Utolsó jelentés Annáról

UJAleadA temetetlen halott, a Kisvilma – Az utolsó napló, a Szép lányok, ne sírjatok!, és az Örökbefogadás című filmek rendezőjének új filmjét október 15-én mutatják be.

cikk-tipus-altalanos

„UTOLSÓ JELENTÉS ANNÁRÓL” - SZÍNES MAGYAR FILM

Rendező: Mészáros Márta
Producer: Sándor Pál
Forgatókönyv: Pataki Éva, Mészáros Márta
Írói konzultáns: Szekér András
Konzultáns: Jancsó Miklós
Kép: Novák Emil
Zene: Kovács Ferenc
Szereplők: Eszenyi Enikő, Fekete Ernő, Czinkóczi Zsuzsa, Beata Fudalej, Cserhalmi György, Hámori Gabriella, Kováts Adél, Gáspár Tibor, Seress Zoltán, Básti Juli, Máté Gábor, Szilágyi Tibor, Hollósi Frigyes, Monori Lili

Mészáros Márta az Utolsó jelentés Annáról című új filmje nagyszerűen illeszkedik a Kossuth-díjas rendező eddigi filmjeinek sorába, hiszen ezúttal is egy női sors elevenedik fel a vásznon. A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a huszadik századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhetjük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel.

Az utolsó jelentés azonban nem pusztán egy történelmi film. Nem Kéthly Anna kivételes politikai pályafutására fókuszál, hiszen főszereplőit nem csak a fontos történelmi pillanatok átélése közben láthatjuk, hanem megismerhetjük magánéletüket is. Így a rendező nagy hangsúlyt fektetett az emberi sorsokra, a magánélet és a korabeli hétköznapok bemutatására. A filmben jelentős szerepet kapnak a szerelem és a hitvallás, a mindennapos árulások és a kivételes hűség összecsapásai.

UJA2

A filmnek fontos elemei a kalandos életutakra jellemző krimiszerű izgalomkeltés és a szerelmes filmek felkavaró érzelemgazdagsága.

A valós tényeken alapuló – ám fikciós elemekkel tarkított - történet főhőse az irodalmár Péter (Fekete Ernő), azt a feladatot kapja a titkosszolgálattól, hogy menjen ki Brüsszelbe, lépjen kapcsolatba az emigrációban élő idős szociáldemokrata politikussal, és hozza haza.

UJA3Kéthly Anna (Eszenyi Enikő), a Nagy Imre kormány államminisztere 1956 óta harcol a forradalom emlékéért, a Kádár-rendszer igazi arcának, valódi természetének leleplezéséért.  Kettejük találkozása igazi szellemi párbaj, amelyen keresztül régi emlékek, mélyen eltemetett érzelmek kerülnek felszínre, ezáltal idézve fel a nézőben egy régvolt történelmi korszak emlékét. Péter az asszonyon keresztül felfedez egy másik Magyarországot. Hiszen kezdetben ő győzködi Annát arról, hogy térjen haza, úgysem fog semmi megváltozni, ne legyen továbbra is illúzióinak rabja, végül azonban a fiatalember hite inog meg.

A korabeli díszletek között játszódó első magyar besúgótörténet nagyszerűen és érzékletesen ábrázolja a hetvenes évek magyar társadalmát, annak különös légkörét. Ehhez jön hozzá a páratlan színészi alakítás. Szemtanúi lehetünk Eszenyi Enikő hihetetlen átalakulásának a fiatal majd idős Kéthly Anna szerepében. Fekete Ernő kiváló partner mindebben, mesteri a kissé rezignált Péter alakjában. A további szerepekben olyan nevekkel találkozhatunk, akik már önmagukban is garanciát jelentenek egy igényes és élvezetes film-élményhez: a filmben láthatjuk többek között Cserhalmi Györgyöt, Kováts Adélt, Szilágyi Tibort, Hámori Gabriellát, Hollósi Frigyest vagy Básti Julit.

UJA4

Gyártó: Hunnia Filmstúdió
Producer: Sándor Pál
Nemzetiség: magyar
Készült: 2009
Feldolgozás módja: színes,magyarul beszélő és feliratos, 35 mm
Korhatár: 12 év
Forgalmazó: Hunnia Filmstúdió
Kapcsolat: Prukner Pál/30-9428057, hungarotop@t-online.hu

Sajtókapcsolatok, további információk és fotók:
Veréb Kata / Red Lemon Media 06-20-412-9017, vereb.kata@redlemon.hu

Bemutató: 2009 október 15.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra