KULTÚR

Kovács Patrícia: Ez a mosolygós, trendi csaj csak a látszat

2011. október 20., csütörtök 09:22 |

„Egyszerűen megunom, ha mindig ugyanazt kell csinálni. Kiderült, hogy nem vagyok jó katona” – mondja Kovács Patrícia a Vígszínházban töltött időszakáról. Szabadúszóként egyre több olyan szerep találja meg, amely révén kiléphet az "ügyes lány"-skatulyából: az Ódry Színpadon anyát, a Centrál Színházban pedig megtört feleséget alakít. A színésznővel arról is beszélgettünk, milyen érzés vendégként visszamenni a Színművészetire, és hogy mi mindent lehet tanulni egy amerikai színésztől.

Pár éve még azt mondtad, egyre nehezebb szabadúszó színésznek lenni, most mégis úgy döntöttél, hogy 2 év után eljössz a Vígszínháztól, és szabadúszóként folytatod. Jól tudom, hogy a kihívások hiánya volt az ok?

Hosszú hónapokon keresztül tartó tépelődés után úgy éreztem, hogy muszáj kimennem a placcra, belevágnom valami kalandba, ami arról szól, hogy a magam ura vagyok. Kíváncsi voltam, hogy abban a helyzetben, amikor nincs egy ilyen csűr körülöttem, mi minden talál meg. Érdekelt, hogy ennek a helyzetnek a váratlansága, szokatlansága mit hoz ki belőlem színészileg, művészileg, emberileg. De önmagában az is foglalkoztatott, vajon meg merem-e lépni ezt ma, Magyarországon, egy ilyen helyzetben, amikor pénzeket vonnak el a kultúrától.

Nem féltél beleugrani a bizonytalanba? Sokan tapsikoltak volna örömükben, ha olyan szerepeket kapnak, mint amilyeneket rád osztottak a Vígben, és nem utolsósorban, ha van egy biztos helyük.

Rájöttem, úgy nem szabad dönteni, hogy közben arra gondolok, más az én korábbi helyzetemnek mennyire örülne, vagy hogy más mit szólna. Persze, az ember boldog lehet, ha a Vígszínház tagja, büszke is voltam, amikor Eszenyi Enikő megkapta a színházat és úgy gondolta, hogy szeretne társulati tagnak hívni. Az ott töltött 2 év alatt megpróbáltam rászolgálni a bizalomra, mégis azt éreztem, hogy megfulladok.

Tudtam, hogy ott a következő 10 évben milyen típusú szerepeket fognak rám osztani, hogy nem fognak velem kockáztatni – de azt is, hogy amit rólam ott gondolnak, amit én abban a társulatban, annak a közönségnek és annak a műsorpolitikának jelentek, az a személyiségemnek csak egy nagyon kicsi szelete. Többre vágytam. Most, hogy kint vagyok a kirakatban, sokkal többféle dolog talál meg, mint ami a Vígszínházban megtalált volna. Arra vágytam, hogy úgy tudjak próbálni, hogy ha úgy érzem, valami nem tetszik, elmondhatom, és dönthetek úgy, hogy nem jövök ide többet. Mérlegelhetek, és mondhatom azt, hogy szükségem van egy szabadnapra. Nem azért, mert nem vagyok terhelhető, hanem mert egyszerűen megunom, hogyha mindig ugyanazt kell csinálni. Nem vagyok jó katona, kiderült. (nevet)

Nem próbáltál meg beszélni Eszenyi Enikővel arról, hogy adjon izgalmasabb szerepeket, kísérletezzen veled?

Szerintem ő próbált izgalmasakat adni, csak egyszerűen azt éreztem, hogy ebben a közegben a legrosszabb automatizmusaimat veszem elő. Van egy olyan tulajdonságom, ami egyébként már a főiskolán is megvolt, hogy én vagyok az ügyes lány. Egy ilyen helyen, mint a Vígszínház, ami egy hatalmas gyár, egy ügyes lány könnyen unalmassá és lustává tud válni. Nekem magammal volt bajom, azzal, hogy ismétlem önmagamat, és sok mindent a főiskolán is ugyanígy csináltam volna. Tudom, hogy egy ekkora, ennyi férőhelyes színházban nem is lehet mindenkire, az egyénekre figyelni.

Azóta megtaláltak olyan feladatok, amilyenekre vágytál?

Igen, most például van két olyan feladat, amelyeket nem biztos, hogy magamnak mertem volna adni. (nevet) Nagyon izgat, hogy megláttak bennem valami mást.

Melyik ez a kettő?

A Nemzeti Színházban két feladat, de még nem mondhatom el, hogy mik ezek. Nagyon sokszínűek a jelenlegi szerepeim, októberben például négy bemutatóm is lesz.

Az egyik a végzős Máté Gábor-osztály vizsgaelőadása, az október 2-án, az Ódry Színpadon bemutatott Szüleink szexuális neurózisai, amit ráadásul a volt osztálytársad, Dömötör András rendezett. Egyértelmű volt, hogy elvállalod?

Persze. A darabról semmit nem tudtam, csak azt, hogy kis szerepem lesz benne, és hogy Simon Zoli (Simon Zoltán végzős színészhallgató – a szerk.) anyukáját kell játszanom. Egyébként Andrissal (Dömötör András színész, rendező, tanársegéd – a szerk.) és a Máté Gábor-osztállyal látatlanban is bármikor elvállaltam volna bármit. Az, hogy megtehettem, hogy ingyen, éjjel-nappal, amikor lehetett, ott dolgoztam velük, mindennél többet ér. Egy olyan helyzetben, amiben a Vígszínházban voltam, nem biztos, hogy be tudtam volna vállalni ezt a főiskolai kalandot. Ilyen lehetőségekre vártam. Megbukni a főiskolán, visszamenni, megmutatni, hogy na, milyen a már 10 éve végzett Kovács Patrícia (nevet) – pont az ilyenek érdekelnek.

Kíváncsi voltál, milyen belülről a volt osztályvezető tanárod jelenlegi osztálya?

Nagyon. Iszonyatosan érdekes, hogy van köztünk egy generációkülönbség – azért ezt mondjuk ki (nevet) –, és közben valahogy mégis ugyanazt a hátizsákot viszik ők is, amit én vittem és viszek a mai napig. Sok helyen megfordultam az országban az elmúlt években, és azt látom, hogy lehet tudni, ki a Horvai-tanítvány, és ki a Horvai-Máté-tanítvány. Van valami olyan összekacsintás, ami szerintem mással nincs. Ugyanazt a nagy kulturális és morális csomagot kaptuk meg, csak ők már más zenét hallgattak kamaszként, mint én. Körülbelül ez a különbség.

Mennyire látod náluk ugyanazokat a hibákat, kérdéseket visszaköszönni, mint amik anno titeket is foglalkoztattak?

Ugyanazok merültek fel náluk is, de itt is fontos, hogy ez ugyanaz a hátizsák. Abban, hogy valaki hogyan közelít egy anyaghoz, egy szerephez, a tanárnak nagy része van, hiszen ő terel. Ilyen értelemben ők teljesen ugyanúgy csinálják. Egy osztálydinamikában – mint ahogy minden közösség dinamikájában – ugyanúgy megvannak a szokásos körök. Észrevettem, hogy ebben az osztályban ki olyan, mint amilyen nálunk Fenyő Iván vagy éppen Péter Kata volt.

A közös munka során egyébként nagyon szerettem, hogy nem kellett köztük a végzett színésznői attitűdben léteznem. Nyitottan mentem közéjük, de ők is segítettek, úgy kezeltek, mintha közéjük tartoztam volna, csak én többet anekdotáztam a főiskolás évekről, tényleg, mint egy nagymama (nevet). Rémes egyébként belegondolni, hogy olyan múltja van az embernek, amit csodálkozva tud hallgatni egy 10 évvel fiatalabb – akit ugyanaz motivál, mint annak idején engem. És neki tudok úgy mesélni, mint ahogy én hallgatom csillogó szemmel Törőcsik Marit, vagy éppen Udvaros Dorottyát.

Milyennek látod az egyetemről most kikerülő generáció helyzetét?

Sokkal rosszabb, mint amilyenben mi voltunk. Túl sokan vagyunk. Azt hiszem, mi voltunk az utolsó osztály, amelynek a tagjai olyan szakmai feladatokat kaptak, hogy Máté Gábor nyugodtan hátradőlhetett, hogy ezekkel minden rendben. Most nem dőlhet nyugodtan hátra.

A Szüleink szexuális neurózisai sem nézői, sem színészi szempontból nem egy könnyű falat, többek közt a fogyatékkal élők teljes kiszolgáltatottságát boncolgatja. Bár a szereped szerint nem igazán foglalsz állást, úgy tudom, a való életben szociálisan nagyon érzékeny vagy, például a férjeddel, Gusztos Péterrel alapítványt hoztatok létre, hogy megosszátok a mozgáskorlátozottakkal és látássérültekkel a sportolás élményét.

Nagyon nyitottan neveltek, tudatosították bennem, hogy sokszínű a világ, és segíteni sokkal jobb, mint nem segíteni. A Marczibányi térre jártam általános iskolába, ahol egy mozgáskorlátozott gyerekeknek fenntartott kollégium és iskola volt a közelben. Így 6 éves korom óta azt látom, hogy ugyanazon a téren végtaghiányos, dongalábú, mozgássérült vagy bármilyen fogyatékkal élő gyerekek ugyanúgy járkálnak, mint bárki más. Nekem soha semmiféle problémát nem okozott az, hogy hozzáérjek egy testi fogyatékkal élőhöz, felnőttként pedig azt is megéreztem, hogy a szellemi fogyatékkal élők is közel állnak hozzám. Úgy gondolom, hogy lehet tőlük tanulni, és kifejezetten érdekel az ő gyereklétük, hogy az ő fejükben mi van.

Honnan jött a Suhanj! Alapítvány ötlete?

Péter aktív futó, sok helyre eljutott, és azt látta, hogy a világnak egy bizonyos részén egyáltalán nem probléma mozgáskorlátozottként egy futóversenyen részt venni, sőt, többen vannak az utcán. Úgy tűnhet például, mintha a hazai viszonyokhoz képest sokkal több mozgássérült lenne Bécsben, miközben nincsenek többen, csak éppen kimennek az utcára, mert van hová és van mivel. Péter régi ötlete, vágya volt ez az alapítvány, tulajdonképpen ez a politikusi bukásának haszna (nevet).

Decemberben kerül a mozikba az S.O.S Love!, az S.O.S Szerelem! folytatása. Élvezted a forgatást?

Ilyen kalandom még sosem volt, és Magyarországon is az első eset, hogy 3D-ben, angolul forgattunk. Kezdetben nagyon féltem, de már az első napon kiderült, hogy nagyon vigyázni fognak ránk és profi segítséget kapunk. Az nem kérdés, hogy az ember érti a szöveget, amit elmond, de az, hogy hogy hangsúlyozol egy idegen nyelven, már nehezebb feladat. Évek óta azt tanulom, hogy a magyar kérdő mondat nem lefelé hangsúlyos, az angolban viszont éppen fordítva van. Az, hogy angolul kezdjek el gondolkodni, nem sikerült, de úgy csináltam, mintha.

Biztos sokan megkérdezték, hogy milyen volt Billy Zane-nel és Daryl Hannah-val forgatni. Találkoztatok a forgatás alatt?

Velük nem volt jelenetem, inkább a két fiatallal (C.J. Thomason és Christine Kelly – a szerk.), akik még nem nagy sztárok, de majd lesznek. Teljesen olyan, mintha ufók lennének hozzánk képest. Nem gondolom magamat egy görcsös lánynak, de van mit tanulni tőlük, annyira nyitottan léteznek, és annyira szépen tudják megköszönni a közös munkát. A fiúszínész (C.J. Thomason – a szerk.) utolsó jelenetében benne voltam, a végén kapott egy pezsgőt, megtapsoltuk, és teljesen zavarba jöttem, amikor tartott egy beszédet. Ilyet eddig csak amerikai filmekben láttam, hogy egy színész elmondja, miért köszöni, hogy itt lehet, és hogy mit tanult. Ha én ezt így elmondanám, zavarban lennék, nálunk nem szokás szépen ünnepelni, így kifejezni az érzéseinket. De ő úgy tudta előadni, hogy futkosott a hideg a hátamon – a jó értelemben. Azt mondta, amit gondolt, mindezt pedig szépen és minden pátosztól mentesen. Úgy tudott erről az országról beszélni, ahogy én is szeretnék.

A Centrál Színházban az Egy nyári éj mosolya című Sondheim-musicalben kaptál szerepet, amelyet az angol Trevor Nunn, illetve Tom Littler rendezett. Itt is érezhető volt ilyen értelemben a kulturális különbség?

Na, ez például egy olyan szerep, amit biztos, hogy nem kaptam volna meg soha a Vígszínházban. Ott nem gondolkodtak volna bennem úgy, mint egy fanyar, ironikus humorral megáldott feleségben, akit folyamatosan csal a férje, és akinek szomorú, kilátástalan, sivár az élete. Ez úgy jött, hogy elmentem a rendező castingjára, aki nem tudott rólam semmit: nem látott a Raiffeisen-reklámban vagy Fenyő Ivánnal csókolózni bulvárfilmekben, csak arra kért, hogy énekeljek el egy dalt. Majd azt mondta, lát bennem egy szomorú feleséget, egy nőt, akit el lehet hagyni, akivel a férje megoszthatja, hogy milyen az élete a szeretőivel, mert elviseli. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, el kellett jönnie ide egy angol rendezőnek, aki képes volt egy ilyet meglátni bennem.

Körülbelül másfél éve azt nyilatkoztad, hogy most már vágysz egy olyan szerepre, amiben teljesen le kell vetkőznöd lelkileg. Úgy tűnik, egyre több ilyen feladat talál meg.

Ez a mosolygós, mai, XXI. századi, trendi csaj csak a látszat. Nagyon szeretem, ha valaki meglátja azt, ami mögötte van. A Vígszínházból való eljövetelem azt hiszem, erről szólt. Azt éreztem, hogy ott arra volt szükség, hogy én legyek a sikeres lány, akit örömmel várnak a reggeli tévéműsorokban, és lehet mutogatni. Ennél azért többet gondolok magamról.

Fotó: Kováts Dániel

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta