Csellós lány rolleren és a rántott Mars szelet

komoly_mSokan kérdezik, hogyan lehet egy ekkora hangszerrel rollerezni, de a cselló tokkal-vonóval csak nyolc kiló – mondta a komolyzenész Rohmann Ditta, aki egyike azoknak a tehetséges fiatal nőknek, akiket fontosnak tartunk bemutatni.

A komolyzenészekről sokféle sztereotípia él bennünk, mi viszont kapásból öt olyan fiatal lányt is találtunk, akik rácáfolnak ezekre. Ugyanis a cselló remekül megfér a rollerrel, a zongorához hét hónapos terhesen is oda lehet ülni, mint ahogy a pilates és a hastánc is remekül megfér Mozarttal vagy Chopinnel.

Főiskolás éveim alatt egyszer csak megszállt az ihlet és vettem magamnak egy szaxofont. Kitartás hiányában a nagy karrier természetesen elmaradt, viszont a szomszéd kislányra igen jó benyomást tehettem, mert ő azóta fuvolaművész lett. Ez a banálisnak látszó történet mással is megesett, ez kiderült a Klassz Tehetségek program koncertje előtt, amikor is készülődésüket megzavarva néhány fiatal női zenésszel beszélgettem.

Véletlenül lettem szaxofonista

Természetesen elsőként Seleljo Erzsébettel, egy szaxofonistával osztottam meg történetemet, és kérdeztem rá a sajátjára. „Véletlenen múlt, hogy szaxofonon kezdtem játszani, sokáig zongoráztam. Aztán zenetanár édesapám szaxofon kvartettet akart alapítani és hiányzott a negyedik tag. Minél többet foglalkoztam a hangszerrel, annál inkább rájöttem, hogy ezt akarom csinálni."

 

saxo

Erzsébet otthonról hozta a komolyzene szeretetét. „Ebben a világban is rengeteg lehetőség van, hiszen ez egy viszonylag fiatal hangszer, kisebb a repertoárja, ezért szeretek például hazai zeneszerzőkkel is együtt dolgozni, hogy új magyar darabok is szülessenek."

Nem maradhatott el a kérdés, hogy mi hiányzik az életéből, hisz a zenei karrier rengeteg lemondással jár. Erzsébet szeret nyelveket tanulni, ha nem zenél, valószínűleg külkereskedelmet tanult volna. Szabadidejében sokat olvas, legutóbb például egy Ludlum-krimit, vagy tévét néz, egyik kedvence a Fringe c. scifi-sorozat. A jövőjét mindenképpen itthon képzeli el, de szeretné meghonosítani mindazt, amint angliai tanulmánya során látott. Sok új darabot megvalósítva kedvenc hangszerén, akár a kortárs és jazz cross-over műfajban is.

A Carnegie Hall-ba készül

Ezután Győri Noémi fuvolaművésszel találkoztam, aki a tavalyi Klassz Tehetségek gála egyik díjazottja volt. Ő például a szomszédjukban lakó legjobb barátnőjétől kapott kedvet a fuvolázáshoz. Persze szülei már kiskorában felfigyeltek arra, hogy a (bakelit) lemezről hallottakat gyönyörűen visszaénekli. Majd az általános iskola második osztályában fogalmazást kellett írnia jövőbeli elképzeléseiről, és Noémi nem teketóriázott sokat, leírta, hogy fuvolaművész akar lenni. „A komolyzene adta magát, hisz ez összetett felkészültséget kíván és óriási kihívás. Persze hallgatni szeretek mást is, például jazzt és világzenét."

 

Noemi_Gyori_2009

Rengeteget koncertezik, élvezi a pörgést, és azt, hogy a zenének köszönhetően nagyon sok helyen fordult már meg a világon. „Ha más pályát választok, huszonhat éves koromra valószínűleg nem jártam volna Amerikától kezdve Tajvanon és Grúzián át Japánig, s ezt tartja bennem a lelket, amikor az esti koncertet követő pár óra alvás után már mehetek is tovább a következő rendezvényre." Pihenésre bizony kevés idő jut, ha van rá módja, szereti táncolni, például jazz balettet, vagy hastáncot, de egy jó mozi is belefér. Aztán irány vissza a koncertterembe, hisz felkészülés nem állhat meg. Főleg, ha valaki egy nap majd a Carnegie Hallban szeretne szólókoncertet adni, mint Noémi.

Kedvencem a rántott Mars-szelet

violinAz effajta elhivatottságról nem tudom miért, nekem a hegedű jut eszembe. Talán mert egyik gyerekkori barátom is folyton hegedűórákra járt és állandóan gyakorolt. A hegedűművésznek készülő Szabó Réka kislány kora óta szintén rabja a hangszernek. „Párszor elgondolkoztam azon, hogy mást is csinálhatnék, de a szívem mindig visszahúz. Ráadásul még élvezem a sok utazást, amivel a koncertek járnak. Persze egyszer azért szeretnék hangszer nélkül nekivágni."

 

Szabó Réka legutóbb például Skóciában tanult. „Igen, ettem haggist (birkabendőbe töltött, birkabelsőségből, májból, tüdőből, szívből készülő étel- a szerk.) - mesélte nevetve -, az még elmegy, de vannak a skótoknak durvább dolgaik is. Mindent kirántanak, még a hurkát is sörtésztában. A kedvencem a rántott Mars-szelet volt." Ahhoz képest, hogy ilyen ételekkel tömte magát, Réka igen vékony. Ez sem véletlen, hiszen éveken át karatézott, amire most sajnos nemigen jut ideje. Mozira és olvasásra viszont igen, például nagy Sherlock Holmes rajongó.

A reptéren belekezdtem a koncertbe

csello2A zenész lányok életében akció is akad bőven. Rohmann Ditta például egészen sajátosan járja a várost. „Svájcban éltem, amikor láttam egy szintén csellós lányt rollerrel közlekedni. Azóta én is így járok, ha tehetem. Sokan kérdezik, hogyan lehet egy ekkora hangszerrel rollerezni, de a cselló tokkal-vonóval csak nyolc kiló. Ha nincs rajtam, már hiányzik".

Hangszere miatt időnként kínos helyzetekbe is keveredik. „Emesével épp Angliába készültünk és már a reptéren voltunk, amikor a csellóm miatt, mivel külön jegyet igényel, hosszú sor alakult ki mögöttünk. Érezhető volt a feszültség. Egyszer csak a hátam mögött valaki megszólalt, hogy ha már ennyit kell várni, talán játszhatnék valamit. Jó, gondoltam, legyen, s ott, állva, belekezdtem egy Bach-koncertbe. Szerencsére ez oldotta a hangulatot és hatalmas tapsvihar köszöntötte a produkciómat."

Rohmann Ditta egyébként zenész családban nőtt fel, Amerikában, és első szóló koncertjét is az óceán túloldalán adta. A zene mindig is mágnesként vonzotta, de a vizuális művészetek is inspirálják, nagyon szeret fotózni, múzeumba járni. Társaihoz hasonlóan szabadidőből neki is kevés jut, hisz a koncertterem a munkahelye. Kikapcsolódásképpen próbál normális életet élni, piacra jár, internetezik. „Igen, rajta vagyok a Facebookon is - mosolygott - de a saját honlapon fejlesztésében is részt vettem"

Zongoraverseny másfél gyerekkel

Fent említett Emese pedig nem más, mint Mali Emese, Ditta zongoraművész társa. A hegedűs apuka és klarinétos anyuka gyermeke kiskorában kapott egy pianínót, ezzel egyidejűleg az iskolában is kiválasztották, így kezdett el zongorázni. Dittával a zeneakadémián találkoztunk - mesélte Emese -, később pedig Salzburgba mentem tanulni, véletlenül épp Ditta apjának az osztályába. Tulajdonképpen ő hozott össze bennünket. Elkezdünk együtt játszani, aztán jöttek a koncertek, a sok utazás. Hamar kiderült, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk, így indult a közös karrier.

 

mali_emese

 

Emesének azonban van egy másik karrierje is. Jelenleg második babáját várja, kisfia pedig már három éves. „Amikor Zsombit vártam, vele is végig koncerteztem. Születés után eljátszottam neki azokat a darabokat, amiket a hasamban hallott, de nem volt rá nagy hatással. Azt hiszem realistább beállítottságú, talán matekot tanul majd." Két koncert között, az anyai teendők miatt is, Emese állandóan időhiánnyal küzd. Klarinétos párja mindenben segíti, és ha ideje engedi lejár egy Pilates órára vagy egyszerűen kimegy a természetbe egy hosszú, nyugodt sétára.

Fotó: Kováts Dániel és Szilágyi Gábor

Oszd meg másokkal is!
Mustra