Feke Pál és Tompos Kátya is Junior Prima Díjat kapott

November 16-án osztották ki az idei év Junior Prima Díjait: a magyar színház- és filmművészet területén legtehetségesebbnek ítélt fiatalok között találjuk Feke Pál musicalszínészt, Izsák Lili díszlet- és jelmeztervezőt és Tompos Kátya színésznőt is.

Kedden délután az Uránia Filmszínház kávézójában átadták a magyar színház- és filmművészet legígéretesebb fiatal tehetségeinek járó Junior Prima Díjakat. A 25 jelöltet olyan neves alkotók ajánlották a zsűri figyelmébe, mint például Alföldi Róbert, Bálint András, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Makk Károly, Presser Gábor és Szabó István. Végül 10 fiatal örülhetett a kristályplakettel és 7000 euróval járó elismerésnek. Idén erős női fölény mutatkozott: a tízből heten a szebbik nem képviselői közül kerültek ki.

Az Örkény Színház két díjat is bezsebelt

A díjazott színésznők között találjuk Bata Évát, a Vígszínház fiatal művészét, akit igazgatója, Eszenyi Enikő méltatott. Bevallása szerint Bata Éva az ő egyik korábbi kedvenc szerepével kapcsolatban is tudott neki újat mondani, emellett a Vígszínház társulatának színésznői közül ő játszotta a legtöbb, szám szerint 170 előadást. „Nagyon fáj a szívem a többiekért, de azt hiszem, hogy itt egy olyan csapat jött létre, akikre mindnyájan büszkék lehetünk” – mondta a Vígszínház igazgatója.

Színházi részről emellett Feke Pál, a Madách Színház színész-énekese, Izsák Lili, az Örkény Színház díszlet- és jelmeztervezője és Petrik Andrea színművész (Radnóti Színház) is átvehette az elismerést. Szandtner Anna színművész szintén az Örkény Színháznak szerzett dicsőséget, Tenki Réka pedig a Katona József Színház tagjaként nyerte el a díjat. Tompos Kátya, a Nemzeti Színház színésznője egy vidéki előadás miatt nem tudott személyesen jelen lenni, így üzenetben köszönte meg az elismerést.

Mundruczó vágója is a díjazottak között

A színház mellett a táncművészet területén tevékenykedő fiatalokat is honorálták: Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett csupán 19 éves balettművésze és Nyári Gábor (Magyar Fesztivál Balett) örülhetett a díjnak. A filmművészet ifjú tehetségei közül Jancsó Dávid vágót díjazták: a 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett alkotó munkái között találjuk például Mundruczó Kornél Szelíd Teremtés – A Frankenstein Terv című filmjét, vagy az ugyancsak Mundruczó-film Deltát.

Oszd meg másokkal is!
Mustra