikáció, négy hét múlva kontrollvizsgálat.
Ennyibe került az abortusz és a vele járó költségek, forintban
   
Első vizsgálat 13000
Vércsoport megállapítása 12000
Antibiotikum tabletta 2700
Abortusztabletta+kórházi ellátás 98000
Betétek, bugyik, törlőkendők 10000
Görcsoldó és fájdalomcsillapító tabletta 2600
Utolsó vizsgálat, az abortusz után négy héttel 11500
Összesen: 149800

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Mustra