Telt házzal folynak az előadások a pécsi színházakban. A POSzT felén túl még mindig óriási érdeklődés kíséri a versenydarabokat.A színházi terek befogadóképessége véges, a megnövekedett érdeklődés miatt a darabok csak jelentős csúszással kezdődnek.
Óriásira nőtt a fesztiválozók száma a kulturális fővárosban. A jól bevált menekülő útvonalak is off-program helyszínként funkcionálnak, még a sarki bolt előtt is kultúrát kapok az arcomba, egy felvonuló roma csoporttól.
Tíz perces előnnyel indulok a Pécsi Nemzeti Színház felé, ahol várakozó álláspontra helyezkedek. Ismeretlenül is elismerő biccentéseket kapok a zsűri tagjaitól - feltehetően kitartásomért, hogy a kánikula sem tör meg -, rendületlenül beszuszakolom a napi színház adagom. Érzem, hogy pár nap múlva már szívesebben innám magamba a kultúrát tablettában oldva, de bejutok és feloldódom. Élvezem a hazai pálya előnyét.
Mai kötelezőm egy pécsi darab, Ion Luca Caragiale után a Mohácsi testvérek olvasatában: Elveszett levél. Két felvonásnyi szóvicc, megszámlálhatatlan csikk, jól megkomponált sugárban hányás és frappáns egyéni villanások a statisztáktól. A közönség is megveszi. Talán átérzik ők is, hogy nem olyan egyszerű érvényesülni a tömeges jelenetek és poénok kakofóniájában.
Második nekifutás. Bodóra várva tegnapi tervemnek megfelelően (Kockavető - Szputnyik Hajózási Társaság, Bodó Viktor rendezés - a szerk.) barátaimmal kicselezzük a tömeget, és a kulisszák mögött a művészbejáró portásfülkéje felé vesszük az irányt. Az ajtón kívül bágyadt tömeg, bent vagy 40 fok, egy hosszú lépés a művész büfé, egyöntetűen leszavazzuk a darabot.
Mintha csak a Mohácsi darab folytatódna tovább, a büfében csikkek, fröccsök és szereplők. A statiszta ebben az esetben én vagyok. Remek villanásaim nekem is vannak, beszélgetésbe elegyedek a színészekkel, Rozs Tamásnak külön gratulálok a tegnapi Cseh Tamás előadáshoz, aztán balra el.
Szilikózis ellen több turnusban a szabad térre vonulunk. Sétatér, boros pavilonok, ide még az is elkeveredik, aki a színházat hírből sem ismeri. Az ismeretlenség homályába burkolózva itt a főszereplők is bátran leihatják magukat. Talpalávalónak egy cigány prímás húzza, hallgatom egy darabig, aztán én is elhúzok haza.
