Viva Comet: Aki nem nyert, kivonul

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Skrapits Erik embereket szeretne lefogyasztani Ausztriában, Puskás Péter a közcélú reklámfilmek érdeklik, Király Viktor online szeretne terjedni, Bencsik Tamara pedig kozmetikus lesz, ha nem jön be a zenei pálya. A Viva Comet díjátadón B-terv körképet készítettünk azokkal az énekesekkel, akik itt és most nem nyertek, vagy nem is voltak jelöltek.

„A zene olyan, mint egy szerelmi kapcsolat. Vannak benne földöntúli pillanatok, és vannak szenvedős, feladom, elég volt pillanatok is. De amire hivatott vagy, amit kidobott neked a gép, azt minél korábban fel kell ismerned, és abból a legjobbat kihozni"- osztotta meg velem ars poeticáját Vásáry André a Viva Comet Vip sátrának a sarkában, miközben tízen-tizenöten tapostak a lábunkon. Eközben arra is kitért, hogy már készíti a karácsonyi lemezét, ami nagyon szép lesz.

A tömegben indul a B-terv körkép

A legtöbb tinédzsert és reménybeli groupie-t megmozgató hazai zenei díjátadó már csak a kialakult tömeg miatt is egy több napos zenei fesztiválra emlékeztet. Ebben a káoszban az az öt kategória győztes, akikről az este szól, jelentéktelen kisebbség azokhoz, a megjelent fiatal zenészekhez képest, akik be szeretnének futni, vagy éppen már túl vannak a szép időkön és ki is ábrándultak a hazai könnyűzenéből.

Amíg a színpadon a díjátadó zajlott, és a tavalyihoz képest mérhetően kisebb ováció fogadta Ákos felbukkanását, annál nagyobb a légies SP-ét, a hátsó szekcióban nem jelölt és nem díjazott fiatal énekeseket kérdeztem arról, mik a terveik arra az esetre, ha a zenei pályafutásuk nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket.

Szeretném az embereket lefogyasztani

Az emo csapatok első, hazai virágzása idején, 2006-ban alapított zenekart kamaszkorú barátaival Skrapits Erik, aki három év után, tavaly vált ki a No Thanx-ből. Az énekes most szóló karrierjét ápolja, de egyéb célja is akad. „Ősszel végzem el a személyi edző tanfolyamot, aerobik oktató leszek, az a tervem, hogy Ausztriában próbálok elhelyezkedni, mert ott jövedelmezőbb lehetőségek vannak. Szeretem megmozgatni az embereket, szeretném lefogyasztani őket, az a vágyam, hogy szoros kapcsolatban álljak velük."

Az énekeshez hasonlóan a tavalyi legjobb videoklip kategória győztese, Puskás Péter sem tett fel mindent egy lapra. Amellett, hogy színdarabokban játszik, rövidfilmes produkciók kötik le az idejét. „Klipek mellett alapítványok megbízására társadalmi célú rövidfilmeket készítünk: a gyengén látóktól kezdve a hátrányos helyzetű gyerekeken át a fogyatékkal élőkig több közérdekű témánk volt már." Az énekes valószínűleg úgy érezte, a felvetésemmel a zenész szakmát is érintő válsághoz szerettem volna kilyukadni, ezért a beszélgetésünkbe a zenei élet üdvös átalakulására is rátért.

„A Nagy depressziónak vannak jó eredményei: a zenészek még szorgalmasabban, még praktikusabban dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy a zenei szakma is jóval liberálisabb lett, ma már nem egy irodában ülő szakemberek döntik el, kiből mi lehet, hanem a közösségi oldalaknak, fórumoknak köszönhetően maga a közönség ítéli meg, hogy kell-e neki az a zene, vagy nem."

Viva Comet győztesek
A Legjobb férfi előadó díját SP nyerte, aki Várkonyi Andreától és Kinter Oszkártól vehette át az elismerést. A Legjobb női előadóhoz címzett gömböt Ungár Anikó és Baronits Gábor adta át Barbee-nak. Az Anti Fitness Club a Cascada énekesnőjétől és Harsányi Leventétől vette át a díjat. A BNF lett a Legjobb új felfedezett, őket Kovács Áron és Deutsch Anita jelentette be. A legjobb videoklip nyertese Hien -Túl szép című klipje lett, a győztes nevét Tilla és Bálint Antónia hirdették ki.

Lindának most kell megfognia egy lábat

A közösségi média hatásairól több énekes is áradozott az este folyamán, mind közül a leghomályosabban Király Viktor. „Modern világban élünk, az internet megvan, ha készítesz egy igényes anyagot, azt próbacseresznye alapon terjeszteni kell. A kiadóknak fel kell ismerniük, hogy nem a lemezeladásban, hanem a zenék terjesztésében kéne részt venniük, például Magyarországnak szerződnie kellene az iTunes-szal" - javasolta a Megasztár negyedik szériájának a győztese, akit nem foglalkoztat túlzottan a magyar zenei élet, Angliába vágyik.

Arról, hogy mi a legfontosabb egy nemzetközi karrierhez, Király Viktor a szorgalmat és a kapcsolatokat említette meg. A nővére, Király Linda mindkettőt teljesítette, de a jelek szerint így sem olyan könnyű. „Linda olyan emberekkel dolgozott már, akikről mások csak álmodnak, ez önmagában is elismerés. Ilyenkor kell megfogni egy lábat, ami felemelkedik és a magasba emeli" - fogalmazott sejtelmes képekben Király Viktor, de hogy kinek a lábára gondolt, nem fejtette ki.

{gallery}comet2010{/gallery}

Lehet, hogy kozmetikus énekesnő leszek

Vásáry André sem elsősorban a magyar piacról ábrándozik, miután arc poeticáját a dohányzó terasz előtt megismertem, elmondta azt is, hogy a tervei szerint többek közt Ausztriában folytatja majd a zenei karrierjét. A kérdésemre, hogy a hazai komolyzenei élet képviselői előítéletesek-e vele szemben, amiért egy könnyűzenei tehetségkutatón, a Csillag születik című produkcióban vett részt, így válaszolt. „Nem mondom, hogy emiatt kitaszított vagyok, de tény, hogy a külföldi megkeresésekben sokkal jobban értékelik a tehetségkutatós szereplésemet, mint itthon, és nem is értik a magyarok gondolkodását."

Egy szintén tehetségkutatóban edzett énekesnővel folytattam a körinterjút. Bencsik Tamara ugyancsak európai karrierről álmodik, de B-terve is van. „Először szeretnék befutni itthon, sok táncossal, szép fényekkel koncerteket adni, majd elindulni a brit X-Factory-n." Amennyiben ez nem jönne össze, az énekesnőt a színészi pálya is vonzza, ezenkívül gondolt a C-tervre is. „A kozmetika érdekel, lehetséges, hogy kozmetikus énekesnő, vagy sminkes leszek."

Egyre többen szeretnének énekelni

A zenei trendeknek a legkevésbé a komolyzene és a jazz műfaja van kitéve, így sikerült meglepnem Hajdú Klárát, a Balázs Elemér Group énekesnőjét, egykori megasztáros középdöntőst a kérdésemmel, hogyan képzeli el az elkövetkezendő öt évét. A jazzénekesnő azok közé tartozik, akik nem szívesen töltenek le lemezt, mert a kézzel fogható terméket szereti megvenni, és nem spórol a koncertlátogatáson sem. Azon a híren, hogy már készíti a karácsonyi lemezét, meg sem lepődtem. Épp csak az az újdonság, hogy mindezt új párjával, Szolnoki Péterrel, a Bonbon frontemberével teszi. „A polgári foglalkozásom az, hogy hangképzést tanítok. Az első Megasztár óta egyre többen kapnak kedvet ahhoz, hogy énekeljenek, úgy tapasztalom, sok a tehetség."

A zenei B-terv körkép nem is érhet véget anélkül, hogy egy igazi, a magyar könnyűzene iránti fanatizmusából töltekező énekes meg ne szólalt volna. Az idei Comet egyik feltörekvő zenekara, az InterYou két tagja is, Bakó Krisztián gitáros és Talán Attila énekes azt ecsetelte a színpad mellett, ordító zene és tinilányok közt, hogy az öröm netovábbja az érzéseket dalban elmondani, és azt is, hogy a zene egy vad hullámzás, hullámhegyekkel és völgyekkel. „Mi erre tettük fel az életünket. Azt valljuk, hogy ha valaki valamit nagyon akar, és bízik magában, az a vágy egy idő után beérik. A Hooligans a példaképünk, ők nyolc-tíz év alatt értek be. Mi is rászánunk akár ennyi évet is" - mondták, de jövőre azért ismét megkérdezem őket erről.

Fotó: Kováts Dániel

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.