Ha gyorsan befejezed, nem buksz le - a graffitisek élete

Zanza!

A street art műfajban itthon is egyre figyelemreméltóbb alkotások születnek, az osztatlan elismerés viszont még várat magára. Kiállítással egybekötött street art-aukción jártunk, ahol egy tapasztalt és egy pályája elején járó alkotóval beszélgettünk.

A street art a kortárs művészet egyik leglelkesítőbb vonulata, egyrészt mert ezer szállal kapcsolódik a fiatalok mindennapjaihoz, életteréhez, másrészt pedig párbeszédbe elegyedik, véleményt formál és reakciót vált ki. Nálunk ez a műfaj már egyáltalán nem jár gyerekcipőben, megítélés és érvényesülés szempontjából viszont még most is jócskán el vagyunk maradva a nyugati országok hozzáállásától, ahol az alkotókat megbecsülik és elegendő – de legalábbis több – felületet biztosítanak számukra.

A graffititől az egyetemig

Bár sokan alapvetően a graffitire asszociálnak a street art hallatán, ez a sokrétű műfaj a tagek, matricák elhelyezésétől kezdve a köztéri installációkon és posztereken át egészen a flashmobokig terjed, lényege a szabad – és sokszor illegális formában történő – véleménynyilvánítás, a kritikus szemlélet. Sajnos úgy fest, hogy az utcákon korántsem az értékelhető alkotások vannak többségben, így nem is annyira meglepő, hogy januártól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a graffitizés, illetve – értékhatártól függetlenül – a falfirkával elkövetett rongálás.

Az utóbbi időben azért szerencsére itthon is sok olyan példát láthattunk, ami bizonyította a street art és a legnevesebb hazai képző-, illetve iparművészettel foglalkozó egyetemek közti átjárást, ráadásul a reklámügynökségek is előszeretettel – néha kevesebb, máskor több sikerrel – használják ezt a formanyelvet. (Odáig még nem jutottunk el, hogy az eszközök és módszerek lenyúlása helyett esetleg a street artban otthonosan mozgó művészeket kérjék fel együttműködésre.)

Utcáról a galériába

Nem újdonság ugyan, de még mindig eseményszámba megy, amikor a street art képviselői egy galéria négy fala közé költöztetik alkotásaikat. Sokan közülük persze egyébként is megtették már ezt az utat, és falak, külső felületek helyett már a vászonra álmodják képeiket, a B55 Kortárs Galéria februárban megrendezett, kiállítással egybekötött aukcióján mégis sokan voltak olyanok, akik először állítottak ki galériában.

A február végén megrendezett street art-aukción – ami a kiállítás záróeseménye is volt egyben – sajnos nem csak a vásárlókedv volt meglehetősen gyér, de az alkotók is igencsak kis számban jelentek meg. Úgy döntöttünk, hogy közülük egy öreg(ebb) motorost és egy fiatal tehetséget kérdezünk arról, miért vágtak bele a street art művelésébe.

Minél előbb befejezed, annál kisebb a lebukás esélye

Riez Józsefnek (művésznevén: Hoek) például kisujjában van a dolog, elmondása szerint még a '90-es évek közepén kezdett el a graffitivel foglalkozni, ekkoriban érték az első ilyen impulzusok. Azóta már a legjobbak közt tartják számon: a Hungarians Finest csapat tagjaként 2009 nyarán például a világ egyetlen hivatalos graffitiversenye, a Write4Gold kelet-európai döntőjét nyerte meg. Eleinte a graffitinek élt: „Engem az utca annyira nem érdekelt, sajnáltam a várost, inkább a mozgó járművek foglalkoztattak. Mivel vidéki voltam, nagyon örültem, amikor begördült egy szerelvény és volt rajta két vagy három rajzom is esetleg. Számomra ott kezdődött el a graffiti” – mondta.

A nyugodt alkotás persze ebben a műfajban nem éppen ismert fogalom: „A kérdés az, hogy mennyi időt szentelsz rá, olyan értelemben, hogy mennyire félted a biztonságodat. Nyilván minél előbb befejezed, annál kisebb a lebukás esélye” – mesélt a graffitik megszületésének sokszor zaklatott körülményeiről. „Ez egyfajta kikerülés a társadalomból, a napi huzavonából, abból, hogy reggel felkelsz és elmész dolgozni. Nem szembesülsz a napi gondokkal, hanem egy külön világban élsz” – érzékeltette a graffiti vonzó oldalát.

Ez a fajta „rejtőzködés” most már háttérbe szorult Riez József életében, hiszen amellett, hogy már legális keretek között folytatja a tevékenységét – elsősorban a vásznon kamatoztatja tudását –, gyerekszobák, nappalik, kávézók dekorációját készíti el, jelenleg pedig egy művelődési ház látványtervén dolgozik.

Falakat kellene állítani

Szabó Cseke Mózes viszont a B55 kiállításának apropóján próbálta ki magát először ebben a műfajban: mint kiderült, a street art kiállításon bemutatott, Éden című képe kifejezetten erre az alkalomra készült. Alkotásának alapjául egy, szerelmével közös fotó, illetve kettejük sziluettje szolgált. A fiatal dömösi srác a Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakára készül, és bár a street artba még csak most ássa bele magát, már a kezdetektől érdekesnek tartotta, hogy Pesten alig lehet szabad falfelületet látni. Bár elismeri, hogy bőven akadnak negatív példák is e téren, szerinte nem kellene betiltani az utca művészetét, sokkal inkább hagyni valami teret az alkotóknak, mondjuk falakat állítani.

Rövidesen kiderült: a fiatal alkotó tulajdonképpen mégis rendelkezik némi "utcai tapasztalattal", csak épp nem abban az értelemben, amire addig számítottunk – ugyanis évek óta hennázik. A fiatal reménység legközelebb március 23-án, a Dob utcában található Bar Ladino-ban állít ki.

Blogmustra