Női akt baltával

vah_mA levegő hamar elfogyott, és a retkek sem maradtak az arcon, viszont a mágikus kanál lassan elindult a fürdőkád alakú maci mellett. Baljósan szólt a fuvola és morcosan berregett az ipari kukoricadaráló.

Szürreális performansznak lehettek tanúi, akik szombaton ellátogattak a Falk Miksa utcába.
A 8. Antik és modern művészeti fesztivál alatt az utca teljes hosszában átalakult össznépi happeninggé: a Falk Art Forum keretein belül valamennyi galéria tárt kapukkal és műsorokkal várta a művészetbarátokat. Az utca közepén felállított színpad állt, és még néhány söröző is kitolta a nyári szetthez tartozó fapadokat. A gépkocsiforgalom szünetelt, a kis utcát pedig elborították a műtárgyvadászok. A MissionArt Galéria 20. évfordulója alkalmából különleges performanszt kínált az ínyenceknek. A „négy vidéki fiú", Bukta Imre, efZámbó István, feLugossy László és Wahorn András korai, valamint új művei megnyitóját eredeti műsor kísérte.

Az a tényt, hogy a teremben összegyűlt tömeg villámgyorsan elhasználta azt a kis levegőt, ami beszorult, még a fuvolát kezelő Wahorn András szeszélyes játékán is érződött.
Hiába érkeztünk időre, nem sokat láttunk a performanszból, viszont annál többet hallottunk, ugyanis a fuvolához kisvártatva markáns motorzúgás csatlakozott. Akkor még csak találgatni tudtuk, mi lehet. A csalódottan kifelé szállingózó emberek „nem látni semmit"-et suttogva távoztak. Egy kifelé tartó úriembert sikerült elkapnunk, aki elárulta, annyit látott, hogy „az egyik művész egy régi kukoricadarálóba magokat szór, feLugossy pedig, az idős Mikszáth bölcs békességével, az asztalnál ül és fekete-fehér gyűszűket viselő ujjakkal különböző aktuális hívószavakat fest kisebb táblákra, melyeket aztán a magasba emel. efZámbó egy nyitott Bibliát tart a kezében, melyet két oldalról madzagok rögzítenek a földre. Aztán valamelyik művész retkeket ragasztott az arcára."

{gallery}vah1{/gallery}

Ha valakitől nem illik megkérdezni, hogy mi az, amit láttunk, akkor egy performer festőművész az – fittyet hányva a kortárs art etikettre, mi mégis megkérdeztük Wahorn Andrást:

„Én csak fuvoláztam, nem igazán követtem, mit csinálnak a többiek. Bíztam benne, hogy mindenki tudja a dolgát. Bukta Imre egy régi darálógéppel magokat darált össze, melyek aláhullva egy csirkét formáztak a padlón. Aztán elindult a 'Mágikus kanál' és a fürdőkád alakú maci. Őket követte az ébresztőórák hangjátéka, egyik a másiknak felelgetve."

01


A mágikus kanál egy fekete vászonnal letakart állványon, nyelét peckesen felfelé tartva, sétálgatott. Az illúziót talán mágnesek keltették, de az is lehet, hogy a négy művész egyesítette sámántudását és megidézett egy ősmagyar démont erre az estére.
feLugossy László így emlékszik vissza: „amint elindult a daráló, én elkezdtem ezeket a szavakat felmázolni a táblákra, utána pedig elindítottam a csörgő órákat, míg Öcsi retket pucolt, amiket felragasztott volna az arcára, de azok nem maradtak ott és lepotyogtak. A performansz három külön szálról indult, de összefutott a végére, elmesélve egy rövid történetet."

Misit teljesen kikészíti Ica a hisztijével

Wahorn András Női akt baltával (1988) című munkája 1 200 000 forintért elérhető, de többen csak lézengtek a munkák közt, mintsem vásároltak volna: „Én valahogy minden Wahorn festményben pinát látok, még akkor is, ha nincs odafestve" – jegyzi meg halkan egy nézelődő, fekete hajú lány, abban bízva, hogy amit a barátjának bizalmasan odasúgott, csak ő hallotta. A fiatalok, akik nem túlságosan ismerték a négy élő legenda munkásságát, tanácstalanul találgatták, ki-kicsoda. Aki sokakkal együtt lemaradt volna az élő installációról, a galériában megveheti az elkészült DVD-t. Szombaton csak a galéria melletti sörözőben volt 'egyet fizet, kettőt kap' akció: A Misit teljesen kikészíti Ica a hisztijével (2008) című eredeti Wahorn 520 ezerért, Gizi meglátja Gézát (2007) szintén ennyiért volt elvihető.

A művészi performansz mindig is az a terület volt, ahol a kritika megtorpant és még a lábtörlőt sem érintve kikerülte a témát. Ugyanis a szándék, az eszköz és a cél megfoghatatlan. Valódi modern művészet vagy gagyi üveggolyó sznoboknak? Nem tudjuk. Egy ütős, eredeti művészi performansz meghökkentő és elgondolkodtató egyben – a hagyományos művészeti bemutatóban nincs helye lézernek, ahogy szemfényvesztő trükköknek sem, elegendő egy-egy nosztalgikus érzést hordozó, bohém tárgy is. A hangok eredetiek, a festmények őszinték, az alkotók pedig kortalanul vagányak voltak. A kiállított művek méltón tükrözték szülőatyjuk munkásságát. A bemutató kiváló volt és szeretnénk sűrűbben látni a négy művészt hasonló megmozdulásokban.

02

A négy vidéki fiú

Wahorn András a '80-as évek elején efZámbó Istvánnal, feLugossy Lászlóval a kultikus Bizottság zenekar tagja volt. Hamar az alternatív-underground értelmiségi réteg kedvencei lettek a kései Kádár-rendszer viszonyait kritizáló zenéjük, szövegeik miatt. Fellépéseik egyben performanszok is voltak. Wahorn neve ekkor vált széles körben ismertté. Wahorn 1991-től 2004-ig Kanadában, majd az Egyesült Államokban, Los Angelesben élt. A festés mellett különféle grafikai munkákat végző cégeknél tevékenykedett. A hazai nagyközönség leginkább akkor ismerte meg a nevét, amikor 2006-ban Fábry Sándorral közösen bemutatták Cadillac Drive című road movie-jukat.

{gallery}vah2{/gallery}


efZámbó István a 60-as évek közepétől aktív képzőművész, zenész, filmes és fotós. Kecskeméten ismerkedett meg feLugossy Lászlóval, akivel 1968-ban megszervezték az első szentendrei szabadtéri tárlatot, melyet 1977-ig minden évben megrendeztek. A Bizottság felbomlása után saját zenekarával, a Happy Dead Band tánczenekarral lépett fel. 1993-ban megalakította a Planetáris Űrharmonikusok nyolcvantagú együttesét, mellyel négy űropera előadást tartott. Részt vett a duisburgi, a dunaújvárosi vas- és acélszobrász, a nagyatádi faszobrász művésztelep munkájában, dolgozott a Tiszai Vegyi Kombinátban, Győrben. Világképét jelentősen áthatja a dadaizmus és a szürrealizmus.

feLugossy László 17 éves kora óta foglalkozik képzőművészettel A 70-es évek elejétől állít ki rendszeresen. A modern művészetről alkotott elképzeléseit ösztönös művészeti kifejezésekkel való kísérletezéssel tágította. A kollázstechnika felhasználásával rajzol, fest, és videófilmeket is készít, emellett költői ihletettségű szövegeket ír. Legmeghatározóbb vonása a szabad, természetes és spontán megnyilvánulás. A kelet-európai underground avantgarde tipikus képviselője, aki felfogásban, minőségben és megjelenési formában egyaránt új műtárgytípus megteremtésére törekszik. Gyakran leegyszerűsített, neoprimitivista stílusban dolgozik, de a hagyományos műfaji kereteket átszakító művészeti kísérletein belül hangköltemények, nyershús-kompozíciók, happeningek, performance-ok jelzik sokrétűségét. Stílusában a pop art direkt tárgykultusza gyakran keveredik a grafittik szókimondó szexuális jelképrendszerével is.


Bukta Imre
autodidakta módon tanulta az alapokat. Állami gazdaságban dolgozott, miközben rajziskolákba járt. 1997-től a Magyar Művészeti Akadémia Munkácsy-díjas tagja. Művészetének témája többnyire a mezőgazdaság és a falusi élet. A vidéki munkálatok eszközeit és anyagait használja fel szobraihoz, képeihez, installációihoz, performanszaihoz. Művei finom iróniát, szeretetteljes groteszket ábrázolnak.

Ötletek további performanszokra

Nem csak a profi művészek, de a pályakezdő performerek is kitalálhatnak egyedi esteket, segítségül mellkelünk néhány ötletet egy-egy megnyitóra:

- Állványra állított, egyhelyben forgó avítt kerékpár, melyet motor hajt, a hátsó kerékhez rögzített lánc pedig egy korabeli fabölcsőt ringat, amely tele van pakolva óncsőrű szódásüvegekkel.

- Modellvasút, régi MÁV-kocsikkal, melyekbe primőrzöldséget gyömöszöltek – a szerelvény körbe-körbe szaladgál a vendégek között lefektetett sínen.

- Fejetlen játék babák magyar zászlóba tekerve.

- Vörös téglákból készült asztal, rajta üveglap, melyre kecsöppel pentagramot mázoltak.

- Égő mécsesekkel körülrakott, felravatalozott rozsdás balta.

- Fényes örökmozgók szekérkeréken.

- Apró, piros gumilabdák egy kétezer literes akváriumban.

- 5 darab, egyszerű, steril falióra egymás mellett, mint a tőzsdepalotákban, ám ebben az esetben a világvárosok helyett magyar városokat látunk: Veszprém, Eger, Pécs, stb. amint azonos időzónákat mutatnak.

- Utcalányos vörös parókát viselő focilabdák a padlón, melyekkel a megnyitó végén a művész kapura rúghat.

- Tudatmódosító, színes kapszulák hófehér lapostányéron, mellette evőeszköz helyett három franciakulcs.

- Ketrecbe zárt, túlsminkelt nő, aki a meztelen lábát átdugva a rácson, a padlóra helyezett festéktubusokat tiporja szét a sarkával.

- Korabeli kredencen belezett ponty hever, melyet mobiltelefonokkal tömtek ki, amik folyamatosan szólnak.

- A padlón szétszórt nullás lisztet felszippantó, régi sörös címkékkel dekorált Rakéta porszívó, melynek gégecsövéről hat Moncsicsi lóg.

Fotó: Markovics Balázs

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek