Sár-sör-speed feeling helyett kultúra és minőség

„Aki komolyan gondolja, hogy ő a jövő értelmisége, ne úgy élje le az életét, hogy a klasszikus zene világa zárva marad előtte” – mondja Bolyki Görgy, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál igazgatója. Kicsit utánajártunk milyen különleges rendezvény készülődik a dunántúli városban.

Világhírű művészek töredék gázsiért

Bolyki György
Bolyki György

A kamarazenei fesztiválok a zenei minőség csúcsát jelentik, hiszen a résztvevők szólistaként világjáró művészek, akik először és utoljára állnak össze egy adott formációban. „A fesztivál úgy jött létre, hogy a művésztársak baráti alapon – a menedzsmentek kihagyásával – felkérték egymást. Így sok élvonalbeli művész, mint Kocsis Zoltán vagy Joshua Bell, a szokásos gázsijuk töredékéért lép fel a fesztiválon” – meséli Bolyki György.

“A kamarazenei fesztivál egy nagyon különleges műfaj, ha igazán magas szinten akarod megcsinálni, akkor a világ pénze nem elég rá. Szervező társaim, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár mozgósították az egész kapcsolatrendszerüket. Olyan neveket sikerült csatasorba állítani, akikre kíváncsi a világ. Mikor elküldtem a Bartók Rádiónak a műsort, a főszerkesztő visszaírt, hogy számára ez hihetetlen.”

Százmillió hallgató is lehet

Az ilyen, minőségi kamarazenei fesztiválokat általában nem metropoliszokban rendezik meg, hanem hangulatos kisvárosokban. Közönségük minőségorientált, jellemzően tehetős, kifinomult réteg. “Kaposvár is egy ilyen kis ékszerdoboz, de mi a minőséget mindenki számára megfizethető áron kínáljuk. A legdrágább koncertjegy 2900 Ft-ba kerül, diákoknak pedig féláron. A fesztivál nyolc napja alatt napi két komolyzenei koncert lesz, melyeket az Európai Rádió Unió mind beválogatott a műsorába. Ez azt jelenti, hogy a BBC-n keresztül – ha helyes a prognózisuk – közel százmillió hallgatója lesz hangversenyeinknek. 55 országban 16 alkalommal mondja majd be a rádió, hogy Kaposvárról jelentkezünk, s ha a százmillió hallgatónak csak egy kis töredéke elindul pár év múlva Kaposvárra, már az óriási előrelépés lesz.”

A komolyzene is lehet popkultúra?

A fesztivál igazgatója szerint igenis meg lehet célozni a fiatalabb közönséget is. „Nagyon sok fiatal van, akik már kinőttek a tömegfesztiválok által nyújtott sár-sör-speed feelingből, vagy eleve nem is érdekelte őket. Helyette sokkal inkább nyitottak egy világszínvonalú, minőségi kulturális programra, melynek alapfilozófiája nem a mennyiségre, hanem a minőségre koncentrál. S miközben látjuk, hogy óriási igény van a tömegfesztiválokra, úgy gondolom, néhány év alatt a mi fesztiválunk is kivívja tekintélyét a fiatalok körében. Aki komolyan gondolja, hogy ő a jövő értelmisége, ne úgy élje le az életét, hogy a klasszikus zene világa zárva marad előtte! Ebben nyújt nagy segítséget ez a fesztivál.”

Beavatási szertartás

A programot nem csak a klasszikus zene elborult rajongóinak állították össze, hanem azokra is gondoltak, akik most szeretnék megtanulni a komolyzene élvezetét. Mivel rövidebb darabok vannak, nincs idő megunni egy számot, a sokféle előadói apparátus pedig állandó változatosságot hoz a műsorba. Zelinka Tamás minden koncert előtt bemutatja azokat a előadókat és műveket, melyek a következő műsorban szerepelnek. Nem zenetudományos előadás keretében, hanem egy kávé vagy tea mellett, emberközeli módon ismerteti meg velünk a programot. “Olyan lesz ez, mint egy beavatási szertartás. Akik eddig csak távolról, félve kacsintgattak a komolyzene felé, úgy fognak hazamenni Kaposvárról, hogy imádják a klasszikus zenét. Ez biztos.”

„Nagyon nagy buli lesz”

“Lesz könnyűzene is, de úgy gondoltuk, hogy nem a kulturális piacon már meglévő, kész produkciókat veszünk, hanem értékteremtő fesztiválként új produkciók létrejöttét segítjük elő. Olyan művészeket kértünk fel, akik vállalni tudták, hogy erre a fesztiválra vadonatúj műsort írnak, mely sehol máshol nem hangzott még el. Nagyon nagy buli lesz.” - folytatja Bolyki György. Így ott lesz a fesztiválon Szakcsi Lakatos Béla, akinek nemcsak a műsora ősbemutató, hanem ez alkalomra egy új együttest is összeállít, fellép még Palya Bea, Laár András, Falusi Mariann, Gaál Csaba Boogie is.

Nagy Laci Gitano Petőfi Sándor és Arany János verseket ad elő spanyolul, jazzes, latinos stílusban, a számok közötti összekötő szöveg pedig a két költő levelezése lesz. Kulka János a fesztivál keretében, hat estén keresztül mutatja be új lemezét. Minden este tizenegy órakor kezdődik a Nemzetközi Jam-Session Találkozó. “Azt mondjuk a fiataloknak: hozzátok el hangszereiteket, és este játsszatok együtt a színpadon a sztárokkal. Lesz Charlie, Somló Tamás, Tóth Vera, United, Star Machine, Falusi Mariann koncert. A fesztivál honlapján megtalálhatók azok a dalok, amelyeket majd közösen lehet velük játszani.”

Mindenki bitang jól fogja magát érezni

Az augusztus 13-19. között megrendezett fesztiválon Bolyki György szerint, mindenki megtalálja a neki megfelelő szórakozást. “Felmerülhet az emberben a kérdés, hogy mit fogok én Kaposváron csinálni? Nem fogok unatkozni? Nem! Mindenki bitang jól fogja magát érezni. Az volt az elgondolásom, hogy nézzük meg, hogyan tölti szívesen a szabadidejét egy igényes ember, amikor elmegy nyaralni, és próbáljuk meg ezt a palettát teljes mértékben lefedni. A város éttermei direkt ez alkalomra kialakított fesztiválmenüvel várják a vendégeket. A fesztivál ajánlójában szerepelnek turisztikai programok, és gondoltak a családokra is. Lesz gyermekmegőrző, gyerektábor, ökotábor az erdő közepén, és vízi napközibe is lehet vinni a gyerekeket.

További információk:

http://www.kaposfest.hu/

Oszd meg másokkal is!
Mustra