Szeretünk belecsapni a lecsóba - Kerekes Band

Zanza!

A Kerekes Band nemrég tért vissza Írország legnagyobb világzenei fesztiváljáról, aztán Nagy Ferót játszott az MTV Iconon. Az ethno funk stílust megalkotó zenekar két tagjával, Fehér Zsombor furulyás-frontemberrel és Fehér Viktor dobossal a turnébuszban beszélgettünk.

Az ethno funk mostanra már nem cseng ismeretlenül a világzenére fogékony fül számára: a Kerekes Band ugyanis ezzel a két szóval aposztrofálja egyedülálló zenei stílusát, e címszó alatt pedig szemérmetlenül csapong a népzene, jazz, funk, drum'n'bass, dub és rock között. A számos zenei stílusból táplálkozó, összetéveszthetetlen hangzásvilág kialakításában az autentikus népzene alapos megismerése és a saját gyűjtések is nagyban közrejátszottak, a zenekar azonban mostanra fényévekre van egykori önmagától.

És ha a színpad felől érkező hangok nem tennék egyértelművé, hogy kikkel állunk szemben, elég csak egy pillantást vetni a vizuális vonatkozásokra. Míg a furulyás frontember, Fehér Zsombor Jimi Hendrix-imádatát nem csak játékával, de a fekete gitáristen öltözetére hajazó huszármentéjével is demonstrálja, addig testvére, a dobos Fehér Viktor koncertről koncertre újabb meglepetésszereléssel rukkol elő.

Gyere, kislány, gyere!

Eredetileg Csuka Mónikával adták volna elő a nótát, de az egykori Beatrice-dal énekese visszalépett, így a hiányzó női hangot a Fedémesi Asszonykórus öt tagjával pótolták. (Hogy a számtalan asszonykórus közül miért éppen a fedémesi? A zenekar két alapítótagja, Zsombor és Viktor nagyszülei innen származnak.) Kérdésemre, hogy nem okozott-e nehézséget a kórustagoknak a számukra talán szokatlan dal, Zsombor kifejti: „Nem volt ezzel gond, csak el kellett olvasni a dalszöveget: gyere kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene. Ha a diszkóklub szót behelyettesítjük egy fonóval, abszolút lehetne egy népdal is, az asszonyok szájába való szöveg. Egész éjjel vártam a szombat délutánt, táncolni akarok, enyém a világ: ez a falusi közösségben egyenlő egy pápai bullával, ott is szombaton voltak a legnagyobb mulatságok”.

A magyar feldolgozás egyébként szokatlan terep volt a számukra: a koncerteken ugyan előszeretettel játszanak feldolgozásokat, de ezek mind külföldi számok újragondolásai. „Játsszuk például Jimi Hendrixtől a Voodoo Childot, a Rage Against The Machine-től a Killing In The Name Of-ot, vagy a Faithless-től az Insomniát, de ez az első eset, hogy magyar előadóhoz nyúltunk. Én személy szerint kevés magyar zenét hallgatok és szeretek, de Feró szerintem ízig-vérig menő jelenség és a mai napig egy valódi rock and roll-betyár. Úgyhogy nagy öröm volt, hogy Ferót kaptuk, mert korábban beszéltük is a zenekarral, hogyha kevésbé vagány előadót kapnánk, akkor azt nem biztos, hogy elvállalnánk” – érzékeltette Viktor a gesztus jelentőségét. A másik általuk prezentált Nagy Feró-szám a kevésbé ismert Én is egy kicsit volt, amely Viktor szerint Feró életművében az egyik legütősebb mondanivalóval rendelkezik.

120 kilós jamaicai asszonyok moldvai táncdallamra rázták

A Kerekes Band pályafutása során már 15 országban terjesztette az ethno funk „igéjét”, nemrég éppen ötödik alkalommal tértek vissza Írországba, ahol Dublin legnagyobb ingyenes fesztiválján, a Festival Of World Cultures elnevezésű eseményen tették tiszteletüket. „Khaled volt a főfellépő, előtte mi voltunk a második zenekar, 3-4000 embernek játszottunk, és az időponthoz képest sikerült a tömeget a lehető legjobban megmozgatnunk. Hozzá kell tenni, hogy Khaled is délután 6-tól lépett fel, mi pedig fél 4-kor, úgyhogy itthonhoz képest három óra biológiai és fiziológiai mínusszal indultunk”. Ennek ellenére nem volt ok panaszra, a Radio Hemisphere élőben közvetítette a fesztivált és a „The Kerekes Band rocked the house!”-felkiáltással kommentálta a magyar zenekar teljesítményét.

Miközben külföldi koncertélményeikről mesélnek, kiderül: kulturális gyökerektől függetlenül általában minden nemzetet sikerült valamilyen módon megmozgatniuk. „Amikor egy skóciai klubban Zsombor elővette a dudát, rögtön megőrültek, és szó nélkül elindult a buli. Az olaszországi Viareggióban pedig, ahol egy uniós rendezvényen vettünk részt, ráadásul egy színházteremben játszottunk, az öltönyös városatyák a végén állva táncoltak, és velünk fotózkodtak. Ha az utcán találkoztunk volna, valószínűleg adnak 20 eurót, hogy vegyünk egy rendes inget...” – ecseteli a különböző kultúrák pozitív reakcióit Viktor.

A legtávolabbi pont, amit sikerült meghódítaniuk, Jamaica volt: „Engem ott ért a legnagyobb meglepetés, hogy százhúsz kilós jamaicai asszonyok inkább egy moldvai táncdallamra rázták a hátsójukat, és nem a reggae- és dub-lüktetésű számainkra” – meséli Zsombor. Van, aki egyenesen mennyei üzenetként értékeli a muzsikájukat: „Odajött hozzám a legutóbbi koncerten egy nagydumás srác és azt mondta, hogy Zsombor, most jöttem vissza egy meditációs táborból, és ugyanazt az élményt adtad vissza, mint amikor ott a dombtetőn az a srác 800 embernek beszélt és átadta az energiát” – mondja nevetve.

Vagy élő egy kultúra, vagy döglött

A zenekart előszeretettel sorolják a világzene kategóriába, de ők nem igazán kedvelik ezt a skatulyát. Elmondásuk szerint például abban is különböznek a hazai világzenei előadóktól, hogy az új számaik angol nyelvűek lesznek, mivel úgy érezték, hogy az angol sokkal jobban illik az újonnan született számokhoz.

„Az I wanna rock you sokkal többet jelent, mintha azt mondom, hogy magamévá akarlak tenni” – illusztrálja a kérdést Zsombor. „A világzenével nekem annyi a bajom – bár ez inkább itthonra jellemző –, hogy sokszor ilyen leültetős, szentimentáliskodó: elgondolkodunk azon, hogy de jó, hogy egy néphez tartozunk, közös történelmünk és tradícióink van. Nyilván mi is elgondolkozunk ezen, de nem a koncerten, mert ha mi felmegyünk a színpadra, szeretünk inkább belecsapni a lecsóba” – hangsúlyozza Viktor.

Zsombor szerint ez álszentimentalizmus: „Nagyapám is azt mondta, hogy ők nem népzenére táncoltak néptáncot, hanem zenére táncoltak táncot. Nem akarták kirakni a kirakatba. Ugyanúgy berúgtak, csajoztak, verekedtek, mindent ugyanúgy csináltak, csak épp a környezetnek megfelelően. Nem kell ezt a dolgot egy ilyen vitrinből előrángatni: vagy élő egy kultúra, vagy döglött, és akkor hajítsuk ki. Mi ezt így éljük meg”.

A népzene nem vész el, csak átalakul

Bár a korábban rájuk jellemző népzenei „misszió” az utóbbi években kissé háttérbe szorult, most is része a gépezetnek, csak – ahogy ők fogalmaznak – nem szájbarágós módon. „Aki egy koncert után esetleg utánakutat és utánanéz a népzenének, az saját magának tesz jót” – vallja Zsombor. Az autentikus népzenétől mostanra igencsak eltávolodtak, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen eltűnt volna az életükből. „A zenénkben úgyis benne lesz az a fajta íz, amit annak idején megtanultunk. Lehet, hogy nem fogjuk feldolgozni az xy népdalt, hanem csinálunk egy saját számot, de biztos benne lesz az az enyhe népi íz, ami még nem túl csípős, de elviselhető, ugyanakkor egészen más zamatok is, amik a zenénkre hatnak. Az új album például kicsit rockos lesz, de megvannak azok az enyhén dubos, pszichedelikus, elszállós számok is, mint korábban”- teszi fel Viktor az i-re a pontot.

Hangszereiket nézve sokan felteszik a kérdést, hogy miért koboz, miért nem gitár, ha már úgyis torzítják (kobozon Námor Csaba, brácsán Csarnó Ákos, basszusgitáron Kónya Csaba játszik). Viktor nagy elánnal meséli, hogy keletre tőlünk, a románoknál, szerbeknél és bolgároknál vannak olyan rock- és metálzenekarok, akik használnak népzenei hangszereket, „de attól ez még nem világzene, hanem rockzene, csak van benne egy saját íz. Tőlünk nyugatabbra pedig, mivel ott már kihalt a népzene, nyilván nem használnak ilyeneket. Itt a határon, Magyarországon pedig állandóan magyarázkodni kell, hogy hogy jutott nekünk egyáltalán eszünkbe az, hogy kobozt, brácsát meg furulyát használjunk, amikor ilyet már nem használ senki – mi ez: népzene, nem népzene?”

A furulyás dalra fakad

Készül az új album, amelynél a legfontosabb változás, hogy a korábban kizárólag instrumentális zenében utazó banda az éneket is beiktatja a hangszerarzenálba. Az újabb számok közül néhány ugyanis valahogy ének után kiáltott, de persze ez korántsem jelenti azt, hogy ne lennének továbbra is olyan számok, amelyekben fel sem merül az ének gondolata.

„Ez a szép a népzenében is, hogy a dalokban eleve benne van, hogy miről szólnak, és ezeket az utakat meg kell találni. Vagy ráérzel, és akkor rögtön megvan, vagy kutatod. Erre az éneklésre inkább ráéreztem, hogy akarom csinálni, bennem volt a tűz” – árulja el Zsombor, aki furulyás-frontemberként egyszercsak, észrevétlenül dalra fakadt.

Kissé érthetetlen, de az itthon és külföldön is egyre népszerűbb banda ugyan gyakori vendég a Szigeten, a Világzenei Nagyszínpadon eddig mégsem játszhattak. Firtatnám az okokat, de Viktor frappánsan rövidre zárja a kérdést: „Minket tökéletesen kielégít az, hogy Írország legnagyobb világzenei fesztiválján ott vagyunk a nagyszínpadon. Azt, hogy a magyaron nem, leginkább a közönség bánhatja”.

Blogmustra