Indul a Busho rövidfilm fesztivál

Augusztus 31-én veszi kezdetét Magyarország legnagyobb kizárólag rövidfilmeket felvonultató fesztiválja, a 6. BuSho, melyre a 3 kategóriában (fikciós, animációs, kísérleti) idén is közel félezer nevezés érkezett mintegy 53 országból.

Az előzsűri (Mag István, Gergely Zoltán, Rimóczi László, Patrovits Tamás) 85 filmet juttatott a versenyprogramba, amelyeket 15 versenyblokkba rendezve kétszer is levetítenek a fesztivál alatt. A versenyprogramban 15 magyar film is van, és olyan ismert filmek szállnak ringbe a nemzetközi mezőnyben, mint Kenyeres Bálint A repülés története, Alexei Alexeev Log Jam-je, vagy Géczy Dávid Stricik című filje, ami a filmszemlén nagyon megosztotta a közönséget. Nem kerülhetett minden film a versenybe, ezért ezeket az információs panoráma szekcióban vetítik, míg az összes versenybe nem került magyar rövidfilmet a Pannonhalom blokkokban gyűjtötték össze.

A kísérőprogramok közül kiemelkedik a közelmúltban elhunyt két legenda Bacsó Péter és Kállai Ferenc tiszteletére szervezett retrospektív vetítéssorozat, ráadásul angol feliratozással, hogy a külföldiek is értsék. A fesztivál központi helyszíne ezúttal is a Vörösmarty mozi lesz, a programot esti koncertek kísérik, melyeknek a Szabad az Á! ad otthont. Ugyanitt a Mikszáth téren, Silent Cinemát szerveznek esténként, melynek lényege, hogy némán vetítenek rövidfilm válogatásokat, akit pedig érdekel, az fülhallgatót kap, és elmerülhet a filmek világában.
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is lesznek válogatások a külföldi rövidfilmfesztiválok legjobbjaiból (Brest, Brno16, CologneOFF, Shqip, Nachalo), különböző filmes workshopok vetítései (életREklám, GomBuSho, Polifilm), valamint a Kodak Diákverseny és az első alkalommal megrendezett BuSho Vivaz spotverseny alkotásai is színesítik majd a programot.

A megnyitó augusztus 31-én, 19:00 órakor lesz a Vörösmarty moziban. Ugyanitt sor kerül az első BuSho spotverseny díjátadójára is.

A  BuSho versenyprogram díjkiosztójára szeptember 4-én este 19:00-kor kerül majd sor a Vörösmarty mozi nagytermében.

www.busho.hu

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek