A legjobb folttisztító a kávéval is megküzd

Mindig is voltak kétségeim, hogy a folttisztítók tényleg vannak-e annyira hatásosak, mint amilyennek a reklámok ígérik. Eddig csak a Vanish-t próbáltam, több-kevesebb sikerrel (a reklám alapján ugye, itt meg is kellett volna álljak, hiszen nincs, amivel a Vanish ne küzdene meg). Én azonban kíváncsi voltam, találok-e olyat, amelyik tényleg hatékony.

Két fehér pamutatlétát négyfelé vágtam, és az anyagdarabokat este bekentem ugyanannyi mennyiségű meggyel, ribizlivel, kávéval és vörösborral. Egész éjjel pihentek a mosogató szélén, és másnap vettem őket kezelésbe. Mindegyiket egyenként bedörzsöltem egy-egy fajta folttisztítóval. Körülbelül tíz-tizenöt percet hagytam az anyagokon a folyadékokat/porokat, majd mosógépben a kézimosás programon átmostam őket. Az eredmény alább.

sano, OXYGEN spray

A használati utasítás szerint be kell fújni a foltot, tíz percig rajta kell hagyni a tisztítót, és mielőtt még megszáradna, ki kell mosni. Hatékonyabb viszont, ha a mosógép adagolójába is ezt önti – írja a használati utasítás, de az esélyegyenlőség jegyében először maradtam a fújásnál. Kicsit olyan az illata sajna, mint valami olcsó férfi dezodornak, de szerencsére ez a mosás után elillan.

Az eredmény egész meggyőzőnek indult: már az első öt percben halványodni kezdett a ribizli-, meggy- és borpaca, de a kávéfolt színe nem változott...

Amikor viszont mostam vele egyet (pluszpont, amiért nagyon könnyű lecsavarni a tetejét, és egyszerű önteni belőle a mosógép adagolójába), a gyümölcsfoltok teljesen eltűntek. A bor- és a kávéfoltot viszont sajnos nem sikerült elsőre kivennie, ezért rájuk fújtam még egy adagot, és közben elkezdtem tesztelni a következő versenyzőt, a Mr. Wash folteltávolítót. Miután azonban újra kivettem a mosógépből a Sano sprayvel kezelt textilt, sajnos a látvány cseppet sem változott.

Tipp: Mosogató tisztítására azért kiváló!

811 forintba került a 750 milliliteres kiszerelés, literje tehát 1081 forint.

Mr. Wash OXIPlus Folteltávolító Gél

A géles állaga miatt egyáltalán nem gazdaságos, viszont pozitív, hogy adagolós a kupakja. Az illata kellemes, szinte alig érezhető. Első ránézésre nem olyan hatékony, mint a sano, a foltok nem kezdtek halványodni a rájuk kent löttytől.

A mosás utáni eredmény viszont csaknem kielégítő: a bor- és a gyümölcsfoltok eltűntek, és a kávé is halványodott! Az illatát megtartotta mosás után is.

799 forintba került másfél liter, de ebből 500 milliliter ajándék volt. Egy liter belőle 799 forint.

Clorox

Elég szerencsétlen a kiszerelése, mert az óvatosan megdöntött flakonból kell a folyadékot a foltra önteni (és sajnos a kupakja – jóllehet a kialakítása ezt sugallja – alkalmatlan adagolónak). A állaga kicsit géles, de nem annyira sűrű, mint a Mr. Wash. Az illata nagyon finom, friss, és egy kicsit édeskés is.

Csakhogy tíz perc után még mindig ott volt az összes folt a pólódarabon... Talán majd a mosógépben eltűnnek, gondoltam. Nos, a rongynak elképesztően jó lett az illata mosás után, de sajnos a kávéfolt még így sem tűnt el róla.

Ettől eltekintve a Clorox hozta ki legjobban a foltokat a fehér anyagból, és szuper illata miatt öblítőnek is remek lehet (legalábbis fehér mosásnál)!

720 forintba kerül egy liter.

Ariel

Nagyon dizájnos és klassz a flakonja, illetve a kupakja, csak éppen nem jó semmire. A foltra önteni sokkal egyszerűbb a csőrös kialakítású flakonból, az adagoló a használati utasítás szerint pedig mosógépbe sem tehető. A flakon egyébként annyiban tér el a többitől, hogy a kézfejhez idomul, ezáltal könnyű megfogni, és ez azért fontos szempont. Az illata, ahogyan azt már az Ariel-termékeknél megszokhattuk, nagyon finom, de tíz perc állás után csak a ribizlifoltot szedte ki, a többi még mindig ott virított az anyagon.

Mosás után azért jobb volt a helyzet, és itt is a kávé volt a gyenge pont: a színe halványodott ugyan az anyagon, de nem tűnt el.

540 forintba kerül az 500 milliliteres kiszerelés, így egy liter belőle 1080 forint.

Vanish, a beszáradt foltokra!

Erre voltam a legkíváncsibb, mert ez az egyetlen folttisztító, amit eddig ismertem. Valószínűleg azért, mert ennek a legjobb a marketingje, de vajon a termék is annyira jó, mint amit a reklám ígér?

A flakon egészen jól kézbe vehető, viszont nincsen rajta fogantyú (fül), és a kupakja sem kifejezetten arra van kialakítva, hogy azzal adagoljuk a ruhára a sűrű folyadékot. A flakon szája (nyílása) se nem nagy, se nem kicsi, de azért óvatosan kell használni, mert ha még tele van, rendesen megindul a cucc belőle.
Tíz perc állás után a ribizli és a bor nyoma már nem volt látható az anyagon, de a kávé és a meggy még igen.
Tényleg rendkívüli a folteltávolító képessége: mosás után minden kosz eltűnt a pólóról, kivéve a kávé nyomát, de az is jócskán halványodott.

587 forintba kerül a 450 milliliteres flakon, egy liter belőle 1304 forint.

Satin

Mivel nem találtam más kiszerelésűt az Auchanban, ezt a kis zacskósat vettem meg, mert nem szerettem volna, ha pusztán a kiszerelése miatt esik ki a sorból. Mi van, ha pont ez bizonyít a legjobban? Lecsippentettem a sarkát, és megcsapott az iszonyú szag: ez egy borzasztóan büdös folttisztító! Nagyon folyós, és tíz perc állás után sem látszódott, hogy ezek a foltok valaha is eltűnnek a pólócafatról. Végül azért egészen jól kiszedte a piros színeket, de a kávéval ez a termék sem birkózott meg. Egyébként ennek van a legvegyszeresebb szaga, és ki is kezdte a kezemet, amikor az anyagba dörzsöltem. Ráadásul nem lehet visszazárni a csomagolást, és így a tárolása meglehetősen nehézkes.

195 forintba került az apró, 100 milliliteres kiszerelés, egy liter ebből a termékből tehát 1950 forint.

Bio termékek

Környezetbarát folttisztító só

Ez kifejezetten büdös, még a Satinnál is jóval hányingerkeltőbb a szaga, a fejem is elkezdett fájni, ahogy belélegeztem. A használata is macerás, egy műanyag mérőedénybe forró vizet öntöttem, amiben feloldottam a sót, majd úgy öntöttem a pólódarabra. Csakhogy: a só minden foltot kiszedett a fehér pólóból! Sajnos nem a legolcsóbb, de előnyére szól, hogy környezetbarát, és valóban eredményes.

950 forint az 500 grammos kiszerelés, egy kilogramm tehát 1900 forintba kerül.

Szódabikarbóna

Ezt is forró vízben kellett feloldani, és szerencsére ez nem annyira büdös, mint előző társai, viszont csak elmaszatolta a foltokat, ahelyett, hogy kiszedte volna őket. Folttisztításra ez a változat nem alkalmas, de szépen ki lehet takarítani vele például fürdőszobát.

270 forint az 500 grammos zacskó, egy kilogramm 540 forintra jön ki.

Folttisztító ml/l/g/kiszerelés   Fajlagos ár
Minőség 1-5
Szódabikarbóna 500 g 540 1,5: folttisztításra alkalmatlan, kádat/csapot súrolni vele ideális.
Clorox 1 liter 720 3,5: a kávé volt az egyetlen amivel nem tudott megbirkózni, és az ára is elég jó.
Mr. Wash OXIPlus Folteltávolító Gél 500 ml 799 3,5: a kávé volt az egyetlen amivel nem tudott megbirkózni, és az ára is elég jó.
Ariel 500 ml 1080 2,5: nem teljesen szedte ki a foltokat, többet vártunk tőle.
sano, OXYGEN spray 750 ml 1081 2: nem távolította el teljesen a foltokat. A gyümölcspacákat kivette.
Vanish, a beszáradt foltokon! 450 ml 1304 3: a kávé volt az egyetlen amivel nem tudott megbirkózni, bár halványított rajta. Az ára viszont húzós.
Környezetbarát folttisztító só 500 g 1900 4: igaz, hogy ez a második legdrágább, de az egyetlen, ami minden foltot kiszedett a plódarabból. Kaphatna 5 pontot is, az ára (és a szaga) miatt lett eggyel kevesebb…
Satin 100 ml 1950 2: a bor és a kávé is kifogott rajta, pedig ez volt a legdrágább tisztító a mezőnyben.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Mustra