Semmi sem lehetetlen – Gigantikus kiállítások a BudapestArénában

A BudapestAréna a koncertek mellett idén nagyszabású kiállítások egész sorával köszönti az új évet. A 21-én kezdődő Educatio kiállítás az oktatás legszakavatottabb képviselőit vonultatja fel, az Esküvői Kiállítás a házasulandók dolgát könnyíti meg, de a konyha szerelmesei és a fogyni vágyók sem maradnak majd néznivaló nélkül az év első hónapjaiban.

Gigantikus méretű kiállításokkal bizonyítja a következő hetekben-hónapokban a BudapestAréna, hogy semmi sem lehetetlen: az Esküvői Kiállítás például abban segít, hogy a megfelelő embereket találjuk meg a nagy nap megszervezésére, az Educatio kiállításon pedig avatott szakemberek és intézmények nyújtanak támaszt a minket foglalkoztató, oktatást érintő kérdésekben.

Educatio kiállítás: „Gondolkodom, tehát ott vagyok!”

Az oktatás életünk egyik alappillére, hiszen ez – illetve ennek hiánya – alapozza meg minden ember jövőjét és indítja el azon az úton, amely egész későbbi életének a záloga lehet. Ezért is örvendetes minden olyan kezdeményezés, amely igyekszik alapos és kimerítő módon informálni azokat, akik tanulni, illetve a fejlődési tendenciákkal lépést tartva tanítani szeretnének. Ilyen lehetőség a 11. alkalommal, január 21-22-én a BudapestArénában megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás is.

A nagyszabású mustra az oktatás minden területét felöleli: a tankönyvkiadók, taneszköz-gyártók és -forgalmazók mellett külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények, illetve különböző, oktatással foglalkozó kutatóintézetek is képviseltetik magukat az eseményen. A kiállítás azonban korántsem csak az újdonságokra, illetve a taneszközök korszerűsödésére kíváncsi pedagógusok és intézményvezetők számára lehet hasznos: a szervezők éppúgy várják az alap-, közép- és felsőfokú intézmények tanulóit és szüleiket is. Hiszen a továbbtanulni vágyó fiatalok keresve sem találhatnak alkalmasabb helyet arra, hogy kérdéseiket feltegyék. Közép-Európa legnagyobb oktatási szakkiállítása ingyenesen, mindkét napon 9-17 óráig várja az érdeklődőket.

Hogy az a bizonyos „igen” minden szempontból tökéletes legyen

A tanulás mellett természetesen a párválasztás is fontos momentuma az életünknek. Bár az esküvői szezon még messze van, nem árt már ilyenkor elkezdeni tervezni a nagy napot: ebben nyújt a lehető összes eshetőségre kiterjedő segítséget a január 29-30-án megrendezett Esküvői kiállítás. Ceremóniamester, netán egy jó zenekar, vagy éppen a tökéletes helyszín után kutatsz? Akkor ott a helyed a nagy nap jelentőségét méreteiben is követő BudapestArénában, amely idén hetedik alkalommal ad otthont az eseménynek.

„A január végi időszak megelőzi a báli szezont, és nem utolsósorban az esküvőkre való felkészülés időszakát. Látogatóink számára átfogó képet kívánunk adni a hazai piac nyújtotta lehetőségekről, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a családi-események és ünnepi alkalmak  nagyobb hangsúlyt és megfelelő rangot kapjanak mindennapi életünkben” – fogalmazza meg a rendezvény ars poeticáját Nagy László, a szervező cég ügyvezetője. A minden problémára és kérdésre különböző lehetőségeket kínáló kiállítás és vásár természetesen programokban sem szűkölködik majd: a színpadon zajló virágkötészeti, menyasszonyi ruha-, fodrász- és más bemutatók mellett akadnak majd olyan standok is, ahol a belépő ára levásárolható lesz. Azoknak sem kell aggódniuk, akik esetleg gyerekekkel érkeznek: számukra az ingyenes gyermekfelügyelet könnyíti meg a dolgot.

Konyha A-tól Z-ig: bútorok, kellékek és ínyenc falatok

A BudapestAréna kétségtelenül legínyencebb újévi falatjának a március 4-6-ig megrendezett Konyhakiállítás ígérkezik, amely hazánk egyetlen tematikus konyhakiállításaként a bútoroktól kezdve a kis- és nagygépeken keresztül egészen a sütés-főzésig mindenre kiterjed. „Továbbra is a magasfényű frontok, ezek természetes anyagokkal és motívumokkal történő ötvözése, valamint a teljesen elrejthető komplett konyhabútorok számítanak újdonságnak, melyek használaton kívüli állapotban szinte észrevehetetlenek. Egyre erősebb a zöld trend is a konyhában. Környezetbarát gyártási folyamatokkal készülnek a bútorok és gépek is, utóbbiak ráadásul energiahatékonyságban is folyamatosan javulnak” – vázolta fel a kiállítás főszervezője, Fülöp Judit a legújabb trendek egyik jellegzetes irányvonalát.

Elmondása szerint a kiállításra mindenképpen érdemes ellátogatniuk azoknak, akik új konyha építését, bútor vagy konyhagép beszerzését tervezik, és kíváncsiak a legújabb technológiai megoldásokra, illetve dizájn-vonalakra. Az sem utolsó szempont, hogy a rendezvényt magas színvonalú gasztronómiai programok is kísérik: „a sztárséfek egész napos színpadi bemutatói mellett a Taste of Budapest programban kiemelkedő éttermek a rájuk jellemző ízeket, ételeket készítik el és kóstoltatják” – tette hozzá a főszervező.

Ember és természet: Kert mindenkinek!

A március 18-20-ig megrendezendő GardenEXPO jelmondata – „Kert mindenkinek!” – híven tükrözi a szervezők célkitűzését, „a kert értelmezésének kiterjesztését, hogy az is magáénak érezze, akinek csak egy kis balkonja van, és az is, aki egy komplett kertépítésbe készül belefogni” – árulta el Fülöp Judit.

Ennek jegyében „a legújabb kültéri bútorok, kerti grillek, kiegészítők, burkolatok, öntözőrendszerek, kerti gépek és szerszámok átfogó választéka” várja majd a látogatókat, sőt, kerti tóval és teljes kerti enteriőrökkel is találkozhatnak a természet szerelmesei. Idén is Orchidea-kiállítás és –vásár kíséri majd a rendezvényt, ahol a megszokott európai gyűjtemények ritkaságai mellett most először találkozhatunk Japán, Tajvan és Malajzia példányaival.

Fogyókúra, egészség, szépség

A tavasz egyik hiánypótló meglepetése a SlimExpo Karcsúság, Szépség, Egészség Fesztivál lehet: a fogyókúrára, egészségre és szépségre összpontosító rendezvényhez hasonlót eddig csak Japánban és Kanadában rendeztek. Az egészséges életmód kialakítását és az egészségmegőrzést március 11-13-ig fókuszba állító esemény „a súlycsökkentő programoktól kezdve a méregtelenítési tippeken át az étrend-kiegészítők és vitaminok világáig” mindenre kiterjed majd: érdemes lesz körülnézni a személyre szabott igények jegyében.

Az utóbbi rendezvény érintőlegesen már megelőlegezi az őszre tervezett BabaMama Expo-t is, hiszen itt is bőven akadnak majd praktikus tanácsok a kismamák számára. Az ősz nagy durranásának ígérkezik még az I. Nemzetközi Oldtimer Kiállítás, amely igazi kuriózumnak számító autókkal kápráztatja majd el a közönséget. Addig is irány a BudapestAréna: bőven van miből válogatni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra