A vágy két szörnyetegének szerepében: Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya

Zanza!

A Nemzeti Színház Kvartett című előadását rendező táncos-koreográfus Gergye Krisztián a munka során – a mű mellett – elsősorban a két főszerepet alakító Udvaros Dorottyára és Alföldi Róbertre volt kíváncsi. Hogy hogyan keresik a helyüket a darabban, mi az, ami segíti, vagy éppen megzavarja őket. A Veszedelmes viszonyok alapján született Heiner Müller-darab a féktelen vágy és gátlástalanság két alakját, Merteuil márkinét és Valmont-t állítja fókuszba.

A Nemzeti Színház január elején bemutatott Kvartett című előadására talán a szerencsés csillagzat szókapcsolat illik a legjobban. Adott egy világszerte ismert és kedvelt levélregényre, a Veszedelmes viszonyokra épülő Heiner Müller-dráma, amelynek két főszereplőjét, Merteuil márkinét és Valmont-t a színház két nagykaliberű színésze, Udvaros Dorottya és Alföldi Róbert alakítja – a rendezői feladatokat pedig Gergye Krisztián táncos-koreográfus vállalta magára. A fentebb vázolt körülmények némileg már önmagukban is előre jelezték, hogy hatásos és működőképes kombinációval állunk szemben, a premieren viszont a gyakorlatban is megtapasztalhattuk, milyen, ha egy erős szöveg hasonlóan erős színészi jelenléttel és határozott rendezői koncepcióval találkozik.

Két emberben ott az egész emberiség

Első pillantásra furcsának tűnhet, hogy a szövevényes cselekményű, fordulatokban cseppet sem szűkölködő Veszedelmes viszonyokra épülő darabot Müller csupán két karakterre kalibrálta: az ember eleinte tarthat tőle, hogy az esetlegesen beszűkült perspektíva épp a lényeget sikkasztja el. Aztán rájövünk: e két kulcsfigura, Merteuil és Valmont tulajdonképpen a regény esszenciáját hordozza magában, következésképp teljesen felesleges rajtuk és a darabon a szószerinti sztorit számon kérni.

Hiszen ők maguk a nemek örökös harcának pőre szimbólumai – nem véletlen, hogy a szerző maga is így vezeti fel a cselekmény helyszínét: „szalon a francia forradalom előtt, vagy bunker a harmadik világháború után”. Mert van, ami sohasem változik – legfeljebb a díszlet. A Veszedelmes viszonyok Gergye Krisztián szerint is inkább egy felület, egy olyan viszonyrendszer, amelyben megmutatkozik, hogy „egy férfi-nő viszonylat hogy tud jó értelemben világraszóló lenni: mintha az ő háborújuk egy világháborúnak a szimbóluma lenne” – mondta el kérdésünkre a rendező.

„Alföldi Róbertre és Udvaros Dorottyára voltam kíváncsi”

A nő és a férfi vágytól és gyűlölettől terhes élet-halál harca egyik véglettől a másikig csapong: hol játékosan évődnek, mint a tinik, máskor végzetes szavakkal és tettekkel csalják tőrbe egymást. A Nemzeti Színház előadása a darab eredeti felállásától eltérően két új, bár jóval kevésbé domináns szereplőt is beiktat: a táncos Virág Melinda és a rendező Gergye Krisztián hol a párbeszédekhez asszisztáló szellemlényként, hol tehetetlen áldozatként bukkan fel a színpadon, finoman, mégis hatásosan megtámogatva a két színész játékát. Gergye nem titkoltan elsősorban a két főszereplőre, ezáltal magukra a színészekre koncentrált: sok esetben hagyta őket érvényesülni, szabadon mozogni, máskor viszont belehelyezte őket bizonyos szituációkba, amelyeknek az értelmét nekik kellett megtalálniuk, maguknak kellett felfedezniük, hogy mi miért történik.

„Heiner Müller művén túl én Alföldi Róbertre és Udvaros Dorottyára voltam kíváncsi, hogy ők kik, és miként keresik a helyüket ebben a darabban. Mi az, ami megzavarja, vagy épp segíti, továbblöki őket, ki tud-e buggyanni az ő emberi mivoltuk a dologból” – érzékeltette a próbafolyamat egyik fontos pontját a rendező. Bevallása szerint a Kvartett esetében kicsit nehezebb dolga volt, mint általában, hiszen a „két fantasztikus művésszel” folyó munka többször elvonta a figyelmét az egyéb momentumokról. „Fontosnak tartottam, hogy olyan szintű előadás legyen, amit mintha maguknak generáltak volna. Remélem, hogy idővel el tudjuk érni, hogy bizonyossá váljon, ez az ő helyzetük: a tér, a kellékek, az összes figura létének az értelme belőlük akarjon kiindulni és rájuk is mutasson vissza”.

Nejlon és vörös festék

Bár Gergye Krisztián alapvetően nem prózai rendező, jó érzékkel formálta, gyúrta saját képére az erős szöveggel bíró darabot. „Nem vagyok én olyan jó színész, hogy eljátsszam a prózai rendező szerepét, pláne két ilyen fantasztikus színész-vadállatnak. Együtt akartuk megcsinálni ezt a munkát, egymást kísértük és egymást toltuk a dolog igazsága felé. Olyan mértékben segítettük egymást, ami kivételes pillanat volt mindannyiunknak – hogy így is lehet” – mutatott rá a közös munka előnyeire.

Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya pedig láthatóan valóban lubickol a két ármánykodó kéjenc szerepében, mindezt viszont úgy, hogy a testet-lelket elemésztő szenvedélybe észrevétlenül csepegtet épp kellő mennyiségű fekete humort. Az adagolás mértéke a látvány tekintetében is megfelelő: a mindent beborító, sivár nejlon, a testekre tapadt vér(vörös festék) és a mozgatható tükörlemezek folyamatos mozgásban tartják a teret, amely a színészek mozgása és sokszor performatív gesztusai hatására is alakul (díszlet: Árvai György). A performansz-jelleg nem véletlen: az előadás ugyanis tisztelgés Hajas Tibor költő-performer előtt, akinek néhány szövegrészletét bele is csempészték az előadásba.

A független és a kőszínházi nem feltétlenül üti egymást

A vizuális vonatkozásokat remekül kiegészíti a zenei szerkesztőként is közreműködő Philipp György vezette énekesgárda, amely a legkülönbözőbb korok muzsikáiból állítja össze a vágy szörnyetegeinek aláfestő-zenéjét. Ez is csak azt a benyomást erősíti, hogy (anti)hőseink bármely korban megállnák a helyüket, itt élnek közöttünk, bennünk.

Az előadás egyébként a Gergye Krisztián Társulatával közös produkció, ami felveti a kérdést: a rendező – a saját nevével fémjelzett csapat művészeti vezetőjeként – hogyan éli meg a független és kőszínházi lét kettősségét. A koreográfus korábban a Bárka Színház társulati tagja is volt, ahhoz hasonlóan ezt a mostani Nemzeti-tagságot is nagyon izgalmas tanulási folyamatnak tartja.

Elmondása szerint a konfliktusok esetén is a termékeny egymásra hatást szokta szem előtt tartani, mint irányelvet. „Nagyon izgat az, hogy egy független közeg hogyan tud egy kőszínházi közeggel olyan szintű koprodukcióra lépni, amiben szintén az a mű a legfontosabb, amit színpadra akarunk vinni. A szabadúszás szellemi szabadságának és a kőszínházi forma profi technikával és gárdával alátámasztott biztonságának találkozásából izgalmas dolgok születhetnek”.

A Kvartett következő előadásai a Nemzeti Színházban: február 28., március 22. és 28.

Blogmustra