Zanza!

abszint_2

Zöld Tündérnek nevezték a malária ellenszerét. No, persze még nem orvosság korában. A később bódításra használt nedű szenvedélyes rajongói között köszönthettük Verlaine-t és Rimbaud-t is. S most néhány kortárs művész is erről a szenvedélyes viszonyról vall.

Tehát az abszint mint alkohol a XVIII. század végi Svájcban kezdte világhódító történetét, ekkor jöttek rá ugyanis, hogy a fehérüröm-, ánizs- és édeskömény-hatóanyagú gyógyital valójában más jelentős anyagi hasznokat hozó célokra is alkalmas. Egész pontosan a bódításra.

Az első írásos forrás egy 1769-es neuchâteli újság, melyben egy bizonyos Madame Henriod a saját készítményét „Bon Extrait d’Absinthe” néven hirdeti. Nem sokkal a századforduló előtt Henri Dubied és veje, Henri-Louis Pernod megvásárolta a Madame-tól az ital titkos receptjét, és 1797-ben a francia Pontarlier városában létrehozták az első szeszgyárat, amelyben abszint is készült. Kezdetben csak 400 liter abszintot gyártottak évente. Az abszint gyors térhódítása részben annak tudható be, hogy a rossz termelés következményeként a 18. század végén a borárak nagyon megemelkedtek. Másrészt annak, hogy az 1840-es évektől az Algériában harcoló francia katonáknak járt napi egy abszintadag – harci kedvüket fokozandó. Túl ezen Párizs művészvilágának ismert alkotói, többek között Oscar Wilde, Paul Verlaine, Toulouse-Lautrec, Charles Baudelaire, Arthur Rimbaud, Alfred Jarry, Guillaume Apollinaire kultuszitallá nemesítette az abszintot a francia nagyvárosokban. Egyre több kávézóban celebrálták az „heure verte”-et, a zöld órát: 11 és 13 óra között kis kortyokban itták a Zöld Tündért.

Nálunk is „ütött a Zöld Óra”!

A budapesti Spiritusz Galéria első csoportos kiállításának címadó ötlete nem más, mint ez a kreativitásserkentő ital. A galéria tulajdonosainak és a pályázaton részt vevő kortárs alkotóknak köszönhetően most te is belekóstolhatsz az abszint zsongító ízébe – akkor is, ha egyébként kerülöd az alkoholt. Persze most más érzékszerveddel győződhetsz meg az abszint hatásáról, a képek által, átélve a vizuális világ örömmámorát. Ne habozz, bizonyosodj meg arról, hogy a Zöld Tündér téged is képes elvarázsolni!



kiallitas-pointer-try
Ütött a Zöld Óra – csoportos kiállítás
Időpont: 2009. 05. 04.–18.
Helyszín: Spiritusz Galéria
1075 Budapest, Madách Imre utca 3.
http://www.spiritusz-galeria.hu/

Blogmustra