Tescós saját márkás termék a legjobb frissentartó fólia

Zanza!

Annyi élelmiszert néztünk már küllem, íz és ár szempontjából; épp itt az ideje, hogy azt is vizsgálgassuk, mibe célszerű csomagolni, ha a hűtőbe akarjuk tenni a megmaradt kaját. A műanyag- és alumíniumfólia közül most az előbbit teszteltük, szempont volt a gusztusosság, a használhatóság és természetesen az ár. Pontoztunk is, persze a szubjektíven.

dr Pack Rollbox; 100 db fólia, 337 forint

Nagyon klassz a csomagolása, legalábbis első ránézésre: olyan, mint egy dór oszlop, két levehető talpacska van a henger végein (a későbbiekben kiderült, hogy ez miért praktikus). A fólia a perforáció mentén jól téphető, de csak addig, amíg meg nem szorul a következő összegyűrődött lap a papírhengerben. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint az egyik zárótalptól megszabadítani a dobozt, kicsúsztatni a fóliahengert, lebontani a féloldalasan rátapadt fóliát, majd szépen, négy (!) kézzel visszacsúsztatni a papírhengerbe – ügyelve arra, hogy a fólia túllógjon a papírhenger hasítékán. Célszerű óvatosnak lenni, mert a talpacska levételekor simán eldeformálódhat, elszakadhat a papírhenger vége, ezért csak türelemmel szabad nekikezdeni. Maga a fólia nem rossz, bár műanyaghoz ez sem tapad, nem nagyon nyúlik, ellenben könnyen ráncosodik, mégsem kifejezetten rugalmas.

Egyébként nagyon jó ötlet ez a perforált megoldás, ha Önnek kizárólag egységes méretű élelmiszerei vannak otthon, és ezek épp akkora méretűek, amelyeket egy lappal kényelmesen le lehet fedni. Ha viszont az adott méretű fólialapot az optimálisnál nagyobb vagy kisebb felület befedéséhez használná, mégiscsak szüksége lesz a hagyományos,„végtelenített” fóliára is.

2,5 pontot kapott a maximális ötből, mert nagyon drága: 7,48 forint/m, nem gazdaságos és becsapós a kiszerelése.

Hewa Frissfol; 45 m, 389 forint

Nagyon egyszerű kibontani a csomagolásából, és az a figyelmesség meg külön remek ötlet, hogy a fólia végének visszahajtásával megkönnyítik az ember dolgát: így nem simul rá a hengerre, nem kell keresgélni, kapirgálni. Elég jó erős fólia, jól nyújtható, és éppúgy tapad az edény falához, mint saját magához. Kézzel kicsit necces a tépés – mert nyúlósan szakad –, ezért nem árt, ha van a közelben egy olló. Sajnos műanyagfelülethez és lábashoz sem tapad túlzottan.

A maximális öt pontból csak hármat kapott, mert nagyon béna a csomagolása és iszonytosan drága: egy méter fólia 8,64 forintba kerül.

dm Profissimo; 75 m, 499 forint

A csomagolása nagyon ígéretes, és elég kívánatos a félbevágott görögdinnye rajta. Roll-Fix Systemet ígér, kíváncsian vártuk, hogy mi lehet az - mint kiderült, a doboz önmaga. Miután (elég nehézkesen) sikerült kibontanunk, felfedeztük rajta a „Push here” feliratot, így a háromszög alakban benyomott papír pont a hengerbe csusszan – ezáltal fixen bent tartja azt a dobozban. Annyira fixen, hogy forogni sem hagyja, így elég nehézkes a fólia használata, amit akkora erővel kell húzni, hogy a papírdoboz is deformálódik. De tény, hogy ezzel teljesül az ígéret: a henger gördülésmentessége. Jó dolog, hogy a doboz szélén papír vágóél van, rossz viszont, hogy teljességgel használhatatlan. Emiatt egyszerűbb inkább kivenni a tartójából és ollóval szétvagdosni. A kézzel tépést felejtse el, mert nem egyenes vonalban szakad, és kisimíthatatlanul tapad önmagához.

A fólia a műanyagot és a lábast taszítja, a kerámiaedényen működik, de legjobban önmagához ragaszkodik. Ezért konyhában tulajdonképp nem is ajánlott a használata, de kis fóliagalacsinokat például egyszerűen lehet belőle gyártani köpőcsőbe.

1,5 pontot kapott a maximális ötből, de lehet, hogy túlértékeltük az egyetlen pozitívumát, a gusztusos görögdinnyeszeletet a csomagolásán. Cserébe még drága is, egy méter fólia 6,65 forintba kerül.

Tesco Cling Film; 30 m, 151 forint

Első ránézésre sima, egyszerű papírcsomagolása van, viszont kiválóan nyitható a perforáció mentén: szinte szétpattan a doboz. Az egyik felére ráadásul fűrészfogazatú papírcsíkot ragasztottak, ami nagyon megkönnyíti a fólia darabolását. Simán forog a henger a dobozban, és szabályosan egyenesre vágható a vágóéllel. A fólia elég vastag, (talán) emiatt nem 100%-os a tapadása, de némi simogatással rátapasztható a beborítandó edény falára. Az óriási meglepetés az volt, hogy egyáltalán nem tapad önmagához, így ki lehet simítani, ha kicsit összegyűrődne, éppen ezért gazdaságos is!

6 pontot adtunk neki a maximális 5-ből, mert valóban gazdaságos: jól és könnyen kezelhető, ráadásul a fólia is jó minőségű, és mindössze 5 forintra jön ki belőle egy méter.

Alu Fix; 30 m, 405 forint

„Hűha, ez nagyon komoly darabnak látszik” – hangzott el az egyik tesztelő szájából, ahogy elővettük. Csalódtunk.

A papírdobozt eleve nem lehet a perforáció mentén kinyitni, viszont szétszakítani annál inkább. A fóliát így aztán kénytelenek vagyunk kivenni a dobozból első használat előtt, és rászánni pár percet, míg megtaláljuk, honnan is kell elkezdeni lebontani a hengerről. És ez még csak a kihívás egyik fele, ezek után kell még legalább öt perc, mire le is tudtuk fejteni a fóliát a hengerről. Úgyhogy ez a típus csak azoknak való, akik éppen nem menstruálnak, nincsen PMS-ük (premenstruációs szindróma), és nincs a közelükben gyerek. Ezek után meglepődve tapasztaltuk, hogy a vágóél mentén jól szakítható a fólia, de rögtön meg is nyugodhattunk: viszont semmihez sem tapad.

Az egyik legdrágább fólia a teszten: 13,5 forint/m, és működésileg is elég alul van, ezért kapott 1 pontot. A doboza esetleg még lehet hasznosítható: ha sikerült esetleg kevésbé széttépnünk kinyitáskor, bele lehet tenni egy olcsóbb, jobb fóliát, amihez nem adnak vágóéles tartót.

Kelly Frissentartó fólia; 30 m, 178 forint

Az egyik legbénább és legmacerásabb csomagolása ennek van: anélkül nem is lehet lebontani a papírhengerről, hogy ne szakadna szét. Ha igazi kihívásra vágyik, ne habozzon, vásároljon be ebből a termékből! A fólia egyébként önmagához rendkívül jól tapad, ezért is olyan nehéz leszedni a hengerről. Egy kérdés azért felmerült bennünk: „Vajon ez az egyetlen fólia, amelyik a műanyaghoz is tapad?” A válaszra soha nem jöttünk rá…

0 pontot kapott a maximális ötből. Ahhoz képest, hogy csomagolásra nem való, az ára borsos: 5,93 forint/m. Igaz, önvédelmi eszközként bevethető, például gumibotnak álcázva a sötét utcán könnyedén elriasztható vele egy támadó.

Tesco Value 50 m, 159 forint

Egy olcsó Tesco gazdaságos termék. Kíváncsian vártuk, hogy ugyanolyan jól fog-e teljesíteni, mint a tesója, de miután kihámoztuk olcsó csomagolásából, kiderült, megint valami bóvliba futottunk bele. Ennél a fóliánál is több hosszú percet vesz igénybe a tekercs megkezdése. Ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jól téphető a fólia, de nagyjából ennyit is tud. Letépéskor ugyanis ugyanazzal a lendülettel azonnal feltapad a kézre, ahol jól összerándul, mint a másnapos gyomor a meleg erőleves után, ezért vágáshoz inkább ajánlott az olló használata (de ez meglehetősen túlbonyolítja a dolgot). A fólia egyébként elég jól nyújtható, szépen kisimul az edényen, és műanyaghoz is megfelelően tapad.

Ha esetleg kéznél van egy Alu Fix, tegye a dobozába a Tescós fóliát. A „gazdaságos” termék ára 3,18 forint/m, ezért kapott 3,8 pontot.

dr. Pack (óriás henger); 270 m, 1726 forint

Izgatottan vettük kezünkbe az egyetlen vágókéses darabot. Rögtön az árával foglalkoztunk, mert a tekercs – a többihez képest – kiugróan sokba kerül. Kíváncsian bontottuk fel. A dobozán nagyon guszta málna és szeder látható. (Külön, de zárójelben dicséretet érdemel a nyomda: a málna színével eltalálták a doboz két végén lévő fedél pirosát.) A csomagolásban külön lévő műanyag vágókéspálya a rajta sikló kis késes kocsival pontosan illeszthető és ragasztható a helyére. Miután egyikőnk összerakta, könnyed mozdulattal levágta az első lapot. A látvány olyan meggyőző volt, hogy mindannyian kipróbáltuk. Nagyszerű! Most már csak arra kell vigyázni, hogy az élmény ne ragadtasson bennünket fölösleges darabok levágására. A fólia alig gyűrődik, önmagához épphogy csak ragad, és könnyen kisimítható. Használhatóság szempontjából ez a termék kenterbe veri az összes többit.

Napi egy méter elhasználása mellett a tekercs háromnegyed évig kitart! A doboza is igen tartós (részben fémből készült), érdemes tehát a konyhafalra vagy -szekrényajtóra felfüggeszteni vékony spárgával, dróttal vagy akár damilszállal – a konyha üde színfoltja lehet.

A fajlagos ára sem túl magas, mondhatni átlagos: 6,39 forint/m. Ezt figyelembe véve a tulajdonságai alapján – egyhangú szavazással – 5 pontot kapott a maximális ötből.

Folpack; 100 m, 685 forint

Az egyik legvékonyabb fólia a teszteltek közül, viszont nagyon jól nyúlik és tapad, de nem a műanyaghoz. Könnyű lefejteni a hengerről, bár tépni nem lehet, vágni ollóval annál inkább. Kiváló magyar termék, de ezért a 6,85 forint/m-es árért vágóéles dobozzal is piacra dobhatnák. 4 pontot kapott.

Egy kis külföldi kitekintés

Sajnos, Magyarországon nem kaphatóak az amerikai GLAD cég termékei, pedig minőségben magasan verik az itthon kaphatókat. Igaz, az ára kicsit húzós, de tényleg nem kell vele bíbelődni, és mindenhez odatapad, akár kerámia, akár műanyag. Egy 60 méteres tekercs körülbelül 450 forintba kerül, ami azt jelenti hogy egy méter belőle körülbelül 7,5 forint.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Blogmustra