Szinte semmit nem kap a cukorbeteg a hiperekben

A hiperekmarketek közül a Corában van a legnagyobb választék diabéteszesek számára. Fájdalom, ezt csak a nyár végéig élvezhetik, ugyanis a Cora üzleteit felvásárolta az Auchan, az utóbbiban és a Tescóban pedig elég gyenge a felhozatal. Szerencsére van olyan webshop, ahol sok mindent be lehet szerezni egészen jó áron.

stockfresh 318268 cherry-with-sugar-in-woman-teeth-mouth sizeM

Elindultam, hogy egy kis információt gyűjtsek azzal kapcsolatban, hogy hazánkban milyen diabetikus ételeket lehet kapni, illetve, hogy ezek mennyibe kerülnek. Arra számítottam, hogy rengeteg áruval fogok megismerkedni, de ehelyett csak pár polcnyi terméket találtam. Emlékszem, amikor Londonban jártam, a hiper- és szupermarketekben is hatalmas és valóban guszta választék volt cukorbetegek számára különböző élelmiszerekből, italokból, fagyasztott termékekből, előre elkészített és konzerv kajákból, valamint nem utolsó sorban édességből.

A csomagolásukon fel volt tüntetve minden olyan információ, amit a diabéteszesnek vagy egy fogyókúrázónak tudnia kell, és az, hogy mennyi kalóriát tartalmaznak. Ehhez képest itthon alig akad egy-két dolog, és amiből a legtöbb kapható, az a nyalánkság. Természetesen ez meghatározó  fontosságú egy ember életében, de azért azt is figyelembe kellene venniük a gyártóknak, hogy a cukorbetegek nem csak és kizárólag csokoládét, nápolyit és más desszertet fogyasztanak, hanem az alapvető táplálkozásuk is teljesen eltér a betegségben nem szenvedőkétől. Mivel a lakosság elég nagy részét érinti ez az alattomos kór az élelmiszergyártó cégek igazán beláthatnák, hogy ebben az iparágban is van biznisz. Ráadásul a nők többsége állandóan fogyókúrázik és ha lenne alacsony cukortartalmú menüsorozatot kínáló felhozatal, biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan elterjedne a fogyasztók között. Már csak azért is, mert most még tényleg annyira gyér a választék…

94595516

A legnagyobb baj a magyar üzletekben, hogy össze-vissza pakolják a cukor- és gluténmentes élelmiszereket, és a honlapjukon vagy semmi, vagy nagyon kevés információ található erről az élelmiszercsoportról. Ez azért szerencsétlen, mert aki nem ért még ehhez, hosszú perceken keresztül kell kutasson a sorok között. Igaz ugyan, hogy az édességeket és esetleg a liszteket egy polcra teszik könnyítésképpen, de mi van az előre elkészített ételekkel, kenyerekkel, italokkal, felvágottakkal és tejtermékekkel? Ráadásul, a csomagolások semmilyen szembetűnő jelzéssel nincsenek ellátva, hacsak nem a Norbi update-cuccok, melyeken Schobert Norbert vagy felesége, Rubint Réka tündököl. A sportoló pékségének árui is megfelelnek egy reggeli/vacsora elkészítéséhez, de nem fedik le a teljes étrendet.

Kérje idegenvezető segítségét a hiperekben!

A Cora az egyetlen olyan hely, ahol gyorsan és egyszerűen el lehet igazodni a cukor-, illetve gluténmentes ételek világában. Roppant egyszerű a dolog: fel kell menni a honlapjukra, kiírogatni, hogy mire van szükségünk, elmenni és megvenni. Muszáj voltam megnézni, hogy kaphatóak-e az online bemutatott termékek, és szerencsére nem csalódtam! Az árai kicsit húzósak (a máshol kapható azonos termékek 2-7 forinttal olcsóbbak), de feltétlenül megéri itt vásárolni a szélesebb választék miatt. Nagy kérdés, hogy ezek a termékek akkor is megmaradnak-e, ha a hiper már az Auchan színeiben tündököl majd…

A Tescóban alig egy-egy polcsor van a diabéteszesek számára, amin leginkább keksz, csokoládé és tészta található. A tészták elég jó áron vannak, 200 g háromszáz forint körül már vihető, és a kekszek is –főleg a spanyol Gullón termékei– olcsók,ráadásul  még jobb ízük is van, mint a közönséges változatnak: 349-400 forint között lehet őket kapni. A diabetikus fehér kenyérhez való liszt ára viszont elég magas, kilónként 869 forint, de megéri, ha azt nézzük, hogy milyen ízletes kenyeret lehet belőle készíteni az ön által összeválogatott alapanyagokból. És persze a pékségben kapható kenyerek sokkal drágábbak!

stockfresh 197777 grocery-store-two-women-choosing-bread sizeM

Amitől elsőre a földre ültem az Auchanban, az a Canderel cukor fajlagos ára volt: egy kiló az utántöltő változatból 11680, a dobozos édesítőpornak kilója pedig 16560 forint! Ennek a förmedvénynek még az íze sem jó, és sütni sem lehet vele, mert ahhoz rendkívül drága. Most, hogy már tisztában vagyok ennek az árával, egyáltalán nem fáj a szívem egy-kétezer forintot kiadni a nagyon is finom nyírfacukorért! Igen, tudom, most a Stivia a legtrendibb, de annak megint az ízével vannak problémáim… Szóval a francia tulajdonú hiperben a csokin és a tésztán kívül még van gumicukor, cappuccino-por és lekvár. Ne felejtsük el az agávészirupot sem, aminek szerintem égetett cukor íze van, és nagyon finom, csak hát ez sem az olcsóságáról híres: 350 grammot 1840 forintért árulnak.

Érdekes módon a CBA üzletének árukészlete elképesztően hasonlít az Auchanéhoz, és még árban sem tér el módfelett, sőt, egy-két terméke olcsóbb is! Jó választás, ha nincs ideje a hiperben eltöltenie pár órát. A DM és a Müller szintén árul diabetikus és gluténmentes ételeket, utóbbi valamivel olcsóbb, de sajnos ahhoz, hogy a mindennapi élelmiszert innen tudjuk megvenni, elég vastag pénztárca szükséges! Ami kár, mert szuper guszta termékeik vannak!

Találtam két egészen jó webshopot is, a Cukorbeteg webáruház at és a DiétABC-t, ahol külön menüben még az akciós termékeket is feltüntetik!

94821620

Egyébként nyilván akkor jár a legjobban a diabéteszes, ha otthon, saját kezűleg készíti el cukormentes étrendjének legtöbb fogását! Szerencsére rengeteg ilyen recept van az interneten és persze a Dívány Alapkonyha, illetve Életmód blogjában.

Vészjósló jövőkép

A következő 15 évben az öt évesnél fiatalabb diabéteszes gyermekek száma várhatóan megduplázódik majd, a 15 év alattiak száma pedig mintegy 70%-kal nő – olvasható a Magyar Diabetes Társaság honlapján.

A cukorbetegségben szenvedő betegek egészségügyi ellátásának költsége napjainkban az OEP természetbeni kiadásainak 10%-át is meghaladja. Az előrejelzések alapján a diabetes mellitus betegség-terhe a jövőben jelentősen növekedni fog. Jelenleg a gyógyszeres kezelés a hazai GDP 0,5%-át teszi ki – mondta a Magyar Diabetes Társaság elnöke 2009-ben.

A következő, ezzel a témával foglalkozó cikkünkben összehasonlítjuk a diabetikus és light termékek szénhidrátmennyiségét!

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra