Előző életemben denevér voltam

peterfy-bori-fokuszÉnekli az underground díva, Péterfy Bori – aki különleges történeteit, találkozásait és kapcsolatait viszi lemezre, adja elő színpadon dalaiban.

 

 

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a szöveg, amit az énekes előad, saját belső világát tükrözi. S ez így is van valamiképpen. Csak hát ez a belső világ változhat, a dal, a szöveg azonban marad. Őrzi egy kor, egy életszakasz hangulatát.

 

–  Igaz lenne a csábító vamp figurája?

– Az első albumom szövegeinek nagy részét Tariska Szabolcs és Lovasi András írta. De már ők is olyan történetek alapján, amelyeket én meséltem nekik. A többit meg úgy írták, hogy tudták, én fogom énekelni. Az új lemezre már én is sok szöveget írtam, valamint egy tehetséges srác, Hujber Szabolcs is beszállt a munkába, aki a honlapunkon meghirdetett szövegíró-pályázaton tűnt fel. Nagyon szerencsés találkozás volt ez – mondja. A sorsom talán az – nyilatkozta másutt –, hogy mindig különleges történetekbe és kapcsolatokba csöppenek. Ezeket mind megéneklem a színpadon.

 

peterfy-bori– A Vámpír című nótára, amióta felkerült, úgy másfél millióan kattintottak a YouTube-on. A Péterfy Bori & Love Band első albuma tavaly aranylemez lett. Dalaik terjednek, akár a vírus. Pedig manapság nagyon nehéz áttörni az ismeretlenség falát. Igaz, Bori már előző zenekarával, az Amorf Ördögökkel is sikeres volt. És az alternatív színházak rajongói is jól ismerik. Hiszen számtalan kísérleti színházban, aztán tíz évig a Krétakörben játszott, és két éve a Nemzeti Színház tagja.

– A színház kamaszkorom óta a szenvedélyem. De amióta az eszemet tudom, énekelni is tanulok. És sokáig zongoráztam. Úgy érzem, legjobban a zenével tudom kifejezni magam – mondta a Díványnak az énekesnő.

 

Aki Borit ismeri, dalait szereti, valószínűleg élőben is hallotta őt, hiszen gyakorlatilag az összes nyári fesztiválon színpadon voltak. Júniusban és júliusban 20-25 fellépésük volt. Aki Borit szereti, dalait biztosan azonnal sorolja: Opium (a kedvencem), Hajolj bele a hajamba (szinte már klasszikus), Délelőttök a kádba’ – s a többi eltéveszthetetlen hangulatú nóta…

De azt már kevesebben tudják, hogy Bori színművészként tavaly megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Megszámlálhatatlan szerepet eljátszott már filmen és színházban is, amióta tizenévesen először közönség elé lépett a Szkéné színpadán. Dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, nagymamája Jancsó Adrienne előadóművész, nagypapája Jékely Zoltán író, költő, édesapja Péterfy László szobrász, bátyja Péterfy Gergely író, unokatestvére Gerlóczy Márton író. Férje pedig Merényi Dávid fotós.

 

– Művészből tehát van néhány a családban. Ez akár nyomasztó is lehet.

– Engem nem nyomasztott soha – mondja Bori. – Talán, ha költő lennék, vagy író, összehasonlítanának a nagypapámmal, és az nem lenne jó. De színész nem volt a családban, és bár a nagymamám előadóművész volt, nem olyan területen, mint én. Egyébként gyerekkoromban senki nem erőszakolt rám semmit. A mai eszemmel úgy gondolom, hogy egy kicsit túlságosan is szabadon neveltek minket. Csak az volt a fontos, hogy boldogok legyünk.

 


 

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek