A gyermekorvosi rendszert csak a jófejség tartja életben

Vasárnap délután megfájdult a gyerek foga. Mert a fogak már csak ilyenek, sosem kedden reggel durrannak be, hanem mindig hétvégén, éjszaka, vagy húsvét napja hajnalán, mindenféle előjel nélkül. Ez már-már törvényszerű, ehhez kéne állítani a fogorvosok munkaidejét: hétvégén nyolctól négyig szabadidő, ezen kívül pedig nagyüzem.

De nem a szuper rendszerváltó ötleteimről fogok írni, hanem arról, hogy ennek az esetnek a kapcsán most már meggyőződésem: vidéken, a 21. században az egészségügyet ugyanaz tartja életben, ami az oktatást: a benne dolgozók felelősségtudata, jóindulata, és az elvárhatón bőven felül való helytállás. Na meg a szívesség, az urambátyám, meg a kapcsolatok.

De semmiképpen sem a dolgozó emberekről havonta legombolt, több tízezres járulék az, amitől az ember gyereke, ha valami baja van, normális időn belül ellátáshoz jut.

shutterstock 117627547

A gyerek a fájdalomcsillapító beadása után három órával újra elkezdett vergődni, már megint fáj a foga. Nosza, menjünk az ügyeletre! Emlékeztem rá, hogy a városunkban (Pest megyei járásközpont) működik egy fogorvosi ügyelet, (nem spéci gyerekfogorvos, hanem csak úgy fogorvos) de nem vették fel a telefont. Odamentem, hatalmas neonreklám villogott, de senki sem volt ott. Utánanéztem, kiderült, hogy évekkel ezelőtt megszüntette az ügyeletet önkormányzat, mert sokallta az összeget, amit fordítani kellett rá. És mivel nem kötelező feladat, nyugodt szívvel felszámolták a rendelőt, akinek meg hétvégén fáj, az menjen… valahova. De hova is?

Ekkor felkerestem a Gyermeksos.hu-t, amit pont az ilyen helyzetekre hoztak létre. Nos, az ügyeletes ellátók gyűjteménye szerint a központi terv az, hogy ha a gyereknek vasárnap délután/este bedurran a foga, akkor a szülő autóba (vagy vonatra) teszi őt, és elmennek a 80 kilométerrel távolabb lévő, budapesti szakrendelőbe. Hát, sok szerencsét hozzá, fogfájástól nyüszítő gyerekkel nyolcvan kilométert utazni.

Ekkor leküzdöttük a belénk nevelt jó modort, aminek része az is, hogy vasárnap este semmiképpen sem illik zavarni senkit, és felhívtuk a család fogorvosát. Akit a napokban műtöttek, úgyhogy nem tudott segíteni, de megadta másik két kollégájának a telefonszámát, próbálkozzunk náluk. Az egyik nem vette fel a telefont (megértjük), a másik gyerekei viszont pont együtt jártak bölcsődébe a fájós fogú kisfiammal.

Így aztán ez a fogorvos egy pillanat alatt átérezte a helyzetünket, kapta magát, bebiciklizett a rendelőbe, és mire odaértünk a gyerekkel, már ott volt mosolygósan, fehér köpenyben, és vasárnap este ellátta a hüppögő kisfiamat, méghozzá viccesen alacsony összegért.

Pedig nem lett volna kötelessége, hiszen nem volt ügyeletes, sőt, nincs is fogorvosi ügyelet az egész városban. Tölthette volna a vasárnap estéjét, ahogy tervezte, a családjával, ehelyett rajtunk segített, amiért borzasztó hálásak vagyunk. És akkor számba vettem magamban azokat az eseteket, amikor szintén nem az állami, és nem is a méregdrága magán egészségügy húzott ki minket a csávából.

Az óvodában már-már bevett szokás volt, hogy az összes bőrbajt soron kívül meg lehetett mutatni az egyik bőrgyógyász anyukának. Sőt, a szülők csak szóltak az óvónőnek, ha valamit találtak a gyereken, a dajkák pedig intézkedtek: amikor hozta a fiát az oviba, odahívták a bőrgyógyász anyukát, aki pikpak, helyben megvizsgálta a gyerekeket, megírta a receptet, majd egy hét múlva újra ránézett újra, hogy meggyógyult-e már.

Ha ez a lehetőség nem lett volna, a másik megoldás az, hogy az ember időpontot kér a szakrendelésre, talán egy hét múlva kap is, és még akkor is ki tudja, mennyit kellene várakozni, mert a rendszer mindig borul valamin. Szakorvos kettő van a városban, nagyjából 80 ezer emberre. Vagy marad a magánrendelés, ugyanezekkel az orvosokkal, csak pénzért, és jóval kisebb várakozással. De hát ez ugye nem mindenkinek opció, vidéken, a 120 ezer forintos (vidéki) átlagkereset hazájában.

Ez a bőrgyógyász anyuka nyugodt szívvel irányíthatta volna a gyerekeket a magánrendelésére is, de nem tette, hanem segített, mindig, és önzetlenül.

Még egy példa, hogy csak az emberség miatt nem omlik össze vidéken az egészségügy: a család gyermekorvosát nagyjából ezer éve ismerjük, mivel évtizedekkel ezelőtt az én gyerekorvosom is ő volt. Egy Suzuki Swifttel jár, soha nem fogad el pénzt. Jelenleg úgy nyolcvan felé jár, és nem tud nyugdíjba menni, mert a város nyolc gyerekorvosi körzetéből hatban így is hatvanöt év fölötti szakorvos rendel.

shutterstock 84315013

Ha valaki közülük visszavonulna, akkor a betegeit szétosztanák a még praktizáló kollégák között, ami felérne egy merénylettel az gyerekorvosok és a betegek felé is.

Fiatal orvos évtizedek óta egy jött a városba, az idősek pedig, ahelyett, hogy végre jól megérdemelt nyugdíjas éveiket töltenék, horgásznának vagy a fotelben ücsörögnének, és madarakat figyelnének látcsövön át, nap mind nap beteg gyerekeket gyógyítanak. Meg tök egészségeseket vizsgálnak, mert a védőnői állások fele is betöltetlen, (ennyi pénzért nincs ember), igazolásokat osztanak, szóval feladatuk van bőven.

Országszerte jelenleg 400 gyermekgyógyász hiányzik a rendszerből, sok helyen gyerek-felnőtt vegyes praxisokat hoznak létre, hogy ne maradjanak ellátás nélkül a 14 éven aluliak. Szintén országos adat, hogy a gyermekorvosok negyede már 65 éven felül jár, ami nagyjából egy időzített bomba. 

Az egyéb gyermekszakorvosok közül az újszülött-gyógyászoknál kritikus különösen a helyzet, de a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szerint gyermekpszichiáterből, -neurológusból, -gasztroenterológusból és -tüdőgyógyászból is lényesen többre lenne szükség.

Valahogy így állunk most a gyermekegészségüggyel, 2016-ban, Magyarországon.

Önöknél volt már, hogy úgy érezték, az orvos együttérzésből segített, messze túl a kötelessége  határain? És mindig sikerült orvoshoz jutni, ha szükség volt rá? 

Oszd meg másokkal is!
Mustra