KÖLYÖK

Ha így eltunyulsz, apa el fog hagyni, és igaza lesz!

2017. január 10., kedd 14:44

Tizenéves korban a legtöbb gyereknél megszaporodnak a kritikus megjegyzések, a csipkelődés, az elégedetlenkedés. Az ember elméletben úgy áll hozzá, hogy a gyerek szavain nem érdemes megsértődni, egyrészt, mert még nem érzi át, hogy a másikat megbántja, másrészt, mert sokszor csak provokálni akarja a szülőt. De amikor élesben találkozik vele, akkor nem könnyű az elméletet megvalósítani.

Ráadásul a gyerek képes a legkönnyebben a gyenge pontunkra tapintani. Van benne tapasztalata, mi hat anyára, apára, és nem fél használni a tudását. Van, akiben felmerül ilyenkor, hogy „Ennyire érzéketlen a gyerekem? Lehet, hogy nem is egészséges lelkileg?” (Utóbbi kérdés szó szerint így hangzik el: „Egy kis pszichopata?”), vagy, legalábbis az, hogy „Nagyon elrontottam valamit, ha itt tart a kapcsolatunk.” Érthető, hogy az első reakció a sértettség, hiszen nem erre tanítottuk, nem ezt érdemeljük stb.

shutterstock 176638514

Megsértődni persze joga van a felnőttnek is, csak az a baj, hogy könnyen elindulhat szülő és gyerek egy úton, aminek az eltávolodás az eredménye. A tini sok okból vághat ezt-azt a szülő fejéhez, például azért, mert a kamaszkor szükségszerű hozadékaként most kritikusabban látja őt. De lehet a bántó mondat valójában rejtett segítségkérés is. Mikor sírva azt kiáltja a kamasz, hogy „ti sosem figyeltek rám, bárcsak máshova születtem volna”, akkor az lefordítva olyasmit jelent, hogy rosszul érzi magát a bőrében, magányos, segítségre van szüksége. Ha rossz pillanatban éri anyát vagy apát a vád, lehet, hogy befeszül, megsértődik, és válasz nélkül hagyja a valós üzenetet. Visszavág, vagy hűvösen annyit mond, hogy „kérlek, ha így érzed”, és bemegy a szobájába. Ettől a fiatal még inkább egyedül érzi magát, és egyre nő a távolság.

A felnőttnek is van önérzete, tehát túlzott elvárás, hogy a kritikát és vagdalkozó mondatokat szinte meg se hallja, hanem rögtön a mögöttük rejlő valós érzelemre és szükségletre legyen nyitott a füle. Mindenkinek milyen könnyű lenne az élete! De hát, amikor valakinek olyasmit vágnak a fejéhez, ami nagyon igazságtalan, ami épp az érzékeny pontját találja el, amit kínos hallania, akkor érthető, hogy először is a saját jó közérzetét szeretné helyreállítani, például megvédenie magát.

És nincs is azzal semmi baj, ha az anya vagy az apa elmondja, hogy miért esett neki rosszul, ami a tini száján kicsúszott. Baj egyrészt akkor van, ha a kommunikáció harccá alakul, ha a szülőt már jobban érdekli, hogy helyre tegye a gyereket, mint hogy megértse. Vagy, ha ugyan nem akar mindenáron győzni, de beéri azzal, hogy „legyen nyugi”. Azaz nem is foglalkozik vele, nem gondol utána, mégis miért mondta azt a gyerek, amit.

Sok szülő tapasztalata, hogy egészen váratlanul éri, miben kritizálja a fiatal. Előfordul, hogy döbbenten kérdezik: „honnan jön ez a gondolat, egyáltalán ki ez a gyerek?”. Mint annak a tizenhárom éves lánynak az anyukája, akinek képes volt a fejéhez vágni a kamasz, ha ennyire nem foglalkozik a külsejével, és így eltunyul, akkor apa el fogja hagyni, és igaza is lesz! Nem meglepő, hogy az anya köpni-nyelni nem tudott, és távol voltak az érzelmei attól, hogy az üzenet mélyebb értelme felé forduljon. Inkább arra koncentrált, ne pofozza fel a tinit.

shutterstock 69594556

De jó volt a kapcsolatuk, még ha a példa alapján nem is erre tippelnénk. Pár nappal később úgy alakult, hogy le tudtak ülni nyugodtan beszélgetni. Az anyát annyira megdöbbentették lánya szavai, hogy talán ezért is tudta valódi kíváncsisággal (nem kötözködő stílusban) megkérdezni, mégis, miért mondta ezt. És kialakult egy komoly beszélgetés, amiből kiderült, a lányt felkavarja, hogy egyre több a válás a barátai körében. Volt köztük egészen váratlan, úgy érezte, kicsúszott a lába alól a talaj, nem érti, miért mennek tönkre a kapcsolatok, miért nem tartozik össze az a pár, amelyik fél évvel ezelőtt még őt is magával vitte nyaralni, sőt, az motoszkált benne, ha ennyire kiszámíthatatlan minden, akkor mi a garancia arra, hogy akár a szülei, akár majd ő maga felnőttként nem erre a sorsra jut. Ezért aztán elkezdte árgus szemmel figyelni anyja és apja kapcsolatát, és összerakta azt a tapasztalatát, hogy apja hiába hívta uszodába anyját, illetve, hogy az utóbbi években felszedett a nő pár kilót azzal, hogy egy műsorban a feleségét elhagyó férfi arra panaszkodott, felesége hogy eltunyult.

Itt mélyebb bizonytalanságról volt szó, valójában az foglalkoztatta a lányt, megőrizheti-e az ember a biztonságérzetét, a számára fontos kapcsolatokat. A külsőre irányuló túlzott figyelem egyfajta kapaszkodó volt: végül is ez olyasmi, amit az ember kézben tarthat. Hátha ezen múlik tényleg? Akkor csak sportolni kell... De nyilván érezte, ennél bonyolultabb a kérdés, és ebből a szorongásból keresett kiutat. Tehát bármennyire is nem úgy hangzik elsőre, ez segítségkérés volt. Valahogy úgy fordíthatnánk le: „Kérlek, nyugtass meg, ti nem fogtok elválni, és ugye én is élhetek majd boldog kapcsolatban? A többieknek miért nem megy, nem értem, és ez szorongással tölt el!” Nehéz ezt rögtön meghallani.

Viszont, ha megértjük, mit is akart valójában a fiatal, az vezet el odáig, hogy újra közel kerülhessünk egymáshoz, és mindkét fél sebei begyógyuljanak. Ha a szülő rászánja az energiát, hogy megértse a tinit, akkor ő is egyre jobban érteni fogja önmagát, és egyre könnyebb lesz vele a párbeszéd.

Cziglán Karolina
pszichológus 

KOMMENTEK

  • 2017.01.10 23:21:55csakférfi

    Sok beszédnek sok az alja.
    Tartja a magyar.
    A cikkbéli kislány egy hisztérika kezdete.
    Elhiszi hogy a külcsín többet jelent a belbecsnél.
    Magyarul teljes képzavar.
    Ahelyett hogy rákérdezne inkább vádolja az anyját s vetíti a jővőt mibt egy jós.

    Mesélek egy saját tapasztalatot.
    Amikor "mostohaapa" lettem ket kis fiúnak. Akkor a szabályok bevezetése igen nehézkes volt. Nrm akarták betartani.
    Azzal riogatták az anyjukat hogy " világgá mennek".
    Mentem és önként nyitottam az ajtót, majd a kiskaput. Lévén kertes ház.
    Egy idö után megunták.
    Aztán néhány napra csöngött a telefon. Anyósom volt az. Kérdezte "akar- e még valaki vággá menni mert bezárja a kaput".
    Jót nevettünk.

  • 2017.01.11 10:29:34cicnyapempöli

    Gratulálok csakférfi, látom semmit nem sikerült megérteni a cikkből.....aztán majd ne pislogjatok a két kisfiú anyukájával, ha felnőve közötök se lesz, ahhoz, ami bennük zajlik..... :-(

  • 2017.01.11 11:20:04Kicknick

    És amúgy a kislánynak igaza volt, ha anyuka elhagyja magát akkor apuka szépen beújit egy csinosat. Mit nem lehet ezen érteni? Amikor megismertem a páromat akkor-úgy-olyannak szerettem meg. Ha utána leszarja a megjelenését mert már minek, ember lekötve akkor nagyon téved...és ez oda-vissza igy van. Persze virágot sem csak az első három randira meg a szülinapokra kell venni.

  • 2017.01.11 11:36:50benőjenő

    Jó cikk. csakférfinak üzenem, hogy egy 13 éves kislány szerepel a cikkben, gyerek, kiskamasz, akinek totál össze-vissza van a világ a fejében. pont arról van szó, hogy érzi, hogy a külcsíny nem jelenthet többet a belbecsnél, de a kis tapasztalatai, amit leszűr a világból, mégis ennek mondanak ellent. és ez szorongást kelt benne és félelmet, tudat alatt. neked felnőttként sem sikerül dekódolnod egy cikk mondanivalóját, miért várod el egy gyerektől, hogy megértse a világot, amit nem is ismer?

    A "világgá megyek" az más tészta, ezt majd nem minden kisgyerek eljátssza, teljesen más a motivációja.

  • 2017.01.11 11:37:29benőjenő

    -y

  • 2017.01.11 13:12:54darkmirjam_light

    Az anyuka jól elkente, hogy egy magára nem figyelő, elhízott igénytelenség. Nem, ez nem igaz, csak a lánya volt összezavarodva. Phh... attól még, hogy valaki kamasz, ember és igenis lehet igaz amit mond.

  • 2017.01.11 14:40:56Nina_Ninja

    darkmirjam_light ja nyilván, te aztán nagyon tisztában lehetsz vele, hogy anyuka éppen hány kiló volt, esetleg 59-re hízott 56-ról, de azért marha okos vagy. :D

  • 2017.01.11 16:06:10csakférfi

    Benőjenő
    Szóval más tészta.
    Aha!
    Amikor a feleségemet elvettem már négy éve volt elvált.
    A két fiú messze volt a jolneveltségtől. Az egyik ilyen szabály amit említettem hogy tilos az anyjuk külsejére megjegyzést esetleg gúnyos véleményt mondani.
    Ugyanis az édesapjuktól az ellenkezőjét tanulták. Ez a tiszteletlenség kategória.
    Most a nagyobbik már 18 éves lesz. Minden eddigi barátnőjének tudom a nevét. Messengeren a múltkor kikérte a véleményemet hogy mit írjon választ a lánynak. Pl.
    Iskolájának választásakor nagy súllyal esett a latban hogy 30 éve ott érettségiztem.
    A tavalyi nyári gyakorlatot kifejezett kérésére a munkahelyemen mellettem töltötte. Azóta is sokat emlegeti az anyjának.
    Szóval mi is a más tészta?

  • 2017.01.12 09:39:23darkmirjam_light

    Nina_Ninja
    Az anyuka súlyával nem vagyok tisztában. Az viszont elég elterelő megoldás, ha valaki állít valamit, és ahelyett, hogy megvizsgálnánk annak igazságtartalmát, ráfogjuk, hogy nem tudja mit beszél. Így nem kell cselekedni. Az anyuka nem kezd hosszú, fárasztó alakformálásba, letudja egy nagy beszélgetéssel aminek a végén ráhúzza a lányára, hogy zavarodott. Fair.

  • 2017.01.12 09:45:14darkmirjam_light

    A kamaszlánynak meg nyilván jót tesz, hogy nem veszik komolyan a szavait. Ráfogják, hogy "Csak a hormonok beszélnek belőle." Nem trollkodni jöttem ide, komolyan hiszem, hogy a kamaszok igenis komolyan vehetők. Sokszor okosabbak és szókimondóbbak mint a szüleik. A fenti példa, nem a cikk, csak a példa pedig felveti annak a lehetőségét, hogy az anyuka a fárasztó cselekvés helyett egyszerűen kidumálta magát. Az ideális az lett volna, ha mindkettő megtörténik. Fontos megérteni, milyen feszültségek hozták elő ezt a fajta kegyetlen igazságtevést a lányból, de ha a felvetés jogos, akkor tenni is kell. Így a lány nem csak azt látja, hogy meghallották, hanem, hogy súlya is van annak amit mond.

SZÓLJON HOZZÁ!

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés