A világot az őrület, a halál és a nők uralják

Zanza!

Szexuális extázisba esett apáca, a világot uraló, az ördöggel összejátszó, romlott nők és buja jelenetek sorjáznak a belga szimbolizmus egyik legellentmondásosabb alakjának, Félicien Ropsnak a grafikáin. A Nemzeti Galéria valószínűleg először rakott 18-as karikát egy kiállításának a plakátjára.

Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy neves magyar galéria 18-as karikával látja el nagyszabású kiállításának plakátját – ennek a ritka tüneménynek lehet tanúja, aki január 9-éig a Magyar Nemzeti Galéria felé veszi útját. A harmadik emeleti kiállítótérben ugyanis a belga szimbolizmus egyik legnagyobb – és egyben legellentmondásosabb – alakja, Félicien Rops grafikái láthatóak.

Két nővel szép az élet

Rops magánélete már önmagában is viszi a prímet, ha azt nézzük, hogy a látszólag szokványos kezdés után – jogi egyetem, példásnak tűnő házasság és gyerekek – megismerkedik Baudelaire-rel, végleg Párizsba költözik, majd több mint 30 éven át, élete végéig egy testvérpárral él boldog kapcsolatban. (Nem mellesleg mindkettőjüktől gyereke is született.)

Ahogy az az előző sorokból és műveiből is jól látszik, Félicien Rops minden, csak nem egy beskatulyázható szimbolista, akinek a művei előtt komoly arccal, bonyolult fejtegetésekbe bocsátkozva pápaszemes öregurak toporognak.

A realizmustól Baudelaire-ig

Rops „az idegeivel érzett és a szemével látott” jelenségek szolgahű visszaadásától, a Courbet által inspirált realizmusától fokozatosan a szimbolikus értelmezések felé távolodott: a robbanásszerű lökést pedig egyértelműen a Baudelaire-rel 1864-ben kötött barátsága adta. Ahogy arra Földi Eszter kurátor, a Nemzeti Galéria Grafikai Gyűjteményének vezetője rámutatott: Rops alkotásain ettől kezdve tűnnek fel olyan témák, mint a halál, a romlás és olyan figurák, mint például az ördögök, csontvázak, bűnös, erkölcstelen nők és a Sátán.

A kiállítótérben egyébként folyamatosan szembesülünk a jelenséggel, hogy a helyenként elborzasztó, kegyetlen és borzongató témák szemet gyönyörködtető köntösben, tökéletes kivitelezéssel tárulnak elénk. Baudelaire korai halála miatt barátságuk ugyan csak néhány évig tartott, de életre szóló hatást gyakorolt Rops-ra, aki egyik első irodalmi címlapját is a Franciaországban betiltott A romlás virágainak Hajóroncsok címmel megjelent brüsszeli kiadásához készítette.

Nem lehet tudni, hogy szerette, vagy utálta a nőket

Félicien Rops Párizsban elsősorban irodalmi illusztrációi révén vált ismertté: Mallarmé és Verlaine mellett olyan dekadens íróknak dolgozott, mint például Jules Barbey d'Aurevilly és Joséphin Péladan. 1874-es Párizsba költözése után rajzain a párizsi alvilág, kokottok és utcalányok vették át a főszerepet: nem csak a társadalom és az erkölcsi züllöttség felett mondott ítéletet, de kiemelt helyen foglalkozott a nők férfiak feletti hatalmával is.

Egyik legismertebb műve, a Pornokrates (vagy Pornokrácia) is ezt demonstrálja: a gyönyörű színekkel és formákkal operáló képen egy majdnem teljesen meztelen, romlott nő bekötött szemmel hagyja magát vezettetni egy disznótól (a póráz ugyan a disznó nyakában van, mégis ő az, aki irányít). A kis cupidók hiába próbálják meg elcsábítani, nem látja őket, a disznó pedig ez esetben az ördög és a bujaság szimbóluma – tudjuk meg a kurátortól.

„Nagy kérdés, hogy szerette, vagy utálta a nőket” – mondta Földi Eszter nagy derültséget keltve a tárlatvezetésen. Mint kiderült, a műveinek tetemes százalékában a nőkkel foglalkozó Rops szerint három dolog uralja a világot: az őrület, a halál és a nők. Ez a fajta ellentmondás a műveit szemlélve sem oldódik, de talán épp ebben rejlik rézkarcainak, litográfiáinak és rajzainak az ereje.

Választott hazája: Magyarország

Ezek után egészen meglepő, hogy Félicien Rops Magyarországot tekintette lelki hazájának. Egy alkalommal 10 napra Magyarországra látogatott, e rövid idő alatt pedig valósággal beleszeretett a puszta végtelen tágasságába és a cigányok zenéjébe. Mivel nem volt túl sok ideje megismerni a tényleges körülményeket, idilli országnak képzelt minket, ahol hosszúhajú nomádok vágtáznak a szélben, és ahol az a természetközeli, szenvedélyes és szabad szellem uralkodik, amely benne is tombolt.

Egy némileg erőltetett párhuzammal még azt is el tudnánk képzelni, hogy a ripsz-ropsz kifejezés is valamilyen összefüggésben lehet Félicien Rops-szal, hiszen a belga szimbolista olyan szoros rokonságot érzett a magyarsággal – pontosabban azzal az idilli képpel, amit az országról kialakított magában.

Rövid magyarországi tartózkodásának benyomásait egy „útirajzban”, írott-rajzolt könyvecskében akarta megénekelni, de végül csak néhány lapja készült el. A kiadványnak a Magyar Ropszódiák címet kívánta adni – innen a kiállítás címe is ("Magyar Ropszódiák" - Félicien Rops, a belga szimbolizmus mestere): az el nem készült könyv pár lapja látható is a kiállításon. Egészen kedves, ahogy például tökéletes helyesírással írja egy helyen: „Soká viruljon a magyar hazája!”.

A végén jön a fekete leves

A romlott erkölcsök tabuk nélküli ábrázolása szinte az egész tárlaton végigvonul, ennek ékes példája a Száz könnyed karcolat áltatás nélkül, a tisztességes emberek gyönyörködtetésére című sorozat, ahol az „új húst” vizslató („sorozó”) madame-tól az erotikus masszázst végző orvoson át a szobalányt környékező öregúrig minden megtalálható.

A legmeghökkentőbb képekre viszont a tárlat végén találhatunk, ahol a pornográfiába hajló erotikus rajzok láttán kezdjük érteni, hogy miért is volt szükség arra a bizonyos 18-as karikára. Az egyik legdurvább jelenet és a legkeményebb formába öntött egyházkritika is itt kapott helyet: a Marie Alacoque nővér elragadtatása című rajz a vallásos elragadtatást a szexuális extázissal helyettesíti – az angyalkák itt nem csak fényt és szeretetet bocsátanak a nővérre.

Az emós és metálos fiatalok feltehetően őrjöngenek majd az itt sorakozó alkotások láttán, persze csak ha eljönnek, és ha – nem utolsósorban - elmúltak már 18 évesek.

Blogmustra