Rettenetes volt Harry Potterrel csókolózni

Zanza!

A Harry Potter és a Halál ereklyéinek első részét a héten mutatták be a hazai mozik, és a sorozat befejezésével tíz éves szakasz zárult le Emma Watson életében. Watson kisgyerekként került a hollywoodi blockbusterek világába, és most úgy tűnik, ott is marad: terveiről, emlékeiről és az utolsó forgatás kulisszatitkairól beszélt. Vigyázat, az interjúban vannak komolyabb spoilerek.

A filmben van egy jelenet, melyben Bellatrix azt írja a karodra, hogy sárvérű. Ez egy elég kemény rész, és valahol azt mondtad róla, hogy nagyon furcsa volt a forgatása. Miért?
Mindenki nagyon furcsán érezte magát a jelenet után, annyira valóságosnak hatott. Carlottát, aki a barátnőm, sminkesem és fodrászom, például annyira megviselte a dolog, hogy a forgatás után percekig csak az ajtófélfát támasztotta. Később elmesélte, hogy olyan keservesen sikoltoztam, hogy majdnem berohant, hogy kimentsen. Nem ő volt az egyetlen, többektől hallottam vissza, hogy nagyon zavarba ejtő volt a produkcióm, amit végül is dicséretként fogtam föl, hiszen ez volt a jelenet célja. Az biztos, hogy nem az volt a legvidámabb forgatási napunk. (nevet)

Elrontotta a hangulatot?
Inkább úgy mondanám, hogy senki nem tudta kivonni magát a hatása alól, elég rémisztő volt. Még Helena (Helena Bonham Carter) is odajött utána, és azt mondta, hogy nagyon nem élvezte ezt a részt – pedig ő aztán lubickolt a gonoszkodásban.

Ha jól tudom, ez a jelenet nem is volt benne a forgatókönyvben.
Azt, hogy rám írjon, Helenával ketten találtuk ki. Úgy gondoltuk, hogy ha már úgyis vergődnöm kell a fájdalomtól, jobb lesz, ha valami olyan történik a vásznon, amit a közönség is át tud érezni, nem csak annyi, hogy varázsol rám egyet. Mi terveztük meg a kézírását is, jó háromnegyed órába tellett, mire sikerült rendesen kidolgoznunk. Azt a részét mondjuk élveztem.

Nehéz volt ilyen horderejű fájdalmat eljátszani?
Őszintén szólva nem annyira. Hónapok óta készültem rá, és mire odakerültem, hogy ezt a jelenetet vettük, pontosan tudtam, hogy mit akarok kihozni magamból, és azt hogyan tudom megtenni. Nagyon érdekes volt egyébként, hasonló ahhoz, amit a testen kívüli élményekről olvas az ember.

Volt olyan jelenet, amit szívesen leforgatnál még egyszer? Esetleg egy másik karakter bőrébe bújva?
Hú, ez jó kérdés. Igen. Nagyon élveztem, amikor Ron víziójában kellett eljátszanom a gonosz Hermionét, úgyhogy ha így fölmerült, azt mondom, hogy szívesen játszanám el a film valamelyik gonosz karakterét, ha lehetne.

Danel Radcliff egy interjúban azt mondta, hogy nagyon tüzesen csókolsz.
Igen, hallottam, főleg mivel azóta minden újságíró ezzel jön, és én nem igazán tudom mit lehet erre mondani. A jelenetben úgy kellett Harryvel csókolóznom, hogy az nagyon zavarja Ront, hogy igazán féltékeny legyen, ezért kellett, hogy igazán szenvedélyes legyen.

Nem volt fura? Elvégre lassan olyanok vagytok már, mint a testvérek…
Jaj, dehogynem, rettenetes volt Harryékel csókolózni. Úgy értem tényleg rettenetes volt. Nagyon kényelmetlenül érezte magát mindenki. De jól nézett ki. Már olyan értelemben, hogy sikerült hihetően megoldanunk. Úgyhogy végül inkább csak a büszkeség maradt meg, hogy igazi profikként tudtunk viselkedni egy ilyen kínos helyzetben is.

Daniellel volt egy kedves táncjelenetetek is a filmben. Tehetséges táncos?
Hát azt azért nem mondanám, hogy tehetséges, de szerintem ezzel ő is tisztában van. (nevet) A jelenetnek egyébként nem ártott az a kis csetlés botlás, mert annak a táncnak pont az volt a lényege, hogy spontán és esetlen legyen, amit tökéletesen megoldott.

Ebben a filmben végre mindenki komoly lehetőséget kap arra, hogy megcsillogtassa a színészi tudását. Mit tudott ehhez David Yates, a rendező hozzátenni?
Daviddel dolgozni annyit jelent, hogy az embernek egyfolytában az a szó visszhangzik a fülében, hogy “őszinte”. Maximálisan megköveteli a kamera előtti őszinteséget, gyűlöl mindent, ami csak kicsit is fals, vagy hiteltelen. Ez nekem eleinte nagyon nehéz volt, mert elég máshogy álltam hozzá a színészkedéshez, inkább játéknak fogtam föl, átváltozási lehetőségnek, maszk mögé bújásnak, de David kirángatott ebből. Azt hiszem jobb színész lettem neki köszönhetően.

A Harry Potter és a halál ereklyéiben Hermione az eddigiektől eltérően teljesen kortárs, hétköznapi ruhákat visel. Mennyire volt ez más az eddigiekhez képest?
Felszabadító volt, de nemcsak a jelmezek miatt. Jó volt végre kiszabadulni a Roxfort díszletei közül, amik bármennyire is hangulatosak voltak és segítettek az atmoszféra megteremtésében, egy idő után inkább korlátoztak és megmerevítettek. Jó volt, hogy csak hárman voltunk végre, a mi kis triónkról szólt ez az egész. Nagyon szerettem.

Ezek közül a közös jelenetek közül melyik volt a kedvenced?
A második részben elindulunk, hogy megsemmisítsük a Horcruxot. Ez az első olyan szituáció, amikor Ron és Hermione végre igazi összhangban vannak, és nem abban a kicsit furcsa, kicsit vicces, félreértésektől hemzsegő viszonyban. Nagyon jó volt, mindketten remekül éreztük magunkat tőle.

A filmben a két rész miatt sokkal több idő van kibontani a különböző figurákat, mindenkire sokkal több idő jut. Ez mennyiben hozott változást az eddigi filmekhez képest?
A régi filmeknél sokszor volt az embernek az az érzése, hogy csak a töredékét hagyják neki elmondani annak, amit el kellene. Szabályosan hajszoltak minket a dialógusokon keresztül, “annyi mindent kell még beleszuszakolnunk a filmidőbe, nem lehetne, hogy egy kicsit gyorsabban mondjátok”. Úgyhogy ami most volt, azt szerintem mindenki nagy luxusként élte meg. Némi nehézség persze adódott, mert a hirtelen megnőtt játékidő miatt kicsit át kellett programoznunk magunkat, az időzítésen csiszolni kellett, de ezek kellemes feladatok voltak.

Vége a sorozatnak. Szomorú vagy?
Erre a kérdésre sosem lesz könnyebb vagy tisztább a válasz, akárhányszor teszik is fel. Az az igazság, hogy nem tudom, hogy érzek ezzel kapcsolatban. Még nem dolgoztam fel, hogy ennek az egésznek vége szakad. Vannak napok, amikor nagyon megkönnyebbülve érzem magam, meg van, amikor nagyon szomorúnak. Meg olyan is van, hogy “juj, de izgi, mi lesz most”. A Potter sorozat az utóbbi években minden energiámat és időmet lekötötte, úgyhogy nagyon érdekes lesz most, hogy lesz egy csomó szabad időm és tudok mással foglalkozni. De hát ugye a szomszéd kertje mindig zöldebb, amíg megállás nélkül forgattunk, folyton az járt a fejemben, hogy jaj de szívesen csinálnék most inkább valami mást. Most meg, hogy jaj, de szívesen forgatnék még egy kicsit.

Nagyon tudatosan, biztosan kezeled már a médiát.
Volt rá tíz évem, hogy megtanuljam. (nevet) Amikor az első sajtótájékoztatómon részt vettem, kilenc-tíz éves voltam, most húsz vagyok, és az ember idővel megszokja ezt az egészet. Megszokja és bele is fárad. Nem lehet mindent komolyan venni, ami megjelenik rólam, egyszerűen el kell engedni ezeket a dolgokat. Ha ezt nem tanultam volna meg idejében, belebolondultam volna.

Ma már egyáltalán nem érdekel, mi jelenik meg rólad?
Hát azt azért nem mondanám, hogy egyáltalán. Az nem lenne igaz. A nagyon igazságtalan dolgok még mindig egy kicsit elszomorítanak, de már hamar túlteszem magam ezeken.

A Harry Potter filmekkel egy fontos szakasz lezárult az életedben, hogyan tervezed a továbbiakat? Maradsz a színészi pályán?
Elég sokáig tartott, míg kitaláltam, mit akarok kezdeni az életemmel, és sokáig nem is voltam biztos benne, hogy érdekel a színészet, de nemrég fejeztük be egy Weinstein produkció forgatását Eddie Redmayne-nel és Michelle Williamsszel, ami meggyőzött arról, hogy ezen a pályán a helyem. Most úgy érzem, hogy évi egy filmet szeretnék forgatni, főleg addig, amíg be nem fejezem az egyetemet, aztán majd meglátjuk.

Az interjúért köszönet az InterComnak

Blogmustra