A melankólia nálunk zsigerből jön – 10 éves a Žagar

Sokan még mindig a retrohullámmal azonosítanak minket, pedig inkább a jővőt fürkésszük, és alapvetően romantikus zenekar vagyunk – mondta Zságer Balázs, akit a zenekara elmúlt tíz évéről kérdeztünk. Interjúnkban arról is szó esett, milyen út vezetett a Commodore64-től a zongoráig, és milyen élmény oroszok előadásában hallani a Wings of Love-ot.

Zságer Balázs egyenesen a stúdióból érkezett a Bem moziba. Amellett, hogy zenekarával dolgoznak az új albumon, készülnek a február 12.-i jubileumi koncertre. Az első kerek születésnap fontos pillanat, ritka a magyar elektronikus zenei szcénában – rengeteg munka és érzékenység, a folyamatos változás és önazonosság rejlik a Žagar tíz évében. Zságer Balázs egy tejeskávé és a már-már ikonikus Emmanuelle Kahn szemüveg mögül válaszolt a kérdéseimre.

Fotó: Kováts Dániel
Fotó: Kováts Dániel

Mit jelent a mágikus tízes szám a zenekar életében?

A jubileumban sok minden keveredik, a múltidézés, a nosztalgia, de az összefoglalás együtt jár egy új korszak kezdetével is. Ilyen távlatból már jól látszik, hol voltak a nagy fordulópontok a zenekar életében – az is érdekes, hogy ez a kerek évforduló pont egy új lemezkészítés időszakára esik, a születésnap tehát megújulást is jelent.

Melyek a nagy fordulópontok?

Eleinte Commodore64-re írtam zenéket, ehhez képest nagy fordulat volt, mikor zongorázni kezdtem, és bekerültem egy igazi zenekarba, majd az is nagy váltás volt, amikor már csak saját szerzeményeket játszottam. Számomra kétségtelenül a Žagar indulása volt az egyik legfontosabb pont. Eleinte egyszemélyes szóló projectnek indult, de ma már ha egy plakáton megjelenik a nevünk, akkor mindenki egy zenekart vár a színpadra.

A Žagar 10 évének legfontosabb pontjai szerintem a lemezmegjelenések voltak. A zenészek többnyire a legutolsó munkáikat érzik a legjobbnak, hiszen az fejezi ki leginkább, ami aktuálisan izgatja őket. Pedig ez nem mindig ilyen egyértelmű, de ez így van jól, egy művésznek legyenek korszakai.

Például az Air közel áll hozzátok zeneileg, mondj még ilyen néhány zenekart, és azt is áruld el, hogy miben egyedülállóan magyar a Žagar.

Talán még a Röyksopp és Trentemøller. A skandináv melankólia hasonló, mint a kelet-európai elvágyódás, ami vegyül némi romantikával is. Ebben a régióban a melankólia valahogy a zsigereinkből jön. De itt nem a Balkán sírva vígadásra gondolok. A Žagar talán abban egyedülálló, hogy képes kozmopolita formanyelven kifejezni a kelet-európaiságot. Sokan még mindig a retrohullámmal azonosítanak minket, de úgy érzem, ettől már rég elszakadtunk, inkább a jővőt fürkésszük, minthogy a múltba révedjünk. De alapvetően egy romantikus zenekar vagyunk.

Mit hallgattál tíz évvel ezelőtt, és most minek örülsz a legjobban, ha sorra kerül az iPod-odon?

Akkoriban talán több easy listeninges zenét hallgattam, oda voltam a 60-as, 70-es évekért, és az olyan előadókért, akik erre emlékeztettek. Ilyen volt például az említett Air - Moon Safari című albuma, amit viszont a mai napig szeretek hallgatni. Manapság Gil Scott Heron és a Gonja Sufi volt, ami talán legutóbb megfogott, újra felfedeztem az olyan Motown klasszikusokat, mint Bobby Womack, Marvin Gaye, vagy akár a korai Michael Jackson darabok. Aztán azóta nagyon megszerettem a dubot, például Lee Scratch Perry, Augustus Pablo vagy a Rhythm & Sound szerzeményeit. De sokat hallgatok mostanában olyan német minimal zenéket, mint Marc Romboy, Stephan Bodzin, Oliver Koletzki számai, és nagyon szeretem Brian Eno, Robin Guthrie & Harold Budd ambientjeit.

Fotó: E357
Fotó: E357

Mi volt az elmúlt évek három legemlékezetesebb koncertje?

Nehéz hármat kiemelni, de talán egy pár évvel ezelőtti Volt fesztiválos fellépésünk emlékezetes volt. Kiemelkedően jó hangulatú volt a 2008-as Balaton Sound. Emlékszem, aznap harmadfokú viharjelzés volt, és majdnem lefújták az egész fesztivált, nagyon izgultunk, hiszen ez volt az egyik első nagyszínpados fellépésünk, de aztán késő délutánra kisütött a nap, és a balatoni naplementében játszhattunk.

Nagy élmény volt, amikor egy dél-olasz kisvárosban egy elektronikus-zenei utcabálon zenéltünk. De nem felejtjük el a szentpétervári StereoLeto fesztivált sem, ahol olyan nevekkel játszhattunk együtt, mint Matthew Herbert és Erik Truffaz, de ami igazán megható volt, hogy az orosz rajongók énekelték velünk a Wings of Love refrénjét.

Hogy álltok a női energiákkal, nem hiányzik egy állandó női hang?

Alapvetően arra törekszünk, hogy “fiús" zenekar maradjunk, de nagyon jó olykor bevonni olyan énekesnőket, akikkel tudunk együtt dolgozni. Anno az Underground Dívák (Sena, Kuczora Edina, Judie Jay, Péterfy Bori, Hódosi Enikő és Németh Juci) összegyűjtése is egy ilyen kísérlet volt. A születésnapi koncertre közülük is hívtunk vendégeket.

Egyre fontosabb a vizualitás szerepe, a jubileumi koncerten ezt is mutatjátok majd?

Igen, elég erős színpadképpel készülünk, tekintettel arra, hogy a koncertet a Képek ideje fesztivál keretében rendezik. Kemurit és az Urbanizer csapatot vontuk be a munkába, közösen alakítjuk a vetítést, mindenki bedobja az asszociációt, így áll össze a végleges látvány. Hozzám talán Kubrick-filmkockák állnak a legközelebb, van valami nehezen megfogható hangulati kapocs Kubrick és a zenéink közt.

Milyen terveid vannak?

Kicsit perfekcionista vagyok, de nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezem, sőt néha jót is tesz a kiszámíthatatlanság – igyekszem a jövőben nagyobb szerepet hagyni a spontaneitásnak. Persze mindig lesznek újabb és újabb célok. Az egyik ilyen mostani cél, hogy olyan európai klubzenekar legyünk, akik bárhol Európában össze tudnak hozni két-háromszáz embert. Aztán vannak még olyan álmok is, amiket már régóta dédelgetek, az egyik ilyen például, hogy eljussunk Japánba.

Oszd meg másokkal is!
Mustra