Mácsai Pállal és Zoób Katival éjszakáztunk

A Múzeumok Éjszakáján most is felpezsdült a város: mi a Petőfi Irodalmi Múzeumba vettük be magunkat, ahol Mácsai Pál zseniális módon idézte elénk Villont, Zoób Kati pedig saját kiállításán mesélt csipkékről, nőkről és saját életéről.

Évről évre egyre inkább úgy érzi az ember, hogy a Múzeumok Éjszakájából évente egy édeskevés. És most tekintsünk el a korábban már megrendezett őszi verziótól – mégiscsak a nyári andalgás az igazi, bár az időjárás ezúttal inkább az átmeneti évszakok klímáját idézte. Annak ellenére, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) udvarán egy kiadós vacogással indítottuk az esténket, még mindig állítjuk, hogy ennyi kellemetlenség minden további nélkül megéri, ha azt nézzük, hogy egy karszalag árán beléphetünk a város legkülönlegesebb helyeire.

Mácsaival nem lehet betelni

A múzeumokra sokszor még mindig jellemző merevség, a kiállított tárgyaktól való gondos távolságtartás ezen az éjszakán mintha kissé enyhülni látszana: nyilván most sem ülhetünk bele a féltve őrzött szobrok ölébe és nem tapogathatjuk meg a festményeket (persze minek is tennénk), de szokatlan módon vehetjük birtokba az őket őrző tereket.

A PIM-nek egyébként már akkor nyert ügye volt nálunk, amikor a szabadtéri színpad nézőterén vacogva bár, de Mácsai Pált láthattuk-hallhattuk, miközben Villon balladáival szó szerint levette a lábáról a közönséget. A Huzella Péterrel közös est egyik véglettől a másikig terelgette a közönséget (a haláltól a párizsi csőrig), a csúcspontot pedig kétségtelenül az a Faludy György-féle Villon-átirat jelentette (Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről), amelynek az előadása közben Mácsai lenyűgöző módon vedlett kiábrándult öregasszonyból imádott nővé és fordítva.

Zoób Kati mesél

A nők játsszák a főszerepet a Zoób Kati ötletéből született TeXtúra – Szövet és szöveg című kiállításon is, ahova lóhalálában rohanunk fel, hogy még elkapjuk a divattervező exkluzív tárlatvezetését (amiről korábban sehol nem adtak hírt, vagy csak kisbetűsen). A klasszikus és kortárs irodalmat a divattal, régi csipkékkel, hímzésekkel, kézimunkákkal párosító tárlat arctalan próbababái és a fekete falak első pillantásra kissé riasztóan hatnak, de Zoób Katit hallgatva fokozatosan érzünk rá a dolog ízére.

www.pim.hu
www.pim.hu

Az első terem falai mentén kortárs magyar írók nagy százalékban erre a kiállításra született írásai sorakoznak: a közös pont a nő, a századforduló egyszerre érzéki és dolgos asszonya, a ruha, az öltözködés, a test. Némelyik idézet – például Esterházy Péteré, Kőrösi Zoltáné vagy Karafiáth Orsié – egyenesen zseniális. A százéves hagyaték darabjaiból összeálló alkalmi kollekció csipketerítői, függönyei, szövetei érintetlenek (nincsenek szétvágva, szabdalva), sok esetben mégis teljesértékű ruhaként hatnak.

Hőkamrává alakított vécé és női csipkedomborulatok

A divattervező nem pusztán az anyagok szépségét tartja szem előtt: szerinte ugyanolyan fontos belegondolni, hogy a szövetek mögött életek, élettörténetek vannak, hogy egy csipkefüggöny hol lóghatott egykor, milyen boldog vagy szomorú órák tanúja volt. A klasszikus, nagy írók idézeteinek szentelt terem egy fokkal talán még érdekesebb, mint a kortárs szekció: itt ugyanis próbababák helyett már csak a női idomok formáit idéző, keményített csipketöredékek, fűzők függenek a mennyezetről. A nagy írók asszonyait hús-vér valójukban megjelenítő női torzók Zoób Kati elmondása szerint sok mindent összefoglalnak az életéből: a próbababákon kikeményített csipke például pályájának azt a kezdeti szakaszát idézi, amikor kalaposnak tanult és bábokat készített.

Az annak idején használt kalapkeményítő viszont mostanra hiánycikké vált, ezért a divattervezőt a Girardi Kalapház tulajdonosa segítette ki, akinek volt még két marékkal, és néhány órán belül készséggel a rendelkezésére bocsátotta. Óriási izgalommal próbálta meg kikeményíteni az első csipkét egy próbababára, a szárításhoz pedig egy vécét alakítottak át hőkamrává. „Élmény volt látni ezt az első darabot, megdöbbentő öröm, hogy nem csak hogy működik, de ezeket a nőket meg is lehet ölelni. Pillekönnyűek, semennyit nem terhelődött a keményítőtől a csipke, ugyanakkor nagyon erősen és látványosan tartja a női formát. Itt kapott értelmet az, hogy én kalaposlány is voltam".

Törekedjünk arra, hogy utánunk is maradjon valami

A merevített csipkék mellett más különleges tárgyak is felbukkannak: divatlap, kézimunkaújság, cipőgomboló, kesztyűtágító, motolla, varrógép, sőt Krúdy Gyula vasalója is. Zoób Kati írói ambíciókkal rendelkező ügyvéd nagypapája két, kézzel írott színművét is megmutatja – ha már a nagy siker nem ütött be neki, legalább Krúdy Gyula vasalója mellett, vitrinben mutatkozhasson meg a nagyközönség előtt.

A kiállítás másik fontos eleme az a ruha, amelynek fűzőjét a divattervező a 77 éves édesanyja által néhány hónappal a halála előtt készített gyümölcsmintás gobelinpárnából alakította át. „Azt gondolom, hogy a jövő hagyományait mi hagyjuk örökül, és mi mindannyian ki tudunk húzni a fiókból valamit, amit a nagymamától őrizgetünk. Törekedjünk arra, hogy utánunk is maradjon valami, amit majd az unokánk a fiókból elővesz” – mondta. (A kiállítás október 30-ig látható, szerintünk érdemes.)

Éjszakai barangolás a TÁP-pal

A PIM egyik legnépszerűbb éjszakai programjának kétségtelenül a Károlyi-kertben tett „rejtelmes irodalmi séta” bizonyult, amiről előzetesen nem sokat lehetett tudni, de visszanézve sejthettük volna, hogy – egy remek képzavarral élve – a TÁP Színház keze van a dologban. Már akkor tudtuk, hogy jó lóra tettünk, amikor Vajdai Vilmos felbukkant a vasrácsos bejáratnál és szigorú, de kedves tanárbácsiként beinvitált minket a leginkább egy elvarázsolt lugasra emlékeztető parkba.

A 20 fős turnusokra egyébként nagy volt a túljelentkezés, de szerencsére még befértünk, különben nem tapasztalhattuk volna meg, milyen is egy fél óra erejéig újra megszeppent iskolásnak érezni magunkat. Az irodalmi séta egyik visszatérő eleme volt ugyanis a különböző helyekre kifüggesztett író- és költőportrék felismerése, amit szerencsére könnyedén abszolváltunk, egyeseket pedig az a megtisztelő feladat is megtalált, hogy az itt-ott felbukkanó, idézeteket tartalmazó cetlikről kellett felolvasniuk.

A TÁP színészei eközben olykor a lehető legmeglepőbb zugokból harsogták el a magyar költők verseiből vett idézeteket: hol egy fa lombjából, hol a játszótér kellékeit, vagy a szökőkutat igénybe véve szavaltak. Sőt, a zseblámpák fényében még egy parkbéli, titkos légyottot is megleshettünk, hogy végül túlzás nélkül egy profi A csitári hegyek alatt-feldolgozással búcsúztassák az elégedett társaságot. A parkkapun kisétálva már csak hazavánszorogni volt erőnk, de annyi biztos: ezek után csepp hiányérzetünk sem maradt. Mert ugye – hogy stílusosan egy, a TeXtúra-kiállításon olvasható Kaffka Margit-idézettel zárjunk -: „Csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk”.

Oszd meg másokkal is!
Mustra