Adott volt az ötlet, hogy a csapatunk Andy Vajnát rabolja ki

Zanza!

Egy szervezett bűnözőkből álló csoport brutális mészárlást hajtott végre Andy Vajna házában, ahol a vendégek éppen a kormánybiztos születésnapját ünnepelték. A szemtanúk szerint a cateringes személyzet közül jó néhányan fegyvert rántottak. Persze mindez csak fikció, egy színdarab, de valós csalódottságon alapszik.

De mi van, ha?

Hat fiatal budapesti srácot, akik nem ismerik egymást, egy közös ügy hoz össze. A cél a filmtámogatási pénz megszerzése.  Az akciót egy körözött bűnöző szervezi, aki álneveket ad a fiúknak. Fehér, Kék, Szőke, Narancs, Rózsaszín. A tervek szerint a rablás után egyenesen Zsámbékra hajtanak, ahol egy raktárban – az eredeti tervek szerint - szétosztják a pénzt.

Itt kapcsolódunk be mi a képbe, mert a rablást követő közel két órának lehetünk fül- és szemtanúi. A raktárban kétségbeesetten igyekeznek rekonstruálni a producer születésnapján történt eseményeket a tagok. Mindenki bizalmatlanná válik, vádaskodik, és félti a saját életét. Senki nem hisz senkinek, miközben nem mernek se kimozdulni a raktárból, se odabent maradni. Kutyaszorítóban vannak, amikor is rádöbbennek, hogy van egy besúgó közöttük.

Nagy fába vágata a fejszéjét, stílszerűen a csákányát a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóiból alakult – 011 – alkotócsoport, mikor színpadra állították az amerikai filmes fenegyerek Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című kultuszfilmjét. Ha nem is jobban, másként, de Kutyaszorítóbban. Tarantino ölén született magyar valóság, ami nekünk és rólunk szól Radnai Márk rendezésében.

Ambíció és elszántság van, pénz nincs

Ha valaki azt várja, hogy a Kutyaszorítóban című film adaptációját látja majd viszont azokon a bizonyos deszkákon, csalódni fog. De nem is ez volt a cél.

Nem valami világmegváltó terv lebegett a szemünk előtt, hogy megmutassuk, hogyan kell színházat csinálni, hanem az, hogyan lehet örömből – avatott be bennünket a Radnai Márk végzős színművész és rendező szakos hallgató, a Kutyaszorítóbban című darab rendezője. – Hiszen az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy amin dolgozunk egy lehetetlen ügy.”

Megfeszített munkával, kissé fanatikusan, szinte pénz nélkül, időt és energiát nem sajnálva dolgoztak, mesélte Márk. Az elmúlt fél évben hetente egyszer, vasárnaponként volt alkalmuk pár órán át próbálni a színészeknek, ami nem éppen nevezhető bevett színházi gyakorlatnak, mint ahogy az sem, hogy a történet gyújtópontja a virtuális térbe helyeződik. Ügyesen körülrajzolódik kép- és videóanyagokon keresztül és elvezet bennünket egészen a Zsámbéki Színházi Bázisig.

Lomtalanítás és sufnituning: így állt össze a háttér

A díszlete is igen kalandosan állt össze. Barkácsmunka s.k., nyolcadik kerületi lomtalanítás és ez meg az, innen-onnan. A végeredmény mégis egy jól kidolgozott, ügyesen komponált látványvilág, ami Cseh Renátó munkáját dícséri. Hasonlóan izgalmas és kreatív módón alakult ki a darab minden eleme.

Fotó: Kóródi Dániel
Fotó: Kóródi Dániel

„Az egész csapat ambíciója és összetartása kellett ahhoz, hogy létrejöjjön ez a produkció – folytatta Márk – de hajtott bennünket a kíváncsiság. Együtt akartunk dolgozni és valami fiataloknak szólót létrehozni. Ehhez kerestük a formát.”

Előbb volt meg tehát a szándék és a közös létélmény. Különösebb perkoncepció nélkül szituációs játékokat és helyzetgyakorlatokat találtak ki, hogy összeforrjon a csapat. Az ötlet egy kocsmázás alkalmával született meg: legyen a Kutyaszorítóban.

Filmadaptáció vagy szociográfiai előadás?

„Amikor elkezdtünk a munkát hamar kiderült, hogy ami filmen zseniális és első pillanatra adná magát a színpadon - a színészközpontúság, hogy a cselekmény egy térben játszódik, a hihetetlen pontos dramaturgiai felépítettség – mégsem úgy működik. Majd elkezdtük a mondatokat is magunkévá tenni. Ekkor kellett meghozni azt a döntést, hogy pusztán Tarantino filmet adaptálunk vagy a magyar valóságot. Végül a saját szánk íze szerint alakítottuk ki a végső anyagot, ami szemelvényekből állt össze.”

Fotó: Kóródi Dániel
Fotó: Kóródi Dániel

A Tarantino film mintegy játék- és munkaterévé vált a csapatnak, melynek hatására rengeteg anyag gyűlt össze. Közben íródott a szöveg, aminek a gerince ugyan a névadó film maradt, de kiegészült Tarantino más filmszövegeivel, miközben a flashbackeket, a bárjelenetet kivéve szintén különböző szövegekből ollózták össze, mint a katonaeskü vagy Hitler beszéde, rabok beszámolói a Bebukottak dokumentumfilmből, és a filmbeli történettől szintén elkülönböződve az élők soraiba visszahívott Kék Mónika-showba illő szerelmi vitája.

„Egy abszurd filmes történetet akartunk létrehozni, ami egy olyan játék, ami energián, kreativitáson alapszik és a végén mindenki beledöglik.”

Nem véres üzenet Andy Vajna felé

Ha már furcsa együttállásokról van szó, a valóság és a fikció sokrétű viszonyáról érdekes fordulat az is, hogy kit vett célba a csapat.

„Közös élményünk volt, hogy azok a filmek, amelyekben szerepet kaptunk, nem lettek leforgatva, vagy megszűntek. Ezért jött az ötlet, hogy a mi csapatunk Andy Vajnát rabolja ki, aki akkor még csak producer volt. Kinevezése viszont adott egy másik valóságot az üzenetnek. A gondolat, amivel eljátszottunk végül valósággá vált. Életünk Andy Vajnán múlik, ahogy a darabban szereplő srácok jövője is. Ezért is használja a darabban mindenki a saját nevét, mert akár ők is lehetnének azok, a személyes érintettség miatt. De ez mégsem véres üzenet Andy Vajna felé, inkább egy gondolat.”

Számunkra ez egy ügy volt

Egy hosszú és intenzív munkafolyamat végéhez érkezett a társaság, mikor azt hihetnénk, hogy minden összeállt, a gép forog, az alkotó pihen. De Radnai Márk esetében ez nem így történt.

„Nehéz kizökkeni. Magam is tanulom még ezt a helyzetet és nem könnyű. Számunkra ez egy ügy volt, de az ember ráeszmél, hogy itt vagyunk, ezt akartuk, megcsináltuk. Most hogyan tovább? Van ugyan hiányérzetem, de elégedett vagyok. Aki ismer, tudja, hogy nekem soha semmi nem elég jó. Csomó apróságon agyalok még. Mégis minden, amit gondoltunk, úgy érzem benne van ebben az előadásban. A kérdés, hogy elég-e?”

A kérdés maradjon költői, annyi viszont bizononyos, hogy egy izgalmas, reményteli, progresszív előadással gazdagodtunk, ami pont annyira szertelen, pimasz és olykor széttartó, tele lendülettel, mint amennyire alkotói.

Blogmustra