Középiskolások buktatták le a csaló igazgatót

A diákújságírók végezték el a minimális munkával járó ellenőrzést, a Google nyújtotta lehetőségek ellen pedig még a mindenre elszánt intrikusnak és cselszövőnek, Amy Robertsonnak sem volt válasza.

Az új igazgató júliustól töltötte volna be az iskola igazgatói posztját, a gyerekeknek azonban nem tetszettek az iskolai újságnak adott válaszai, ezért felcsaptak oknyomozó riporternek, és rövid úton pontot is tettek a most Dubaiban élő Amy Robertson karrierjére. 

A diákokat a leendő igazgatónő következetlen, gyakran önellentmondásokba ütköző válaszai sarkallták a mostanra elhíresült nyomozásra. A nyomozás szó talán túlzás persze, hisz úgy tűnik Robertson lebuktatására bőven elég volt némi Google keresés is.

Mint kiderült, Robertson korábban Dubaiban is bajba került már, az ott elindítani kívánt magániskolájának ideiglenesen fel is függesztették a működési engedélyét.  Ezenkívül azt is kiderítették a Google használatot 17 éves korukra elsajátítani képes „oknyomozók”, hogy az új diri diplomái is gyanús helyről származnak. Az azt kibocsátó Corllins Egyetemet ugyanis korábban olyan vádak is érték, hogy ott pénzért bárki vásárolhat magának diplomákat.

Bár a „nyomozók” módszerei valószínűleg nem jelentenek majd Culombo, vagy Kojak technikáihoz hasonló paradigmaváltást a nemzetközi nyomozóirodák életében, mindenképp dicséret illeti őket kitartásukért. A diákokat ugyanis lépten-nyomon próbálták megakadályozni abban, hogy beleszóljanak a tanári kar döntéseibe, ennek ellenére kitartottak, és az iskolai újság címlapján lehozott cikkük elég volt ahhoz, hogy egy életre ellehetetlenítse a diplomabitorló sarlatán igazgatói ambícióit. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek