KULTÚR

Csiszér Zsuzsi: Nem egyszerű kétméternyi bugyit összeszedni

2011. január 31., hétfő 07:54

Legyen szó bugyiról, ruhákról vagy épp egy vágódeszkáról, Csiszér Zsuzsi mindenből a legjobbat hozza ki. A korábban dj-ként is működő festőművész olyan személyiségnek tartja magát, akit az hajt előre, hogy folyamatosan a végletek között mozog. Most éppen tépett képeket készít és egy hatalmas vonatot készül becsempészni a Kiscelli Múzeumba. Interjú.

A hivatalos oldalad kezdőlapján egy nagy fehér bugyi fogadja a látogatót, amelyre a „Today is another chance” felirat van hímezve. Úgy tudom, mostanában többször is foglalkoztál alsóneműkkel.

Igen, egyszer például egy olyan, 2 X 2,5 méteres függönyt csináltam, amit rengeteg bugyiból varrtam össze. Most egyébként olyan képeket csinálok, amelyek többrétegűek, széttépem őket, pakolom a részleteket. A bugyik vizuálisan ugyanilyenek. Fiú, lány, nagy, kicsi bugyi: ezeket mind a turkálóból kellett beszerezni. Ez azért érdekes, mert azt hinné az ember, hogy nagyon egyszerű kétméternyi bugyit összeszedni, pedig nem. Ez nem csak a beszerzés szempontjából, hanem függönyként is iszonyú nehéz: csak gázcsőre lehet felakasztani, mert csak az bírja el.

Itt nem az a lényeg, hogy csinálj egy egybefüggő függönyt, hanem hogy látszódjon, hogy a mindennapi szükségletünk részeként bugyija még a legszegényebbeknek is van. Hogy egy ember bugyija milyen, az egy más kérdés, mert nagyon sokat elárul, hogy ki milyet hord. Szerintem valakinek a jellemét úgy is meg lehet vizsgálni, hogy megnézed a bugyiját. Már az is jellemzi az embert, ha válogatós, vagy csak egyszerűen van három bugyija és azt mossa. Egyébként nagyon durva volt, mert mindegyiket ki kellett hipózni, fertőtleníteni, mert eredetileg turkálóban nem is árulhatnak alsóneműt, csak ezek valahogy átjöttek az országba (nevet). Elég undorítóan néznek ki először.

Mindenáron ragaszkodtál ahhoz, hogy valakinek a „lenyomata” már rajta legyen ezeken?

Vehettem volna újakat is, de nem lett volna értelme. Sokkal fontosabb, hogy valaki hordta. Ez olyan, mintha embereket lógatnék föl: őket látod a bugyikban.

A nőiség központi szerepet tölt be a munkáidban. A 2008-as Fátyol, függöny, fólia című kiállításod kapcsán úgy fogalmaztál: a fátyol egyszerre igazság- és nőszimbólum. Nőként valamiféle misztériumnak éled meg ezt és keresed a nőiség igazságait, vagy egy határozott kép van erről a fejedben, amit közvetíteni szeretnél?

Az ember eleve magában is keresi a nőiséget, és amikor különböző életszakaszokhoz ér, vagy kihívásokkal találja szemben magát, folyamatosan vizsgálja magát, hogy mi lehet ennek az oka. Nagyon fontos kérdés, hogy az egyéni identitásod mellett a női identitás mennyire befolyásolja a hétköznapjaidat. Itt van például a vágódeszka: nagyon ritkán vág a férjem, kivéve, amikor példálózik, hogy „majd én megmutatom, hogy hogyan kellene csinálni” – de amúgy nem csinálja meg. Egy művész, aki bármilyen alkotómunkát végez, vagy csak egy gondolkodó ember, sokszor csak később lát rá, hogy végig ezen a vonalon mozgott, legyen szó például a nőiségről, vagy hogy örökké pakolom a múltat, ezeket a rétegeket oldogatom meg. Mindig egy rendszert akarok felállítani, és ha hibázik, akkor kétségbe vagyok esve, kezdem újra, és boldog vagyok, amikor le tudok zárni egy percre valamit.

Egyszer azt mondtad, leginkább az foglalkoztat, hogy mi van a dolgok mögött, ezzel együtt a téma mindig egy kicsit te is vagy. Az alkotás valamiféle önfeltárás is a számodra?

Igen. Itt van például a festés: már nagyon régóta festem magam. Az is érdekel, hogy a festék mögött mi van: hogy saját magunkat mennyire ismerjük. Amikor rosszul vagy, legszívesebben nem is nézel tükörbe, nem mész arra, de van olyan alkat, aki mindennap tükörbe néz. Én nem ez a fajta vagyok, viszont mindig érdekelt az a nő, aki nem ilyen.

Szerinted mindannyian titkolunk valamit, sokszor még magunk előtt is. Volt olyan, hogy valamire festés közben jöttél rá?

Persze, de a legváratlanabb pillanatban, például amikor alkotás közben teljesen másra figyeltem. Ilyenkor jön rá az ember a munkamódszer furcsaságaira is. Én egyébként nem nagyon állítanám piedesztálra az alkotást. Mostanában jöttem rá, hogy egész életemben úgyis csinálom: mindegy, hogy festek, gondolkodom, vagy reflektálok. Az utóbbi időben elkezdett idegesíteni a konkrét alkotás, amikor ott az üres vászon, és előre lehet ugye tudni, hogy festeni fogok rá. Mostanában úgy érzem, hogy egy kicsit tágult a számomra a világ, keresem a különbségeket alkotás és a hétköznapi tevékenységem között. Kezdek úgy gondolkodni, hogy egy témát bármivel meg lehet fogalmazni, bármilyen médiummal, ami éppen érdekel. Ez lehet egy hang, vagy csak egymás mögé rakott pislogások, amiket videóra rögzítek.

Sokféle technikát használsz. Min múlik, hogy milyen módszerrel látsz neki egy képnek? Már az első pillanattól megvan a fejedben, hogy mit szeretnél látni, és hogy ehhez mit kell tenned, vagy a spontaneitásnak van fontosabb szerepe?

Volt egy korszakom pár éve, amikor az volt a célom, hogy minél spontánabb legyek, de az utóbbi időben egyre inkább tervezek. Ahogy öregszem, egyre többet gondolkodom (nevet), viszont sokkal lazábban kezelek mindent. A technikákhoz már nem olyan mereven állok hozzá, mint eddig, mert az alkotómunkában a legfontosabb a szabadság.

Több helyen úgy emlegeted a festést, mint játékot: hogy a képeid akkor lesznek jók, ha játszol. Volt már olyan, hogy valamit annyira akartál, hogy a játék elsikkadt?

Volt ilyen, általában jellemző, hogy amikor görcsösen akarok valamit, elvesztem azt a lazaságot, ami a hétköznapokban jellemző rám. Ilyenkor a humorérzékem is elveszik, és akkor az is merev dolog lesz, amit csinálok. Egyébként én ezért szeretem kiemelni a hétköznapokat: érdekes, hogy éppen ezek adják meg azokat a kiindulási pontokat, amikor elkezdhetsz elszakadni a valóságtól, valamiféle transzcendens állapotba kerülhetsz. Így nyer többletjelentést az adott egyszerű dolog, hogy például kinyitom az ajtót, tépem a papírt, vagy vágok a vágódeszkán – amin amúgy nem gondolkodnál el, mert egy automatikus folyamat.

Valahol azt mondtad, hogy reszketsz, hogy legyen elég időd megvalósítani az ötleteidet. Honnan meríted ezt a rengeteg inspirációt?

Igen, kényszeres vagyok. (nevet) Valami mindig inspirál, azt is mondhatnám, hogy szinte minden. Régen írtam naplót, most pedig újra elkezdtem, mivel csinálok egy 10 méteres naplótekercset, amit majd lehet tekergetni a kiállításon. Egyébként folyamatosan az van bennem, hogy „kíváncsi erre valaki”? Csináltál valamit, de azt úgy ellepi a köd. Pont ezért készítem ezt a naplót, magamnak. A művész arra vágyik, hogy legyenek kiállításai – és mekkora dolog, hogy akár csak egy ember is eljön rá és megnézi. Én mindig is hálás voltam azoknak az embereknek, akik eljöttek, hogy kíváncsiak arra, amit gondolok. Ezért gondoltam, hogy csinálok egy ilyen naplót, ahol el lehet olvasni azokat a részeket is, amik kimaradnak. Mint a blogokon. Én is kíváncsi vagyok mások dolgaira.

Akkor valamennyire ez is az oka annak, hogy legalább nyolc blogod, illetve honlapod van? Mindegyik egy kis darab belőled?

Igen, aztán lehet, hogy letörlöm. Vannak témaköreim, amelyekhez lehet, hogy évig nem nyúlok, de ha az adott témában éppen valami történik, akkor azt felrakom. Szeretem átvenni az irányítást, ez is egy ilyen visszatekintés: hogy már korábban is ugyanazt csináltam, vagy ugyanoda lyukadok ki, csak máshogyan. Érdekes lenne, ha például mindenki írna blogot és mindenki egyszerre gondolna ugyanarra – mi történne: megmozdulna a Föld, vagy semmi?

Korábban elmondtad, hogy van olyan kép, aminek aurája van, elkezd élni és jó vagy rossz energiákat közvetít. Mondanál erre példát?

Sokszor félek is megcsinálni egy-egy ilyen képet. Például a tépetteknél is ez volt: amikor először téptem, tényleg széttéptem valamit, belefúrtam egy lyukat annak a nőnek a fejébe, akinek az arcába beletéptem. Sokszor elmentem mellette és megrémültem, hogy ez már egyfajta mágiaszint. Végülis a művészet is mágia: a színház, vagy éppen a szekták is azért tudnak működni, mert egy nagy tömegben egy azonos dolgot kántál mindenki, a színházban pedig van egy aura. A képnek is van, de az említett képnél nem tehettem mást, bár rosszul éreztem magam és próbáltam színekkel kicsit belesegíteni, vagy nem a szembe tépni direkt. De aztán rájöttem, hogy akkor megerőszakolom önmagam, mert ha nekem most ezt kell megfestenem, oda kell beletépnem. Én soha nem akarok direktben hatást elérni, ennek ellenére sok képem révén erős hatások értek másokat. Mivel végletes vagyok, ezeket a végleteket nagyon jól ki tudtam fejezni. Szerintem ez a sorsom, hogy ezek mentén folyamatosan mozgok, nagyon ritkán jutok a középállapotba, amikor higgadtan tudok egy munkát megcsinálni. Most ezért a tépések összepakolások.

Egy-egy képedre tudsz úgy tekinteni, mint tőled független egyéniségre?

Persze, amikor már megcsináltam, az egy tőlem független egyéniség, beszél velem, valamelyik például szeretné, hogy még fessek rajta. (nevet)

A Children's Artworks elnevezésű projekted keretében egy blogon gyűjtöd azokat a munkákat, amiket a gyerekek egyedül, vagy az egymással való játék közben alkottak. Ezzel pusztán dokumentálni szeretnél, rámutatni, hogy az ösztönös alkotás már egészen kiskortól jelen van, vagy esetleg inspirációt is gyűjtesz?

Azt, hogy milyen sok irányba mehetsz, csak a gyerekektől látod. Azelőtt engem sok minden befelé fordított, már nagyon befelé néztem. Ők pedig annyira kifelé néznek, hogy a tudatod kitágul tőlük. Ez nyilván inspirál is, de a blogot azért indítottam, hogy a művészeknek megmutassam ezeket, hogy lássák, a gyerekeket figyelni kellene, miket tudnak. Direkt szelektálom az olyan hagyományosabb munkákat, mint a rajzolás, színkompozíciók, vagy hajtogatás, inkább azokra koncentrálok, amikor a gyerek leül és önállóan csinál valamit, például összerak két széket. Ezzel kifejez, mondani akar valamit és meg is mondja, hogy mit. Hogy az egy vár, vagy amit el se tudnál képzelni, hogy az. Ha ránézünk, mindenki mást gondol róla – ugyanez van nagyban is. Az, hogy a művészek inspirálódnak, teljesen természetes, konkrét esetekről tudok, hogy hatottak rájuk a honlapon látottak.

Amikor gyerekekkel foglalkozom, ösztönösen csinálnak dolgokat, de közben igazán tudatosak, mert van arról egy konkrét gondolatuk, hogy miért azt csinálják. A művésznek tulajdonképpen mindig ugyanezt a szintet kell produkálnia, csak van a kezében egy szakmai tudás. Amikor a néző, aki megnézi azt a művet, pont ebbe a szabad, önfeledt állapotba kerül, akkor tud igazán azonosulni a látottakkal.

Milyen kiállításokra készülsz a közeljövőben?

A Várfok Galériában lesz egy tömény tépett, összepakolós kiállítás sok színes, durva, tépett képpel, tartalmilag a jelentések síkjait mozdítom el, és ezeknél a konstruktív képeknél nagy szerepe lesz a véletlenszerűségnek is, amit nagyon szeretek. Illetve ennek pont az ellentétét, egy nagyon minimális metafizikus installációt állítok ki a Kiscelli Múzeumban, amely azt a kérdést veti fel, hogy van-e másik tér, van-e másik lehetőség.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.01.31 09:56:57Attilajukkaja

    Erdekes probalkozas. Talan a muveszno majd kiforrja magat, de ez egyelore marad a probalkozas szintjen. Szoritok neki, mert van benne fantazia. De szamomra meg hianyzik belole az eredetiseg. Es nalam az eredetiseg nem egyenlo azzal, hogy pont ilyet meg soha nem csinalt senki. De ez csak egy velemeny :o)
    Hajra Zsuzsi!

  • 2011.01.31 11:02:10batgirl

    Nekem nem jön be.

  • 2011.01.31 12:15:26snorbi

    "függönyt csináltam, amit rengeteg bugyiból varrtam össze"

    Ebben számomra semmi "művészi" nincs...

  • 2011.01.31 12:18:10Jozsé

    Nekem bejön,talán azért ,mert nyitott vagyok a befogadására!
    Gratulálok!Mindig képes vagy megújulásra,ererdetiséged megtartásával!

  • 2011.01.31 12:24:48énis

    Szerintem meg felaprózza önmagát, mert fingja sincs, hogy mit akar csinálni.
    Egy bugyikból összevarrt függöny sosem lesz művészet.

  • 2011.01.31 12:25:53gabóvitéz

    Tehetséges, gyönyörű nő!!!

  • 2011.01.31 12:27:09lindalindaaaaa

    Zsuzsit és műveit pont az eredetiség teszi érdekessé, mindig hoz valami újat, nem szokványosat. Ettől izgalmas és ettől művészi, legyen az pl bugyiból függöny.

  • 2011.01.31 12:33:06antitaxis

    Hát nem. Ez nagyon nulla. Ez csak attól lesz művészet, ha elkezdik erőteljesen kaserolni. Egy ötlet (ami ráadásul még csak nem is olyan jó) még csak ötlet mard hozzáadott érték nélkül. Olyan Tyereskova fílingem van. Az a hiszteroid liba sem jó festőként sem, meg zenészként sem. Sajnos, ez így van.

  • 2011.01.31 12:33:48ironika

    Ízlés dolga....

  • 2011.01.31 12:38:09munkamacskák gazdija

    Az az alkotás,
    - amit az emberek 99%-a akkor sem tud megcsinálni, ha egy vödör benzint megiszik,
    - látszik rajta a belefektetett munka, és
    - egyedi.
    Ha ezeknek megfelel lehet gondolkodni a cimén.

    Vagyis tehetség, képzettség, egyediség.

    Ezek nélkül el lehet ugyan nevezni a bugyifüggönyt végtelenség I-nek, de ne várja, hogy áhitattal hümmögjek.

  • 2011.01.31 12:58:43michael jackson

    Sztem jó ötlet, gondoljatok csak bele a bugyik előéletébe. Mosatlanul azért viccesebb lett volna!

  • 2011.01.31 13:03:00GyüjtőTibi

    Elgondolkodtató, hogy kinek is fest, de biztos nem azoknak, akik negatív kritikával illetik. Kinek a pap kinek a papné. Bár ha utánajártok kortárs művészettörténészek kimagasló eredményeiről és pozitív hangvétellel írnak a festőművészről. Én azért elgondolkodtam azon, hogy a sok bugyi a falon kié lehetett és hányszor húzták föl le és miért... A képeit ismerem és imádom, nem véletlen, hogy Yoko Ono is a falán nézegeti. Tomorrow is another chance!

  • 2011.01.31 13:03:51LHA

    Hmm... Mókás kommentek. Miért ne lehetne bugyikból, tépett képekből, cserepekből, fecnikből valami eredetit csinálni, ami szellemi alkotás vagyis mű lesz? Ilyen alapon az Eiffel torony, egy rakás méretre vágott csavar, szegecs meg vas művészi érték nélkül. Egyszer az exnejem megkérdezte, miért vagyok olyan dühös az autóembléma-tolvajokra. Azért, mert az autó is egy műalkotás, úgy, egészében, ahogy tervezték, ha százezerszámra gyártják is. Mindegy miből készül valami és tulajdonképpen az is mindegy, hogy sokszorosítják-e, vagy csak fényképen, reprón, neten terjed. A kérdés az, hogy képes-e munkára fantáziamelóra fogni az agyat, vagy éppen kikapcsolni és puszta élvezetbe taszajtani. Ha a kettő közül egyikre sem képes az emberek kisebb hányadánál sem, akkor biztosan nem művészet. Egyébként pedig tessék szíves lenni a befogadókra bízni a dolgot, nem kategorikus benyilatkozással pálcát törni. Személy szerint egy csomó dolgot találtam Zsuzsi munkáiban, amit igazán eredetiként tisztelek, és egy csomó olyasmit amit egy-egy jó alapötlet különböző csiszolatainak tartok. Semmi baj nincs ezzel. Kicsit irigylem is. Én a munkám során alkalmazott grafikával és fotográfiával foglalkozom. Sokkal kevesebb szabadsággal, mint ahogyan ő. Kicsit diló, kicsit zabolátlan, kicsit lassan nő fel (remélem soha) de enélkül nincs műalkotás, csak felesleges izzadás.... Szerintem :))

  • 2011.01.31 14:16:50Milo28

    Érdemes megnézni a művésznő honlapját, hiszen ezek mellett nagyon sok jó festmény is van. Miért ne készíthetne bugyiból bármit is? Nekem tetszik, hogy ennyi mindenben lát fantáziát. Nem utolsósorban pedig nagyon csinos.

  • 2011.01.31 14:18:50roszz időben rossz helyen

    Háááááááát

    Azt hiszem nem fogom megérteni a kortárs művészetet...
    Végignéztem a művésznő weboldalát és blogjait volt néhány jól sikerült alkotás, de a nagy rész számomra nem mutat túl sok művészi értéket. A 4 éves fiam hasonló "műalkotásokat" készít, széttépi az újságokat majd a darabokat véletlen szerűen egymás mellé ragasztaj...valaki megvené jópénzért?;)
    Az pedig, hogy valaki másnak a használt bugyijait, gatyáit (még ha ki is lett mosva) akasztja a falra vagy az ablakára inkább undorító, mint művészi.... Japánban biztos nagyon gerjednének rá a vágottszeműek, de ott mosatlanul kérnék:)
    Egyébként pedig nem az a szörnyű, hogy valaki ilyen "műalkotásokat" készít, hanem, hogy van aki ezért pénzt ad ki!

  • 2011.01.31 15:49:48lindalindaaaaa

    A széttépett alkotásról annyit, hogy én élőben láttam, ez nem egyszerűen széttépett újság, hanem fotó-realisztikusan megfestett kép. Ezt a típusú ecsethasználatot nem sokan tudják kortárs festőink közül, nem véletlenül kapott többek között Derkovics-díjat....

  • 2011.01.31 15:49:56popperier

    Hátrább az agarakkal!
    Ésszel nyilatkozz, még ha nem is érted meg azt amiről szó lenne ezen ág readymade-jeivel. Amin vitatkoztok az meg festve van, nem kollázs!!!
    A bugyikról annyit, hogy nem tudsz eleget lehúzni ahhoz, hogy megértsd a lényeget!
    Valószínüleg, még nem láttatok egyetlen egy ilyen képet sem élőben. Lenyűgöző, ha fogtál már ecsetet a kezedben, ha nem!
    A művésznő méltán nyerte el a díjait, melyet szakmai zsűri adott neki...
    További remekeket a hozzáértő szemeknek, köszönjük.

  • 2011.01.31 15:52:57Zenginee

    A legszebb alkotások véleményem szerint az elmúlt 5 évben(én azóta figyelem a kortárs festők, művészek alkotásait, és ezek abszolút magukkal ragadtak.

    Gratulálok Zsuzsi! Csak így tovább!

  • 2011.01.31 16:34:01roszz időben rossz helyen

    Én kérek elnézést!
    Tényleg férreértettem... így már más a leányzó fekvése, ha festve van akkor tényleg nagyon érdekes látvány lehet egy ilyen kép (bár a falamra továbbra se akasztanám ki a nagyrészét:))
    A bugyifüggönyről viszont továbbra is azt tartom, hogy nem művészi alkotás.
    Még annyit, ha a művésznő honlapja, nem csak angolul "beszélne", talán a hozzám hasonló magyarul beszélő emberkék is elsőre megértenék a mondanivalóját:)

  • 2011.01.31 16:57:01GyüjtőTibi

    Márpedíg ez művészi alkotás akárhogy is nézem! Akinek nem bugyija ne vegye magára !

  • 2011.01.31 17:07:47Kételkedő

    A művészet az egy szerteágazó terület, amolyan kinek a pap kinek a paplan nézet szerint. Van aki ezt értékeli, van aki a másikat. WC papír gurigákból (mindneféle szinekre festve) egész jópofa térplasztikákat csinálnak - gyerekek az oviban. Ennél sokkal cifrább dolgokat is kiállítottak már, van rá példa bőven.

    Mondjuk emelné az értékét a függönynek, ha az egyik darab a készítőé lenne...(bocsika a necces poénért)

  • 2011.01.31 17:33:17szilagyizoe

    Zsuzsi kolléganőm ,egyben földim és még jó ismerősöm is.
    Én azt szeretem benne, illetve művészetében, hogy AHÁNYSZOR látom munkáit, MINDÉG valami mást mutat.
    Főiskolai műtermében évekkel ezelőtt expressziv "újvad" stilusú erotikus képeit ismerhettem meg.
    Veszprémi kiállitásán a HUBBLE űrteleszkóp felvételeire emlékeztető kozmikus festményeit csodálhattam meg.
    Megint máskor, máshol konceptuális, hidegebb stilus köszöntött vissza rám a festővászonról.
    De láttam tőle hiperrealista, fényképszerű óriásképeket is.
    És minden műfajban jót alkotott!TUDJA a szakmát, nem vitás, ezt hol fitogtatja- hol teljesen elvonatkoztat.
    Nekem az a véleményem, hogy Zsuzsi jó művész, kisérletezget,keres, talál, jól érzi magát.
    A bugyik ,ha csak ennyi volna élete munkája ,blöffnek tűnhetnének. De ha már láttad a többit, -rájössz: Zsuzsi ezt is megengedheti magának, és még jól is áll neki!
    Gratula Zsú!

  • 2011.01.31 23:44:07doc55

    Ezt hivják feltűnési viszketegségnek.Elég bárgyú ötlet, bár míg szar van, veréb is van.Olyan művész a kiskegyed mint egy "valóvilágceleb"- öleb-ülep.

Blogok, amiket olvasunk

HOMÁR Mici pórult járt a cipőrendeléssel, hogy neked ne kelljen

32 ezer forint, ennyibe fájt a soha meg nem érkező Hugo Boss cipő. Mutatjuk, mire figyelj, hogy te ne legyél a csalók prédája.

KETTŐS MÉRCE Puncipolitika: szülések a hálapénz fogságában

A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk.

B1gasztro Fagyizzunk! De hol???

A poszt két fagyizót tesztelt, az olvasói hozzászólások között viszont még több jó ajánlatot találhatsz
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta