Merülj nyakig a csokiban és sirasd a szerelmet!

Zanza!

Ha még mindig kételkednél, hogy a szeptember alapvetően jó dolog, akkor vess egy pillantást erre az ajánlóra. A nyár után újraéledő színházak premierjei csak jót ígérnek, és ha szabadtéri kultúrtüntetésre készülsz, ahhoz is adottak a körülmények. Miss Saigon, Mundruczó és ZP-demonstráció a Quimby-vel.

A szeptember sok szempontból tud elkeserítő lenni, főleg, ha az ember nyári szünet után az iskolapadba kényszerülő iskolás, vagy nyaralásból visszatért, dolgozni kénytelen alkalmazott. De a dolognak azért vannak előnyei is, például, hogy a színházak premierek egész sorával kárpótolnak a nyári szünetért.

Miss Saigon az Operettszínházban

Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter Fotó: Kollányi Péter (MTI)
Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter Fotó: Kollányi Péter (MTI)

Az Operettszínház társulata például többek közt az augusztus végén Sopronban már bemutatott Miss Saigont játssza, amelynek középpontjában egy vietnámi lány és egy amerikai katona kudarcra ítélt szerelme áll. A rendező Kerényi Miklós Gábor (KERO) 1994-ben már megrendezte a darabot, a jogtulajdonos Cameron Mackintosh pedig egy interjúban úgy mutatta be a rendezőt, mint az alkotót, aki a legjobb Miss Saigont rendezte.

A Puccini Pillangókisasszony című operája alapján íródott darab a hetvenes évekbeli Saigonban játszódik a vietnámi háború idején, a musicalt állítólag egy fénykép ihlette, amelyet a szerző Claude-Michel Schönberg véletlenül talált egy újságban. A fotón egy vietnami anya éppen elköszönt a lányától a Tan Son Nhut Légibázison. A lány az Egyesült Államokba utazott apjához, egy volt amerikai katonához, mert jobb körülményeket tudott a lányának biztosítani. Schönberg az édesanyának ezt a tettét úgy nevezte el, mint a "végső áldozatot", ami aztán a darab központi gondolata lett.

A több szereposztásban játszott előadásban Feke Pál, Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt/ Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi, Bordás Barbara/Vágó Bernadett, Kerényi Miklós Máté és Csengeri Otília látható.

Mundruczó tovább büntet

Bár műfaja ellenére a Miss Saigon nem éppen nevezhető könnyednek, azért jóval keményebb előadást is találhatunk a következő napokban, ha éppen arra van igényünk. Jó hír a Mundruczó-rajongóknak, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 18. és 22. között megint játsszák Budapesten a tavasszal folyamatos teltházakkal bemutatott Nehéz istennek lenni című előadást.

Nagy Zsolt és Kiss Diána Magdolna a Nehéz istennek lenni című Mundruczó Kornél - Bíró Yvette darabban. Fotó: Kováts Dániel
Nagy Zsolt és Kiss Diána Magdolna a Nehéz istennek lenni című Mundruczó Kornél - Bíró Yvette darabban. Fotó: Kováts Dániel

Brüsszel, Lisszabon, Essen, Rotterdam, Bordeaux, Tallin, Bécs, Poznan és Genf után még 5 előadás erejéig látható Magyarországon a darab a Trafó jóvoltából (külső helyszínen), ezután már Franciaországig, Németországig vagy Ausztráliáig kell utaznotok, ha nem akartok lemaradni róla. Prostik, vér, kegyetlenség és humor – szerintünk nem érdemes kihagyni.

Tüntetés a ZP megmentéséért – Quimby, 30Y, Kiscsillag

Ha a 18-i előadás után netán forrnának bennetek az indulatok, lesz hol levezetni a feszültséget: vasárnap 17 órától ugyanis tüntetést szerveznek a Zöld Pardon (ZP) megmentéséért a Műegyetem rakparton. A ZP bezárása egyelőre nem eldöntött kérdés, ezért gondolták úgy a szervezők, hogy ismert zenekarok egész sorával adnak hangot támogatásuknak. „A támogató demonstráció a Zöld Pardon megmentéséért békés formában, pártpolitizálástól mentesen szeretné a világ tudtára adni, hogy Budapest és a XI. kerület is szürkébb és unalmasabb lenne, ha nem lenne ZP. Arra kérünk minden leendő demonstrálót, hogy békésen, a társadalmi normák szerint nyilvánítsa ki véleményét a témában” – írják a szervezők. A folyamatosan bővülő fellépőlistán olyan bandákat találunk, mint a Magna Cum Laude, a Quimby, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Vad Fruttik vagy a 30Y.

Csoki minden mennyiségben

Ez a hétvége sem múlhat el anélkül, hogy a Budai Várban ne rendeznének valamilyen nagyszabású gasztroeseményt. Szeptember 16-18-ig most éppen az édesszájúak vannak előnyben, az Édes Napok ugyanis a csokik és édességek köré épül. A fesztiválon nem csak az egy négyzetméterre jutó édességarány lesz szokatlanul magas, a minőséget is szem előtt tartják: a meghívottak közt vannak az édesipar legnagyobbjai, a legjobb kézműves csokoládé- és édesség-manufaktúrák, gyártók Magyarországról és külföldről egyaránt. A délelőtti és koradélutáni programok inkább a családoknak szólnak, délután szakmai bemutatók és kóstolók, koncertek és előadások zajlanak.

A szervezők meghívására Budapestre érkezik a BBC Good Food Magazin volt szerkesztője, Sarah Jane Evans is, aki amellett, hogy Master of Wine címmel rendelkezik, a brit Academy of Chocolate egyik alapítója is. A csokoládékészítés szakértőjeként előadást tart a kóstolásról, a csokoládékészítés folyamatairól és különböző aspektusairól. A csokoládé mellett a jóféle borok sem maradnak ki a kínálatból, lesz bonbonkészítés, csokoládé-bor kurzus, Csokoládé Múzeum, szakmai workshopok, este pedig swing-, soul- és funky-koncerteken lehet lazulni.

Blogmustra