Lakástúra érzéki csalódással

Zanza!

uranvaros_mA Placcc Fesztivál ebben az évben Pécsre, Európa Kulturális Fővárosába költözött. A félkész város a felújítás kellős közepén nem mindennapi köztéri produkciókkal bombázta szét a hétköznapok szolid építkezésének hangjait. Egy kalandos lakástúra emlékei.

Kihagyhatatlan, és az idei év végéig megunhatatlan téma Pécs jelenlegi fővárosi állapota. Pár napos részvétel után már érzéketlenül közlekedek az átadott, ám rácsokkal elhatárolt főtéren, a réselővel megdolgozott kőhalmok között. Utam a mecseki uránérc bányászok számára létesített lakóövezeti városrész, Uránváros felé tart. Kísérőmmel egy különleges színházi-audiovizuális projekt apropóján, lakás-kalandtúrán veszünk részt.

Irreális szocreál

A holland-magyar produkció már az előzetes információk alapján is igazi csemege, igaz, csak bevállalós résztvevőknek. A több helyszínen zajló eseményekre kettesével lehet előre bejelentkezni, és a kis csoportok 10 perces csúsztatásokkal indulnak a várostörténeti túrára.

urnvrosi_placcc

Az egyetlen birtokunkban lévő információ kiindulási pontunk, a szocreál építészet gyöngyszeme, egy máig üzemelő betonkocsma. Füstös, félhomályos boxban ülve kapjuk kézhez itinerünket, egy gépelt lapot. Részletes, némileg szájbarágós, de igazán pikírt humorú útleírás, figyelmünket kétlépésenként a lakóövezet rejtett szépségeire irányítja. „A halványzöld ház domborművel díszített bejáratai előtt álló kukákat a 2. és a 4. lépcsőház előtt színesre festett beton palánkok védik." A nyugdíjas városrész az alkotók szemüvegén keresztül nézve még irreálisabb, mintha sétánk során visszarepültünk volna vagy harminc évet az időben. Az ércbányász emlékmű mellett haladva, a balkonokon nézelődő öreg bácsik látványa és a párás meleg hatására kiszárad a szám, így a túra végére már előre megszavazok magamnak egy Traubi szódát.

I. lakás: „Fürdőszobás lakásomat nagyobb panelra cserélném"

 

szell_alajos_epitesz

Széll Alajos építész

Az időutazás elméletemet csak tovább erősíti első (busz)megállónk, ahol Széll Alajos építésszel találkozunk, aki 1963 óta él ezen a fantasztikus-organikus városrészen. Kedvesen elkalauzol minket az első lakáshoz, miközben élénken magyarázza Uránváros építészeti koncepcióját. Lelkesen érdeklődik, hogy milyen lakást keresünk, panelt vagy téglát? Ez már a játék, hiszen színész kalauzunk jóval fiatalabb, mint játszott kora. Kapucsengő, 3. emelet, és szusszanásnyi idő nélkül bent találjuk magunkat egy harmincpár négyzetméteres eredeti bútorozott - fürdőszobás! - élettérben. Fiatal pár fogad, kilátással a Mecsek áruház ugyancsak jellegtelen oldalfalára. Viccesen meg is jegyzem, milyen kellemesen árnyékolt a lakás. A főszereplők cserélnének, mi nézőként nem annyira, pedig igazán jutányos az ár, a falatnyi nappaliban a retró kanapé fölé lógatott fregolival. Udvariasan elköszönünk, indulunk tovább.

panelre

A főszereplők cserélnének, mi nézőként nem annyira

 

II. lakás: Bebábozódva, naptej nélkül

Kalandos tekervényeken Uránváros szívében járunk, vasmászóka és kóbor macska övezet. Segítségünk csak a papír. Némileg félszegen nyomjuk a kapucsengőt, vajon itt ki lakik. A kiábrándító, öregház szagú lépcsőházban tikkasztó meleg fogad. Fiatal egyetemista nyit ajtót, leredőnyözött nappaliban foglalunk helyet, tévét nézünk a nekünk háttal ülő öreg nagypapával. Báb a feje, mellkastól lefelé forr egybe mozgatójával, kezében távirányító. Bárhová kapcsol, bábfilmek úsznak a csatornán, majd a helyi sávon élőkép az épülő Pécsről. A nyugdíjasokra jellemző se hall, se lát vehemenciájával szidja az újításokat. „Na, azt az építészt is kiültetném napkrém nélkül augusztusban a Széchenyi térre, hogy felforrjon az agyvize, aki ezt tervezte." Ha megmukkanni nem is merek - hiszen csak néző vagyok -, de nevetés nélkül nem állhatom meg. Vendéglátónk rövidlátó báb szemével olyan élethűen néz rám kuncogásom hallatára, hogy vigyázzba vágom magam a kemény rugózású, majd negyven éves kanapén. Rosszalló tekintetétől kísérve már az ajtón kívül vagyunk, sűrű elnézéseket kérve, hogy megzavartuk csendes hétvégéjét.

III. lakás: Bumm a fejbe

Újabb szocialista építészeti csodák, tyúkhálókkal védett erkélyek alatt, némi tanakodás után a harmadik lakáshoz érkezünk. Emeletek, ajtó elé kitett szemeteszsákok és két szoba. Kísérőmmel különválunk és külön szobát kapunk. A berendezés már-már puritán, egy stokli és fülhallgató. A szekrényen egy gomb, megnyomom. Fényes nappal van, nézek ki az ablakon, kopogást hallok. Hátranézek, hogy ki jön be, de nincs ott senki. Hallgatok tovább, nyikorgó parkettás léptek a szobában, függönyrángatás, majd hallom, ahogy mellettem valaki a csapba vizel. Hosszan, kitartóan. Kellemetlen, főleg, mikor feleszmélek, hogy csak a fülemben játszódik a történet, amelynek szereplői igazából ott sincsenek. Hiába tudom, így is komoly érzéki csalódást okoz, mikor a hang a fülem mellé áll és mély légzésével a hallójáratomig az intim szférámba hatol. Elképzelem, ha sötét szobában történne velem mindez, és erősen megkönnyebbülök én is, mikor a vizelő - talán férfi? - a fülemben távozik a szobából, és én is kiszabadulok.

IV: lakás: On Air


periszkop_studio

 

Úton utolsó találatunk felé, betongarázsok között, csapágyboltok mellett kissé elvesztem a fonalat, majd egy sokszintes tömbház liftjében a következő utasítás található: kopogás nélkül lépjen be a lakásba, és mindenképp csukja be maga után az ajtót. Nem is olyan egyszerű, mert minden falat mennyezetig hullazsák vastagságú fekete műanyag borít. Az út kijelölve, a fürdőszobán át, ahol remek installáció a lepattant eredeti csempézett kádban a magányosan úszkáló aranyhal. Talán az eddigi legnagyobb lakás nappalijában számítógép, végre valami kézzelfoghatóan mai. Persze, hiszen végső színterünk egy rádió szerkesztősége. Percek telnek el, mire rájövünk, hogy házigazdánk a Periszkóp Rádió főszerkesztője, és élőben kapcsolnak adásba, a mosogatópultra helyezett keverő mellől. Kézi mikrofonban számolhatunk be arról, mit gondolunk az EKF-ről (Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt - a szerk.), a retró városrészről és magáról a produkcióról. Természetesen azt, hogy menjen el mindenki a túrára.

Fotó: Ocsovai Gábor

Blogmustra