Dizájnom a tíz nap alatt a téltől a nyárig láttatni engedte komplett ruhatáramat. Hőmérőzve hangulati hullámzásaimat, az erősen befolyásoló versenyprogramok színvonalkülönbségétől a záró napon már előre fázom. Vagy inkább csak lázadok?
Klímaváltozással körítve, szép keretbe vonta az idei POSzT-ot Zsótér Sándor. Jobb, mint otthon - jegyzem meg beáramlás közben és kiélvezem a klíma nyújtotta megkönnyebbülést. Nekem mára már ennyi is elég, de pár perc múlva visszaszívom. A zenekar játékába a színpad is bekapcsolódik, én meg ki. Nézem, szívom és szégyen ide, szégyen oda, de dudorászni kezdem a sanzon-betéteket. A Harmath Imre - Fényes Szabolcs kettősével jegyzett Maya (Gárdonyi Géza Színház egri előadása)- minden, csak nem hétköznapi.
{gallery}gallerymaya{/gallery}
A történet mai szemmel bugyuta: félreértett pisztolylövés, önmarcangoló menekülés a légióba, párizsi édes élet és természetesen már megint itt van a szerelem. Ettől az én tenyerem is izzadni kezd. Előrébb dőlök a székemben, hogy a telt ház feje fölött le ne maradjak egy mozdulatról sem. A koreográfia erőteljes szerephez jut, intelligens humorba vonja az előadást. A balettkar katonai osztagként ugyanolyan tisztán értelmezhető, mint kurtizán, vagy rózsabimbó képében. A prózai jelenetek mazsorett mozgásai ámulatba ejtenek. Két felvonás, és huss, véget is ért a POSzT.
Dallamos tapssal honorálom az eddig látottakat. Dudorászva és céltalanul ténfergünk a városban, nehéz elképzelni, hogy holnaptól mindez elmarad. Ma még mindenhol celebek, teraszok és borok. Leöblítem egy ajváros csevappal, két rozé fröccsel és magam is csodálkozom, de ez a sok pos(z)t sem feküdte meg a gyomromat.
Fotó: Balogh Gábor és POSzT
