Én szerettem megöregedni - Winona Ryder szerint az évek bátrabbá tesznek

Zanza!

A magánéleti válságból és a szakmai süllyesztőből is sikeresen kijutott színésznőt idén két filmben is láthatja a közönség: a Fekete hattyú komorabb, míg a mostani interjú alapjául szolgáló Dilemma könnyebb hangulatú mozi. A színésznő megcsalásról, hűségről, szakmai kihívásokról beszél, és arról, hogyan kell időzítve sírni.

Ebben a szerepben mi volt az, ami izgatta a fantáziáját?

Eredetileg Beth szerepére hívtak, amikor a kaszting volt, arra is készültem. Másfél hetem volt a felkészülésre, és a végére sikeresen túlgondoltam az egészet, és olyan ideges lettem, mint még soha. Aztán a meghallgatás előtti este fölhívtak, hogy mégsem Beth szerepét kellene eljátszanom, hanem Genevát. Erre semennyi időm nem volt fölkészülni, úgyhogy halál nyugodtan mentem be a meghallgatásra, és kiráztam a kisujjamból.

Geneva pedig sokkal árnyaltabb figura a filmben, mint Beth…

Tudom, és a józan ész azt diktálta volna, hogy bukjam el a dolgot, de valamiért sikerült egy tűrhető produkcióval odaállni a meghallgatók elé. Geneva karaktere egyébként is sokkal közelebb áll hozzám.

Miért?

Sok bennünk a közös, van pár olyan mozzanat az életünkben, ami megegyezik, és emiatt nagyon könnyen tudtam viszonyulni hozzá, könnyebben el tudtam képzelni, hogy milyen is lehet, bizonyos dolgokra, helyzetekre, eseményre hogyan reagál. Neki is volt pár rossz döntése az életében, aminek köszönhetően kellemetlen helyzetek tömkelegét kellett átvészelnie, otthon nem kapott elég figyelmet és szeretetet, a házassága éppen darabokra hullik.

Fotót: Chuck Hodes
Fotót: Chuck Hodes

A történetben komoly szerepe van a szokásosnak mondható hűtlenség és megcsalás dramaturgiának, azzal a különbséggel, hogy itt nem a férfi, hanem a nő az, aki megcsal. Ön szerint máshogy fog reagálni erre a közönség, mintha a szokásos kerékvágásban mennének a dolgok?

Biztos vagyok benne. Be kell látni, hogy még mindig Ádám oldalbordái vagyunk, akár tetszik, akár nem. Szerintem a nemeket illetően a kettős mérce még mindig fennáll, és ez olyan területeken is érvényesül (sőt olyanokon érvényesül csak igazán), mint a házastársi hűség, vagy a megcsalás megítélése. A film, annak ellenére, hogy könnyebb hangulatú vígjáték, elég sokat foglalkozik  olyan kérdésekkel, mint hűség, megbízhatóság, őszinteség, és nekem ez sok szempontból nagyon érdekes volt.

Például?

Nekem rettentően fontos, hogy olyan emberek vegyenek körül, akikben meg lehet bízni, akárcsak az, hogy bennem megbízzanak a hozzám közel állók. A kölcsönös bizalom kardinális fontosságú az emberi kapcsolataimban, amihez elengedhetetlen az őszinteség is. S néha a barátok iránti hűség és az őszinteség egymásnak látszólag ellentmondó dolgokat követel az embertől. Ha mondjuk látom, hogy valaki megcsalja a legjobb barátomat, akkor le kellene ülnöm velük, és beszélnem kellene róla, akármilyen kényelmetlen is ez a dolog vagy akármilyen fájdalmat is okozok ezzel mind a kettőjüknek. Persze a részleteken lehet vitatkozni, hogy milyen módon közölje az ember, de azon, hogy szólni kell, szerintem fölösleges. A filmben is főleg ez a kérdés, hogy ha már úgy is el kell mondani a dolgot, akkor azt milyen módon tegyük, mik a lehetőséget, főleg azért, mert ilyenkor úgyis a rossz hír hozóján is csattan az ostor, akármilyen finoman is közli a dolgot.

Az kiderül a filmből, hogy Geneva miért csalja meg a férjét?

Konkrétan nem, de aki egynél több kapcsolatban volt már életében, annak számára azért elég világosak a motivációk. Geneva számára ez egy segélykiáltás, ő így próbálja meg fölhívni magára a figyelmet. Az emberek különbözőképpen tudatják a külvilággal, hogy valami nincs rendben. Valami nincs már meg a régi kapcsolatában, és ezt szeretné Pótolni a Zippel való viszonyban, de úgy, hogy közben próbál egyáltalán nem kötődni hozzá. Csak közben lebukik, ami ad egy gellert a sztorinak.

Zip adja meg neki azt a figyelmet, amit a férjétől már nem kap meg?

Geneva csak azt szeretné, amit a nők általában: hogy szeressék őt, és kívánatosnak tartsák, és ezt a férje nem adja már meg neki. Tulajdonképpen még azt is mondhatnám, hogy meg lehet érteni Genevát, mert a férje az, aki nem hisz kettejükben eléggé, és a nő csak az ebből eredő feszültséget próbálja levezetni.

A filmben van egy kulcsfontosságú jelenet: Geneva, a férj (Nick), és a férj legjobb barátja (Ronnie) az ebédlőben vannak…

…Igen, és ugye a Ronnie el akarja mondani Nicknek, hogy látta a feleségét mással csókolózni, de Geneva inkább támadásba lendül, és jól megkeveri a lapokat. Az egy nagyszerű jelenet, ott látható igazán, hogy Geneva mennyire kétségbeesett és kegyetlen tud lenni, ha akar, vagy ha olyan dolgokról van szó, amik fontosak neki. Hogy milyen messzire hajlandó elmenni azért, hogy védje magát. És a férjét. Ne felejtsük el, hogy amikor ez zajlik, éppen egy fontos üzleti ügyben kellene helytállnia a férjnek, és egyáltalán nincs abban az állapotban, hogy egy ilyen beszélgetést lefolytasson. Úgyhogy Geneva ezzel a nem túl elegáns húzással őt is védi, nemcsak saját magát.

Fotó: Chuck Hodes
Fotó: Chuck Hodes

Az egy elég sűrű jelenet lett, ezt lehetett érezni forgatás közben is?

Nagy kihívás volt leforgatni, az biztos. Főleg a sírás miatt, mert itt nem úgy kellett sírni, mint általában, amikor az ember kamera előtt sír, hanem nagyon pontosan időzítve elkezdeni és befejezni. Nem volt könnyű.

De azért gondolom a rutin sokat segített…apropó: mennyit tud segíteni egy ilyen feladat megoldásában a pályán eltöltött két évtized?

Sok pályatársammal ellentétben én szerettem megöregedni, élvezem, ahogy egyre rutinosabbá, érettebbé váltam az évek során. Elismerem, ez kicsit furcsán hangzik egy hollywoodi színésznő szájából. Talán az is az oka ennek, hogy én gyerekkorom óta filmezek, és nyilván eleinte mindig én voltam a legkisebb egy forgatáson, úgyhogy nagyon vágytam arra, hogy nőjek már föl, és végre ne én legyek a legkisebb. Később arra is rájöttem, hogy az évek számával nő a tapasztalatok száma is, amit az ember a színészmesterséghez föl tud használni, és a kor így sokat tud finomítani egy színész eszköztárán. Nem lesz több befolyása az embernek az érzelmei felett, de meglesz a bátorsága, hogy átadja magát ezeknek az érzelmeknek, és sebezhetőbbé váljon. Nem tudom, hogy azt az ebédlős jelenetet mondjuk tizenöt évvel ezelőtt meg tudtam-e volna csinálni. Ahhoz egy nagyon speciális lelkiállapot kellett, ami szerintem nem volt meg nekem korábban.

Az elmúlt pár év elég lagymatag volt önnek szakmai szempontból, most viszont a Dilemma mellett a Fekete hattyúban is komolyabb szerepben tűnik föl. Sikerült feltöltődnie?

Igen. Mindenki életében vannak olyan szakaszok, amikor csöndre és nyugalomra van szüksége, csak nem mindenki engedheti meg magának, hogy ilyen hosszú szabadságot vegyen ki. Nekem nagyon jól jött ez a nyugodt időszak, eddigi életem során most vagyok a legkiegyensúlyozottabb és legnyugodtabb. Még akkor is ezt mondanám, ha ezt a két filmet nem csinálhattam volna meg. Mind a két film nagyon komoly kihívás volt nekem, persze más-más módon. A Fekete hattyú súlyosabb, sötétebb, míg ez könnyebb vonalon kívánt meg tőlem komoly teljesítményt.

Az interjúért köszönet a UIP-Dunafilmnek.

Blogmustra