Kovács Ákos: Nincs női oldalam, amit fel kéne fedeznem

Zanza!

A kegyelem hétköznapi megnyilvánulása az, ahogy a nők finoman a helyére simogatják a világot – mondja Ákos, akivel közelgő májusi lemezbemutató koncertje kapcsán beszélgettünk.

Rég vártam ennyit pasira, közel négy hónapot, de hát Ákost nem könnyű leültetni egy hosszabb beszélgetésre, mert mindig csinál valamit. Klipet rendez, rögtön kettőt, Londonban koncertezik, készül a május 14-i Aréna bulira, nemrég pedig francia felkérésre nagyzenekari darabot komponált.

Most éppen tologatod a határaidat?

Szeretek több mindennel foglalkozni. Baromi unalmas csak popsztárnak lenni.

Még soha nem voltam sztár, nem tudom...

Nem is jó az senkinek. A magyar popsztár vagy hamar kifullad, vagy harminc évig ugyanabban a bőrgatyában énekli ugyanazt a slágert. Engem más érdekel, mondjuk az a dal, amelyet még nem írtam meg. Persze én is huszonéve énekelek, de mindig igyekszem meglepetést okozni. Magamnak is. Csinálom a dolgomat, hál'istennek szerető, értő, normális, a működésemre fogékony közönség alakult ki körülöttem. Mindez jórészt a kritikai téren kívül zajlik: szerencsésnek mondhatom magam, de remélem, azért a szerencsénél többről is szó van itt.

Most jelent meg egy maxid, ami a számok alapján majdnem nagylemez. Piaci szempontból ez nem tűnik túl ésszerűnek.

Nyilván nem racionális egy ilyen kiadvány, de nem is ezért született meg. Adni akarok, ez lett a dolgom. Eddig sem spóroltam a tartalommal a kiadványok tekintetében. Az Utazó egy DualDisc formátumú maxi, ilyen volt anno a Minden most kezdődik el, a Negyven és tavaly a Szindbád-kislemez is. A CD oldalon kilenc szám van, köztük a címadó új dal, emellett A fénybe nézz öt különböző változata, a Szeress így két verziója, valamint egy francia felkérésre írt nagyzenekari darabom. A DVD oldalon mind a kilenc szerzemény szerepel három hangnormával, plusz három klip, videónapló és egy rejtett koncertvideó színesíti az összképet. Ahhoz képest, hogy csak egy „kislemez”, van rajta anyag szépen.

Bár azt mondod, a szakmai léted kritikai téren kívüli, igencsak megosztó személyiség vagy.

Minden határozott véleménnyel bíró ember megosztó személyiség: vagy egyetértenek a határozott véleményével vagy nem. Huszonhárom éve vagyok kezdő, feltörekvő énekes, minden munkámmal bizonyítani szeretnék. Minden koncertünket hosszas előkészítő munka, rengeteg próba és odaadó felkészülés előzi meg. Így van ez a május 14-i buli kapcsán is. Magyarországon ez nem általános gyakorlat, ezért szinte már magyarázkodni kell, ha tisztességes munkát akar végezni az ember. Mondhatnak kéket-zöldet rólam, de annyi biztos, hogy mindig a hazai lehetőségeken, a bevett gyakorlaton túlmutató produkció létrehozása a célunk.

Mitől lesz ez olyan különleges koncert?

Ezt az előadást egy évvel ezelőtt kezdtük tervezni, annak ellenére, hogy tavaly végig turnéztunk, közben új lemezt csináltam, nem mellesleg született egy negyedik gyerekem is. A katona imája című album platina lett, Fonogram-díjat is nyert, ehhez méltó bemutatót tervezünk. Rengeteg energia sűrűsödik ebben az egyetlen előadásban. Minden petárda, szó szerint és képletesen is, ezen a májusi estén dörren. Ez életem eddigi legfontosabb koncertje, olyan, mintha az első bulimra készülnék. Szeretném, ha minél többen tudnának róla, mert talán olyan embereket is érdekelhet, akik nem fújják kívülről a dalokat.

Nézegettem a videónaplókat a neten, és bevallom, kicsit félnék veled dolgozni...

Most is velem dolgozol, és nem tűnsz ijedtnek. A szó jó értelmében megszállottan dolgozom, különösen így van ez, ha forgatunk. Koncentráltan szeretek működni, hosszú műszakokban. Ha van lendület, igyekszem kihasználni. Közben fáradok én is, a stáb is kornyadozik néha, lelket kell öntsünk egymásba. Régebben ügyelőkkel dolgoztam, akik megoldották az ordibálás feladatát helyettem, de most olyan költségvetésből próbálunk klipeket kihozni, amibe nem fér bele külön ügyelő, úgyhogy magam ordibálok a mikrofon mellől, hogy „tessék”, meg „ennyi”. De minden nehézség ellenére baráti és röhögős a hangulat, talán ez is látszik a verkfilmeken.

Szerintem akkor is nehéz ember lehetsz.

Pedig most fogytam! (nevet) Szeretek élni, a bánatot és az örömöt is nagyon megélem. Ez sok meló: biztosan vannak lazább srácok nálam. De a feleségem szerint igazi nyaralóbajnok vagyok, nálam a kikapcsolódást szó szerint lehet érteni: ha nyaralunk, nincs telefon, laptopozás, problémamegaoldás. Ha viszont dolgozom, akkor nem érdekel más, ez is igaz. Szeretek apró, aranyrögnyi ötletekre is exkavátorokkal kitelepülni. Az ihletben hiszek. Persze tudom, ez ódivatú dolog, olvastam, hogy a profiknak ilyesmi nem kell. Olyan is, amit írnak.

A zenésztársaktól is hasonló megszállottságot vársz el?

A zenésztárasaim, a stábom tagjai jól ismernek, tudják az elvárásokat is. Engem nem kötelező szeretni, a dalaimat se, viszont a velem végzett munkájukba szerelmesek kell legyenek, mert csak úgy megy jól. Szerencsére az elmúlt két évtizedben kiforrt körülöttem egy kis alkotótársaság. Barátok is vagyunk, klassz dolgot is csinálunk együtt. Nélkülük talán nem is lennék itt.

Tőlük a kritikát is elviseled?

Sokszor kérem a véleményüket, fontos a visszajelzés. Azt senkivel sem akarom megvitatni, hogy mit írok, ott nincs kompromisszum, magammal se. Ezért lettem szólista. A dalokat csak akkor mutatom meg a többieknek, amikor készen vannak, amikor beindul a színpadra állítási mechanizmus. Persze rengeteg kétely van ilyenkor az emberben, olyan érzés, mintha mennél befelé az őserdőbe, ahol még senki nem járt. Ilyenkor kell valaki, aki egy más nézőpontból látja a megtett utat, szól, hogy jól jöttél, folytasd, vagy hogy fordulj vissza. Az ilyen kritika mindig szeretetből jön, olyanoktól, akik a maguk életéből ismerik ezt a küzdelmet. Tőlük nem csak elfogadja, hanem éppenséggel várja az ember a véleményt. A zenésztársaimon kívül a feleségemre, Krisztára hallgatok.

Vele huszonhárom éve vagytok együtt. Már bocs, de ő hogy bírja?

Zseniális és ösztönös nő, a legfőbb opponensem, de hát a felesége mi legyen az embernek? Emellett a gyerekeim anyja és szellemi társ is. Persze mi is rengeteg dolgon vitatkozunk, nem akarom idealizálni a kapcsolatunkat, nekünk is voltak-vannak hullámvölgyeink, de szépen egymáshoz koptunk húsz év alatt. Ráadásul a gyerekeink egyszerűen fantasztikus fazonok, külön kis világ mindegyik. Ezt el sem tudtam képzelni, amíg nem volt gyerekem. Tulajdonképpen huszonévesen nem is akartam családot.

Ahhoz képest elég nagyra sikerült.

Akkor az volt az elképzelésem, hogy egész életemben a világ zajától távol foglalatoskodom majd a rettenetesen hatalmas művészetemmel, de Kriszta másképp döntött. Tényleg mindig a nő választ, a kis illóanyagait szertehagyja a férfi életében, és mire az rájön, hogy a nő tetszik neki, már rég el van döntve minden. Egy nő pontosan tudja, hogy kinek akar tetszeni, ahogy azt is, kinek nem. A kegyelem hétköznapi megnyilvánulása, ahogy a nők finoman a helyére simogatják a világot. Aki jelen volt már egy gyerek születésénél, annak nem kell magyarázni az istenhitről. Enélkül a tapasztalat nélkül egyszerűen sokkal kevesebb lennék. Persze egy négygyerekes család a nagy öröm mellett teher is, óriási felelősség.

Szóval minden a nők miatt van...

Szerencsére! Nőpárti vagyok, mint az ódivatú férfiak általában. Krisztával úgy kezdtük a kapcsolatunkat – ez már akkoriban is régimódinak számított –, hogy hónapokig nem is kézen fogva, hanem kart karba öltve sétáltunk. Engem férfinak teremtett a Jóisten, száz százalékig. Nem vagyok metroszexuális, nem vagyok trendi srác, nincs női oldalam, amit fel kéne fedeznem. De úgy látom, a nőtársadalmat ez nem is szokta zavarni.

Apaként is konzervatív vagy?

A gyerekeim, bár gyors és impulzusokban bővelkedő világban élnek, mégis védett környezetben nőnek fel, férfi az apjuk, nő az anyjuk, akik ráadásul egy fedél alatt is laknak. Így nőttem fel én is. Fontosnak tartom a családi indítást, emellett az is fontos, hogy jó iskolába járjanak, ahol az otthon tanultakkal harmonizáló tudást kapnak..

Tudsz hétköznapi szülő lenni?

Csak az tudok lenni. A gyerekeim teljesen normálisan élik meg, hogy apát időnként látják tévében, plakáton. Mondtam a tizenhárom éves Marci fiamnak, rockergyerek vagy, nyugodtan hallgathatsz rockzenét. Persze ő most csak azért is r'n'b-t hallgat, mert tudja, hogy nekem nem tetszenek a szénné gyúrt gengszterrapperek. Megértem. Annak idején én is Motörhead-et hallgattam, egyrészt mert király, másrészt mert szegény édesanyám megijedt Lemmytől. Marci eddig talán kétszer vagy háromszor volt koncertemen, Anna lányom egyszer, de akkor is hazavitték félidőben. Ők az apjukat látják bennem, akinek a nyakába lehet ülni, akinek el lehet mesélni, hogy a Katának kiesett egy foga, aki elájul, ha szépet rajzolnak vagy jó jegyet hoznak az iskolából. Ha nem lenne a józan paraszti eszem, a családom akkor is a földön tartana. Szeretek színpadon lenni, jó, hogy dalba írhatom azt, ami foglalkoztat, és ugyanennyire szeretek lejönni is a színpadról. Nem akarok büfészínész lenni, aki a színpadon gyenge, de a magánéletében brillírozik. Ha szenvedsz a rossz dumámtól, mindig jusson eszedbe, hogy te hazamész, csak a következő interjúnál találkozol velem, de én minden reggel magammal ébredek. Na ez a brutál!

Gyakran elmondod, hogy az önirónia számodra egyfajta védekezés a külvilág ellen. Viszont azt tapasztalom, hogy sokan félreértik. Ez nem zavar?

Nézd, nem lehet minden gesztus mellé rendőrt állítani. Aki nem érti, az lemaradt, tehát érthető, ha fanyalog. Bennem nem a pusztító cinizmus dolgozik, hanem a teremtő, frappírozó önirónia: értse, aki értheti. Ez az alapállás biztosan nem hagyja az embert elkényelmesedni.

Fotó: Katona Boglárka
Blogmustra