Vincze Lilla: Csak a magánéletemet nem tudtam jól menedzselni

Zanza!

Az énekesnővel nemcsak a múltról beszélgettünk, hanem a jelenről is, ami számára ugyanolyan munkás, mint annak idején, amikor a Napoleon Boulevard nagyon felkapott zenekar volt. Szerinte az ország a morális válságtól szenved, miközben a kereskedelmi televíziók is mélyrepülésbe kezdtek. Ettől függetlenül ő boldog, pozitív, és már a magánéletét is képes jól kezelni.

Az új lemezbemutató koncertetek előtt álltok. Nyilván minden tagot más-más zenei élmények értek és formáltak az elmúlt években. Nehéz volt ismét összeszokni, együtt dolgozni?

Rengeteget beszélgettünk, a régi dalokat pedig áthangszereltük. Volt, ahol a szövegbe is belenyúltunk. Mi régen is sokat kísérleteztünk, akkor, amikor a rockosabb zenekarok kicsit cikinek tartották a szintetikus hangzást. Ma meg azt vettem észre, hogy divat lett újra azokra a hangzásokra visszamenni, sőt, ma már trend is, hogy a zenekarok ötvözik a stílusokat, beleviszik a szintit, a punk hangzást és a világzenét. Így most végre megtehettük azt, amit mindig is szerettünk volna, olyan hangzást teremtettünk, amilyet mindig is szerettünk volna. Persze az önirónia és a humor is jelentős szerepet kapott.


Nagyon korhűek a dalszövegek, szókimondóak, annyira, hogy még nekem is össze kellett szedni magam hozzá. Nem káromkodós, mert abban nem érzem jól magam, de attól még nagyon kritikus és nagyon tapintatlan. A lemezbemutató koncerten nemcsak az új dalok hangzanak el, hanem a régi klasszikusok is megújult hangszereléssel. És meglepetés, hogy az előzenekar a legtehetségesebb növendékeimből áll.

A zenekart korábban megvádolták azzal, hogy az Ugye, eljönnek ma a repülők?- című számot rendszerkritikának szántátok. Valóban ez volt a cél?

Valóban kritikus a dal, de nem arról szólt, amit gondoltak az emberek: éppen az ellenkezőjéről. Nyilván nem azt akartuk, hogy bombázás legyen, hanem pont az ellenkezője. A Hazafias Népfront azonnal letiltotta a dalt. Aztán a Magyar Rádióban is zésítették - a régi rendszerben volt ez a minősítése azoknak a daloknak, amiket nem lehetett játszani. Utána egy évig tartott, hogy áttörjük a falakat, megkapjuk az engedélyt, és kiadhassuk a lemezt. Utólag azt gondolom, bizonyos fokig benne volt ebben az egészben az is, hogy a hatalom emberei megmutassák nekünk, mennyit szabad.

A '80-as évek második felében nagyon érdekesen megtalálták az egyensúlyt: volt egy kis ejnye-bejnye mindig, de azért alapvetően hagyták zenélni azt, aki akart. Mi Erdős Péter kezébe kerültünk - ő indított minket az Interpop Fesztiválon -, és én azok közé tartozom, akik elismerték őt, professzionális menedzser volt a szó klasszikus értelmében, meghaladta korát, s '56-os bátor kiállásáról kevesen beszélnek. Biztos voltak rossz döntései szakmailag is, de felvállalta, ezzel lehetett nem egyetérteni, a mi szakmánkban akkor is voltak, ma is vannak, és mindig lesznek áldozatok és kedvezményezettek egyaránt. Ez úgy tűnik,  mindegyik rendszerrel járó jelenség... Mégis, a legfontosabb számomra, hogy a politika ne férkőzzön be a kultúrába, hanem a szakmaiság legyen a meghatározó. Mégis, ma sokkal rosszabb döntések is születnek. Például a kereskedelmi televíziózás, ami az elmúlt 4-5 évben egyszerűen felvállalhatatlanná vált.

A tehetségkutató műsorokról is ezt gondolod?

Azok jó, hogy vannak, mert valamilyen módon segíti a fiatalokat. Az más kérdés, hogy én egy kicsit másként csinálnám. Az, hogy milyen módon történik a szelektálás, hogy kinek mi a művészet, az egy dolog. Én erről másként gondolkodom, mivel tanítok is. Nagyon fontos, hogy mit vállalok - hiteles akarok maradni -, a felelősséget a munkában, a zenében, az életemben is érzem, mert ez egy közös és egyéni felelősségvállalás is egyben, de sajnos ez a fogalom eltűnőben van. Újra kell az alapokat tanítani, akkor lesz erős és öntudatos az új nemzedék. A zenélésen, éneklésen kívül, nagyon műveltnek, intelligensnek és erős jelleműnek kell lenni, hogy azokat a terheket, amit a siker magával hoz, egyenes derékkal tudjuk viselni.

A saját egyéniség erejében hiszek, a saját zenékben, a kreativitásban, az improvizációban. A valóság show-k, az már egy másik dolog, azt kulturális bűnözésnek tartom, vállalom. Inkább mindenkinek utazni kéne, tanulnia, hogy fejlődjön az ország. Én másként gondolkodom a sikerről, mivel én eleve úgy kezdtem el muzsikálni, hogy nem ez volt az elsődleges. Ma sokan azért kezdenek el zenélni, mert híresek akarnak lenni. Azt gondolom, hogy aki igazán megszállott, és az életének valóban része a muzsika - vagy a sport vagy bármi más -, annak nem szabad így gondolkodnia.

Úgy kell tanítani a fiatalokat, hogy legyen hozzá erejük és tartásuk. Ne adják fel. Mert ugye látják, hogy kiesnek tehetségkutatókból, nehezen találnak maguknak fórumot a megnyilvánulásaikhoz, és nagyon sokan vagyunk a piacon. Utazni kell, világot látni, tanulni, és összehasonlítani a látottakat, hogy hol tart az ember, majd beépíteni a tapasztalatokat újra itthon, hazai pályán. Jó volna, ha a következő nemzedék ezt is tenné, mert fontos, hogy a tehetség, aki nem tud boldogulni, ne a másik utat válassza.

A ti generációtok világos, hogy mi ellen lázadt. Mi ellen érdemes ma felállni?

Bőven van miről beszélni. Abszolút morális válság van. És nem hiszem, hogy attól vagyunk magyarok, hogy zászlót lengetünk az ablakban. Soha nem is voltam politikailag elkötelezett, mert annyira ravasz a politika, annyira becsapós, én meg ennél érzékenyebbek vagyok, és nem is vagyok annyira felkészült ebben a témában, hogy naprakészen reagálni tudjak bármire. De mint zenész, mint pedagógus, mint ember, számon tudom kérni azokat a dolgokat, amiket a saját területemen látok. Ki kéne állnunk jobban az igazi értékekért, össze kéne fogni. Legyen tartásunk, lássuk, hogy mit meddig lehet elvállalni, hogy melyik műsorban lehet megnyilvánulni, és hogy mi az, ami egy ember személyiségi jogainak megfelel, mert észre sem veszik egyesek, hogy mit művelnek velük.

A tanítványaidnak mi a célja, nem ugyanaz, ami a tehetségkutatók felfedezettjeinek?

Ha igényes vagy, bebizonyítod, hogy gondolkodsz is a zenéről. A zene, az egy bonyolult dolog. Éppen ezért olyan fórumok engem már nem is érdekelnek, ahol az emberek nem hallják meg, miről beszélek. Ezek a fórumok már bebizonyították, hogy egyáltalán nem érzékenyek az emberre. Nem veszik figyelembe azt, hogy méltósággal kéne élni, és ennek az országnak, ennek a nemzetnek kéne, hogy legyen öntudata. Erőteljes, okos, gondolkodni tudó emberekre van szükség. Nem mindent szabad elfogadnunk egy az egyben, ugyanakkor meg kell tanulnunk számon kérni. Kreatívnak kell lenni, nem csak kritizálni kell tudni. A zene egy olyan nyelv, hogyha te valamivel nem értesz egyet, akkor azt elénekeled. Csak egy másodlagos dolog, egy plusz öröm, ajándék, hogy téged szeretnek nagyon sokan, és valamilyen formában híres leszel.

Ha az életpályádra visszagondolsz, elégedett vagy azzal, amit elértél?

Ilyen szinten mindig azt kell, hogy mondjam, hálás leszek a sorsnak, hogy nagyon sok ajándékot kaptam. Egyensúlyban vagyok. Örülök, pozitív vagyok. Abban az időszakban, amikor mi nekiálltunk zenélni, a siker maga a csoda volt. Soha nem fogom bánni, hogy én ezt a '80-as években megélhettem. Vállalom azt is, hogy bizonyos dolgokban rosszul döntöttem, hogy nem jól láttam mindent. Igaz, olykor elszorul a szívem, mások nevében is, hogy még mindig sokan megkérdezik: még énekelsz? Igen, folyamatosan haladok a szakmai életpályámon, és mindig előre néztem. Most is.

Jó volna, ha több figyelmet kaphatna a munkánk, a zenénk, sok magyar zenét játszó művész kolléga nevében is mondom. Akár a Napoleon Boulevarddal zenélünk, akár a kamarazenekarommal, akikkel csodaszép templomokban is énekelhetek úgy, hogy ég és föld szinte összeér, és a zenei műfajok is összeérnek, szépen elférnek egymás mellett, a zene marad az első helyen, ahogy most is a Világfaluban.

Volt-e olyan áldozat, amit meg kellett hoznod azért, hogy most azt tudd mondani az életedről, elégedett vagy vele? Egy nőtől például mindenki megkérdezi: a családalapítás a karrier építése miatt nem valósult meg, vagy egy döntés eredménye.

Erre az a válaszom, a családalapításnak nálam semmi köze a karrierhez. Rengeteg energiám van. Ez egyszerűen így alakult. Ha most lehetne kezdeni, akkor már tudnám, hogy a magánéletben merre és hogyan menjek. Az is nagyon fontos, hogy tudd és érezd, mikor találsz meg valamit igazán. A szakmában könnyebben megtaláltam mindent, mint a magánéletemben.

A szenzoraid jobban működtek a munkában, mint a magánéletben?

Igen, és sokkal jobban, könnyebben tudtam benne dönteni. A magánéletemben nem vettem észre dolgokat, ez egy nagy hibám volt. Mindig igényes akartam lenni, de sok dologban felszínes voltam. Egyszerűen nem tudtam a magánéletemet jól menedzselni. Az is nagyon fontos, hogy tudd és érezd, mikor találsz meg valamit, valakit. Ehhez viszont több élettapasztalat, megélt kapcsolat, veszteség kell, hogy össze tudd hasonlítani mindezeket. Közben olykor nem is vettem észre olyan csodákat, amelyek mellett ma nem mennék el. Mégis, mire belejövünk az életbe, akkor kezdjük megtanulni, hogy Mars és Vénusz, férfi és nő, nap és hold, nappal és éjszaka sincs a másik nélkül. Most jó úton haladok, és vigyázok rá.

Portréfotó: Katona Boglárka
Blogmustra