KULTÚR

Abszurd a rasszizmusról – Egy amerikai társulat szemszögéből

2010. december 13., hétfő 14:25 |

Egy napjainkban is égetően aktuális, megkerülhetetlen téma áll A szállítmány című előadás középpontjában: a tengerentúlról érkezett Young Jean Lee’s Theater Company a feketékkel kapcsolatos sztereotípiákból kiindulva hozta létre a rasszizmus kérdését kiveséző abszurd komédiáját.

Kétségtelenül üdítő előadás érkezett a Kortárs Drámafesztivál keretében a Trafóba: a Young Jean Lee's Theater Company egyenesen az Egyesült Államokból repítette hozzánk egyedi kísérleti színházát, amely a populárist az abszurddal keverve fagyasztotta az arcokra a mosolyt.

Reggie Watts után is volt minek örülni

A november 27. és december 4. között megrendezett fesztivál részéről remek húzásnak bizonyult, hogy a magyar közönség tetemes hányada számára feltehetően ismeretlen amerikai színház néhány meghatározó alakját emelte a középpontba. Az Egyesült Államok vendégstátusza már akkor telitalálatnak látszott, amikor a Trafóban Reggie Watts, ez az isteni őserővel, hihetetlen hangterjedelemmel – és még ennél is hihetetlenebb mozgáskultúrával – megáldott energiabomba egymaga képes volt órákon keresztült fenntartani a nézők figyelmét.

A tömött sorokba rendeződött közönség rekeszizmai is jócskán megszenvedték a merényletet, amelynek hatása alól mi még órákkal az előadás után sem tudtunk szabadulni. Nem mintha kellett volna. Engem személy szerint hasonló érzések kerítettek hatalmukba a Young Jean Lee's Theater Company (Young Jean Lee Társulata) A szállítmány (The Shipment) című produkcióját figyelve: hozzátéve, hogy esetükben sokkal világosabbnak tűnt a szándék. Az előadás címét ugyan egy drogszállítmányról szóló rapszám szolgáltatta, ám rögtön szembetűnik a kézenfekvő összefüggés a rabszolga-kereskedelemmel.

Kulturális mix a koreai származású amerikai keze alatt

Az elképesztő színészi kvalitásokkal – pontossággal, fegyelmezettséggel és rugalmassággal – megáldott csapat csak úgy lubickol az író-rendezőnő, Young Jean Lee keze alatt, aki koreai származású amerikaiként éleslátóan, mégis érzékenyen nyúl a rasszizmus és a bőrszín témájához. Pár éve az ázsiaiakat érintő sztereotípiákat is színpadra vitte, a The Shipment viszont a feketékkel (avagy afro-amerikaiakkal) kapcsolatban a köztudatban élő – és meglehetősen sarkított – előítéleteket villantja fel.

A darab egyébként egy igen sokrétű kulturális mixnek tekinthető, hiszen egyszerre idézi meg az olyan legendás fekete előadókat, mint például a '30-as és '40-es években fénykorát élő táncos testvérpár, a Nicholas-fivérek, mutat rá a „minden fekete drogos és/vagy rapper” téves közhelyére, és nyom egy tockost a fehér felső középosztály kobakjára. Az előadás egy átlátható, könnyen követhető ívet rajzol meg a polgárpukkasztó fekete stand-up comedy-től (Douglas Scott Streater) kezdve a rapper-vágyálmokat hajszoló, végül dílerré váló fiú (Jordan Barbour) történetén át a felső középosztály finomkodó, mégis üres világáig.

Rasszizmus – sok iróniával és humorral

Bár a rasszizmus témája évszázadok óta aktuális és talán soha nem lehet róla eleget beszélni, a színpadon (és nem csak ott) magában rejti a közhelyesség veszélyét. Young Jean Lee társulatának előadása sem annyira a forradalmian új közelítésmódtól vagy a lebilincselő sztoritól tud működni, sokkal inkább a remek és karakteres figuráktól és természetesen a mögöttük lélegző, magukat 100 százalékig beleadó, profi színészektől. A meleg(nek tűnő), vagy épp metroszexuális figura bőrébe bújt Mikeah Ernest Jennings az egyik legszerethetőbb karakter, míg a minimális, de határozott megszólalásokat produkáló Desmond (Prentice Onayemi) leginkább egy abszurd rajzfilmfigura benyomását kelti.

Az író-rendező rengeteget játszik a különböző műfajokkal: a napjainkban is aktív fekete komikusok kifigurázása mellett például a sitcomok tipikus szituációi és karakterei is megjelennek (például a Jóbarátokra hajazó – annál persze jóval abszurdabb – utolsó jelenetben). A legtöbb sztereotípia persze a médiából áramlik felénk, így ez a terület is jócskán kiveszi a részét az előadásból.

A casting után kezdett csak el alakulni a darab

A messziről jött színház prezentálásában a színpadról arcunkba csapó frissesség azért is hat az újdonság varázsával, mert általa bepillanthatunk abba is, hogy az amerikai színház egészen más mechanizmusokkal működik. A kisebb létszámú állandó társulatok helyett ők inkább projektekben gondolkodnak, a színészek castingokon kapják meg a szerepeket. A szállítmányban látható öt színész is ilyen módon kezdett el közösen dolgozni Young Jean Lee-vel, aki a színészek elmondása szerint pont „fordítva” dolgozik, mint a megszokott.

Az előadás utáni beszélgetésen az előadók elárulták: a szerződés aláírásának pillanatában még semmit sem tudtak a készülő produkcióról, hiszen még a szövegkönyv sem létezett. A bizonytalanságért viszont bőven kárpótolta őket a közös munka, amely során a fiatal rendező mindenben kikérte a véleményüket, nagymértékben belőlük, az ő gondolataikból építkezett.

A fekete színészt legtöbbször még mindig a bőrszíne alapján ítélik meg

Az előítéletekkel kapcsolatos saját tapasztalataikra volt kíváncsi: az egyetlen női szereplő, Amelia Workman például elmesélte, ezek egyike az a tipikus színházi jelenség, amikor a castingokon csupán a külseje és bőrszíne alapján arra kérik, „játssza már el ezt a drogos kurvát”. Hiába tehetséges és végzett főiskolát – és még soha életében nem drogozott –, úgy tűnik, a külső adottságok még mindig mindenen felül állnak.

„Ha nem érezte senki kellemetlenül magát, nem volt értelme megcsinálni” – vallották a produkcióról az alkotók a rendező ars poeticájára rímelve. A legfontosabbnak ugyanis azt tartják, hogy a néző ne láblógatva kacagjon néhányat, hanem a látottak érintsék meg, kavarják fel – sőt: érezze tőlük nagyon kellemetlenül és zavarban magát. A komédiaköntösbe bújtatott abszurd darab jó pár ilyen pillanatot tartogat, vagy – ahogy az ajánló szövegében is olvasható: „provokálja a bennünk lakozó rasszistát”. Fontos, hogy a színészek nem csak a fekete emberek sérelmeiről beszélnek, bőrszíntől függetlenül mindenki megkapja a magáét.

A Trafó és a Kortárs Drámafesztivál ismét bizonyította, hogy érdemes kíváncsinak lenni a tőlünk – fizikai és szakmai értelemben is – távol eső színházak munkájára: mert mások, mert adott esetben egészen új szempontokat hoznak el nekünk, olyanokat amilyenekre sokszor nem is gondolnánk. Jönnek ők még a mi utcánkba – legalábbis reméljük.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.12.13 16:49:26Art Mooney

    antirasszista produkciókból már megvan a világszínvonal.

    mi lenne, ha csak az ebbe fektetett energiák fele más (khm) értelmes célokra menne...

  • 2010.12.13 17:34:40Logan Grimnar

    Amerikában a "néger" szó kimondása is rasszista bűncselekménynek számít, teljesen átestek a ló túloldalára már.
    Viszont tanultak egy bizonyos közel-keleti népségtől, és baromi jó üzletet csinálnak a már régen nem létező "rasszizmus" elleni harcból.

  • 2010.12.13 17:45:33trollpapa

    hiányolom a KFC-s vödröt és a görögdinnyét a színpadképből, ez így teljesen hiteltelen. :(((((((( a végén kiderül, hogy ezek nem is igazi szerecsenek voltak!!!%!!!%!

  • 2010.12.13 18:32:36DeToXXX

    nem a négerrel van bajuk hanem a niggerrel :P

  • 2010.12.15 15:48:47jssyjrm

    Az sem számít bűncselekménynek, Amerikában szólásszabadság van, ellentétben több "európai" országgal (ilyet pl., hogy holokauszt tagadás büntetése, vagy egyes könyvek betiltása ott ma már el sem tudnak képzelni)

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta