Csákányi Eszter alkoholmámorban is zseniális

Csákányi Eszter azon kevés színésznő közé tartozik, akiket akkor is képtelenség megunni, ha történetesen másfél-két órán keresztül, teljesen egyedül állnak/ülnek/léteznek a színpadon. A Belvárosi Színház Dolcsaja Vita című előadásában Brezsnyev lányaként alakít felejthetetlent.

Legutóbb A hét asszonya című, kifejezetten a számára készült Parti Nagy Lajos-monodrámában vett le mindenkit a lábáról Csákányi Eszter, most pedig Brezsnyev lányának bőrébe bújva bizonyítja, hogy ezt az akadályt is képes könnyedén venni.

A vörös hercegnő

Parti Nagy Lajos a Belvárosi Színház új produkciójában is közreműködött, bár ezúttal a magyar változatért felelt: a Dolcsaja Vita ugyanis a szlovák Peter Pavlac A vörös hercegnő című drámáján alapszik. A 2008-as darab Leonyid Iljics Brezsnyev – a szovjet kommunista párt egykori főtitkára – lányának ellentmondásokkal és őrlődéssel teli életét villantja fel a szemünk előtt.

A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével megvalósult előadást csak retro reality show-ként aposztrofálják, hiszen Galina Brezsnyevával egy kétszemélyes talkshow kulisszái között találkozunk. A tévéstúdiót imitáló díszletnek és a Belvárosi Színház különleges belterének köszönhetően a néző egészen úgy érzi, mintha valóban egy tévéfelvételen üldögélne, ahol nem árt, ha a megfelelő pillanatban tapsol, hahotázik, vagy épp hallgat.

Brezsnyev és a kommunizmus fogas kérdése

Az illúziót csak fokozza a Katona László által megszemélyesített hebrencs showman (a kettős szereposztásban a Színművészetin frissen végzett Molnár Áront is láthatjuk), aki valamiféle különös ceremóniamesterként közvetít történelmi múlt és jelen, valóság és fikció, színpad és nézőtér között. Az alkotók némileg aktualizálták a darabot, például azzal, hogy az utca emberét – konkrétabban: a Gödör Klub körül ejtőző fiatalokat – körkérdésben faggatták, ki is volt Brezsnyev, és mi a kommunizmus lényege.

Előzetes várakozásaiknak megfelelően a többségnek gyakorlatilag fogalma sem volt a szovjet birodalom rettegett urát illetően, persze van, aki szerint talán jobb is, hogy a mai fiatalok számára már nem a mindennapi tapasztalat része Brezsnyev. Azért a monitoron megjelenő, olykor vicces és helyenként elkeserítő válaszok kellő lökést adtak ahhoz, hogy jól elszégyelljük magunkat az általános műveltségbeli hiányosságok miatt, egyúttal viszont fel is szabaduljunk.

Híres ember lányaként élni

A telt idomokkal megáldott, meglehetősen kalandos és kicsapongó életet élt Galinát folyamatosan botrányok kísérték: egész életében próbált szabadulni apja árnyékából, ám ezt a komoly mennyiségű bevitt alkohol és a számos sikertelen házasság sem tudta neki megadni. Ez a kétségbeesett, élvezetekbe való menekülés és a „szovjet hercegnő” részegségében is megingathatatlan meggyőződése fonódik egymásba Csákányi Eszter briliáns és intenzív játékában.

Természetesen adja magát a párhuzam – amit a színésznő egy interjúban maga is említ –, hogy tulajdonképpen arról beszél az előadásban, aminek ő is részese: hogy milyen egy híres ember leszármazottjaként létezni. Persze egészen más viszonylatok uralkodnak Galina Brezsnyeva esetében, aki nem saját érdemei révén vált ismertté, hanem mindenki csak apja lányaként azonosította.

Az előadás rendezője ("alkotótárs"), Ardai Petra, a hollandiai Space Színház alapítója egyenesen Paris Hiltonhoz hasonlította Brezsnyeva alakját, hiszen ő is egy olyan celeb, akit az apja tett azzá, aki. Katona László és Csákányi Eszter imádnivaló kettőse remekül működik a steril stúdiókörnyezetben, amely kettejüknek köszönhetően megtelik érdekes és szívszorító emlékekkel, a múltidézés pedig egy izgalmasabb történelemórának is beillene.

Csákányi Eszter úgy lubickol a szerepben, mintha csak neki találták volna ki: ha kell, bájos, kívánatos nő, a másik pillanatban viszont teljesen elázott, közönséges perszóna, aki minden gátlását levetkőzve próbálja elcsábítani a jóval fiatalabb műsorvezetőt. Garantált katarzis.

Oszd meg másokkal is!
Mustra