KULTÚR RÖVIDHÍR

Minden, ami film, ami magyar film

2010. január 28., csütörtök 13:24

A Magyar Filmszemlét lehet szeretni és lehet nagyon szeretni – bár idén eggyel kevesebb napra futotta a 160 milliós büdzséből, még így is öt kategóriában 91 filmet nézhetsz végig.

cikk-tious-rovid

 

Az év legizgalmasabb filmes versenye egyébként a kisfilmek kategóriájában várható – állítja a zsűri. Ha pedig ők így, mi is hasonlóképp, azaz nagy várakozással, reményekkel nézünk a vetítések elé. De lássuk a szigorú tényeket: a dokumentum és tudományos ismeretterjesztő kategória verseny filmjeit február 1-jén (!) és 2-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban nézhetitek meg, eltérően a játékfilmek, tévéfilmek és kisjátékfilmektől, amelyeket viszont a Palace MOM Parkban vetítenek február 2-től 8-ig.

A szemlét Garas Dezső színművész nyitja meg, majd Jancsó Miklós Oda az igazság című mozijával  indul a legrangosabb hazai verseny.  A vetítések után - a hagyományoknak megfelelően - az alkotók is bemutatkoznak, de lesznek szakmai viták, forgatókönyv börze, nyitott médiaóra. Újdonság, hogy az öt kategória győztes filmjeit az eredményhirdetés napján, az esti órákban ingyen nézhetitek meg, de már most érdemes lefoglalni a helyet. Nem beszélve a kiszemelt filmekről – a szokásos teltházas vetítések okán. Szóval visszaszámlálás indul, vigyázz, kész, filmszemle!

 

Magyar Filmszemle

• helyszín: MOM Park és Uránia mozi
• időpont: 2010. február 2. – február 8. 

 

cikk-tipus-kulsolink

• magyarfilmszemle.hu

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta