Zanza!

csokolanyad-thaliaKedves te, bárki is vagy, mindenre számíthatsz, csak őszinteségre nem; ha fel is hívlak néhanapján, nyilván csak mellétárcsázhattam; ha kedves vagyok, valójában csak hamar le akarlak rázni.

Ha érdeklődöm utánad, az csak azért van, hogy minél hamarabb rávegyelek, te mutass szánalmat az én problémáim iránt. Vigasztalj! Szeress! Viszonzást azonban ne várj! Nem akarok nyaralni veled, nem emlékszem a szülinapodra, nem veszek neked ajándékot. Nem akarom, hogy emlékeztess, én szültelek/te szültél*, mert soha nem örültem a gondolatnak. Különben meg: nem is vagyok az anyád/fiad*!

* a nem kívánt rész törlendő

Ez most komoly?

Hát persze, hogy komoly, de mindössze egy komédia erejéig. A Thália Színház kedd este bemutatott, Csókol anyád! című, kétszemélyes darabjában Vári Éva és Nagy Ervin bebizonyítja nekünk, hogy még egy majdnem teljesen egészségtelen anya-gyermek viszony is nagyszerű lehetőség, hogy nevessünk saját magunkon.

Hogyan tegyünk szert öniróniára?

Nézzük a jó oldalát! Problémás gyermekként folyamatosan és következmények nélkül megszökhetünk otthonról, illetve az iskolából, és még azt is elnézik nekünk, hogy rosszak a jegyeink, vagy hogy tanítási óra közben eszünk. Kallódó fiatalként a magunkat keresés álcájába bújva nyugodtan lehetünk önsorsrontók, szidhatjuk a világot, kerülhetjük a munkát, és ha egyre szabatosabban káromkodunk, akkor is csak azt gyakoroljuk, hogyan tegyük saját életünk után mások életét is pokollá. De mi van akkor, ha a majomszeretetével gyötrő, egyedülálló édesanyánk egyszer csak nem gyötör már tovább? Ha új férjet talál magának, és kínzó gondoskodását ezután valaki másra pazarolja majd? Némi tipródás után talán kezdhetjük gyötörni őt mi magunk.

Csókol a karmikus változáson átesett anyád!

Doris és Sheldon, anya és fia távirati stílusban beszélgetnek egy nagyra nőtt borítékon keresztül ki-be sétálgatva a színpadon. Hosszú és kínosan őszinte egymáshoz írt leveleik monológszerű vallomások, amelyeket rövid, skizofrén párbeszédek tarkítják. A két párhuzamos élet ironikus-szatirikus diskurzusa valójában két monodráma művi pontosságú találkozása egy színpadon. Anya és fia, a gyertya két végét égető mindkét szereplő, saját sorsa tükrözésére akarja rávenni a másikat. Önigazolás a magányban, önmarcangolás az egymástól való függésben. Az új élet után ácsingózó, indiai útján karmikus megtisztulásra vágyó anya és az önmaga keresésében előbb Elvis-imitátorrá, majd westernhőssé, később börtöntöltelékké avanzsáló fiú sikerrel követi el újra és újra saját és egymás hibáit – hullámvasútba ültetve ezzel a gyanútlan nézőt, aki a kezdeti nyáresti derű után idővel a legelcsépeltebb poénokon,
a leghétköznapibb helyzeteken is készséggel kacag.

Ha tehát az önkínzásból és főleg öniróniából kevés volna az életünkben, mindenképpen vegyünk leckéket a komikaként zseniális Vári Évától és a tánctudásában felülmúlhatatlan Nagy Ervintől.


sugolyuk-try

Csókol anyád!
Thália Színház

Szereplők: Vári Éva, Nagy Ervin

Blogmustra