KÖLYÖK

Ajándékok karácsonyra keresztény családok gyerekeinek

2016. december 23., péntek 21:09

A keresztény barátainknak kifejezetten nehéz ajándékot venni, ha mi magunk nem vagyunk vallásosak: most akkor erőltessük ezt a vallás-témát, vagy ne, mi az, amit szeretni fognak, van-e ami esetleg sértő lehet, vagy esetleg olyat adunk ami teljesen alapmű, és már olvasták, nyilván, megvegyük-e nekik a 16. Gyerekbibliát?

Megkérdeztük pár keresztény barátunkat, és összeállítottunk egy olyan listát, ami ajándékozható, érdekes és értékes újdonságokból és néhány, rendelhető, vásárolható páréves kedvencből) áll. Főként a könyvekre és együtt játszható társasjátékokra koncentráltunk, az ovisok és alsósok korosztályában. A lista teljesen szubjektív, a kommentekben nyugodtan bővíthető, kiegészíthető.

Könyvek

Bibliai kézikönyv gyerekeknek:

Ez a könyv egy olyan érdekes és szép bibliai kislexikon, ami kifejezetten a nehezen olvasható, bonyolult mű szerkezetét próbálja elmagyarázni. Nem is olyan egyszerű, hiszen a Biblia évezredeket ölel fel, megtalálható benne a mitologikus jellegű Teremttéstörténettől a nagyon is politikai csatározásokon keresztül a költészeti kiskátéként forgatható Zsoltárok könyvéig egy csomó minden, és akkor még csak az Ószövetségről beszéltünk.

Kinek: alsósoknak, kis felsősöknek

B288063

George Macdonald: A királykisasszony és a manók, és A királykisasszony és Lóci

Az angolszász gyermekirodalomnak ugyanolyan klasszikusa az anglikán lelkész két gyerekkönyve, mint C.S.Lewis Narnia-regényei, csak míg utóbbi élőszereplős filmsorozatot kaptak, előbbiből mindössze egy elég béna rajzfilmadaptácót sikerült összehozni. Pedig a hegy gyomrában élő, félelmetes koboldok, a király kőpapucsa, és a királylány, akit nagymamája holdfényben világító, ezüst hajfürtjei vezetnek haza, a hősies királylány és a még hősiesebb Lóci igazi, feledhetetlen meseélményt nyújtanak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Kiknek: alsósoknak, kis felsősöknek

B1445193

Karácsonyi bibliai böngésző:

Ezt nem kell különösen cifrázni azoknak a szülőknek, akiknek már volt a kezében Böngésző típusú kötet. Nagy, masszív karton lapok, érdekes, szép és színes grafika, mely ezúttal kifejezetten a bibliai karácsonyi történetre koncentrál: rengeteg érdekes apró részlet, amiben el lehet merülni az 1-5 éves gyerekekkel. Talán a többi böngészőhöz képest bónusz az, hogy ezúttal ugye jól ismert, könnyedén elmesélhető történetet is kapunk a kötethez…

Kiknek: kicsiknek

B1275637

Lackfi János: Karácsonyi vándorok

Lackfi János az egyik legismertebb keresztény költő, aki nagy sikerű gyerekkönyveket is ír, ez a szép kiállítású keménytáblás meséskötete, ami a Móra gondozásában jelent meg, igazi karácsonyi klasszikussá vált. Jó esti mese, könnyed és humoros, mint a szerző művei általában. A történet a napkeleti bölcseket követi kalandos útjuk nyomán a jászolig.

B969408

Nagy családi gyermekbiblia:

És hogy ajánljunk egy Bibliát is, nekünk talán ez a kiadvány a kedvencünk, nagyszerű ajándék, gyönyörű képekkel, minőségi papíron, az egyik legjobb magyar költőnő, Szabó T. Anna fordításában. Esti közös olvasáshoz kiváló, ha biztosra akarunk menni, persze előbb óvatosan puhatolózzuk ki, nincs-e már meg a családnak…

Kiknek: ovisoknak, alsósoknak

b-011366 nagy csaladi gyermekbiblia kozep

Játékok

Szó-kincs-tár:

Ez a játék talán leginkább a Dixitre hasonlít, bár annál differenciáltabb és sokrétűbb játékmódot kínál: jel, szó,- és fogalomkártyák alapján lehet bibliai fogalomkörben mozgó történeteket elmesélni. Hogy a játék minél több ember számára és minél szélesebb koroszály számára kihasználható legyen, 12-félképpen játszható, akár vegyes életkorú, kis és nagy létszámú csopportokban is. A Szó-kincs-tár rendkívül szórakoztató és nagyon szép, elegáns játék, amivel már a karácsonyfa alatt ismerkedni lehet, és személyes tapasztalataink alapján a nem-keresztények is nagyon élvezik.

Kiknek: mindenkinek, iskolás kortól felfelé

Szókincstár doboz (1).png

Kezes-lábas Ószövetség és Újszövetség:

A Kezes-lábas az egyik bónusz ajándéktipp, mert nagyon egyszerű, nagyon szép és nagyon szórakoztató játék, ami, bár bibliai alakokkal dolgozik, de mindenki számára játszható, már egészen fiatal, 4-5 éves kortól. Az Ó- és Újszövetségi bibliai alakokat kell összegyűjteni és kirakni, az nyer, akinek a legtöbb lesz, és ha nagy társaságban csekélyebb bibliai tudással rendelkezőkkel játsszuk, az sem akasztja meg a játékélményt. Másfelől pedig nagyon jó kis bibliai történetmesélést is rendezhetünk a játék kapcsán, mivel az alap összepárosítós játék mellett még négy másik, nehezített játékváltozatot is kidolgoztak a szerzők. A játékokkal külön-külön is lehet játszani, de össze is keverhetők.

Kiknek: négy évtől felfelé, főleg iskolás korú gyerekeknek

kezes labas doboz teto kicsi

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

STíLER 5 tipp úszógumi ellen

Hiába edzünk és diétázunk, az a fránya úszógumi csak nem akar leolvadni? Ez az öt tipp bármilyen diétába vagy életmódba könnyedén beilleszthető, és segít a lapos has elérésében.

MÁS TÉSZTA Bögrés kefíres süti

Akkorát estem, hogy muszáj volt sütnöm valami vigasztalót. De isteni reggelire vagy vendégvárónak egy pohár finom tea mellé is.

HATÁRÁTKELŐ Los Angelesben az élet...

Egy idő után nem mondod az itthoniaknak, hogy jól vagy, mert mindenki csak arra vár, hogy mondjak végre valami rosszat
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés