Steven Saylor: Az írásban az a legjobb, hogy sokáig lehet aludni

Képzeld el, milyen érzés lehet végigmenni a kétezer évvel ezelőtti Róma utcáin. Milyenek az emberek, milyen illat fogad, az árusok milyen portékát tolnak az orrod alá, és hogyan löknek arrébb az elvonuló katonák, akik az épülő Colosseum felé igyekeznek. Steven Saylor ezt a világot képes olyan erővel és intenzitással átadni, amely a történelmet nem kedvelőket is magával ragadja. A világszerte ismert íróval beszélgettünk regényeiről, az írásról és arról, miért fontos város számára Budapest.

Róma történetének első ezer évét ölelte fel Róma című eposza, mely meghozta ön számára a világhírt. Egyértelmű volt a folytatás?

Nem voltam benne biztos. Sőt, nem is gondoltam rá mindaddig, amíg Budapesten nem jártam négy évvel ezelőtt.

Mi történt?

Akkor mutattuk be itt is a Rómát, és az itteni kiadóm (Agave könyvek – a szerk.) meghívott pár napra. Nem csak dedikálásokat szerveztek, hanem egy kis történelmi körutat is – így ellátogattunk Aquicumra, amelyről érdemes tudni, hogy az ókori Róma általam egyik legjobban csodált alakja, Marcus Aurelius itt írta meg Elmélkedéseit. Marcus Aurelius és Budapest volt az, ami arra késztetett, hogy folytassam Róma történetét, hiszen az első kötet nem sokkal Marcus Aurelius születése előtt ért véget.

Ha az első kötet ezer évet ölel fel, hogyhogy a másodikba mindössze 160 évnyi történelem fért el?

Róma történetének legelejéről igen kevés forrás áll rendelkezésre – sok esetben improvizálni kellett, természetesen a történelmi hűség lehetőség szerinti megőrzésével. Ez a 160 év viszont a birodalom életének legszélesebben dokumentált időszaka, ebből a szempontból a történelem legkönnyebben hozzáférhető részeinek egyike. Olyan történetírókra támaszkodhatunk, mint Tacitus, olyan tárgyi emlékekre, mint Pompei, és olyan építészeti remekművekre, mint a Colosseum, a Pentheón vagy a vízvezetékhálózat.

Kevesen írtak viszont testközelből a császárokról...

Hiába tudunk Caligula őrületéről, Néró keresztényüldözéséről, Hadrianusról vagy Domitianusról, más az én megközelítésem. És bár igyekeztem megtartani a történelmi hűséget, azért ez mégiscsak egy regény, és mint olyan, elsősorban szórakoztatni vágyik.

Tényleg, vágyak: ön mindig is arra vágyott, hogy író lehessen?

Egészen kicsi koromtól kezdve. Az USA-ban van egy Authors nevezetű kártyasorozat gyerekeknek, elöl fotóval a szerző, hátul néhány életrajzi-irodalmi adat. Én mindig is egy ilyenen szerettem volna szerepelni.

Világhírű íróként visszatekintve úgy tűnik, sikerült.

És tudja mit, a legjobb dolog abban, hogy ír az ember, az, hogy sokáig lehet aludni...

Rossz pályát választottam. Az elmúlt években a regények között a legnépszerűbb kategória a történelmi regényeké-krimiké. Önnek komoly szerepe volt abban, hogy ez így legyen.

Ezt nem látom ilyen egyértelműnek, de az biztos, hogy nagyon szerencsés vagyok: nem csupán én szeretem nagyon azt, amit csinálok, hanem az olvasóim is. Valóban kevesen fogalkoztak akkoriban ilyen stílusú történelmi regényekkel. Nagy példaképem Tolkien, aki egy teljes világot volt képes felépíteni a fantáziája segítségével. Én pont az ő zsenialitása miatt is választottam nagyon eltérő utat: úgy gondoltam, ő tökéletes fantasy-regényt írt, abból már nincs többre szükség. De ott van még Umberto Eco – akiről egy másik regénysorozatban szereplőt neveztem el – és mások...

...de mégis ön az egyik legmeghatározóbb embere a műfajnak. Aztán most már mindenki történelmi krimit akar írni. De vissza az új könyvhöz! A Birodalom tulajdonképpen egy lebilincselő szappanopera: hatalom, szex, gyilkosság, szerelem és ármány.

Ebből is kiderül, az emberek az elmúlt kétezer év alatt mit sem változtak (nevet). A könyv abban az időszakban játszódik, amikor Róma császárok uralma alá kerül, és az autokrata hatalomban nemigen lett helye az egyéniségeknek a császárokon kívül.

Hogy lesz egy texasi srácból Róma-szakértő?

Nézze, az ötvenes évek végén születtem egy olyan helyen, ahol a legnagyobb mulatság nekünk az autósmozi volt – és ekkor élték virágkorukat Hollywoodban a klasszikus ókori történelmi filmeposzok, melyek nagy részét a római Cinecittá stúdióban forgattak. Ezek a filmek, a Ben Hur, a Spartacus vagy éppen a Kleopátra lenyűgözőek voltak világukban, stílusukban, grandiozitásukban, nem csoda, hogy hőseik az én hőseim is lettek egy kicsit. Innen tulajdonképp egyenes út vezetett az egyetem történelem szakáig. Akkor még a római és görög történelem mellett az orosz is nagyon érdekelt.

Már nem?

Róma a szerelem.

Ehhez képest elég későn jutott el történeteinek tényleges helyszínére.

Igen, aránylag későn, 29 évesen jutottam el először Rómába. Teljesen lenyűgözött, még akkor is, ha annak a Rómának, amit én kerestem, csak romjai láthatóak. De amikor hazamentem, úgy éreztem, mintha egy részem még ott maradt volna. Azután olvastam Cicero egy szónoklatát egy gyilkossági ügyben, amelyben benne volt minden, amit a mai olvasók egy regényben keresnek: fordulatos történet, szerelem, gyilkosság... Ez inspirált arra, hogy megírjam az első római regényemet, a Római Vért.

Amelyet 1991 óta folyamatosan újra és újra kiadnak az Egyesült Államokban. De kanyarodjunk újra vissza az aktuálishoz: a Birodalom nagy ívű regény, méltó folytatása a Rómának. Lesz még folytatás?

Amikor a brit kiadóm először keresett meg az ötlettel, hogy írjak egy NAGY KÖNYVET valamiről, első gondolatom Róma volt. Akkor még úgy gondoltam, megírom egy könyvben a kezdetektől Felliniig.

Huhh...

Na igen, az első kétszázezer szó után rájöttem, ez így nem fog menni. Bizonyos tekintetben a Birodalom jóval összeszedettebb mű elődjénél. Valószínűleg benne van az is, hogy én is érek, öregszem.

Akkor most várhatjuk a következő részt?

Egyelőre a Gordianus-sorozat prequeljét, azaz legelső részét írom. Azután...

Oszd meg másokkal is!
Mustra