KÖLYÖK

Miért van nyári szünet egyáltalán?

etelka 2015. június 8., hétfő 09:24

Teszi fel a kérdést a Mental floss, aki igyekszik választ adni a kérdésre. A hivatalos anekdota szerint, azért van szükség a nyári szünetre, mert a XIX. században a gyerekeknek dolgozniuk kellett a földeken. A történet szép, de nincs sok köze a valósághoz.

Inkább ahhoz van köze, hogy a gazdag, nagyvárosi gyerekek kipihenhessék az iskolaév fáradalmait. A polgárháború előtt a parasztgyerekeknek nem volt nyári és téli szünetük, viszont lazíthattak ősszel és tavasszal, már amennyiben a vetés és az aratás lazításnak minősül.

A városi gyerekeknek még ennyi sem jutott, egész évben suliba jártak. 1842-ban Detroitban a tanév 260 napon át tartott. Összehasonlításképp, nálunk egy tanév 180-181 napon át tart. De ahogy a városok növekedésnek indultak, a tégla és a beton közé megült a meleg, és iszonyatos forróságban éltek a városi népek. Ezért a tehetősebbek a nyáron elutaztak. Ez pedig problémákhoz vezetett. Mivel az iskolalátogatás nem volt kötelező akkoriban, ezért a tantermek kiürültek. Valamit tenni kellett.

fortepan 32083
Fotó: FORTEPAN

A törvényhozók vitát kezdeményeztek, amihez hozzájárult, hogy a szabadidő szerepe társadalmi szinten is megnőtt. A szakszervezeteknek, és a 8 órás munkaidőnek köszönhetően, egyre több szabadsághoz jutottak a munkavállalók. A támogatók azzal érveltek, hogy az agy is izom, és túlterhelése sérülésekhez vezethet. Ha ez nem lenne erős indok, a légkondi még nem is létezett ebben az időszakban, ezért a városi iskolákban kibírhatatlanul meleg lehetett.

A századfordulón tehát a városi iskolákban a legmelegebb 60 napon szünetet rendelek el, amit a vidéki iskolák hamarosan átvettek. A cápák üzletet szimatoltak, nem véletlenül. A nyári vakáció manapság az egyik legjobban jövedelmező iparág Amerikában.

Ezeknek a gyerekeknek a története a pszichológust is kikészíti

Mártonffy Zsuzsa 2015. június 6., szombat 13:47

Szőke András pszichológus egy évtizede foglalkozik a gyerekként szexuális bántalmazást elszenvedett áldozatok terápiájával. Az SOS Gyermekfalvak és a Norvég Civil Támogatási Alap közös, egyéves projektjében nevelőszülőknek és gyermekvédelmi szakembereknek tart szupervíziót és képzést a szexuális abúzus kezeléséről.

MG 2216
Fotó: Szőke András

Arról beszélgettünk, hogy zajlik a terápia egy gyereknél, mikor van rá szüksége az elszenvedőnek, mikor jelentkezik a trauma, fel lehet-e dolgozni a bántalmazást.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hagyja már szexelni azt a kamaszt!

olvir 2015. június 5., péntek 16:33

Régebben a lányok teherbeesésének veszélye miatt tartották indokoltnak a szüzesség elvesztésének eltolását, illetve egyfajta erénynek számított érintetlenül férjhez menni. Ma már mindenféle fogamzásgátló módszerek állnak rendelkezésre a nem kívánt terhesség megelőzésére, melyek megfelelő, biztonságos használata mellett az egyik érv elvileg máris okafogyottá vált.

A mai kamaszok szülei mégis feszülten, némelyek rettegve várják azt a napot, amikor a gyerekük (jó esetben) eléjük áll, hogy tanácsot kérjen a szexuális élet elkezdéséhez, vagy egyértelműen kiderül, hogy már el is veszítette a szüzességét. Bevallom, én is féltem a lányom és a fiam is, korábban már volt cikkünk, amelyben arról (is) írtunk, milyen veszélyei vannak a túl korán kezdett nemi életnek. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg jobban lát majd a gyerek a sok sárgarépától!

Puskás Pálma 2015. június 3., szerda 15:09

Valószínűleg mindannyian megtanultuk a szüleinktől: ha nem akarunk szemüveget, akkor sok sárgarépát kell enni. A sárgarépában valóban van béta-karotin, ami a látásban nagy szerepet játszó retinol képződéséhez szükséges. Ugyanakkor a répa jelentőségét kissé túlbecsüljük ezügyben, amely a legenda szerint javarészt a brit titkosszolgálat félrevezető propagandaakciójának köszönhető.

A répa mellett azonban vannak más zöldségek és egyéb ételek, amelyek javítják a szem egészségét, lassítják annak romlását vagy csökkentik egyes, korral járó szembetegségek kialakulását. Mit etessünk tehát a gyerekkel, ha azt akarjuk, hogy egészséges maradjon a szeme?

Sárgarépát

A sárgarépa az A-vitamin előanyagát, bétakarotint tartalmaz, amely elengedhetetlen a retina egészséges működéséhez: évente világszerte több százezer gyerek veszíti el teljesen vagy részlegesen a látását A-vitamin hiány miatt. 

shutterstock 162617555

A városi legenda szerint ezt az egyébként valós hatást tupírozta fel a II. világháború alatt a brit légvédelem a táplálkozási minisztériummal karöltve: az állították, hogy a brit pilóták az extrém magas répafogyasztásnak köszönhetően kiválóan látnak a sötétben – így szerették volna titokban tartani a sötétben is „látó” radaros felderítést a németek elől. A sárgarépától sajnos nem fogunk látni a sötétben, mindemellett a béta-karotin tartalma miatt érdemes fogyasztani – ha nem szeretjük, jó helyette a sütőtök is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden osztályba ilyen tanárt! - Joós Andrea, szupertanár

mzd 2015. június 2., kedd 09:52

„Tanár vagyok. Egy olyan világban, ahol válságban van az oktatás. Ez egyszerre inspiráló és nagyon nehéz" – kezdi történetét Joós Andrea, akinek TEDxDanubiás előadásába a Youtube-on futottunk bele.

A hétperces videóban Joós többnyire két ellentétes oldalt mutat be: hogyan működnek általában az iskolai tanórák, és hogyan lehetne (elképesztően kevés változtatással) valami teljesen mást csinálni helyette. Kiderül, hogy sokkal jobban járunk, ha partnerként és lehetőségként kezeljük tanárként a diákokat – hiszen ők nem azt tanulják meg, amit mondunk, hanem azt, ahogy. „ Ráadásul a tanulók között ott ül a leendő ügyvédem, orvosom, és ki tudja, talán a miniszterelnöknőm is" – teszi hozzá Joós.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem akar tanulni a gyerek? Ezt a posztot mutassa meg neki!

Primilla 2015. június 1., hétfő 15:50

A rossz hír röviden az, hogy minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége, annál nagyobb az esélye, hogy szegénységben nő fel a gyereke. Lehet persze ezzel az állítással vitatkozni, biztosan még neveket is fel tud majd hozni a kölyök, hogy XY-nak is csak nyolc általánosa van, mégis mekkora celeb, és nyilván csipkésre keresi magát. A tények azonban makacs dolgok. Az adatokat a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézete gyűjtötte össze és értékelte.

shutterstock 107801009

Eszerint a jövedelmi szegénység és az iskolai végzettség erősen összefügg. Minél alacsonyabb végzettségű valaki, annál nagyobb annak az esélye, hogy a családja szegénységben él. Szegény háztartás alatt a szakemberek azt értik, amikor a családban az egy főre jutó jövedelem kevesebb az átlag 60 százalékánál. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A tesztelés is segíthet a kölyöknek megismerni önmagát

Primilla 2015. május 31., vasárnap 09:54

A hosszú nyári szünetnek megvan az a hatalmas előnye, hogy a gyerekek végre ráérnek és oda tudnak figyelni kicsit önmagukra is. Töprenghetnek békében, a jó szülő pedig belátja, hogy nem baj, ha a gyerek naphosszat csak a plafont nézi, legalább rendszerezi a fejében a sok információt, amivel év közben találkozott. Máskor erre úgy sincs idő.

És ha már egy kicsit magával foglalkozik a kölyök, segítségére lehet az az újfajta önismereti kérdőív, ami pár napja érhető el a Tehetség portálon.  A kérdéssort és az értékelést pszichológus állította össze, direkt gyerekeknek.

A kérdőív úgy működik, hogy a gyerek a választásaival sok mindent elárul magáról, ezekből pedig a rendszer következtetéseket von le arra nézve, hogy hogyan viselkedik a kitöltő a mindennapokban. Nem értékeli a gyerek személyiségét, nem mond ítéletet és nem tipizál, hanem egyszerűen felhívja rá a figyelmet, hogy ha ilyennek írta le magát, akkor annak mik az előnyei – ám lehetnek hátrányai is. 

shutterstock 199871438

Természetesen kipróbáltuk.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vigye a szabadba a rövidlátó gyereket!

Puskás Pálma 2015. május 30., szombat 12:12

Tinikoromban rengeteget olvastam, bár nagymamám mindig figyelmeztetett: el fog romlani a szemem. A sok olvasástól, de különösen attól, ha túl közel tartom a könyvet az arcomhoz, ha fekve, furcsa szögben olvasok; ha félhomályban olvasok; vagy ha közben a szemembe lóg a hajam. Tény, hogy felnőttként valóban szemüveget viselek, bár mindeddig kételkedtem benne, hogy ez az olvasás miatt van. Az elmúlt néhány évben megjelent kutatások azonban – igaz, csak részben – megerősítik nagymamám intelmeit: ki kell menni a szabadba, különben elromlik a szemed!

A szemüvegesek stréberek?

A kutatók előtt az is régóta ismert, hogy a rövidlátás összefügg az IQ-val és az iskolai végzettséggel, vagyis tudományos adatok támasztják alá a közkeletű előítéletet: a szemüveges gyerekek okosabbak. A rövidlátás ezenkívül az iskolai teljesítménnyel is összefügg: jobban teljesítenek a rövidlátó gyerekek. Ugyanakkor az összefüggés ok-okozati viszonyait illetően nem teljesen egységes a tudományos álláspont. Lehetséges, hogy a rövidlátó gyerekek nem olyan ügyesek a kültéri sportokban, a szemüknek kényelmesebb az olvasás, ezért inkább olvasnak, a sok olvasástól pedig okosodnak. De lehet, hogy épp fordítva van: az intelligens gyerekek sokat olvasnak, a sok olvasás pedig rövidlátáshoz vezet. És az sem kizárt, hogy nincs is ok-okozati összefüggés, hanem csak arról van szó, hogy a rövidlátás és az IQ is öröklődik és a két gén kapcsoltan működik, azaz együtt öröklődik. Olyan kutatás is napvilágot látott, amely szerint a kisiskolás gyerekek körében az IQ és a rövidlátás összefügg, függetlenül attól, hogy heti hány könyvet olvasnak el a gyerekek – vagyis lehet, hogy az olvasásnak nincs is köze a dologhoz.

A legelterjedtebb nézet szerint valószínűleg mindegyik fenti elmélet igaz: az IQ és a rövidlátás összefüggésének vannak örökletes okai is, ugyanakkor környezeti tényezők is befolyásolják azt. A környezeti tényezők közül pedig talán nem is annyira az olvasás, mint inkább a szabadtéri játékkal, sporttal eltöltött idő a kulcsfontosságú tényező.

shutterstock 101982625
Távolról sincs vége, olvasson még »

Mit kezdjünk a gyereket érő kritikákkal?

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. május 29., péntek 17:05

Sok szülőnél megfigyelhető az az érdekes paradoxon, hogyha dicsérik a gyerekét, szabadkozni kezd, hogy „Hát, tényleg udvariasnak találod? Azért otthon nem mindig úgy viselkedik!”. Ha pedig kritizálják, akkor alázatosan egyet ért, esetleg még rákontráz, vagy mentegetőzik. Az is általános, hogyha a tanár felvázol valamilyen problémát, akkor otthon leszidja miatta a gyereket, mintha nem lenne elég a kölyöknek, hogy már a tanárral is összeakasztotta a bajszot. De azt is megélik sokan, hogy rosszul esik a gyereket érő kritika, főleg, ha más színben tünteti fel a csemetét, mint ahogy a szülő ismeri.

Tehát sokféleképp reagál az ember, függ az ő személyiségétől is, függ attól is, kitől érkezik a visszajelzés, és persze attól, mire vonatkozik, milyen stílusban. Mikor valakinek a gyerekét éri kritika, általában úgy éli meg, áttételesen ő kapta a visszajelzést, hiszen rajta is múlik, hogy „sikerült” a gyerek. Ez is lehet az oka, hogy sokan zavarba jönnek a dicsérettől, hiszen amiatt is szabadkoznának, ha őket dicsérnék. Pedig dicséretet visszautasítani ugyanolyan bántó, mint ajándékot: a másik embernek volt egy kellemes élménye a gyerekkel, hadd ossza meg a szülővel, és hadd örüljenek együtt!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan, hogy jár a gyerek jövőre suliba

Dívány 2015. május 29., péntek 14:32

A sulinak mindjárt vége, de a diákok és egy szülők egy szusszanás szünetet sem kapnak: máris készülhetnek a következő tanévre. Megjelent ugyanis a 2015/2016-os tanév rendje, amiből kiderül, hogy a tanítási napok száma 181 lesz, bár a nappali oktatás szerint működő középiskolában és szakiskolában egy nappal kevesebbet kell kihúzni az iskolapadban. 

Az újabb tanév kezdete egy keddi nap, ez lesz 2015. szeptember 1, majd október 23-tól november 3-ig jön az őszi szünet, december 19-től január 3-ig meg a téli. Az első félévet 2016. január 22.-én zárják a tanárok, és egy hétre rá ki is osztják a féléves bizonyítványokat. A tavaszi szünetre március 24-ig kell várni, és nem lesz hosszabb 5 napnál. A végzősök április 29-ig, a többiek június 15-ig ülnek újra iskolapadban.

Persze most mindez még mit se számít, hiszen mindjárt itt a VAKÁCIÓ!

 

5 ok, amiért az oktatásban sem működik a méltányosság

Primilla 2015. május 28., csütörtök 18:32

A magyar iskolarendszer egyik legnagyobb problémája az „esélyegyenlőtlenség”, azoknak a gyerekek, akik valamilyen hátránnyal érkeznek az oktatási rendszerbe, nincs lehetőségük a felemelkedésre. Pedig – amellett, hogy ez igazságtalan, a gazdasági életben is szükség lenne rájuk. Az egész társadalom rosszul jár, ha nem tudjuk biztosítani a méltányos oktatást, mert számos tehetséget elveszítünk – hangzott el a Tempus Közalapítvány workshopján, ahol iskolavezetők cseréltek tapasztalatokat.

Az összejövetelen körüljárt Alma a fán – Iskolavezetők a méltányos oktatásért című kötet szerkesztői az angliai Southampton Egyetem professzora, Jacky Lumby gondolataira támaszkodva szedték össze, hogy mik azok a dolgok, amik miatt valahogy nem jön össze, hogy mindenki ugyanazokkal az esélyeket kapja – legalább az iskolában. Ezeket az okokat próbáltuk nem szakemberek számára is érthető módon leírni.

1. Ha okosnak születtél, nyertél. Ha nem, akkor így jártál

Sokak szerint az, hogy a gyerek mennyire képes jól szerepelni az iskolában, attól függ, hogy mennyire tehetséges. Vagyis ha valaki jó képességűnek született, akkor mázlija van, övé a világ, ha pedig nem, nos, akkor így járt, nincs mit tenni. Ennek következtében nem is bátorítják, hogy próbálkozzon, erőltesse meg magát kicsit, sőt az is gyakran előfordul, hogy a „tehetségtelen”, vagy egyszerűen a téma iránt csak érdektelen gyerekeket külön csoportba teszik, és más, könnyített tanterv alapján haladnak velük. Pedig ezek az ítéletek tévhiteken alapulnak. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Súlyosan károsodik a nagyivó tinik agya

Puskás Pálma 2015. május 28., csütörtök 14:03

A kamaszkori alkoholfogyasztás jóval kevesebb vitát generál, mint a kamaszkori droghasználat, pedig jóval többeket érintő és meglehetősen súlyos problémáról van szó. Az alkohol hatásait hajlamosak vagyunk bagatellizálni, hiszen ki ne rúgott volna be kamaszkorában? Csakhogy nem mindegy, hogy hányszor és mennyire: egy friss kutatás szerint ugyanis a tinédzserkori ivászat tényleg gyilkolja az agysejteket, vagyis képalkotó vizsgálatokkal láthatóan csökkenti egyes agyterületek méretét.

Szerencsére a kamaszkori alkoholfogyasztás kockázati tényezőiről is egyre többet lehet tudni: genetikai hajlamosító tényezők mellett több ivásra indít például a szociális fóbia. Ez pedig azért érdekes, mert a szociális fóbia pszichoterápiával (súlyos esetekben esetleg gyógyszerrel) kezelhető betegség, a szociális készségek fejleszthetőek, így ezekben az esetekben például megelőzhető lenne az alkoholprobléma és annak káros következményei.

shutterstock 177233258

Károsítja az agyfejlődést

A San Diego-i egyetem kutatói 134 tinédzsert kísértek figyelemmel körülbelül nyolc évig. Ez alatt az időszak alatt rendszeresen értékelték ivási szokásaikat, és időnként (de minimum kétszer) MR-vizsgálattal megnézték az agyukat is. A kamaszok viszonylag nagy része, több mint a fele (75 fő) az alkoholfogyasztási szokásaik alapján a „nagyivó” csoportba sorolódott, míg a többiek (59 fő) kismértékű alkoholfogyasztók vagy absztinensek maradtak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Paradicsommal smárolnak a norvégok

mzd 2015. május 27., szerda 16:37

A 29 éves Line Jansrud norvég celebnő, és ő vezeti az állami tévécsatornán Newton néven futó oktatási sorozatot. A közelmúltban a serdülőkor volt a téma, Jansrud pedig – eléggé rendhagyó módon – bebizonyította, hogy lehet úgy is beszélni az önkielégítésről, a csókról és a nyak kiszívásáról, hogy ne jöjjünk zavarba: utóbbi kettőhöz például paradicsomot és porszívót használt – olvasható a TheLocal oldalán. Ha kíváncsi arra, miről kéne példát vennie a többi országnak felvilágosítás terén, olvasson tovább!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kamaszkori öngyilkosság: kockázati tényezők, teendők

Puskás Pálma 2015. május 27., szerda 14:58

A kamaszkori halálokok közül talán az egyik legmegrázóbb az öngyilkosság. Sajnos nem is olyan ritka, mint gondolnánk: az USÁ-ban a harmadik vezető halálok a 15-24 éves korosztályban, de a 15 év alatti kiskamaszok körében is előfordul. A hazai adatok szerint évente 50-70 kamasz veszíti életét öngyilkosság miatt, de a kamaszok körülbelül egyötödének voltak már öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai.

A kamaszkori öngyilkosság hátterében a legtöbb esetben nem egyetlen ok, hanem pszichológiai, környezeti és társadalmi faktorok együttese áll. A legfontosabb kockázati tényező a mentális betegség, azaz ugyanúgy, ahogy a felnőttkori öngyilkosságok esetében, itt is a kezeletlen depresszióra kell leginkább odafigyelni. A kezeletlen depresszióban szenvedő tinik és felnőttek ugyanis lényegesen gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a nem depressziósok. A kamaszkori öngyilkosság kockázati tényezői közé tartozik a szerfüggőség is, főleg akkor, ha egyéb mentális zavarokkal is társul: a befejezett öngyilkosságot elkövető személyek körülbelül 90 százalékánál fennáll valamilyen, többnyire kezeletlen pszichés zavar, leggyakrabban depresszió.

Az öngyilkossági kockázat általában valamilyen külső körülménnyel is összefügg: a mentális zavar vagy más tényező miatt már eleve sérülékenyebb, esendőbb tinik valami olyan eseménnyel szembesülnek, amivel nem tudnak megbirkózni, mert nincsenek hozzá eszközeik. Ilyen külső tényezők lehetnek például az iskolai problémák, a gyász vagy szeretett személy elvesztése más módon (például költözés miatt), vagy éppen a szexuális orientációval kapcsolatos kételyek. A kamaszkori öngyilkosság egyik fontos kockázati tényezője az erőszak, és ennek a legtöbb formája szerepel a listában: a kockázatot növeli a családon belüli erőszak, a szexuális visszaélés, valamint a zaklatás (köztük a kortárs-, és az online zaklatás) is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Húznak az iskola ablakai? Majd a szülők megjavíttatják!

Primilla 2015. május 24., vasárnap 18:33

Jótékonysági bulit tartottak a gyerek iskolájában. A recept a következő: a szülők vásároljanak alapanyagot, készítsenek belőle valami gusztusosat és eladhatót, vagy álljanak elő egy programlehetőséggel, majd, miután már beletettek egy csomó pénzt és munkát, vásárolják meg egymás portékáját. „Elmés ötlet, nem? Az önmaga farkába harapó financiális kígyó” – mesélte az egyik barátnőm. A bevétel pedig az utolsó fillérig megy az iskolának, ebből fogják kicserélni a nyílászárókat. 

Már maga az ötlet is remek szórakozást kínált a szülőknek,” hetekig röhögtünk rajta, hogy milyen kacifántos módszer találtak ki arra, hogy mindenki adjon be ötezer forintot gyerekenként” – mesélte az anyuka. Utólag persze kiderült, hogy a pénzgyűjtésnek ez a módja kiválóan működik: mindenki remekül érezte magát, sok program volt és finom ennivalók, és főleg senki sem sajnálta kinyitni a pénztárcáját, mivel minden csak 1-200 forintba került, ráadásul az iskolának ment a pénz.

"Természetesen voltak, akik egyáltalán nem lelkesedtek az ötletért, és tényleg nehéz vitába szállni azzal az érvvel, hogy ugyan miért a szülőknek kell egy iskola alapvető fenntartására összeadni a pénzt? Kevéssé győzte meg őket az a válasz, hogy azért, mert ebben a tanévben 80 millióval kevesebbet kapott az iskola az államtól, feladatból és gyerekből azonban nem lett kevesebb" - mesélte az egyik anyuka.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A táncórákon csak lötyögnek a gyerekek

mzd 2015. május 23., szombat 13:21

A ScienceDaily-n találtunk egy érdekes tanulmányt, amely szerint meglepődhetnek azok a szülők, akik azért küldik tánciskolába a gyerekeküket, hogy ott majd jól kimozogják magukat: egy kutatás szerint ugyanis az ott eltöltött időnek mindössze harmada telik közepes vagy intenzív mozgással, a maradék pedig állással, figyeléssel vagy nyújtással.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Táborok, ahol végre rendesen lefárad a gyerek!

Primilla 2015. május 22., péntek 09:03

Úgy tűnik, a sporttáborok között az új trend az, hogy egyszerre minél több mozgásformát kínálnak a kölyköknek, vagyis az "egy hétig úszunk"-on túl is van élet végre! Habár a nyári szünet a szülők fizetett szabadságához, tűrőképességéhez és pénztárcájához képest is meglehetősen hosszú, abban azért általában mindenki egyetért, hogy szükségük van a gyerekeknek a gondtalan pihenésre, lazulásra. Sőt, ha jól belegondolunk, meg is érdemlik az egész éves tanulás után.

Mozgékonyabb kölyköknek ilyenkor nyár elején már kínszenvedés fegyelmezetten ülni az iskolapadban, vagyis nagyjából ebben az időszakban tűnik mindenki számára a legjobb ötletnek, hogy benevezzenek valami izgalmasnak tűnő sporttáborba. Különösen akkor, ha ezek többféle sportágat is kínálnak a gyerekeknek, sőt némelyik még extrémsportokat is. 

shutterstock 120489073

Gondolták volna, hogy létezik például artista tábor? A világhírű Rippel Testvérek akadémiája Martfűn tart tíznapos kalandtábort hétéves kortól. Felső korhatár nincs, ha mondjuk, úgy gondolja, hogy éppen ideje lenne megtanulni trapézon szaltózni, akkor nyugodtan menjen el ön is, az (alibi)gyerekével együtt. Weblapjukon azt ígérik, hogy „biztonságos körülmények között, kiváló szakemberektől lehet elsajátítani az artista szakma és a cirkusz világának tudományát”, de lesz például a szokásos strandolás, játékos vetélkedők, tábortűz, vagyis minden, ami nem hiányozhat egyetlen nyári táborból sem. A 10 napos esemény ára borsos, 65 ezer forint, az ellátás azonban négycsillagos. A tábor végén pedig bemutatják, hogy mit tanultak, lesz ám csodálkozás. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A pornót néző kamasz hamarabb is kezdi az ipart

Puskás Pálma 2015. május 21., csütörtök 16:57

Talán nem túl meglepő az az észrevétel, hogy a kamaszok viszonylag gyakran néznek felnőtt, erotikus tartalmú filmeket, weboldalakat, újságokat. De vajon mekkora problémát jelent ez, és ha baj, akkor mit tegyünk ellene? Nézzük együtt a gyerekkel a felnőttfilmet? Tiltsuk le az internetet a lakásban? Utánanéztünk, mit mond a tudomány.

A szexuális élet korai megkezdése a kutatások szerint viszonylag sok kockázatot hordoz magában: a 16 éves kor előtt szexelni kezdő kamaszok körében gyakoribb a védekezés nélküli szex, a nem kívánt terhesség, a szexuálisan terjedő fertőzések, és a nemi erőszak is. A szexszel kapcsolatos attitűdöket pedig jelentősen formálja a média, vagyis az a közeg, amelyben a fiatalok élnek. A nyugati világban jelen pillanatban meglehetősen sok szexuális, erotikus tartalom érhető el a médiában, még akkor is, ha az ember nem kifejezetten pornóoldalakat keres: a filmek, sorozatok, hirdetések, reklámok is gyakran szexualizáltak.

shutterstock 277381844

Túl korán kezdik?

A sok szexuális tartalom szemléletformáló: a tapasztalatok szerint a kamaszok megengedőbbé válnak a szexszel kapcsolatban, és pozitívabb elvárásokat fogalmaznak meg - vagyis kívánatosnak, örömtelinek tartják. Ez elsőre nem hangzik annyira rosszul, hiszen sokkal rosszabb lenne, ha valami fájdalmas, szégyenletes, kötelező vagy üldözendő dologként csapódna le bennük a szex.

Ugyanakkor sajnos egy csomó kutatás bizonyította, hogy a TV-ben, moziban, videójátékokban, zenében, reklámokban, magazinokban megtalálható szexuális tartalom mennyisége növeli a korai kezdetű szexuális élet esélyét. Magyarul, aki sok szexet néz, az hamarabb kedvet kap, viszont aki hamarabb kezdi, az gyakran kockázatosabban, kevésbé elővigyázatosan áll hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

8 dolog, amit teljesen feleslegesen mond egy kamasznak

Edicsek 2015. május 20., szerda 18:34

A Huffington Post újságírója összegyűjtött 8 dolgot, amit milyen jó lett volna, ha tud kamaszként. Olyan dolgok ezek, amiket amúgy is hangsúlyozni szoktak a szülők, csakhogy a 13-14 éves kamaszok ebben a korban sosem hallgatnak rájuk, csak később jönnek rá, hogy kinek is volt igaza valójában. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha lusta a kamasz, nem jók a célok!

Cziglán Karolina, pszichológus 2015. május 19., kedd 16:09

A gyerek tízes éveiben a szülőben és a fiatalban merőben ellentétes változások zajlanak. A szülők egyre komolyabban aggódnak amiatt, „mi lesz ebből a gyerekből, ha így folytatja”, azaz egyre inkább számít az iskolai teljesítmény: gondolni kell a középiskolai felvételire, majd az érettségeire. A gyerek pedig azt az időszakát éli, hogy háttérbe szorulna a tanulás fontossága, most a belső, lelki folyamatok, olykor viharok, a szerelmek, a barátok mind elsőbbséget kapnak.

Nem a gyerek hibája ez az ellentmondás, és kifejezetten távol áll a gyerek szükségleteitől, hogy (attól függően, mikor történik az iskolaváltás) a kiskamasz vagy kamaszévek koncentrált hajrába kényszerítik a gyereket. Mégis ez a helyzet. De belebetegedni sem kellene ebbe a nyomásba, mert közben valóban zajlanak a lelki, pszichés változások, amik ugyanúgy energiát követelnek, és szintén nem napolhatók el későbbre. Nem mondhatjuk, hogy most tessék tanulni, mert az élet értelméről filozofálni, hajnalba nyúlóan regényt olvasni, a legjobb baráttal órákon át beszélgetni és szerelmesnek lenni ráérsz később is – mondjuk, nyugdíjas korodban.

shutterstock 91057052
Távolról sincs vége, olvasson még »

Tökéletes sminket készít a vak szépségvloggerlány

Primilla 2015. május 18., hétfő 14:55

Habár már két éve egyáltalán nem lát, Lucy Edwards tökélyre fejlesztette a tükör (és látás) nélküli napi szépségrutint - adta hírül a Hufftington Post.

A 19 éves lány a jobb szemére 11 éves kora óta vak, két évvel ezelőtt pedig a másik szemére is elveszítette a látását. A nővére segítségével azonban sikerült elfogadnia a helyzetet, és megtanulta úgy kisminkelni magát, úgy, hogy közben egyáltalán nem látja, hogy mit csinál.

A szépségtippjeiről pedig videókat is készít, melyeket a YouTube-on, a YesterdaysWishes nevű csatornáján oszt meg. Közben a nézőinek bemutatja a kedvenc termékeit és az alkalmazott technikákat is. Kialakult rutinja van már, ha a helyzet azt kívánja, korrektort használ, ha kontúrozni szeretne, akkor kontúroz. Érdemes megnézni a videót, egészen elképesztő, ahogy a tust használja például. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha utálja a kölyök a gyógyszert, most megmondhatja

Primilla 2015. május 17., vasárnap 19:57

Fáj lenyelni a tablettát? Keserű a szirup? Most elmondhatja a gyereke a véleményét

Felmérést készít a kamaszok gyógyszerhasználatáról az Európai Gyógyszerügynökség és a Gyermekgyógyászati Bizottság. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGyÉI) honlapjáról letölthető kérdőívvel a 10-18 éves korosztály véleményét szeretnék megtudni a gyógyszerfogyasztással, a különböző típusú patikaszerek alkalmazásával kapcsolatban. A kérdőív attól függetlenül kitölthető, hogy rendszeresen szed-e gyógyszert a gyerek, vagy csak alkalmanként van szüksége rá. A válaszokat május 30-ig várják.

A kérdőív 11 kérdése között ilyenek szerepelnek például, hogy bizonyos gyógyszerformákat mennyire tartják könnyen vagy nehezen bevehetőnek (például sok szülő csak vakarja a fejét, ha tablettát kell lenyeletni a gyerekkel). De kíváncsiak az olyan „kifogásokra” is, hogy például egy bizonyos szer rossz ízű, fájdalmat okoz, esetleg nem hiszi el a gyerek, hogy használ. 

shutterstock 174129158
Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a május, kezdődik a nyári szülőpánik

Primilla 2015. május 16., szombat 17:57

A legtöbb dolgozó szülőt először májusban fogja el a pánik: úristen, közeledik a nyári szünet. Amíg a gyerek óvodás, persze minden nyáron felháborodunk az egy hónapos intézménybezáráson. Ahol viszont már iskolás gyerek is van, ott többnyire inkább visszasírjuk a négy hetes oviszünetet. Onnantól kezdve nincs mit tenni, 10-11 egybefüggő héten át meg kell oldani a gyerekfelügyeletet, mert a szülők szabadsága, bárhogy csűrjük-csavarjuk, sehogy sem akar alkalmazkodni az iskolai szünet hosszához.

A nyári szünet tervezését fel lehet fogni egy stratégiai-logisztikai játéknak is, melyben az a cél, hogy úgy tudjuk mozgatni a figurák időbeosztását, hogy elkerüljük a települési önkormányzat által kötelezően fenntartott, nyári napközis tábort.

Ha nem sikerül, akkor se búsuljunk, a gyerek minden bizonnyal jól fogja érezni magát, mert vannak olyan pedagógusok, akik valódi tartalommal tudják megtölteni a tábori heteket, és nem csak hagyják eltelni az időt (ami azért lássuk be, otthon is előfordul). De azért mégsem ez az ideálisnak elképzelt nyár.

shutterstock 212954779
Távolról sincs vége, olvasson még »

Így teljesít a magyar oktatás a világmezőnyben

mzd 2015. május 15., péntek 09:45

A BBC írta meg, hogy megjelent a PISA-tesztnél is több (egészen pontosan 76) országot felölelő tanulmány, amely a 15 évesek matematikával és tudományokkal kapcsolatos ismereteit mérte. Talán nem meglepő tény, de a szakértők arra jutottak, hogy kapcsolat mutatkozik az iskolázottság és a gazdasági növekedés között. Magyarország – Litvánia és Izland ölelésében - a középmezőnyben, a 32. helyen található.

A mezőnyt elején ázsiai országok (Szingapúr, Hong Kong és Dél-Korea) vezetik, a sereghajtók pedig Honduras, Dél-Afrika és Ghána lettek. „Ez az első alkalom, hogy valóban globálisan mértük az oktatás minőségét" – mondta Andreas Schleicher, az OECD képzési igazgatója.

Az európai országok közül a top10-be nem meglepő módon Finnország, Észtország, Svájc és Hollandia fért be, mindenképpen impresszív viszont Lengyelország 11. helye. Oktatáskutatóknak érdekes téma lehet megvizsgálni, milyen egészen eltérő oktatási rendszerek szerepelnek az élmezőnyben, mint a katonásabb ázsiai, és a hatalmas szabadságot biztosító Észak-Európai országok.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hat ok, amiért menő egy német iskola

kh 2015. május 13., szerda 09:09

Lassan végzünk az első német iskolai évvel, és azt kell mondanom, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a szászországi suliban. Nemrégiben összegyűjtöttük, mik azok a dolgok, amik miatt ez az oktatási intézmény a kedvencük lett, és amik meglepetésszerűen, de kellemesen hatottak rájuk a magyar iskolák után.

A 15 éves Bendegúz, a 14 éves Botond és a 12 éves Rozi tapasztalatait írtam le ebben a posztban. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 17 díjnyertes fotó 2016-ból

Lakótelepen, slaggal mosdatott elefánt, gyönyörű portrék, sportolói örömkönnyek.

OTTHONTÉRKÉP Szupertuti eladó nyaralók

A legnépszerűbb a Balaton és Pest megye, de az egész országban lehet gyöngyszemekre bukkanni. Nyaralókörkép a hirdetések alapján.

ÉDES POFA Ne dobd ki a zöldjét!

Három tuti recept, és garantáltan más szemmel nézünk a tavaszi zöldségekre, mint eddig. Bónusz: még a gyerek is megeszi.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés