A boldog belgák titka

belga_csokoladezo_1Ha a csokoládé boldoggá tesz, akkor a belgák bizonyára a legboldogabbak a világon. Persze, ha csak Európa legboldogabbjai, nekünk már az is megfelelő igazolás. Irány Brüsszel: a Grand Place környékének összes csokoládéboltja. Egész Belgiumban van vagy 2000 csokoládébolt.






Gondolom, Kolumbusz Kristóf direkt közvetítésével került a csokoládéból főzött recept a spanyol arisztokrácia kezébe, nem is adták egy ideig senkinek. Amikor kevés volt belőle, akkor tartották gyógyszerként nyilván (a spanyol nemesasszonyok ennek segítségével bírták ájulás nélkül a hosszabb szentmiséket), és különféleképpen cukrozták, így lett belőle sok-sok nemzet kedvenc eledele. A mai európai gasztrokultúrákat éppúgy meghatározza a csokoládé, mint a szintén bevándorló krumpli vagy kukorica. Ha jól számolom, pont ezt a hármat kapni egy átlagos multimozi büféjében is.

Valamikor királyok mentek látogatóba királyokhoz az aranyhoz hasonlatos kinccsel, azaz a csokoládéval felfegyverkezve – valahogy így maradt belőle sokáig a nagybetűs ajándék. És ma sincs ez másképpen. Ha végképp nem tudjuk, mivel menjünk háztűznézőbe vagy a nagymamához, ha nem emlékszünk pontosan, kinek a születésnapját is ünnepeljük a háznál, a csokoládé tökéletes megoldás.

A Ballotin de pralines nem szitokszó


A dobozba csomagolt bonbonok (ballotin de pralines) tehát mindig bejönnek, de ha nem akarunk nagyot tévedni, a legjobb, ha magunk csomagoljuk. Ez a belga újítás már régóta nem megy ki a divatból, sőt egyre csak finomodik a kínálat. A standard belga márkák, mint a Godiva, a Neuhaus, a Wittamer mindig jók, de a legdrágább pralinék, trüffelek, ganachék kézzel készülnek, apró műhelyszerű cukrászatokban, ahol külön fityulás hölgyeket is foglalkoztatnak a pakolgatásukra. Egy-egy magára valamit is adó üzletben legalább 70–100 különböző ízű pralinét készítenek, és minimum madagaszkári kakaóból főzik a forró italokat.

belga_csoki

Csokoládéból van a Hold is


Brüsszel belvárosában minden üzletben ingyen kóstoló és csokoládé-szökőkút várja az elcsábulni vágyókat, ám a csokoládézóban töltött néhány óra egészen más műfaj. Hogy minél többet kóstolhassunk, arra bizony fel kell készülni, négy-öt darab után különben csak pislogunk, mint szagolgatás után a parfümériában. Nem érdemes kapkodni.

Míg a praliné vékony, roppanós csokoládéburokba zárt, krémes csoda, addig a ganache tejszínes elegy, melyhez számtalan íz rendelhető. A tejszínnek nagyon komoly szerepe van a gyártásban. A különböző fűszerek – amelyek nemritkán a főzésnél használt zöldfűszerek – a tejszínbe merítkezve adják aromájukat a csokoládéhoz. Ebben a kategóriában nem ritka a csilis, kardamomos, wasabis változat sem. A fokhagymát nem merem idesorolni, pedig biztosan nem maradt ki az sem a kísérletekből. Koriander, kapor, bazsalikom, earl grey, gyömbér, bors és borsmenta – felsorolás a teljesség igénye nélkül.

Két csoki között vizet igyon a kóstoló!


A külcsíny ugyanolyan fontos, mint a belbecs, a látvány, az íz és az elnevezés adja a tökéletes gasztronómiai élményt. (Ha csak egyszer látnánk a szkafanderbe öltözött csokigyári munkásokat, nem kételkednénk többet a dolog komolyságában. Az illegális droglaborok védelmi felkészültsége lehet a minta, bár a helyben fogyasztással kapcsolatban itt biztosan nagyobb a szabadság.) A trüffel nagyon krémes, csokoládéreszelékben, darában, kakaóporban meghentergetett bonbon, amely garantáltan a kezünkben olvad, és foltot hagy a ruhánkon. Ismert fajta még a „tablet” vagyis a csoki pénzérme, a „caramel”, a csokoládéba bújtatott cukorka, a „gianduja”, amely félig mandula, félig csokoládé, illetve a „mendiant”, amely gyümölccsel, gyümölcszselével készül.

belga_csokiboltTehát, hogy egyszerre nagyot meríthessünk, a fekete csoki után nem érdemes tejcsokoládés készítményt kóstolni, és az egyes „fogások” között, mint a jó borkóstolásnál, maximum vizet érdemes szürcsölni, hiszen az üdítők és a kávé egészen más ízhatást eredményez, mint amit elérni szándékozunk. Félve teszem hozzá, hogy a csokoládé önmagában nem is édes.
A minden ízében körültekintően megtervezett hatás érdekben bátran kérjük az eladó tanácsát – a trendi csokoládézókban a kínálatból általában 2, 5 vagy 10 darabos árcsomagonként választhatunk. Helyben fogyasztásra, elvitelre természetesen külön.

Na de ki is tudna ellenállni?


Készül csokoládé Valentin-napra, húsvétra, karácsonyra, de minden bizonnyal Nagyboldogasszony napjára és vízkeresztre is. A jelesebb ünnepek alkalmával – nem kevésbé a turizmus miatt – új színbe öltöznek a csokoládéboltok, csokoládézók kirakatai. Nem hiába, valljuk be, az ínycsiklandó csomagolásnak nem tudunk ellenállni. A brüsszeli házacskákat formázó dobozok pedig sokszor drágábbak, mint a tartalmuk. Ha megtehetjük, hát tegyük. Egy doboz Brüsszelből hozott, méregdrága bonbon azért hosszú időre népszerűvé tesz majd minket a családban.

Szerencsére már Budapesten is adózhatunk csokoládé iránti szenvedélyünknek. Ezek felmérését azonban már csak egy következő cikkben kíséreljük meg.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek