A végtelen történet – avagy a zsarufilmek világa

badlieut_mainNicolas Cage bizarr rehabilitációjának okán talán időszerű felidézni a zsarufilm történetének emlékezetes pillanatait. Mivel a műfaj - már ha egyáltalán nevezhetjük műfajnak - meglehetősen bőséges kínálattal rendelkezik, száraz felsorolás helyett inkább egy csoportosítási kísérlettel célszerű a felfedezésbe vetnünk magunkat. Évtizedek, változások, ikonok.

Legutóbb furcsamód a német új film nagy öregje, a nehezen kiismerhető Werner Herzog merítkezett meg a bűn sötét bugyraiban egy különös rendőrfilm segítségével. Mocskos zsaru című alkotása számos ponton beilleszthető a zsáner soraiba, máshol viszont messzire távolodik. A filmnek a rendező állítása szerint semmi köze az azonos című Abel Ferrara-féle alkotáshoz, amely vitathatatlan érdemeivel szintén magas státuszt vívott ki magának 1991-ben. A főhős egy olyan rendőrtiszt, akinek személyében Nicolas Cage mellett a műfaj sok karaktertípusának összefoglalóját is tisztelhetjük.
A törvény őrének figurája a krimi műfaján belül rengeteg alműfajban, változatban feltűnik. A hagyományos krimisorozatok, mint például az elvarázsolt Columbo, a tekintélyt parancsoló Kojak vagy a modoros Poirot felügyelő után ma már kifejezetten a rendőrségi helyszínelőkre fókuszáló folytatásos történeteket is nézhetünk, a nagyjátékfilmek között pedig úgyszintén óriási választékból szemezgethetünk. Bűnügyi thriller (Hetedik), akciófilm (Cobra), akció-vígjáték (Rendőrakadémia), gengszterfilm (Aki legyőzte Al Caponét) vagy akciódús detektív-klasszikus, mint a legújabb Sherlock Holmes? Van választék.

Film noir

A zsarufilm első komoly mérföldköve nem más, mint a filmtörténeti korszaknak is nevezhető film noir. Az 1940-es évek előtt is készültek persze krimik, de ez a detektívponyvákon inspirálódott fekete film hozta meg azokat a markáns karakterjegyeket, melyek attól kezdve szinte kötelezővé váltak. Alapvető jellegzetességei, a téma, a szereplők, a konfliktus és a kiegészítő események toposzként íródtak be a későbbiekben rendőrfilmeket készítők íratlan kézikönyvébe. Alvilág, bűnözés, üldöző, üldözött. De vajon melyik ki? Mert a film noir bizony rendesen összekeverte a szálakat.

{gallery}zsaru1{/gallery}

Dörzsölt detektívek

A nyomozó karakter erkölcsei kétségbe vonhatók, a gengszterektől csak vékony szál választja el a dörzsölt és keményöklű detektíveket, mint amilyen az 1941-es Máltai sólyom cinikus, magányos Sam Spade-je (Humphrey Bogart) vagy a híres Philip Marlow-figura, aki több noir főszereplője lett (pl. Hosszú álom). Komoly erőket felvonultatva lép be a képbe a femme fatale, a végzet asszonya, aki szintén megnehezíti a hős megdicsőülését, aki, ha máskor nem is, itt mindenképpen az üldözött szerepét töltheti be.

Grindhouse

A film noir korabeli normákhoz képest nyers brutalitása kedves mesének is beillik a cenzúra eltűnése nyomán az 50-es 60-as években kifejlődő grindhouse mozik műsorához képest. A nagy stúdiók óriási költségvetésű és nagy rizikóval forgalmazható elavult filmjeivel szemben kis stúdiók próbálták minimális büdzséből gazdálkodva barkácsfilmjeikkel az éjszakai vetítőkbe és autósmozikba csalogatni az erőszakra, erotikára, egyszóval izgalomra éhes fiatalokat. A korszak húzóműfajai, a sci-fi, a horror és a különböző furcsa jelenségek, mint például a fekete közönségnek készült blaxploitation mellett a bűnügyi filmek is reneszánszukat élték. 1971-ben Piszkos Harry (Clint Eastwood) örökre helyet foglalt az öntörvényű celluloid-hekusok panteonjában. Bár A 13-as rendőrörs ostroma nem állít egy konkrét rendőrt a középpontba, a tematika itt is adott. E korszak alkotásai sokszor homályba vesztek, ám örökségül rengeteg klisét, hangulatot, figurát és ledöntött tabut hagytak maguk után.

Blockbusters

Hollywood hamar észbekapott, és grandiózus történelmi opuszok helyett áttértek egy fiatalosabb beszédmódra; a grindhouse-korszak elemeit beépítve hatalmas kasszarobbantó produkciókkal hoztak el új aranykort. A Cápa vagy a Csillagok háborúja is így született, de visszakanyarodva témánkhoz, a szóban forgó filmnyelvi megoldások modernitásukkal a rendőrfilmek háza tájára is új szeleket fújtak. Innen már nem is volt megállás, a 80-as és 90-es években élte aranykorát a műfaj, hihetetlenül sok eposzi karakterrel töltve meg tinédzserek ezreinek falát poszterek, matricák formájában. A sokat emlegetett szúrósszemű karatéstól, Chuck Norristól kezdve Jackie Chanen és a bölcs és kiismerhetetlen Steven Seagalon keresztül egészen Charles Bronsonig rengetegen öltöttek egyenruhát. Akadtak komolyabbak, kevésbé komolyak és egészen bizarr darabok is.

{gallery}zsaru2{/gallery}

Zsaruk párban

Sok rendőrfilm nem egy magányos hőst, hanem rögtön egy párost állít középre, természetesen kihasználva a kettejük közt feszülő, később mégis erénnyé kovácsolódó feszültséget. A 48 óra (Eddie Murphy és Nick Nolte), a Tango és Cash (Sylvester Stallone és Kurt Russell) vagy a Halálos fegyver-sorozat (Mel Gibson és Danny Glover) mind nyerő párosok történetei. John McClane nyomozó (Bruce Willis) kalandjai a Die Hard filmekben, vagy a Beverly Hills-i zsaru (Eddie Murphy) szintén ismert akció-remekek, és ami a sok közös pont közt is a legszembetűnőbb, és ami minden izgalomnak, veszélynek, poénnak és akciónak a forrása lesz, az a zsaru öntörvényűsége, bevállalós konoksága, amely természetesen végül az elsöprő győzelemhez is hozzásegíti.

A kiégett, magányos nyomozó

Tipikus a kiégett zsaru figurája, aki már nem tartozik a testülethez, valamilyen trauma vagy csak a belefásulás hatására felhagy a bűnüldözéssel, ám egy váratlan esemény következtében kénytelen visszatérni. És akkor bizony kő kövön nem marad. Azt hiszem, hasonló szereplővel nézhetnek szembe a frissen mozikba került Sötétség határán című bűnügyi thrillerre jegyet váltók is. A vásznon nem kisebb hírességre ismerhetünk, mint Mel Gibsonra, aki 2003 óta nem színészkedett, s most e testhezálló szereppel lepi meg rajongóit. Bár Nicolas Cage nem tartott ilyen hosszú szünetet, az ő méltó visszatérésére is most került sor. Ugyanis a Mocskos zsaru egy nagyon jó film. Viszonylag ritka példa arra, hogy művészfilmes törekvések találjanak rá a zsarufilm műfajára, Werner Herzogtól viszont nem is várhattunk volna mást. Így született meg a film, ami bár inkább műfaji, mint művészfilm, a szerzői jegyeket mégis magán hordozza a furcsa, szürreális fordulatokban nem szűkölködő, bizarr víziókkal tarkított történetben, amelynek középpontjában egy végletesen züllött rendőr ténykedését követhetjük nyomon, szörnyülködve, mosolyogva. Néhány évvel ezelőtti példa a szerzőiség és a műfajiság áldásos szintézisére az összetéveszthetetlenül északi Vérvonal Baltasar Kormákur rendezésében, vagy a fiatal magyar rendező, Gigor Attila Nyomozója, ami furcsán játszadozik velünk a megtévesztően kézenfekvő cím alatt.

{gallery}zsaru3{/gallery}


Ha valami, akkor a rendőr, mint hőstípus biztosan örök lesz a filmvásznon. Hol az erkölcsöt, hol pont az erkölcstelenséget testesíti meg, a lényeg, hogy hatásosan vegye fel a harcot az igazságtalansággal, erőszakkal, bűnnel szemben. A hatásosság pedig Philip Marlow, Piszkos Harry, John MacLane és Malkáv Tibor egyértelműen közös tulajdonsága. A cél pedig majd szentesíti az eszközt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra